Elég szkeptikus vagyok a folytatásokkal kapcsolatban, hiszen a kisebb költségvetésű filmeknél a folytatás sikeressége mindig ingoványos talajnak számít. A második rész, mely az elsőnek az előzményfilmje vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, de alapvetően nem volt rossz. Most itt a harmadik rész, ami a másodiknak a folytatása, de az elsőt még mindig megelőzi, sokkal intenzívebb és kicsit drámaibb lett, tovább kerekítve a történetet.
Az Inferno, ugyan azt a vonalat, szálat viszi tovább, amit a második résznél elkezdtek. Ott én személy szerint befejezettnek tekintettem az első epizód felvezetését, de hát egy kis csavarral és leleménnyel, találtak még bőrt, amit le lehet húzni a szériáról. Ha bukta lett volna, értelem szerint azt mondom „kár érte”, de szórakoztatóra sikeredett, így nem panaszkodom.
A színészeket megtartották egytől-egyig, kiegészítve pár új fő gonosszal. A különbség a többihez képest szignifikáns, révén, hogy Dél-Afrika sivatagos területeire helyezték át, konkrétan a Kalahári-sivatagba, szemben a korábbi Terminal Island-ről. Ennek persze vannak kötelező velejárói, többek között, hogy cserélni kell a kocsikat, mert azokat nem igazán homokra találták ki. Az új verdák hozzák a megszokott és elvárt színvonalat.
Az mondjuk érdekes, hogy miért az előzményeket csűrték csavarták, ahelyett, hogy folytatták volna az alap filmet, talán Paul W. S. Anderson, aki az elsőt rendezte, nagyobb lehetőséget látott az előzmények ragozásában, mint a Statham által gyakorlatilag lezártnak tekintendő epizód folytatásában. ...és ha Anderson-ból indulok ki, akkor a franchise-ok létrehozása, nála zsigeri szinten működik: a Resident Evil már lassan egy minisorozat lesz, a maga öt részével, de már készül a hatodik is. A Halálfutam két előzményrészét viszont már nem ő rendezte, „csak” mint társproducer és író vett részt a gyártásban.
Őszintén szólva azzal, hogy kiszedték a börtönszigetről a versenyt, egy nagyon jó kis vérfrissítésen esett át, ami a filmeknek csak előnyére fog válni. Ráadásul a sivatag ötlete pazar lett. A végtelen homokdűnék, a por és a nyomornegyedek, olyan kontrasztba hozzák ezzel a Halálfutamot, amivel csak ritkán találkozom.
Az utóbbi években egyre több olyan produkció jelenik meg, amik más-más kivitelezésben, de alapvetően ugyan arra az alapötletre épülnek. Emberek -többnyire elítéltek- a kamerák előtt egymást gyilkolászva mennek a győzelemért, szabadságért vagy pénzért. Lassan már külön kategória lesz... Tehát a lényeg itt is változatlan: a kamerák most is mindent látnak, szökni pedig lehetetlen.
A fegyverek jóval kevesebb szerepet kaptak a többihez képest, persze a klasszikusokat megtartva. Hisz Carl Lucas kocsijának szinte védjegyévé vált a két, termetes gatling, amit párszor, azért elsüt. A szökést meggátoló rakétavető valami zseniális, ám kicsit komikus is, mert egy enyhe túlzásnak tartom, de ugyanakkor a szükségességét meg elismerem, hiszen ez nem egy zárt placc, mint a Terminal Island. Itt a szökés is könnyebb, amit persze lesz olyan, aki megpróbál...
A szereplőket megtartották kivétel nélkül. A csapatot most is Luke Goss, Danny Trejo, Fred Koehler, Tanit Phoenix alkotja. Ving Rhames, mint a jogok birtokosa, fontos ám kevés szerepet kapott a filmben, de itt el kell, hogy mondjam, ez a szerep az, ami igazán jól áll neki. Egy tipikus maffiózó, aki kíméletlen, de tisztában van bizonyos írott és íratlan szabályokkal, amiket lehetőségéhez mérten próbál betartani. A fő gonoszt, Niles York-ot alakító Dougrey Scott karaktere annyira negatív lett, hogy számomra néhol már kicsit irritáló volt, persze nem a szó szoros értelmében véve.
A zenéről csak annyit, hogy régi időket idéző nu metal muzsika dürmög a jelenetek alatt, nagyon jó érzékkel összeválogatva. A kraftot, ami van az Inferno-ban dögivel, még inkább kihangsúlyozza a tökös zene.
A három rész közül értelem szerűen nem ez a legjobb, mert az alapot, az első filmet nagyon eltalálták. Ettől függetlenül nagyon jó lett és erősebb darabnak érzem a másodiknál. Kicsit visszavettek a fegyverek garmadájából, nem kapnak akkor szerepet a női navigátorok, bár kétség kívül van pár jó jelenetük. Összességében kifelé kicsit visszafogottabb lett, hangsúlyozom kicsit, de ugyanakkor a belbecs sokkal értékesebb. Nagyobb feneket kerítettek a történetnek. Végre... A megtekintése erősen ajánlott!
10\7