"And if life is just a highway, then the soul is just a car,
And objects in the rear view mirror may appear closer than they are."
/Meat Loaf/

Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna olyan filmet, ami ennyire drámai volt (szinte szavak nélkül; valahol olvastam, hogy a főszereplő szövegkönyve 500 karakteres volt), ugyanakkor ennyire gyémántkemény is egyszerre! Úgy a huszadik perc környékén a gyorsulás belepréselt a székbe, és a fordulatszám nem is hagyott alább a végéig.

Drive (fn): pszichológiai fogalom; a szervezet egy olyan energetizáló tényezője, amely a megbomlott egyensúlyt helyreállító viselkedés felé irányít.

A Drive (utólagos engedelmetekkel hanyagolom a rettentő béna magyar alcímet, főleg úgy, hogy elveszi az eredeti cím többféle értelmezési lehetőségét, ld. fent) elején van egy beszélgetés egy felturbózott tucatautóról; az, ha kell, észrevétlenül simul bele a forgalomba, de ha úgy alakul, felbőg a motor, és megállíthatatlanul tör előre. Ez a szimbólum bomlik ki több rétegben a filmben. Drámaként a Drive például elég hétköznapian, már-már unalmasan indul, a főszereplő a felszínen meglepően egysíkú, alig tudunk meg róla valamit, azon kívül, hogy vezet, és hogy az ürességet az életében csak a benzingőz tölti ki; hidegindítás, alapjárati döcörgés. De már az első jelenettől, a sikátorban menekülés szenvtelen pontosságától érezni a ridegség mögött a feszültséget. A motorháztető alatt ugyanis egy V8-as lapul, ami a vásznon az akciójelenetekben (bizonyítékként az elfojtott indulatokra), azon túl pedig a "Sofőr" jellemrajzának felvázolásában mutatkozik meg. Amikor felvillan számára a remény, hogy lehet máshogy is élni, aztán a dolgok alakulása folytán ezt el akarják tőle venni, akkor a "Sofőr" felveszi a kesztyűt. Ez a kettő együtt azt eredményezte, hogy számomra kevés jobb film készült évek óta a Drive-nál, többek között azért, mert jó ütemben enged teret a néző gondolatainak, érzéseinek, ezek adják az igazi üzemanyagot a filmhez. A liftes jelenet meg úgy, ahogy van, tökéletes.

Aki az egésznek a slusszkulcs-figurája, az Ryan Gosling. Annyi történt, hogy a Plasztik szerelem Larsa elköltözött Alaszkából, és elszegődött Szállítónak; mondom ezt azért, mert számomra úgy tűnt, hogy Gosling ezen két karaktere azonos "alvázra" épült. Ő pedig ugyanazzal a tehetséggel és precizitással oldotta meg ezt is, ahol egy nézés vagy egy gesztus többet mond ezer szónál. Goslingnak igazán kijárt volna legalább a második jelölése (főleg, hogy 2011-ben azért volt tőle egy Őrült, dilis szerelem meg egy A hatalom árnyékában is).

Az extralistát látva és a GHE eddigi pár munkáját ismerve (nem vagyok fizetett ügynökük:), de pl.: a Tükör/szilánkot az egyik legmagasabb érték/ár aránnyal bíró DVD-mként tartom számon) látatlanban is azt tudom mondani, hogy kimagasló paraméterekkel rendelkező, igényes kiadványt tehet fel a polcára, aki megveszi a DVD-t.

Röviden: Kiváló akciódráma egy hidegvérű kaszkadőrről, aki megmutatja, hogyan szabadulnak el a lóerők, amikor a trágya belecsap a hűtőventilátorba, mert az életében levő kevés jó dolog veszélybe került. Aki akciófilmet vár a cím alapján, szinte garantálni tudom, hogy csalódni fog. Viszont ha csak egyszer is úgy szeretted volna levezetni a feszültséget, hogy beleautózva az éjszakába a tehetetlen dühödet a kilométerekkel együtt magad mögött hagyod, vagy ha elég erős benned az érzés, hogy tényleg bármit megtennél azoknak a biztonságáért, nyugalmáért, akiket szeretsz, akkor ez a te filmed.

Valami nagyon készülődik Európában, különösen az északi részén. Egyre több és tehetségesebb rendező tűnik fel az utóbbi időben, akár elsőfilmesek, akár bejáratott, vén rókák, akik csak most kerültek\kerülnek be a köztudatba. Timo Vourensola és Niels Arden Oplev mellett Nicolas Winding Refn készít egyre több kiemelkedően jó alkotást. Számomra a Valhalla Rising volt az, amivel feltette az „i”-re a pontot, és számos utalás lesz az írásomban erre a filmre az elkövetkezendőkben...

Minimalista alkotás, ami teljes egészében sallangmentes, akár a főszereplő szövegeit, akár az akciók kivitelezését veszem alapul. Igazság szerint a szinopszis elolvasása után, jómagam egy „Fast And Furious – Revenge Edition”-re számítottam, tehát, kocsik, sebesség, lövöldözés, akciók, stb. Hát nem egészen ezt kaptam, így elég hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt a mozit máshol kell kezelnem és ez által lesz csak igazán élvezetes és kultikus. Nagy részt bejött, de azért egy kicsi tüske maradt bennem.
Nehezen békéltem meg azzal, hogy főszereplőnk – Driver - alig szólal meg. Persze ez hozzá tartozik a karakteréhez és a rendező ismeretében ez cseppet sem meglepő. A Drive és egy korábbi műve ugyan arra az alapra épült: kevés párbeszéd, több mimika, testbeszéd és gesztikulálás. Ezen mozik esetében egyébként jóval kifejezőbb a kommunikáció ezen ősi formája, ami a színészek munkáját dicséri.
Elég nehéz volt belőni főszereplőnk jellemét, mert nem igazán lehet tudni, hogy magányos hős típus vagy csak simán antiszociális, esetleg valami trauma hatására lett ilyenné. Főhősünk magánélete homályban marad, így szinte alig tudunk róla valami. Sőt gyakorlatilag a foglalkozásán kívül semmi nem derül ki, még a neve sem, ezáltal egy enyhe misztikum öleli körül a karakter személyét.
Persze meglepetéseket folyamatosan tartogat nekünk a Drive.

