Hű másolat - Thing kritika
Egy ekkora rajongótáborral rendelkező matériához hozzányúlni bizony nagy feladat: tiszteletben kell tartani az eredetit, nem szabad megbántai a fanokat (hiszen azok ölnek), ugyanakkor nem árt újdonságot is felvonultatni (technikai és történet fronton egyaránt). Látva az elsőfilmes Matthij van Heijningen Jr. (wow) kész alkotását, a végeredmény felemás, de egyáltalán nem rossz.
Mindenképpen a Thing javára írható, hogy hű Carpenter 82-es filmjéhez, sőt, sugárzik róla, hogy a készítők rajongók is egyben - láthatóan nagyon a szívükön viselték a projectet, és nagy szeretettel állhattak hozzá. Ez már a poszteren is átjött, de a film közben is megnyilvánul a kulcsmomentumokon át egészen a jóleső apró kis finomságokig. A stáb valószínűleg a Thingen nőtt fel, kívülről fújják minden jelenetét, és ez dicséretes. A baj ott kezdődik, mikor ez az egész átesik a ló túloldalára, és ott tartunk, hogy a 2011-es film szinte a 82-es másolata. Egy fura keveréke a prequelnek - sztori terén - és remakenek - minden egyéb terén - , ami hol működik, hol meg nem. Összességében sajnos az utóbbi felé dől a mérleg: mivel filmünk, mint egy igazi Dolog, szinte csak imitálja elődjét, nem igen tud új dolgokkal szolgálni, nem mélyíti a legendát, nem talál fel semmit. Egy egyszerű mészárlás, de hát ezt már láttuk. A Thing sajnos nem képes túllépni saját tucathorror mivoltján, de annak azért eléggé szórakoztató. Kár, hogy belső, fanoknak szánt utalásain és ötletes technikai megvalósításain (a roppant kreatív mutációk, és a meglepően jó CG, ami azért néha nagyon gáz, de többségében tényleg jó) kívül a világon semmit nem tud felmutatni - még egy tisztességes ijesztgetést sem - és így teljesen fölösleges filmmé válik. Aki nem ismeri az előzőt, annak új lehet, aki meg igen, annak nem lesz több egy jó poénnál. A vége meg csak tovább húzza egészet, és a nézőből egy hangos "pffff" törhet elő, miután elsötétül a kép, és kezdődik a vége főcím.
Ám ekkor történik valami. A nevek közötti szünetekben összeálló jelenet elhozza az akkorra már lehetetlennek tűnőt: megkapjuk az igazi, klasszikus Thing feelinget. Amikor nem történik igazán semmi, se egy üvöltés, átalakulás, vagy robbanás, csak elkezdődik az a rész, ami közvetlen átvezet Kurt Russell-hez. És akkor az ember végre megborzong, és végre valami igazán k*rvajót lát - létrejön az a furán jóleső, paranoid félelem, és közben vigyorogsz, hogy "srácok, ezt eltaláltátok". A végső felvonás jobb lett, mint az egész film, és láss csodát: hirtelen felértékelődik az egész, egyszerre minden egy minimális értelmet nyer, és 1-2 ponttal a végső ítélet is megnő. A Thing ekkor szó szerint megszépül, és minden hibája ellenére furcsa mód kellemes emlékként marad meg - egyszer még a polcra is felkerülhet az igazi mellé.
Fura dolog lett hát a Thing (hö-hö), ami valahogy a vetítés vége után kezd egészen jó lenni. Továbbra is felesleges, de be kell vallani, hogy tényleg jó poén. Egy jópofa "fanmade". 6/10. Jó ez.
