Sajnos az utóbbi évek nagy filmdömpingjében akarva-akaratlanul becsúszik egy-egy olyan film, ami vastagon a „kihagyhatatlan” kategória díszes tagja és még nem láttam. A Pankrátor még az én kényes ízlésemnek is megfelelt, sőt tovább megyek, valahol meg is érintett legbelül.

Soha nem voltam (és most sem vagyok) az a kimondott pankráció-rajongó, de a Wrestling új évadaiból láttam néhány részt, pláne azokat, amelyekben Dwayne „The Rock” Johnson, „Stone Cold” Steve Austin vagy John Cena voltak a nagyágyúk. Tehát ismereteim elég felületesek a sportágat tekintve, ám ahhoz elég volt, hogy remek szórakozást nyújtson e film számomra.
Röviden a film:

Randy „The Ram” Robinson (Mickey Rourke) a  80-as évek nagy nevű és elismert pankrátora volt. Fényképei és poszterei minden igényes, a sportot kedvelő srác falán\ajtaján ott voltak, inspirációt merítve ezekből. De hát, mint mindenki esetében ,Ram felett is eljárt az idő, hírneve megkopott és az a bizonyos csillag sem ragyog már olyan fényesen. Leharcolt, kisvárosi sportcsarnokokban küzd meg amatőr ellenfelekkel, amiből éppen csak fenntartja magát és a szállásául szolgáló lakókocsit. Azonban egy hirtelen bekövetkezett szívroham mindent megváltoztat és olyan irányba terelődnek a dolgai, amik teljesen ellentétesek az eddigi életével.
A színfalak mögött

Nem olvastam el a szinopszist mielőtt nekiálltam a filmnek, pusztán a címből próbáltam következtetni. Őszintén szólva nem azt kaptam, amire számítottam, hanem annál sokkal jobbat. Olyan oldalát mutatja meg ezeknek a harcosoknak, amiket csak nagyon kevesen tudnak. Ami itt játszódik a szemünk előtt az csak színjáték, dúsgazdag pénzeszsákok szórakozása, hiszen az eredmény már előre le van zsírozva és az kerül ki győztesként, akit „fentről” megneveznek, vagy, aki a legszimpatikusabb. Ugyanakkor ezek a harcosok nem bábok, hanem sztárok. Élvezetből csinálják, a vérükben van a küzdelem, a harc, még akkor is, ha az esetek nagy százalékában vigyáznak egymásra, mint a hímes tojásra. Egy-két kirívó esettől eltekintve, amiből kapunk a filmben ízelítőt.

A legmegdöbbentőbb számomra, az a roppant éles kontraszt volt a színfalakon kívül és belül. Leginkább azt a kérdést veti fel bennem, hogy valóban ennyire megjátsszák magukat? Valóban lehetséges az, hogy egy pankrátor olyan nyugodt legyen a saját életében, miközben a kamerák előtt vadállatként működik? Nos igen, elképzelhető, hiszen ők is csak emberek, a pankráció pedig az ő foglalkozásuk és nagyon jó dolog, ha el tudják különíteni a magánélete a munkától. Persze Ram-nek pont ez volt a problémája: családját, lányát lehanyagolta és csak a pankrációnak élt, öregkorára pedig arra eszmélt fel, hogy egyedül van. Persze ebben a szívroham is nagy szerepet vállalt.

Jó volt látni, ahogy meccs előtt vagy edzésen a pankrátorok egymással jót beszélgetve, röhögcsélve élvezik azt, amit csinálnak, miközben nagyon jó barátok és hatalmas az összetartás közöttük. Mindenki egyenlő, de tisztelik az időset, a tapasztaltat és segítik a fiatalt, a zöldfülűt. Legalábbis ez van kisvárosi szinten, mert a nagymenők között már nem biztos, bár elképzelhetőnek tartom.
Az élet kevésbé napos oldala

Átfogó leírást kapunk a Pankrátorok szinte teljes életéről. A jókról, a pozitívakról már beszéltem, de van itt némi negatívum is. A csontjaid, az izmaid, az ízületeid egy idő után kikészülnek, a kondíciód is megromlik, így hát pótszerekhez kell nyúlni, ami a sok szartól, ami bennük van, lehet hogy felpumpál, de a szívedet azt agyonvágja. …és ez a film ennek is ékes bizonyítéka.

