Egyetértek Silenzio kritikájával.

Nem értem, hogy miért ezt a filmet jelentette meg a kiadó, más sokkal jobban sikerült spagettiwesternek helyett. Annyi pótolnivaló remekmű van, ami eddig sajnos elkerülte a  magyar dvd kiadást, főleg ebben a műfajban. Persze örülni kell, annak a kevésnek is ami kapható nálunk. De ez nem változtat azon, hogy ez egy középszerű, tucatmunka. Ha nem Franco Nero főszereplésével készül, akkor valószínűleg a kutya sem emlékezne rá, meg persze nem jelent volna meg.

Szinte semmiben sem értek egyet Indiana Johns kritikájával.

A Django magába zárt, expresszívvé stilizált világa sokkal inkább jellemző az olasz westernre, mint a Texas Adios realistább, történetorientált sztorija és cselekményvilága. Az olasz westernek mindenekelőtt túlzók és líraiak, a Texas Adios viszont kiköpött olyan, mint egy amerikai western, kissé romantikus, ugyanakkor alapvetően realista.
12 egy tucat, nem kiemelkedő sem az egyébként nem hármat, hanem több mint egy tucat westernt felvonultató Nero-életműben, de az egész műfajban sem.
Inkább a Corbucci- vagy a Sollima-művek felé illene kutakodnia az Ultrafilmnek, ha kiadásra alkalmas művet keres.
Pár észrevétel: a Django főcímzenéjét nem Presley énekli, hanem Roberto Fia. Akkoriban minden második énekesnek ilyen hangja volt. A címválasztás megváltozása pedig annak köszönhető, hogy ezek a klasszikusok már inkább az internet-nemzedéknek szólnak, akik Texas Adiosként ismerték meg a filmet a neten kutakodva. Megjegyzem az olasz westerneket fércművekként, kultúrszemétként kezelték mind az alkotók, mind a forgalmazók: nem egynek 3-4 féle címváltozata és vágása is van ugyanazon a nyelven.

Franco Nero kifejezetten a szimpatikus színészek közé tartozik (az én értékrendemben), így a filmjei sem szoktak gyengék lenni. Ez a filmje szerintem méltatlanul elhanyagolt a közönség szemszögébol, sokkal több embernek jut eszébe a Django, mint a Texas Adios, pedig ez a western lekörözi a Djangot sok tekintetben.
Eloször is, a zene: a Django focímdala sem rossz, de Elvis Prasley hangja nem a filmhez illo. A Texas Adios zenéje viszont roppant fülbemászó, nem csak a focímdal, de az összes többi dallam is. Remekül megkomponált muvek, 100%-ig spagetti-western hangulat.
Aztán a sztori: bár a koporsó-vonszolós cowboy sztorija sem kutya, én ennek a filmnek a történetét sokkal emberközelibbnek, vadnyugatibbnak éreztem. Nincsenek mesterkélt szereplok, semmi felesleges sallang, a színészek maximálisan teljesítenek, a történet menete magával ragadja az embert. Ötös.
Ha a három "klasszikus" Franco Nero western közül választani kéne (Django, Texas Adios, Keoma), én holtbiztos, hogy a középsot választanám. Valahogy ez a legkiforrottabb a trióból, nem mellesleg itt néz ki Franco a legkovbojosabban :)
Érdekesség, hogy anno ezt a filmet "Agyo, Texas!"-ként ismerhettük, eredeti címe pedig olaszul volt kiírva (Texas, Addio!"). Hogy minek köszönhetjük ezt az "új" fordítást/címválasztást, azt a mai napig nem tudom megmondani, ha valaki tudja rá a választ, írjon :)

Nem kedvelem Franoc Nero-t de van pár filmem tole s ez is kellett a gyujteménybe hisz nem más a magyar hangja mint Újréti László! Sajnos a dvd-n nem mondják h mikori a szinkron v hogy ki csinálta, mindenesetre kárpótol a kiváló képi anyag, amire nagyon büszke lehet a kiadó lévén hogy a film 1966os ...:))
Érdekességként, néhol pár jelenetben Terence Hill-t vélem felfedezni Franco Nero helyett, de sajnos mégsem o az :((
Aki szereti a spagetti western mufajt annak kötelezo!! :))
Minden téren jó ez a kiadvány!!!