Mindenképpen a Thing javára írható, hogy hű Carpenter 82-es filmjéhez, sőt, sugárzik róla, hogy a készítők rajongók is egyben - láthatóan nagyon a szívükön viselték a projectet, és nagy szeretettel állhattak hozzá. Ez már a poszteren is átjött, de a film közben is megnyilvánul a kulcsmomentumokon át egészen a jóleső apró kis finomságokig. A stáb valószínűleg a Thingen nőtt fel, kívülről fújják minden jelenetét, és ez dicséretes. A baj ott kezdődik, mikor ez az egész átesik a ló túloldalára, és ott tartunk, hogy a 2011-es film szinte a 82-es másolata. Egy fura keveréke a prequelnek - sztori terén - és remakenek - minden egyéb terén - , ami hol működik, hol meg nem. Összességében sajnos az utóbbi felé dől a mérleg: mivel filmünk, mint egy igazi Dolog, szinte csak imitálja elődjét, nem igen tud új dolgokkal szolgálni, nem mélyíti a legendát, nem talál fel semmit. Egy egyszerű mészárlás, de hát ezt már láttuk. A Thing sajnos nem képes túllépni saját tucathorror mivoltján, de annak azért eléggé szórakoztató. Kár, hogy belső, fanoknak szánt utalásain és ötletes technikai megvalósításain (a roppant kreatív mutációk, és a meglepően jó CG, ami azért néha nagyon gáz, de többségében tényleg jó) kívül a világon semmit nem tud felmutatni - még egy tisztességes ijesztgetést sem - és így teljesen fölösleges filmmé válik. Aki nem ismeri az előzőt, annak új lehet, aki meg igen, annak nem lesz több egy jó poénnál. A vége meg csak tovább húzza egészet, és a nézőből egy hangos "pffff" törhet elő, miután elsötétül a kép, és kezdődik a vége főcím.
Ám ekkor történik valami. A nevek közötti szünetekben összeálló jelenet elhozza az akkorra már lehetetlennek tűnőt: megkapjuk az igazi, klasszikus Thing feelinget. Amikor nem történik igazán semmi, se egy üvöltés, átalakulás, vagy robbanás, csak elkezdődik az a rész, ami közvetlen átvezet Kurt Russell-hez. És akkor az ember végre megborzong, és végre valami igazán k*rvajót lát - létrejön az a furán jóleső, paranoid félelem, és közben vigyorogsz, hogy "srácok, ezt eltaláltátok". A végső felvonás jobb lett, mint az egész film, és láss csodát: hirtelen felértékelődik az egész, egyszerre minden egy minimális értelmet nyer, és 1-2 ponttal a végső ítélet is megnő. A Thing ekkor szó szerint megszépül, és minden hibája ellenére furcsa mód kellemes emlékként marad meg - egyszer még a polcra is felkerülhet az igazi mellé.
Fura dolog lett hát a Thing (hö-hö), ami valahogy a vetítés vége után kezd egészen jó lenni. Továbbra is felesleges, de be kell vallani, hogy tényleg jó poén. Egy jópofa "fanmade". 6/10. Jó ez.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Három évtized nagy idő… Ennyi telt el a második Dolog film óta, ami köszönhetően elsősorban a rendező Carpenter és a maszkmester Rob Bottin munkájának, kultikus magasságokba emelkedett. Így hát kimondottan merész és buta ötletnek, illetve nehéz feladatnak tartottam a feldolgozás gondolatát – egyben félve is vágtam bele az új kalandba…
Egyáltalán nem bántam meg. Jómagam egyaránt tudok rá remake-ként és prequel-ként tekinteni, de még az is lehet, hogy a végén reboot lesz belőle. A lehetőség mindenestre adott… Szóval ez a mozi úgy lett előzményfilm, úgy kapcsolódik a ’82-es mozihoz, hogy gyakorlatilag újrajátssza azt. Érdekes és tiszteletreméltó elgondolás, ami szerencsére profi kezek munkája nyomán jól sült el. A kulcs ebben számomra mindenképp a ’82-es HANGULAT volt. Mert a legnagyobb megdöbbenésemre ez a mozi olyan lett, mintha ’82-ben forgatták volna – csak mondjuk a kópia hibátlanul maradt volna fenn. Érezni a filmen azt a maximális tiszteletet és alázatot, ahogy Carpenter művéhez viszonyultak, ugyanakkor nem voltak gyávák kibővíteni kicsit az univerzumot, kicsit kilépni az Antarktiszről (film eleje), s pl.nőket hozni bele.
