Bár a játéktermek nekem jórészt kimaradtak, de koromból és érdeklődési körömből adódóan nagyfokú nosztalgiával viseltetek ezek, vagy például a kvarcjátékok iránt. Ez a film a figurákból, a hangulatból és a helyszínből adódóan ezt a nosztalgiát akarta meglovagolni, csak akkor azt nem értem, hogy miért nem tette.
Legalábbis az első negyed óra után... A bevezető (aztán később a stáblista) egy csomó régi játékfigurát megidéz, kicsit kifigurázza a gyengeségeiket, a stílusukat, miközben tiszteleg is előttük. Nagyon jóra sikeredett például a rosszfiúk csoportterápiája, Ralph története, a vágyai és a hozzá kapcsolódó mellékszereplők viccesek, jópofák. Ezt a szakaszt szívesen idézem fel bármikor.
Csak aztán valaki leszólhatott a stábnak, hogy ez tök jó meg minden, tök cuki, hogy a harmincas generáció tagjait akarják becsábítani a moziba a gyerekeikkel, hogy ők is megtudhassák, mivel ütötte el apu az időt egy esős vasárnap délután, amikor még nem volt Xbox meg PS meg mobil... csak éppen a célcsoportnak, a mai kor gyerekeinek ezek nem mondanak semmit vagy alig valamit. Úgyhogy jó lenne a játékidő maradék részében velük foglalkozni, nekik mutatni valamit, és hanyagolni a túlkoros gyernőtteket. A Cukorkaföldjére megérkezés után így a film hátrahagyja a játéktermek sokszínű világát, és bezáródik ebbe az egy "gépbe", ami az émelyítő gügyögés, a mindent beterítő rózsaszín cukormáz, az erkölcsi tanmese, az izgalmasnak szánt autóversenyes krimi meg a bimbózó barátság ellenére is szürke és lapos. Nem rossz, mert valahogy elgöcög a végéig, vannak érdekes jelenetek, de teljesen szerepét veszti, hogy hol és milyen figurák vannak "játékban", és ez egészen a cukor-bogár hibridek felbukkanásáig így is marad (leszámítva talán egyedül Félix esetét a ráccsal).
A DVD hozza a Disney minőséget hangban és képben is, azok hibátlanok, és van még egy dolog, amire rászoktak mostanában: az extraként csatolt kisfilm szórakoztatóbb, arányaiban több ötlettel bír, mint a nagyfilm, ami eladja a DVD-t.
Röviden: Egy animációs film, amire inkább a szülők vihetik el a gyerekeiket, és még egy olyan, amiben egyik korosztály sem azt kapja, amit szeretne. Kár érte.

Egy nagyon nagy kedvencem jelent most meg DVD-n, amit ugyan csak nem olyan régen láttam, de engem azonnal megfogott, a jellegével, a jópofa történetével és számos konzolos poénnal.
Kisiskolás koromban mennyire vártuk már a haverokkal a hétvégét, amikor is elő lehetett húzni a nintendo-t két joystick-kel és reggel 8-tól míg be nem vörösödött a szemünk nyomtuk. Pedig aztán milyen egyszerűek voltak ezek a játékok a maiakhoz képest.

A Rontó Ralph egy nagyon erős nosztalgikus hatást kiváltó film, ami a régi klasszikusokat és az új mega-játékokat egyaránt ötvözi. Maga a film egy játékteremben játszódik, ahova a csemeték jönnek  suli után és szórják tele a gépeket az 50 centesekkel. Mindeközben nem is sejtik, hogy azok a játékgépek, amiken játszanak milyen fontos titkokat rejtegetnek, hisz mindegyik gép hősei igen is „élnek”, amikor pedig egy gyerek játszik velük, nekik akkor van meló. Ám náluk meló után is van élet, amikor is a különböző szerkezetekből összejönnek a figurák egyet mulatni, szórakozni, vagy van akinek terápiára kell járni.