A forgatókönyvet, annyira nem bonyolították túl, hiszen a történet - azt kell mondjam, hogy a látvány és a karakterek mellett csak adalékanyag – bármelyik középkategóriás akciófilm sztorijaként megállná a helyét, de itt más a körítés és a kivitelezés is. A sofőrrel együtt szállsz be a kocsiba és ezzel együtt a filmbe, és megannyi élményen közösen száguldotok keresztül, mert ahogy a szereplők, úgy gyakorlatilag te is szinte néma csendben mész végig ezen a 90 percen. Roppant elgondolkodtató film, ami minden további nélkül nevezhető művészi alkotásnak, amiről elképzelhetőnek tartom, hogy rövid időn belül filmakadémiákon tananyag lesz. Ezt azért mondom, mert zseniális lassítások és fantasztikusan jó, párhuzamos vágások színesítik a filmet, ami az érzékeinket dolgoztatja meg elsősorban. A Drive egy nagyon egyedi alkotás, ami leginkább emberi tulajdonságokról, érzelmekről szól.
Ahogy azt a rendező korábbi filmjénél, a Valhalla Rising-nál már megtapasztalhattuk, a naturalizmus itt is szerepet kapott. Kegyetlen és gátlástalan módon promótálják az emberi test jellegzetességét és anatómiáját, miszerint egy töltött sörétes a fejedtől másfél méterre nem sok mindent hagy abból, illetve egy vékony sportcipő is képes bármely testrészedből salsa-szószt csinálni.
A film magyar címe egyébként - még ha egyenesen következne is belőle – félrevezető, mert a kedves néző nem fog a fantasztikusabbnál fantasztikusabb kocsikat látni, bár egy Mustang és egy Chevrolet Malibu azért feltűnik. A Drive nem az a klasszikus autós-üldözős mozi, ugyan fontos szerepet kaptak, de ne ebben keressük a film pikantériáját. Sőt, ha jobban belegondolok, olyan túl nagy katarzis nincs benne, és nem szökik az adrenalin sem az egekbe. Nem lesznek eszeveszett autós üldözések, féktelen tűzpárbajok, ész nélküli rohanás. Ugyan az erő és a dominancia minden további nélkül megvan a Drive-ban, a dolgokat más szemszögből közelíti meg, így téve kuriózummá a filmet.

Ez a rezignáltság és a „csendes-gyilkos” szerep, amelyet Driver, vagyis Ryan Gosling hoz, könnyen befogadhatóvá teszi a karakteret. Egy nagyon letisztult jellem, akiben ott van, vagy csak ott motoszkál valami vadállatias, amit kitudja, hogy ki lehet-e belőle hozni. Mert ugyan, ahogy írtam misztikum is körül lengi, az alap jellemvonásai letisztultak. Alig van valami szövege, mondjuk úgy, hogy mindenki más beszél helyette. Irene (Carey Mulligan), a szomszéd lakásból ugyan ez. Látszik, hogy ők egymásnak vannak teremtve.
Döbbenetes számomra annak a ténye, hogy Bryan Cranston milyen töménytelen mennyiségű filmben tűnik fel az utóbbi időben. 10-ből 5-ben biztos, hogy találkoztam vele és örömmel konstatálom, hogy a korábbi „kezdetleges” sorozatbéli szerepeket, komoly filmes munkákra cserélte és bebizonyította, hogy egy kiemelkedően jó színész.
Ron Perlman-t pedig végre jó filmben is látom. Ilyen már nagyon régen nem fordult elő. Itt spec. végigkáromkodja a jelenetei nagy részét, de az legalább megy és jól is áll neki.

És akkor most elmondom, mi az, ami miatt hiányérzetem maradt a 90 perc után. Először is nem elég hosszú. Még bőven néztem volna és véleményem szerint bőven nem lett minden kiaknázva. Kevés az akció. Ugyan, amik vannak azok első osztályúak, amikhez hasonlót csak nagyon kevesen tudnak képernyőre álmodni, de a jelentek rövidsége és az akciók mennyisége számomra nem kielégítő. Talán annyira is letisztulttá akarta tenni a Drive-ot a rendező, hogy túlságosan is csak a lényegre koncentrált. De ahogy mondtam ez már csak az én privát véleményem. Összességében egy példa nélküli alkotás, amilyet csak Refn tud rendezni és megálmodni.

A megjelenés ugyan olyan, mint a film. Párját ritkítja. Számos különböző formátumban megjelent, amiből mindenki válogathat és még a sima DVD-re is temérdek mennyiségű extra felkerült. A kép lenyűgöző, a hangról nem is beszélve. Az egész úgy tökéletes, ahogy van.

Kinek ajánlom? Mindenkinek! És leginkább azért, mert bárki megtalálhatja benne azt, amit szeret. A Drive egy remek montázsa annak, amire ma a filmnézőnek szűksége van. Magával ragadó és lenyűgöző, ami nem tempójával taglóz le, hanem a látvánnyal mér rád hatalmas csapást! Ritka jó alkotás.

TÖRTÉNET: 8
LÁTVÁNY: 9
KÉP, HANG: 10
KIADVÁNY: 9