Az elso tíz perc után azt hittem, az író a Fulladásban is a Harcosok klubjában megszokott témákat fejtegeti, csak éppen a függoség alapja az agresszivitásból eredo adrenalin helyett az endorfin lesz. Az addikciók és perverziók világa azonban lassan elkezdett szétfolyni, míg végül egy sehová nem vezeto, seszínu paca lett.
Szeretem az összetett drámákat, ahol a karakterek jellemére csak utalások vannak, és abból kell felépíteni a "profiljukat". Az alapok stimmeltek is: Victor röhejesen szánalmas munkája, az anyjánál tett nyomasztó látogatások, a "viszonya" az ápoltakhoz, és úgy egyáltalán a nokhöz, a fulladásos-megmentos trükk, az anonim klub... és szex minden mennyiségben, mindenhol, bárkivel. Csakhogy itt ez túl szerteágazó lett, a motívumok felbukkannak, majd ok nélkül eltunnek, lezáratlanul (jó példa a marhaság a kövekkel, vagy a "szemmel vetkoztetés"), és a film stílusa is folyton változik.

Ami igazán tetszett, az a színészek játéka. Sam Rockwellre az utóbbi egy évben figyeltem fel, foleg a Hold és a Vasember 2. miatt, Anjelica Houston pedig mostanra már a filmek nagyasszonyának számít, még akkor is, ha sokan csak az Addams Family-bol emlékeznek rá. A többiek jóval haloványabbak náluk.
A DVD-kiadás a jobbak közül való, leszámítva a képet. Bizonyos helyeken úgy tunt, a werkeknek is jobb a képminosége, mint magának a filmnek: szemcsés, homályos, fakó. Az extrák listája itt elég szuk, pedig az van boven; a "kisfilmek" összefoglaló név valójában 5 werket jelent a film egy-egy aspektusáról (beszélgetés a regényrol, a témáról, a castingról, stb.), összesen közel 45 percben. Felirat híján sajnos a hasznosságuk elég csekély.
Röviden: lehetett volna a Fulladás egy jófajta, testnedvekben tocsogó dráma, azonban itt csak az izzadtság van jelen, ahogy a rendezo/forgatókönyvíró próbálta az általa összekuszált szálakat kézben tartani, pedig csak a filmet fojtotta meg ezzel.