Az első anno annyira nem tetszett, hogy csak jóval később, akcióban vettem meg… A második anno első nézésre nem tetszett, de a gyerek miatt megvettem megjelenéskor.. Aztán minél többet néztem őket, annál jobban elfogadtam az egész TR univerzumot – hányadik világ is ez a kis processzoromban, te jó ég – és időközben mindkettőt BD-re cseréltem… A harmadik meg már annyira tetszett, hogy rögtön megvettem a költségesebb lemezen…
Ezek szerint lassan érő vagyok Transformers terén. Erről azonban már a moziból úgy jöttem ki, hogy képes volt elvarázsolni. Szerelem első látásra, akkor is, hogy néhány jelenete, de főképp karaktere könnyfakasztóan bugyuta volt. De én nem azokra figyeltem – s azóta sem azokra figyelek. Ahogy a film kezdődik, az az én értékrendemben kimeríti a zseniális fogalmát. Alapban bírom, mikor egy nyilvánvalóan fikciót valós események közé helyeznek (ld még X-men Elsők), és itt bizony rögtön kettő dolog is volt: az egész űrprogram Kennedyvel, a holdra szállás Armstronggal, a Hold sötét oldala, no meg Csernobil… Zseniális. A korabeli bevágások, maga az ÖTLET, a megvalósítás nagyon tetszett. Azt kell mondjam, a harmadik részre végre lett történet is. Nagyon jó az egész háttér a robotok mögé, a rendfenntartó szerep, minden. Kimondottan élveztem a film elejei akciókat – hogy aztán Sam új csajának a segge lelohassza a lelkesedésem.
No, nem annak látványa miatt, hanem mert egyszerűen ki nem állhatom az ennyire p*csás nőket. Buta, szőke p*csa. Mint karakter is nagyon béna, de a modellből lett színész, Rosie Huntington-Whiteley játéka jócskán hagy kívánnivalót maga után. Tán jobb lett volna egy nem elsőszerepes dekoratív csajt keresni a TR3-ra, mint ezt a dekoratív amatőrt… Végig borzasztóan idegesített a karaktere és játéka. Ahogy a szülők újbóli feltűnése is. Szerencsére nem több pár percnél, de sosem értettem, mi szükség van ökörködésükre….
Szerencsére az egyéb figurák megmentették a filmet. Ajaj, de még hogy!!! John Malkovic csak hab a tortán, inkább a „régiek” újbóli felbukkanásának tudtam örülni. Kiváló, szerethető figurák, Lennox, Simmons, Epps, stb.. Az új igazgató undorító ugyan, mint Umbridge a Potterben, de kellett, valamint Dylan (Patrick Demsey) is hiteles gonoszként. Kicsit nyálas ugyan, de hiteles.. Aztán ugyebár itt van a komplett Autobot társaság, szokás szerint újakkal kiegészülve. Nem tudom, itt mennyi robot volt a vásznon, de a TR2-nél 45 volt. Itt érzésem szerint jóval több….
És el is érkeztünk lényeghez. Ugyanis a széria továbbra sem a bonyolult történetéről, esetleg a drámaiságáról híres. Sosem arról szólt, hanem a látványról
Kérem szépen, ez 2011-ben a filmkészítés csúcsa. Hiába volt az idén Potter 7.2, a közelébe sem ért ennek. Sőt ki merem jelenteni, a mai napig semmi. Majd biztos jön Avatar 2-3, meg a Hobbit, de eddig a TR3 a csúcs. Amit itt összehoztak 195 millió dollárból, az elképesztő. Ekkora csatákat, üldözéseket még nem láttunk. Ráadásul LASSÍTVA!!! Nekem spec. mindig is az volt a bajom a korábbi filmekkel, hogy olyan gyors volt a vágás, hogy nem bírtam követni, ki kicsoda. Nos, itt már fel merték vállalni a lassítást. Zseniális. És nem érdekel, Bay felhasználta-e a Sziget képsorait. Azt csinál a saját filmjével, amit akar. Már az autópályás üldözés is csúcs volt, de a vége meg, az utolsó háromnegyed óra meg maga a Kánaán. Chicago apokalipszisa, Sokkoló rombolása, a három robot harca kisebb fajta elélvezés volt. Tökéletes. Ugyan több film érzése is beugrott közben, de kit érdekel? Itt és most ezt nézem, ez varázsol el – ha jó valami, akkor az ember nem keresi, mire hasonlít. Az maradjon meg az unalmas filmekre…
Kegyetlenül élveztem. Vérbeli blockbuster, Michael Bay munkásságának csúcsa. Technikailag veri a mezőnyt, s bevételileg is előkelő helyen áll. Ennél több meg véleményem szerint Baynek nem is kell: csinált egy igazán szerethető mozit, ami ráadásul pillanatnyilag egyedülálló és mindenekelőtt baromira nyereséges. Sikerült. Egy barátom azt mondta: „Ezt a filmet nem a Földön készítették” – nos, ha nem tudnám, hogy de, akkor én is elgondolkodnék rajta..
A BD-nél egyik szemem sír, másik nevet. Sír, mert az eddigi leggyengébb extratartalmú kiadást kaptuk az összes TR film tükrében. Oké, tudom, később lesz jobb, de csak egy extra lemezért nem fogok még egyszer ennyi pénzt adni. Ugyanakkor a lemez képe és eredeti hangja tökéletesen illik a filmhez. Gyönyörű kép és csodás TrueHD 7.1. Üzenem a DTS HD MA után síróknak, hogy ez semmivel nem rosszabb, mint az lehetne. Intenzív, részletgazdag, mind a 8 hangfalat kihasználó, néha már-már brutális keverés. Ezért érdemes rendszert venni.
Meg a filmet.
Kosárba!!