A norvég bázis története, ahogy szembekerülnek a Dologgal gyakorlatilag ugyanaz, mint az amerikaié pár nappal később. Talán itt kissé kevesebb paranoia, kevesebb emberi feszültség tűnik fel, de ez lehet a fentebb említett, kissé kinyitott történeté is. Mindenesetre a lény megtalálása nagyon jó, kiszabadulása és „működése” hatásos. A emberek fogyóeszközök, igazából az utolsó percig nem lehet tudni, túléli-e valaki (visszagondolva ’82-re, meg pláne). Az apró kis frissítések, változtatások nekem tetszettek. A vérteszt helyett a fogteszt nem kevésbé feszült – valahol a feszültség csúcspontja ebben a filmben is itt van, a végső leszámolás meg egyértelműen nagyobb és látványosabb. Az, meg ami a végén a hójárműveknél történik, az magában hordoz egy esetleges orosz bázisos The Thinget – erre írtam a reboot ötletét. A félelmetesség faktor megfelelő, azonban ennyi idősen itt is inkább csak mosolyogtam a Dolog különféle megnyilvánulásain, mint féltem tőlük - bármennyire is randák voltak. Talán kissé több hatásvadász, parásabb jelenettel operál a mozi – ja, kérem ez viszont az idő szava. Lélektanra kevesebb jutott, viszont a 2011-es horroros elvárásokra több. Rendben van ez így.
Természetesen nem lehet elvonatkoztatni a prequel jelleg miatt a korábbi film kapcsolódási pontjaihoz. Nos, majdnem tökéletes. Ha lassítva nézném újra, biztos találnék benn sok apró hibát, de inkább nem keresem. Ahogy anno MacReady átjött a bázisra, itt „megágyaznak” a felfedezéseinek, ahogy kiássák a jégkockát, hogy a helyét később megtalálják, az zseniális. De sorolhatnám a kapcsokat tovább... Talán az űrhajó elhelyezkedése nem stimmelt így első gondolatra, no meg a legvége – ami ugyebár önmagában kiváló kapocs –, tűnt kissé lerövidítettnek.
A szereplőgárdára sem lehet panasz, a norvég-amerikai vegyes vágott jól működik. Többnyire ismeretlen arcok, akik ugyebár előbb-utóbb groteszk arccá váltak. Ismét jó volt a vegyes nyelvezet, igazi mélységet tud adni a mozinak. Az átalakult figurák megjelenése nagyon hasonlít a korai filmhez, a CGI-t abszolút a korai hangulat megteremtésére használták. Véresebb, nyálkásabb, gusztustalanabb formák, amik viszont jól betöltik szerepüket: egyszerre nyújtanak friss élményt és nosztalgiát is. Igazából itt sajnálom a kiadás szegényes voltát, simán megnéztem volne egy dokut a trükkökről…
Valahogy minden összeállt. Ez vérbeli The Thing film, ugyanakkor igazodik is a mai trendekhez. Sokat megőriz az eredeti szellemiségéből, de bátran bele is nyúl. Még zeneileg is: felhasználja ugyan a klasszikus dallamot, de nem épít rá. Ahogy egy vérbeli remake/pequelnek kell…
A BD képe gyönyörű, ahogy a hangja is. Azon kevés hazai kiadások egyike, amin a magyar hang is HD, azonban így csak DTS HD HR lett mindkettő. Kissé sajnálom, mert tisztán hallható minőségi különbség van az angol javára, ha viszont nem tudták hozni az eredeti hang színvonalát, azt meghagyhatták volna HD MA-nak, a magyar meg lehetne DTS. Na mind1. Ráadásul a két HD sáv miatt – gondolom – extra egy másodperc sem jutott. Sajnos.
Kosárba!
