Ha nem egy globális földönkívüli átverés áldozatai vagyunk, akkor örömmel jelentem, hogy Jason Statham ember, s nem kiborg, mert e film alapján bizony képes megsebesülni és akár vérezni is. Ezek után persze az is igaz, hogy eme tulajdonságaival aztán végképp letehet arról, hogy a hatalmas Chuck Norris nyomdokaiba lépjen, ugyanakkor esendő mivoltával icipicit belopta magát még a szívembe is… Léte továbbra is állandóságot nyújt a filmes palettán, nagyjából tudja az ember, mire számíthat, ha ő a főszereplő: akcióra, bunyóra, minimális történetre és faarcra.
Ezekhez képest a Parker kellemes csalódásként ért - nem, nem Statham váltotta meg a világot, hanem az átlagnál jobb forgatókönyvet adtak a kezébe. Megmondom őszintén, a mozi legeslegelső percei, a vidámpark látványa az óriási pörgettyűkkel rögtön levettek a lábamról – valami hullámvasút még lehetett volna -, hogy aztán a nyitány negyed órája egy jobb fajta heist-mozit megidézve a fotelbe szögezzen. A rablás, a profizmus, Parker kimondottan jó volt – a felütés volt tulajdonképpen az egész moziban a legjobb.
Mert sajna utána átváltunk egy alacsonyabb szintre: belépünk az átvertek/bosszút állok felépítésű mozik kategóriájába – csak sajnos itt a bosszú Parkerhez kell, hogy kötődjön. Nem egy Oceans féle kifinomult, elegáns bosszú, hanem a másik megoldás, a bunyó mindhalálig féle: Statham figurája szokás szerint végigverekszi magát az egész mozin, ezzel hozza az elvárt bizonyosságot, a megszokott jellemrajzát. No meg a megszokott baromságokat… ugyanis még így is, hogy ezerszer láttam már, még így is iszonyat nehezen vette be a gyomrom, hogy az út mellett hagyott súlyos sérült faszi, négy bordatöréssel, lőtt sebbel hogy a francba képes utána azokat tenni, amiket. Ezzel a képességeivel simán elmehetne a Rajtaütés koreai szupercsapatába, ott voltak hasonló anatómiai képtelenségek… Szóval Parkerünk szupergyorsan talpra áll, pénze nyomába ered – és eljut a csodás, csillivilli Palm Beachre.
A nyitány és a palm beachi finálé között azonban néha borzalmasan képes leülni a film. Hatalmas szerepe van ebben a Jennifer Lopez által megformált Leslie figurájának: a béna ingatlanügynök karaktere nem tett jót a filmnek, sokszor feleslegesen lassítja a cselekményt, inkább idegesítő a jelenléte, mint szükséges. Mintha direkt csak azért lenne, hogy a fináléban megnehezítse Statham szerepét – aki mellesleg több vért veszít egy bunyóban, mint az összes korábbi filmjében összesen. Az átszúrt kezet, meg a szarrá vert fejet már nem is mondom, Parker tökös legény így is: mert gondolom az senkinek meg nem fordult a fejében, hogy ennek a történetnek nem happy end lesz a vége. Már csak azért sem, mert az alkotók kényesen vigyáztak arra, hogy Parkert a bűnözők „jó oldalán” tartsák, a robin hoodi oldalon, akivel mégiscsak könnyebben lehet azonosulni, akit nem szabad elveszteni – így a legvégén még néhány könnyfacsaróan giccses jelentre is futja. De ezek mégiscsak illettek az összképbe, abba az összképbe, ahol a kezdeti bankrablós-átverős moziból végül is egy Statham féle csihi-puhi film lett. Ha nem két órás, még jobban tetszett volna, így csak szimplán a jobb filmjei közé sorolom.
Nem utolsósorban azért is, mert egész jó kis játszópajtásai voltak. Igaz, Nick Nolte látványa egyre inkább nem való vászonra, s Lopez kisasszony karaktere is idegesítő volt, de a Fantasztikus négyes Benjének, a Kemény zsaruk Mackeyének örültem, mint ahogy felcsillant a szemem, mikor megláttam a zsaru szerepében azt a Bobby Cannavalet, aki Gyp Rosettije miatt a Gengszterkorzó S3 oly emlékezetes marad. A mozi hangulata rendben van, a hitelessége (szokott módon) már kevésbé, engem a palm beachi csillogás nem rántott be – viszont a rablás(ok) tetszettek. Kár, hogy nem abba az irányba vitték el az egészet.
De hát egy film, ahol is Stathamet szarrá verik, önmagában a jobb Statham filmek közé tartozik. Azért már megéri megnézni, de megvenni nem fogom. :)