Aztán, hogy egy kicsit a valóságban is körbenézzünk, az akkor 58 éves Rourke is keményen megküzdött azért, hogy rendbe rakja magát a filmre. Látszik rajta, hogy öreg, de eszméletlen formában van. Profi bokszolókkal és pankrátorokkal készült a produkcióra és megérte, mert eszméletlen, amiket leművelt a filmben!
Koszos, mocskos, de nekünk készült

A rendező stílusa, már messziről észrevehető, ugyan is Aronofsky neve nem volt ismerős számomra. Aztán nagyon kezdett hasonlítani bizonyos pontokon a Requiem, Egy Álomért című zseniális mozihoz. Na ezt követően utána néztem a tagnak és örömmel konstatáltam, hogy majd  az összes filmjét láttam, kiemelve még A Forrás és a Fekete Hattyú című alkotásokat. Stílusjegyei különlegesek, de aki ismeri a munkásságát az hamar ráismerhet ezekre.

Nem éppen a tökéletességre törekedett, már ami a kép minőségét illeti. Elég zavaros és koszos, de nem olyan szinten, ami zavarna, vagy, ami arra utalna, hogy a kiadvány gyártásánál csesztek volna valamit el. Ez így készült, ezáltal adva egy kis underground és művészi érzetet megspékelve még némi dokumentum-film hatással. Zseniális!
...And The Oscar Goes To:

Rengeteg rangos díjat elnyert A Pankrátor, de köztük a legfontosabb szerintem Mickey Rourke Oscar jelölése. Őszintén szólva maradéktalanul egyetértek ezzel a jelöléssel, amit sajnos nem tudtak szoborra váltani (2008 elég húzós volt ebből a szempontból: Sean Penn (Milk), Brad Pitt (Benjamin Button Különös Élete), Frank Langella (Frost\Nixon)). Magával ragadó alakítás egy olyan színésztől, aki remek akciófilmekben játszott, kiváló drámaszínész és itt bebizonyíthatta, hogy mennyi mindenre is képes valójában. Marisa Tomei 44 évesen huszonéveseket meghazudtoló testtel és érzékkel hozta a táncosnő szerepet kiegészítve szintén fantasztikus alakítással.
Frankó külcsíny, nulla belbecs

Mert a film az parádés, a körítés viszont egy nulla. A hang meg a kép ugyan nagyon jó, de ez az extrák nélküli megjelenés roppant mód irritáló. Nem tölt el büszkeséggel ez a kiadvány és ez az egyetlen pont, ami illúzióromboló. Viszont az nagyon.
Összességében:

Remek film, szinte tökéletes, minek minden percét élveztem és tudom, hogy rengetegszer meg fogom még nézni. Nálam már mindenképp a kultfilmek között foglal helyet, még ha nem is a legszebbek között. Kötelező darab, más ne kövesse el azt a hibát, hogy nem nézi meg.
TÖRTÉNET: 10