Egyáltalán nem bántam meg. Jómagam egyaránt tudok rá remake-ként és prequel-ként tekinteni, de még az is lehet, hogy a végén reboot lesz belőle. A lehetőség mindenestre adott… Szóval ez a mozi úgy lett előzményfilm, úgy kapcsolódik a ’82-es mozihoz, hogy gyakorlatilag újrajátssza azt. Érdekes és tiszteletreméltó elgondolás, ami szerencsére profi kezek munkája nyomán jól sült el. A kulcs ebben számomra mindenképp a ’82-es HANGULAT volt. Mert a legnagyobb megdöbbenésemre ez a mozi olyan lett, mintha ’82-ben forgatták volna – csak mondjuk a kópia hibátlanul maradt volna fenn. Érezni a filmen azt a maximális tiszteletet és alázatot, ahogy Carpenter művéhez viszonyultak, ugyanakkor nem voltak gyávák kibővíteni kicsit az univerzumot, kicsit kilépni az Antarktiszről (film eleje), s pl.nőket hozni bele.
A norvég bázis története, ahogy szembekerülnek a Dologgal gyakorlatilag ugyanaz, mint az amerikaié pár nappal később. Talán itt kissé kevesebb paranoia, kevesebb emberi feszültség tűnik fel, de ez lehet a fentebb említett, kissé kinyitott történeté is. Mindenesetre a lény megtalálása nagyon jó, kiszabadulása és „működése” hatásos. A emberek fogyóeszközök, igazából az utolsó percig nem lehet tudni, túléli-e valaki (visszagondolva ’82-re, meg pláne). Az apró kis frissítések, változtatások nekem tetszettek. A vérteszt helyett a fogteszt nem kevésbé feszült – valahol a feszültség csúcspontja ebben a filmben is itt van, a végső leszámolás meg egyértelműen nagyobb és látványosabb. Az, meg ami a végén a hójárműveknél történik, az magában hordoz egy esetleges orosz bázisos The Thinget – erre írtam a reboot ötletét. A félelmetesség faktor megfelelő, azonban ennyi idősen itt is inkább csak mosolyogtam a Dolog különféle megnyilvánulásain, mint féltem tőlük - bármennyire is randák voltak. Talán kissé több hatásvadász, parásabb jelenettel operál a mozi – ja, kérem ez viszont az idő szava. Lélektanra kevesebb jutott, viszont a 2011-es horroros elvárásokra több. Rendben van ez így.
Természetesen nem lehet elvonatkoztatni a prequel jelleg miatt a korábbi film kapcsolódási pontjaihoz. Nos, majdnem tökéletes. Ha lassítva nézném újra, biztos találnék benn sok apró hibát, de inkább nem keresem. Ahogy anno MacReady átjött a bázisra, itt „megágyaznak” a felfedezéseinek, ahogy kiássák a jégkockát, hogy a helyét később megtalálják, az zseniális. De sorolhatnám a kapcsokat tovább... Talán az űrhajó elhelyezkedése nem stimmelt így első gondolatra, no meg a legvége – ami ugyebár önmagában kiváló kapocs –, tűnt kissé lerövidítettnek.
A szereplőgárdára sem lehet panasz, a norvég-amerikai vegyes vágott jól működik. Többnyire ismeretlen arcok, akik ugyebár előbb-utóbb groteszk arccá váltak. Ismét jó volt a vegyes nyelvezet, igazi mélységet tud adni a mozinak. Az átalakult figurák megjelenése nagyon hasonlít a korai filmhez, a CGI-t abszolút a korai hangulat megteremtésére használták. Véresebb, nyálkásabb, gusztustalanabb formák, amik viszont jól betöltik szerepüket: egyszerre nyújtanak friss élményt és nosztalgiát is. Igazából itt sajnálom a kiadás szegényes voltát, simán megnéztem volne egy dokut a trükkökről…
Valahogy minden összeállt. Ez vérbeli The Thing film, ugyanakkor igazodik is a mai trendekhez. Sokat megőriz az eredeti szellemiségéből, de bátran bele is nyúl. Még zeneileg is: felhasználja ugyan a klasszikus dallamot, de nem épít rá. Ahogy egy vérbeli remake/pequelnek kell…
A BD képe gyönyörű, ahogy a hangja is. Azon kevés hazai kiadások egyike, amin a magyar hang is HD, azonban így csak DTS HD HR lett mindkettő. Kissé sajnálom, mert tisztán hallható minőségi különbség van az angol javára, ha viszont nem tudták hozni az eredeti hang színvonalát, azt meghagyhatták volna HD MA-nak, a magyar meg lehetne DTS. Na mind1. Ráadásul a két HD sáv miatt – gondolom – extra egy másodperc sem jutott. Sajnos.