Így lehet az, hogy a Pac-Man szellemei, a Super Mario főgonosza, King Koopa, Sonic és még sorolhatnám, mind-mind szerepet kaptak ebben a filmben. Képzelem micsoda jogdíjakat kellett a stúdiónak kiperkálni, hogy ezek a méltán híres figurák bekerülhessenek ebbe a zseniális moziba. Mind amellett ezen karakterek szerepeltetését nem vitték túlzásba, amit én speciel nagyon sajnálok. Van jeleneteik, de gondolom mivel nagyon drága lett volna, ha többet vannak képernyőn, emiatt ennyi fért csak bele. De persze nem baj, mert ez így is nagyon kellemes pillanatokat szerezett nekem.

A már említett világ mellett, ugye van nekünk egy főhősünk is, Rontó Ralph. Az ő feladat egy többemeletes ház elpusztítása, amit persze jó barátja, Felix mindig megjavít. ...És mivel a játékokban mindig a jó győz, értelem szerűen Ralph sosem fogja tudni teljesen lerombolni. Emiatt egy idő után depressziós lesz és mikor megtudja, hogy a jó karakterek egy aranyból készült érmét kapnak, elhatározza, hogy ő is hős lesz. Ez persze felborítja az egyensúlyt és kész a baj. Ralph-nak számtalan kalandban lesz része, ahol új figurákat is megismer, akik közül nem mindenkivel szimpatizál.
A világ megalkotása az alkotók maximális türelmét és hozzáértését sugallja. A különböző karakterekhez tartozó világok tökéletesek lettek, a hangulatokat mindenhol eltalálták, hiba nincs benne. Sőt tovább megyek, mert ahogy említettem nem csak a régieknek, de az új játékok előtt is tisztelegnek és itt bizony nagyon komoly dolgokat raktak össze a készítők. Egy-két helyszín és a szereplők már szinte a Final Fantasy-t idézik, egyszerűen pazar megoldásokat láthatunk. Viszont van egy komoly árnyoldala is a filmnek, ugyan is a legnagyobb része az „édességek és cukiságok” (persze csak én hívom így) világában játszódik. Csokitenger, nyalókabokor, cukor-hegy és még sorolhatnám, hogy mennyi geil dolog került bele, ami rész tényleg annyira cukros lett, hogy a szemeim kezdetek el ragadni. Egy idő után egy kicsit zavaróvá vált számomra a sok magenta, neon-sárga, világoszöld, lila és rózsaszín megoldások kavalkádja, de őszintén szólva ezen az egy problémán kívül nem tudnék még egyet felsorolni.

Eszméletlen nagy élmény az elejétől a végéig, amiben számos nagyon is életképes poén is szerepet kapott, bár kérdem én: Sonic-nál, King Koopánál és a többieknél kell nagyobb poén? Hát nem, és még így is kapunk bőven.

A karakterek nagyon ügyesen lettek kitalálva, küllemük legtöbbször hűen tükrözi a jellemüket, abszolút beleillenek a környezetükbe.

Plusz információ saját hülyeségemből kifolyólag, hogy maga a Wreck-It Ralph című játék nem létezett. Én már pedig veszettül elkezdtem keresni és pánikoltam, hogy mi az, hogy nem ismerem, de még csak nem is találom. Aztán persze felvilágosítottak, hogy ezt csak a film kedvéért találták ki, ne törjem magam...
Ehhez az animációs filmhez, mint úgy általában most is híres emberek adták a hangjukat, úgy mint mondjuk Ed O Neill vagy John C. Reilly. Ennek persze csak az eredeti szinkronnál van jelentősége, egyébként nincs.

Az extra rész elhanyagolható, de itt nem is éreztem szükségességét a temérdek háttéranyagnak, ez a kiadvány szerintem úgy jó, ahogy van.
Röviden: Zseniális alkotás, ami furcsállom, hogy nem jutott hamarabb eszébe az alkotóknak. Remek nosztalgia, vicces karakterek és történet. Számomra az egyik legjobb animációs film,  mely pont azt nyújtja, amire készült: szórakoztat. Szinte tökéletes darab kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
10\9