Kihaló félben lévő stílust hozott vissza
Lassan nem lesz olyan filmstílus, amiben Tim Burton ne csinált volna legalább egy sikeres produkciót. A Halott Menyasszonnyal viszont egy kihalófélben lévő típust hozott vissza, már-már tényleg a sírból.
A Stop Motion technika nagyon nem divat, bár Burton már rendezett korábban egyet, Karácsonyi Lidércnyomás címmel, még 1993-ban. A technikának annyi a lényege, hogy minden egyes beállítást egyenként lefényképeznek, majd számítógép segítségével összefűzik őket és így lesz belőle mozgókép. Tehát úgy kell ezt elképzelni, hogy beállítják a bábukat, lefényképezik, változtatnak rajta egy keveset, megint lefényképezik stb... Nagyon körülményes és nehéz feladat, de nagyon becsülendő fajtája a filmkészítésnek!
Lássuk ízekre szedve a filmet!
A történet ugyan azt a színvonalat és hangulatot hozza, mint a korábbi filmjei. Különbség, hogy nem élőszereplős.
Két fiatal, eltérő szociális és anyagi háttérrel, gyakorlatilag kényszerházasságot kötnek, ám ez "szerencséjükre" szerelem első látásra. A szeleburdi vőlegény azonban egy óvatlan pillanatban feleségül vesz egy már réges rég halott menyasszonyt. A még élő párnak innentől kezdve az lesz a célja, hogy érvénytelenítsék, ezt a fajta frigyet, ám ez, a már nem az élők sorait erősítő hölgynek nem igazán tetszik. Egy kis romantikus sztori a rémálmok és lovestory között.
Ahogy már írtam, rengeteg munka volt ebben a filmben és az elejétől a végéig mesteremberek dolgoztak éjjel-nappal, hogy elkészüljön. A Stop Motion technikához a bábokat Angliában készítették, egy olyan cégnél, kiknek már neve van a szakmában és több hasonló jellegű produkcióhoz asszisztáltak korábban.
Minden egyes szereplő kézzel készült és néhányból (leginkább a főszereplőkből) 8, 10 vagy 12 darabot is gyártottak, pusztán azért, mert a filmkészítés ezen módja nagyon lassú, így egy kicsit fel tudták pörgetni a folyamatot.
Lenyűgöző, hogy vannak még ilyen emberek a földön, akik a filmgyártás ezen módját még életben akarják tartani, hatalmas szakmai tapasztalatukkal, mesterségükkel és hihetetlen fantáziájukkal.
A Halott Menyasszony, a Viktória királynő korabeli időszakban játszódik, ez a 19. század második felére datálódik leginkább, de egy kicsit még átnyúlik a 20. század néhány évére is. Egy komolyabb társadalom kritikát is hordoz magával, amit nem csak a díszletek, de a mozgások és a karakterek kinézete is hűen tükröz. Én úgy vettem észre, hogy a szereplőket úgy alkották meg, hogy a külsejük alapján meg lehessen mondani, milyen jellemek. Főszereplőnk Victor Van Dort: hosszú lábak, keskeny, lecsapott vállak, tisztán illusztrálja főhősünk mimózaságát és félénkségét. Vagy ott van az após jelölt: alacsony, köpcös, kopaszodó, úgy néz ki, mint egy golyó: határozott, aki világ életében gazdag volt, anyagi gondok nélkül. Kövérsége a mohóságát fejezi ki. Sorolhatnám még, de akkor megint mit hagyok az érdeklődőknek?
Szeretnék még egy kicsit a színekről is beszélni. Érdekes hatást kelt a nézőben, az elég erős noir-os hatás. Nem teljesen fekete, fehér, de az élők között a színhasználat elég vékony, de nem negatív értelemben. Alapvetően a hideg színeket használták (az élőknél!), ám nagyon illik a film téli hangulatához és kicsit sötét beütéséhez. A halottaknál már jóval több színt észre lehet venni, viszont nem csak ez az, ami érdekes, hanem hogy jóval aktívabbak és vidámabbak. Érthető... Az élet után a halálban, az embernek már nem sok gondja van, feltéve ha szívét nem törték össze még halála előtt. Érdekes az a nagy kontraszt, ami a filmet jellemzi. Illetve nem csak a kontraszt, hanem inkább a felcserélt pólusok. Az élők ridegek és kegyetlenek, míg a halottak vidámak. Az előbbieknek nincs szívük, a holtnak még mindig fáj. Zseniális!
Még a szinkronhangokról pár szót... Tim Burton kedvencei természetesen feltűnnek a filmben. A vőlegény hangja Jonny Depp, akit szerintem nem kell bemutatni. A halott menyasszonyé Helena Bonham Carter, aki a Nagy Hal-ban, az Alice Csodaországban-ban vagy aMajmok Bolygójában is szerepelt. Michael Gough, a Batman filmek Afred-je, Ős Gutknecht hangját kölcsönözte és ott van persze Christopher Lee, aki a Charlie És A Csokigyárban, valamint a legújabb Burton-filmben az Éjsötét Árnyékban játszott. Itt a paphoz adta a hangját.
Sajnos a magyar szinkron elég gyatra lett. Persze meglehet nézni, de első sorban az eredeti nyelvet ajánlanám.
A megjelenés egyébként nagyon szép. Stílusos a borító és a cd képe is tetszetős. Rengeteg extra van rajta, amik abszolút hasznosak, van hozzájuk magyar felirat is. Én persze jobban őrültem volna egy 2 lemezes változatnak, digipack-nek, meg egy fekninek. Tudom, meg vannak az igényeim.
A Halott Menyasszony egy kihalófélben lévő stílust rántott vissza a szakadék széléről és a kategória csúcsán landolt. Szerintem.
Kötelező darab.
10/10
Még egy megjegyzés a végére. A produkciót Oscar-ra jelölték 1996-ban a "legjobb animációs film" kategóriában, ám nem kapta meg. Helyette a Wallace És Gromit - Az Elvetemült Veteménylény nyert. Jó lenne, ha már észrevenné magát a zsűri és azt díjazná, ami megérdemelné. A Belleville Randevú-nál ugyan ez volt, csak 3 évvel korábban.