Kosárba!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
29 év nem kis idő. Ennyi telt el, hogy Carpenter sci-fi körökben sikeres és kultfilmjét elővegyék, leporolják és folyt... nem, felujíts... nem, csináljanak egy előzményt neki.
Sokat vitatott, hovatartozását illetően az első Dolog film, annyian szidják, melyet legalább annyian a sci-fi horror alapkövének tartanak. Lehet összehasonlítgatni, érteni, nem érteni. Egy dolog bizonyos, valamit letett az asztalra Carpenter mester. Kezdetnek egy olyan témát amely kifogyhatatlan eszköztár lehet minden A-Zs kategóriás sci-fi filmkészítő előtt. Mindezt megspékelve olyan abszurd látvány előadásban, mely a maga korában minimum Oscar-díjért kiáltó trükkelőadást kínál.
Köszönhetően a filmkészítésnek alávetett rendkívüli alázatnak.
Az új Dolog film mindent megpróbál. A legújabb kori technikát veti be a nézők idegei borzolásásra. Azt gondolván, ami működött gumibábukkal, megy számítógépeffektussal is. Nem egy ILM, de talán működik. A sztorit biztosan sokáig fabrikálták (29év sok idő), de sikerült szinte ugyanazt leírni amit annak idején Bill Lancaster elkövetett. S talán a sokadik átrágás után, hogy ne a remake remakje legyen, megcsinálták előzményként.
Meg kell mondjam, bárminek szánták képtelenség úgy leülni, hogy ne hasonlítgassuk az eredeti filmhez. Maga a film nem lett rossz, de pont azért talán, mert ugyanazt kapjuk, mint 29 éve. Egyetlen fikarcnyi gondolattal sem többet.
Mint Dolog rajongó reménykedem, hogy nem kell 29 évet várni a folytatásra, mert most már az lenne jó, de ha az is egy antarktiszi kutatóbázison fog játszódni, ahol 10-12 kutató dolgozik, annak sem lesz túl sok értelme. Egy sarkkörön játszódó szappanoperára nem nagyon lennék kíváncsi.
Sokat vitatott, hovatartozását illetően az első Dolog film, annyian szidják, melyet legalább annyian a sci-fi horror alapkövének tartanak. Lehet összehasonlítgatni, érteni, nem érteni. Egy dolog bizonyos, valamit letett az asztalra Carpenter mester. Kezdetnek egy olyan témát amely kifogyhatatlan eszköztár lehet minden A-Zs kategóriás sci-fi filmkészítő előtt. Mindezt megspékelve olyan abszurd látvány előadásban, mely a maga korában minimum Oscar-díjért kiáltó trükkelőadást kínál.
Köszönhetően a filmkészítésnek alávetett rendkívüli alázatnak.
Az új Dolog film mindent megpróbál. A legújabb kori technikát veti be a nézők idegei borzolásásra. Azt gondolván, ami működött gumibábukkal, megy számítógépeffektussal is. Nem egy ILM, de talán működik. A sztorit biztosan sokáig fabrikálták (29év sok idő), de sikerült szinte ugyanazt leírni amit annak idején Bill Lancaster elkövetett. S talán a sokadik átrágás után, hogy ne a remake remakje legyen, megcsinálták előzményként.
Meg kell mondjam, bárminek szánták képtelenség úgy leülni, hogy ne hasonlítgassuk az eredeti filmhez. Maga a film nem lett rossz, de pont azért talán, mert ugyanazt kapjuk, mint 29 éve. Egyetlen fikarcnyi gondolattal sem többet.
Mint Dolog rajongó reménykedem, hogy nem kell 29 évet várni a folytatásra, mert most már az lenne jó, de ha az is egy antarktiszi kutatóbázison fog játszódni, ahol 10-12 kutató dolgozik, annak sem lesz túl sok értelme. Egy sarkkörön játszódó szappanoperára nem nagyon lennék kíváncsi.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)