LÁTVÁNY: 8

HANG, KÉP: 6

KIADVÁNY: 3

A pankráció elsősorban show műsor.A lényege a szórakoztatás.Kenyeret és cirkuszt a népnek ugye.Nem hiába van mindig telt ház,bárhol is lépnek fel és nemhiába közvetítik rengeteg országban,a világ minden pontján.Vannak olyanok,akik azt hiszik ez mind megvan játszva,és csak egymás mellé ütnek mint a BP - TH filmekben,és csak színészkednek,megjátszanak mindent,de ez így ebben a formában nem igaz.Mivel ez nem boksz és nem K 1,így nem verik szét egymás fejét ököllel.És mint a filmben is láthatjuk,van mikor előre megbeszélik az öltözőben az ellenfelek,hogy ki milyen fogást fog alkalmazni,ki mikor milyen "ajándékot" kap és hova.Erre szükség van,mert ha nem így működne,és mindenkiből előtörne mindig az állat,nem lenne több maga a sport egy olcsó kocsmai verekedésénél.Viszont már manapság egyre több a rögtönzés,ami még izgalmasabbá,és kiszámíthatatlanabbá teszi az egészet.A provokáció,egymás cukkolása,lejáratása,külsős személyek behozása természetesen hozzá tartozik ehez.Ezek előre le vannak dumálva,hogy most ezt meg azt össze kell ugrasztani stb.Így pörög a forgatókönyv,hogy mindig izgalmas legyen,ne fulladjon unalomba a show.Na,de maga a harc,az szín tiszta valóság.A nyers erőt láthatjuk mindig teljes valójában.Sokszor Én sem hittem a szememnek,olyan akrobatikus mutatványokat adott elő egyik másik emberke,hogy csak na.És azok a különféle fogások,megsemmisítő mozdulatok!Egy hatalmas földhöz vágást,akár több méter magasból,mikor az ellenfél arcára kiül a hatalmas fájdalom,és nyikkan egy nagyot majd elhallgat és úgy marad,azt hogy lehet megjátszani?Sehogy.Zúzódás,ínhúzódás és szakadás,porcleválás,csonttörés stb.Minden napos náluk,de nem adják fel,harcolnak tovább.Sok gyakorlás,felkészülés,koncentráció,és még több gyakorlás kell ahoz,hogy ezek az emberek sokkal több fájdalmat legyenek képesek kibírni,mint az átlag emberek. Ezért ez a munkájuk és ezért ők a legjobbak.
Kölyök korom óta rajongok a pankrációért.Olyan legendás pankrátorokon nőttem fel,mint az Undertaker,Hulk Hogan és stb.Azóta eltelt jó néhány év/évtized,de a lelkesedésem nem apadt.Rendszeresen figyelemmel követem a friss eseményeket hétről hétre,mert egy sport sem szórakoztat ennyire.(Jó a női iszapbirkózás igen:) ) Így nagyon megörültem annak,mikor megtudtam,hogy egy pankrátoros film fog készülni,és nem más fogja rendezni mint az egyik kedvenc rendezőm,a különleges hangulatú filmjeiről híres Darren Aronofsky.És az már csak tényleg mindennek a teteje volt,hogy az egyik kedvenc színészem fogja játszani a főszerepet.Öröm a köbön.Ez a film többek között tisztelgés és főhajtás maga a sportág,és a modern kor gladiátorai előtt.A lecsúszott,megtépázott hírnevű Mickey Rourke kapta a főszerepet.Ez egy hatalmas lehetőség volt a számára,hogy visszakerüljön Hollywoodi csillagok közé.Nagyon sokan leírták,és azt hitték,hogy szépen lassan,de biztosan elfog tűnni a süllyesztőben.És erre Aronofsky adott neki egy esélyt.Egy olyan esélyt,amit senki nem adott meg neki,pedig megérdemelte volna.Aronofsky megtette,és Rourke bebizonyította,hogy jó döntést hozott.Tökéletes választás volt Randy "The Ram" Robinson szerepére.Az ő élete is hasonlóan alakult szóval,teljesen átérezte  az egykori pankrátor drámáját.Nagyon jól játszott,le a kalappal előtte.Szerintem megérdemelte volna az Oscar díjat,mert tényleg kitett magárét.Sajnos végül nem ő kapta meg,de szomorkodásra nincs ok,a Golden Globe az övé és a hatalmas elismerés is.Itt elsősorban nem magáról a sport bemutatásáról szól a film,hanem egy kiöregedett pankrátor személyes drámájáról,aki napi szinten harcol a lét minimumért.Igazán emberi történet.Az egykori legenda életének ezen szakaszának bemutatása jól sikerült.Végig leköti az ember figyelmét.A film az apa lánya kapcsolat bemutatása mellett olyan fontos dolgokról szólt,mint a régi érzelmek és érzések felszínre törése.Szerelem,szeretet,tartozni valakihez.Helyre hozni a korábbi hibákat.Bűn bocsánatot nyerni,harcolni önmagunkkal,s a világgal.Elfogadni és beletörődni a sorsukba.Megváltást keresni és remélni...A befejezést mindenki úgy értelmi,ahogy akarja.Több elképzelés is lehetséges.A rendező úr ezt a nézőkre bízta.Nagyon élveztem a film minden egyes percét.Mikor véget ért,még hosszasan ültem a tv előtt,és csak néztem magam elő,a gondolataimba merülve.

Minden pankráció rajongónak kötelező film.

