Számomra a KungFu Panda 2. volt a 2011-es év egyik legjobb filmje. Nem akarom megbántani a rajongókat, de nem is igazán animációs filmnek tekintem, hanem mint a régimódi kungfu-filmek modern utódját, ami történetesen egy állatos-animációs film.
Az első dolog, amiért a készítőket dicséret illeti, az az, hogy a film arányai tökéletesek. Képesek voltak túllépni a csábításon, hogy biztosra menjenek, és ugyanazt a stílust hozzák, mint az első részben. Ráéreztek, hogy ott Po még tanítvány volt, ezért oda illett a csetlés-botlás, a "lúzer főhős" dolog, mostanra viszont már ő a Sárkányharcos, és igen hülyén vette volna ki magát ugyanez. Szerencsére nem is tették, inkább megfordították az arányokat; Po sokat komolyodott, de mellette a poénokból is maradt, időszakosan, pihenésképpen (vannak olyanok is, amik elsőre talán le sem esnek, legalábbis nekem ilyen volt például Krokodil mester és a hangja). A beszólások, lassítások így kellemes, öt-tíz másodperces szüneteket hagynak, ami elég arra, hogy az ember a szájába tegyen egy újabb adag kukoricát vagy megigyon egy korty kólát, és mégse hagyjon ki semmit.
Mert az nagy kár lenne, leginkább az akciójeleneteket tekintve. Verekedésből van dögivel, és szeretném azt hinni, hogy mindenki ezt tekinti majd etalonnak, amikor bármifajta mozgást kíván ezentúl animálni. A Po és társai önmagukban is elbánnak két-három ellenféllel, és akkor még ott vannak a nagyobb csoportok ellen használható csapat-kombók. Ami pedig Shent illeti, a legjobb, legötletesebb főgonosz, akit az utóbbi időben láttam. Ugyanez a részletgazdagság megvan a háttereknél és a mellékszereplőknél is, egyedül az Őrjöngő Ötös maradt kissé elnagyolt; Po két jelenetben szereplő "apjáról" is több derül ki, mint Daruról vagy Kígyóról, Sáska részéről is csak két poénra futja.
Bár eddig is agyondicsértem a filmet, még egy szimpatikus vonását meg kell említenem. Eddig akárhány 3D-s filmet néztem 2D-ben, egy csomó olyan jelenet volt bennük, amik nyilvánvalóan csak azért kerültek be, hogy "kilógjanak" a képből. A Panda 2. teljesen nélkülözte ezeket a tolakodóan térhatású képsorokat, 2D-ben pontosan annyira élvezhető, mint 3D-ben. Ez utóbbinak igazi ereje, hogy a háttérben zajló események elkülönülnek az előtértől, pedig azokra is érdemes figyelni.
Röviden: Több kung fu, kevesebb idétlenség. A Dreamworks újabb kiváló filmmel, talán az egyik legjobbal gyarapította filmjeinek listáját, magasra téve a lécet. Csak remélni merem, hogy a kényszeredett utalással belengetett harmadik rész nem veri azt le.
Az első dolog, amiért a készítőket dicséret illeti, az az, hogy a film arányai tökéletesek. Képesek voltak túllépni a csábításon, hogy biztosra menjenek, és ugyanazt a stílust hozzák, mint az első részben. Ráéreztek, hogy ott Po még tanítvány volt, ezért oda illett a csetlés-botlás, a "lúzer főhős" dolog, mostanra viszont már ő a Sárkányharcos, és igen hülyén vette volna ki magát ugyanez. Szerencsére nem is tették, inkább megfordították az arányokat; Po sokat komolyodott, de mellette a poénokból is maradt, időszakosan, pihenésképpen (vannak olyanok is, amik elsőre talán le sem esnek, legalábbis nekem ilyen volt például Krokodil mester és a hangja). A beszólások, lassítások így kellemes, öt-tíz másodperces szüneteket hagynak, ami elég arra, hogy az ember a szájába tegyen egy újabb adag kukoricát vagy megigyon egy korty kólát, és mégse hagyjon ki semmit.
Mert az nagy kár lenne, leginkább az akciójeleneteket tekintve. Verekedésből van dögivel, és szeretném azt hinni, hogy mindenki ezt tekinti majd etalonnak, amikor bármifajta mozgást kíván ezentúl animálni. A Po és társai önmagukban is elbánnak két-három ellenféllel, és akkor még ott vannak a nagyobb csoportok ellen használható csapat-kombók. Ami pedig Shent illeti, a legjobb, legötletesebb főgonosz, akit az utóbbi időben láttam. Ugyanez a részletgazdagság megvan a háttereknél és a mellékszereplőknél is, egyedül az Őrjöngő Ötös maradt kissé elnagyolt; Po két jelenetben szereplő "apjáról" is több derül ki, mint Daruról vagy Kígyóról, Sáska részéről is csak két poénra futja.
Bár eddig is agyondicsértem a filmet, még egy szimpatikus vonását meg kell említenem. Eddig akárhány 3D-s filmet néztem 2D-ben, egy csomó olyan jelenet volt bennük, amik nyilvánvalóan csak azért kerültek be, hogy "kilógjanak" a képből. A Panda 2. teljesen nélkülözte ezeket a tolakodóan térhatású képsorokat, 2D-ben pontosan annyira élvezhető, mint 3D-ben. Ez utóbbinak igazi ereje, hogy a háttérben zajló események elkülönülnek az előtértől, pedig azokra is érdemes figyelni.
Röviden: Több kung fu, kevesebb idétlenség. A Dreamworks újabb kiváló filmmel, talán az egyik legjobbal gyarapította filmjeinek listáját, magasra téve a lécet. Csak remélni merem, hogy a kényszeredett utalással belengetett harmadik rész nem veri azt le.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)