Az emberek (főleg a nők) testképét teljesen szétzúzták már a magazinok és a divattrendek, úgy tűnik, most a lelki válságba taszítás van soron. Az Ízek, imák, szerelmek romantikus vígjátékként terjeszti az "igét", hogy a boldogság és az önismeret a megtett kilométerek számától függ.
Így aztán persze van benne nagy megkeseredés, az unalomba és a jólétbe belefáradtság, és sok-sok utazás, miközben az egész csak két órányi tapicskolás a pre-klimax hippik kiüresedett lelkivilágában, a narráció és a párbeszédek jelentős része pedig hűtőmágnesre való lózungokból áll. Azt hiszem, itt sikerült látnom életem legsekélyesebb filmes jeleneteit. Végig lehet nézni ahogy a fogyasztói társadalom megfertőzi türelmetlenségével és kapzsiságával a keleti kultúra értékeit is, mintha mondjuk a "belső béke", a lecsendesített lélek, a kiegyensúlyozott spirituális és mentális állapot megvehető lenne kellően sok pénzzel. Mondhatnám a szabályos, pedáns és görcsös rákészülést a semmittevésre, a dacos "Mikor meditáltam már eleget a megtisztuláshoz, vagy hogy legalább érezzek valamit?"-nézést a szentélybe érkezést követő második percben, vagy éppen a némasági fogadalmán túljutott csaj első mondatait. Jobb pillanataimban még azt mondom, hogy ezek szatirikus fricskák, amik a maguk groteszkségében akár viccesek is, de legtöbbször csak az emelkedő vérnyomás bizsergető érzése marad, ahogy forr fel az agyvizem, látva vagy rágondolva ezekre a jelenetekre.
A szatirikus poénok (ha azok) és a színészek játéka mellett ami még mindenképpen pozitívum, azok az úti- ás kulturális kalauzba is beillő részek, amikért minden hibája, butasága és irritáló dolga ellenére érdemes volt megnézni ezt a filmet. Az olasz rész, amikor az olaszokról szól, az baromi jó, Indiában és Balin pedig az emberek mentalitására, hogy mit tartanak fontosnak és mit nem. Ezeknél érződik igazán, hogy nem az utazás a fontos, hanem az, hogy többféle módszert is megismerjünk a céljaink elérésére, hogy legyen miből válogatni a problémáink kezelése, megoldása során. Persze, lehet olyan, akinek az jön be, hogy körbeutazza a világot, de azt hinni, hogy mindenkinek csak az jöhet be, súlyos tévedés. Az önismerethez viszont tényleg tökfelesleges bárhova menni, ahhoz mindig mindenkinek minden eszköze megvan, csak őszintének kell lenni magunkhoz. Ja, és persze az kell hozzá, hogy az "elégedettség" ne szitokszó, a köznépbe szürkülés, az ambíciótlanság metaforája legyen.
Röviden: Alapesetben még elmenne egy juliarobertses, langyos romantikus limonádénak, kiváló tájképekkel és kulturális összefoglalóval körítve, viszont a módszerek, amiket felvonultat, nekem abszolút a "Hogyan ne...!" kategóriába tartoznak, aminek a célvonalánál Javier Bardem szirénként csábítja saját depressziójukba a nőket. Inkább a címben szereplő tevékenységeket ajánlhatom a film megtekintése helyett.

Ebben a filmben még az egyébként kiváló Bardem is tudott csapnivaló lenni. Szigorúan csak nőknek ajánlott, olyan nőknek, akiknek egyébként az életben semmi gondjuk nincs, így együtt tudnak érezni egy hasonló unatkozó libával. >:-D