Amikor 1996-ban bemutatták az első részt, nem hittem volna, hogy lesz negyedik is. Brian De Palma, John Woo, és J.J.Abrams után most Brad Bird dirigálta a filmet, aki eddig animációs filmeket készített. A film története nem túl csavaros, sőt, igazából még fordulatok sincsenek benne, viszont látvány, szép nők, és jó kocsik terén kitettek az alkotók. Tom Cruise szerintem alakítás terén túl sok újat nem tesz hozzá a karakterhez, Paula Patton rendkívül csábító, és igéző, Simon Pegg meg nagyon vicces. Jeremy Renner alakítása viszont lenyűgöző, ő a jövő nagy ígérete a számomra. Nem tökéletes a film, vannak benne túlzások is, de ezt már megszoktuk az előző részekből. Összességében egy szórakoztató, látványos akciófilm. A DVD kép és hangminősége kiváló, bár nem értem, hogy miért lettek sárgák a felíratok. Na mindegy, nekem tetszett a film, és ez a fontos.

Brad Bird?! De komolyan, árulja el nekem valaki, hogy kinek jut eszébe egy olyan fickóra egy bejáratott márkájú akciófilmet bízni, aki baromi jó animációs filmekkel tette le eddig a névjegyét a világ filmtermésében, de hús-vér színészekkel még alig dolgozott?  
Mint akciófilm, ilyen háttérhez képest még túl is teljesíti az elvárásokat. Pörög, kattog, robban, ugrik, tele van látványos helyszínekkel (mert egy ilyen filmben szinte kötelesség bejárni a világ minden szegletét), lángcsóvákkal, ütközésekkel, rombolással, és persze megint egy világméretű összeesküvés mozgatja a szálakat. Van nemzetközi hírű fanatikus főgonosz-terrorista, vannak segítők, vannak csodálatos vágóképek, és a környezet nagymértékű leamortizálása. Vagyis pont olyan, mint a napjainkban Hollywood futószalagján gyártott megaprodukciók. Több helyen is megidézi az előző részek eseményeit, amit igénytől függően lehet tiszteletadásnak vagy ötlettelenségnek nevezni... csak éppen a régi hangulatnak nyoma sincs.
Mint M:I ezért a Fantom protokoll gyenge, mint a krémsajt. Bird korábbi tapasztalataiból kiindulva abból a tévhitből indulhatott ki, hogy az M:I is családi film, ezért bár kellenek a minél álleejtősebb akciójelenetek, de az ezek nyomán generálódó feszültség nem jó, ellene van a kellemesen könnyed szórakoztatásnak, ezért ötpercenként be kell nyomni valamit ennek oldására, például egy poént. Simon Pegget bármennyire is imádom, ha gépágyúval ölné a hangulatot, akkor sem lehetne ennél hatásosabb, és akkor még az indiai bájgúnárról nem is beszéltem. Nem azt mondom ezzel, hogy egy M:I-nek karót kell nyelnie és legyen véresen komoly, de azt viszont igen, hogy el kell tudnia hitetni, hogy ez egy komolyan kiképzett csapat világmegmentő küldetése (hiszen eddig jellemzően ezt tette), és ebben nincs helye egy ilyen hebrencs-bénázó mellékszereplőnek... arra ott a Szupercsapat. Nála már csak a túlzott Murphy-faktor volt idegesítőbb, főleg a középső etapban: értem, mit akartak kifejezni vele, de az, hogy az izgalom fokozásának egyetlen eszköze a folyamatos balszerencse legyen, az elég felkészületlen stábra vall... és itt most a filmesre gondolok elsősorban. A feszültség hiányának másik oka az, hogy "elfelejtettek" igazán tartalmas ellenfelet a történethez csatolni: Michael Nyqvist inkább tűnik valamiféle egzotikus kelléknek ("Azta... svéd, apám, de baró!"), hiába játssza a mastermind szuperharcost.
Röviden: Csak azért nem mondhatom, hogy a sorozat leggyengébb darabja, mert a másodikat nem láttam. Látványos és szórakoztató, de tucat-kacat, amire a "Ghost protocoll" alcím jól illik: amire kiértem a moziból, már át is suhant rajtam. Ami még a pozitívumok oldalán van, és valamennyire emlékezni fogok rá, az az orosz akció folyosói része. Négy csillagot adok rá, de ez az egyik leggyengébb négyes, amit itt valaha adtam.