Nagyon jó, nagyon erős karakterdráma, értő és érző rendezéssel, profi vágással és lehengerlően megindító alakítással a főszerepben. A végén a katarzis elmaradt, helyette menet közben kapunk sok kis megindító részletet, sokszor szó szerit húsbavágó jelenetet, finoman árnyalt játékot Rourke-tól, aki valóban úgy tűnik, mint aki nem játsza, hanem megéli a szerepet. Ez az életszagú karakterformálás, a fragmentált dramaturgia, a visszafogott rendezés, a kézikamerás felvételek és a játékfilmektől szokatlan vágások (néhol picit hamarabb elvágják a jeleneteket, néhol picit hosszabban kitartják, szinte sosem ott érnek véget, ahol a hollywoodi sablontár szerint kellene) mind dokumentarista érzetet keltenek, amitől nagyon valóságos és hatásvadászat nélkül lesz hatásos a film.

Negatívum a kiszámítható cselekmény, de itt valóban nem a történet jelenti a lényeget, hiszen azt már láttuk-hallottuk sokszor, hanem az, hogy ezúttal mennyire át is élhetjük.
A dvd-kiadás nem megy csemegeszámba, de teljesen kielégítő: kép, hang rendben, kapunk egy kis extrát is, a menü pedig kifejezetten szép és stílusos.

Ajaj… megint egy olyan filmrol kell írnom, ami a nagyközönség kedvence, én meg azon gondolkodom, hogy ketto vagy három csillagot adjak neki… Ezáltal persze nem lesz túl népszeru ez az írás sem, de talán annyi eredménye lesz, hogy más ne járjon úgy, ahogy én: nevezetesen, hogy egy agyondicsért filmtol túl sokat vár..


SPOILERES lehet!
Nekem baromira nem tetszett ez a pankrátoros hókuszpókusz.. Alapban bajom van a pankrációval, egy felesleges exibicionista/mazochista színháznak tartom, de gondoltam eme remek film keretében betekintést nyerhetek egy picit a világukba. Hát, egy picit sikerült. De csak egy picit. Mert ugyanis a film nagy része - az általam ezek után már egyértelmuen kerülendo – rendezo sajátos vizualitása, és Mickey Rourke eszméletlenül randa pofájáról szólt. Kb 5 perc után már idegesített, hogy a kézikamera megy Rourke felkontyozott szoke haja után, s ez a film alatt milliószor elofordul. A befejezés meg egyszeruen feleslegesen hatásvadász: miért is én döntsem el, hogy meghalt-e az ipse, vagy nem? Vélhetoen igen, bár erre csak a fekete vágóképbol tippelek.
Unalmas, kiszámítható, érdektelen mozi. A téma nem érdekel, a rendezot sem bírom, no meg Rourke annyira leélte magát, hogy nem szívesen látom a vásznon.. A Sin Cityben jó volt, mert ott ez kellett, de itt már zavart a kinézete. És nem csak a harcban szerezett sebeire gondolok. Amúgy sokan istenítik a játékát.. Meg Oscart emlegetnek.. Hát nem is tudom. Az, hogy néhány jelenetben érzelmes pofát vág a lányának, meg néhány könnycsepp is kicsordul, meg szarrá verik, az még nem nagy alakítás. Egyébként meg ez nem a lecsúszás utáni újrakezdés története, hanem egy kiöregedett, súlyosan beteg pankrátor utolsó? meccse, illetve az odavezeto út. (csak mert sokan hasonlítják Rourke magánéletéhez..)

Nagyon klisés az egész, ezzel az eltávolodott gyerekkel, a balul sikerült kapcsolatfelvétellel. Klisés, de nem drámai – és nem is életszeru. Legalábbis, ha magamból indulok ki. Mert bizony ha én lettem volna abban a cipoben, hogy x év után a lányommal lehetnék, a fene se ment volna el kurvázni és inni helyette.

