Valamikor még régen emlékszem, hogy jó filmek mentek az HBO-n. Az általam látott filmek 70-80%-a oda kötheto. Nem csoda, ha ezt a filmet is ott láttam eloször. Akkor már nagyon megfogott a hangulata, és a története. Most, hogy beindultak ezek a nagy leárazások, így ezt is megvettem. A szinkron nagyon jóra sikerült, így én végtelenül örülök, hogy kiadták a filmet egy extra változatban. Az extra változat nekem már ott beteljesült, hogy az eredeti szinkron került a lemezre. Szóval a film a maga összhangjában rendkívül ígéretes. Még ha az ember azt is hiszi, hogy nem történik semmi, meg untatja. Valójában pedig egy érdekes és nem mindennapi filmmel van dolgunk. Mindhárom foszereplo meglehetosen jól játssza szerepét. Ethan Hawke, aki természetes úton jött a világra többet akart, mint ami jutott volna neki. Naná, hogy többet szeretett volna, hiszen az öccse egy makulátlan és ízig-vérig egészséges ember, és jövoje száz százalékban garantált. Vincent többre volt hivatott, és hitt is benne, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy jövoje egy olyan világba vezesse, amit megálmodott magának. Küzdése nem volt hiábavaló. Jude Law elso amerikai filmje volt ez a produkció. Mára márt egy nagyon ismert és közkedvelt színész, aki tehetségét számtalan filmben megmutatta. Sikerült is betörnie ezzel a filmmel a nagy színészek táborába, mert keserédes szerepe megadta neki ezt a lehetoséget. Uma Thurman csodaszép mivolta szinte hiányzott volna ebbe a filmbe, szerepe pedig meghatározó volt a filmben. A képsorok csodaszépek, lenyugözoek. A dokumentum filmben említik, hogy a büdzsé nem engedte meg azt, hogy egy másabb, korszerubb jövot vigyenek vászonra, de úgy érzem, ez nem számít. Így is tökéletes lett ez a világ, és a történeten, látványon érzodik, hogy "a nem túl távoli jövoben" vagyunk.
A záróképsorok egyike a legjobb, amit filmre vittek, a zenével együtt. Csodaszép dallamok, magával ragadó az egész.
Összességében egy remek és maradandó filmrol van szó, és mindenképpen ajánlom mindenkinek.
És amit még hozzá kell fuzzek; nem kellenek folytonos és eroszakos képsorok ahhoz, hogy egy jó filmet csináljanak.
A DVD kiadvány egészen kituno. A magyar szinkron kicsit néhol halk, de nem vészes. A magyar hangok remekül illenek a karakterekhez, örülök neki, hogy Jude Law-t nem Stohl András szinkronizálta, mert itt most nem igazán illett volna hozzá. A menü állóképes, zene nélkül. Az extrák kevesek, de érdekesek.