Ezáltal a már egyébként sem szimpi karakternek megadták a kegyelemdöfést, és nem igazán érdekelt, mi lesz vele a meccsen. S bár tudom, hogy minden egy célt szolgált, nevezetesen, hogy az életében csak a sport számít, és miután mindenben csalódik, egy közeg van, ami szereti: a közönség, nekem ez így nem jött be – és nem is vágtam hanyatt magam ettol a drámainak szánt konklúziótól..
S hogy jót is írjak: a pankrációs részek tetszettek, valahogy több feszültség volt bennük, mint Rourke kínlódásában. Jó trükkök, jó sminkek – orült egy sport, az biztos. A film hangulatilag rendben van, a megidézett világot remekül megjeleníti, de ez kevés volt: kellett volna egy szeretheto fohos, akinek szurkolhattam volna, hogy egyenesbe jöjjön. Ringen belül és ringen kívül is. E tekintetben A remény bajnoka szívszorítóbb film.. Mert mindig van esély újrakezdeni mindent, csak élni kell vele - nem pedig inni és qrvázni.. :-)
A DVD egy átlagos kiadás, kép rendben, hang rendben, de semmi különleges. Néhány percnyi extra is van, amit nem láttam, mert kimerített a film. Úgyhogy egy kérdés eldolt. Ebbol nem lesz csillivilli kiadás a polcomon. Semmilyen nem lesz.


Boltban marad.

Remek mozi, mintha egy kézikamerás filmet készítettek volna egy pankrátor végnapjairól. Simán Oscar díjas alakítás Rourke-tól, egyszeruen odavonza a tekintetet a képernyore, annyira meggyozo, szinkron nélkül a pösze beszéde pedig élvezetes.

A befejezés furcsa, elgondolkodtató, kicsit emlékeztet a Nagy Kékség utolsó perceire (európai verziónál).

Egy leharcolt pankrátor vívódásai. Ez az a történet ami a legcsekélyebb mértékben sem tud érdekelni. Mégis képes volt a film végig lekötni a figyelmemet. Jól adagolt történet, jó alakításokkal. Hogy Micky vajon azért ennyire jó a filmben mert a benne lakozó színészóriás tört elo, vagy egyszeruen csak magát kellett adnia és ezért sikerült ennyire hitelesre, tulajdonképp  mindegy.

Mestermu lenne? Inkább nevezném kiváló iparos munkának.

Végre, végre, végre!!!!! Hatalmas film! Aronofsky fantasztikus rendezo, minden munkája más. Imádom Sean Penn-t és jó volt a Milk-ben, de abban az évben nekem Mickey Rourke-é volt a legjobb férfi alakítás díja A pankrátorban. Zseniális benne, feledhetetlen! És még ezen az agyonplasztikázott, szétütött arcon is átcsillan az a kisfiús báj, ami korábban csak felerosítette a fiatalon igen jóképu Rourke sámját. Rourke itt már akár önmaga paródiája is lehetne, ehelyett igen eroteljes drámai erot vonultat fel: minden egyes szava, mozdulata, a sok mutét miatt már-már alig mozgó arcának minden egyes rezdülése szívszorító és orületesen emberi. Aronofsky a maximumot hozta ki színészébol, Rourke tökéletesen azonosul szerepével, s aki látta ebben a fantasztikus filmben - ami idonként a dogma-filmek eszközeivel rántja bele a moziba a nézot- , biztosan soha nem felejti el.

Nagyszeru, szívszorító mozi, kivételes alakításokkal. Ez aztán 100 %-ig kemény film. És itt nem csak a valóban brutális harcjelenetekrol beszélek. Számomra a tavalyi év második legjobb filmje volt, én jelöltem volna a legjobb film Oscarjára (szerintem idén csak a Slumdog Millionaire és a Frost/Nixon érdemelte meg a jelölést), de persze semmi sem tökéletes. Kivéve Mickey Rourke alakítása, mert az nagyon ott van, de tényleg. Meglepoen visszafogott és mélyen átélt a játéka, nagyon csalódott voltam, hogy nem nyerte meg az Oscart, de persze ismét a politika gyozedelmeskedett a minoséggel szemben (pedig már a tavalyi év rendkívüli díjazottjai után nagyon optimista lettem, talán majd jövore). Marisa Tomei-nek is kijárt volna a szobor az aranyszívu táncosno megformálásáért, Evan Rachel Wood is nagyszeru, rendkívüli fejlodésen ment keresztül. A rendezés ellen pedig egy szavunk sem lehet. Érdemes megnézni, a gyengébb idegzetueknek pedig ajánlott a szemfedo néhány jelenethez. 10/10