Sajnos a Némafilmes is bekerült a 2012-es év "Nem jött be..." rovatába, és szívesen vigasztalnék pár rajongót a széleskörű ovációból eredő túlzott elvárásaimban való csalódással, nagyon úgy érzem, hogy a hiba ezúttal nem az én készülékemben van.

Nincs nekem semmi bajom a némafilmekkel, azoknak is megvolt és megvan a maga varázsa, jelentősége és kora. Értem azt is, hogy mekkora kihívás lehetett a régi eszközöket, módszereket és technikákat újra elővenni és alkalmazni, hiszen a képeknek színek és zajok nélkül, a szereplőknek a verbális gesztusaik nélkül kellett elmesélniük a filmet, és emiatt egy filmre gyakorlatilag újra kellett tanulniuk a színészetet. Külön jó például Dujardin jelenete a kutyával a reggelizőasztalnál, amivel megmosolyogtatja a feleségét. Hogy a nosztalgia mellett ezek is szerepet játszhattak a díjak odaítélésében, abban biztos vagyok... na de ekkorát?!

Az egész felhajtás egy dolgon bicsaklik meg nálam, mégpedig azon, hogy a némafilm a Némafilmesben így stílus, nem eszköz. Vagyis tényleg semmi más, mint egy némafilmes technikával forgatott és eljátszott mozi, aminek a története és a tempója is majd száz éves... pontosabban alig valamivel több. Mert azért Hazanavicius elrejtett egy-két utalást és trükköt, amik felvillanyoztak, pont azért, mert érződött mögötte a játékosság, a kísérletezés és a tudás, ami nyolcvan év alatt csak felhalmozódott itt, és nem árasztotta a filmre egyébként jellemző állott kopipészt-szagot. Ide tartozik George feleségének kétértelmű mondatai a "veszekedésükből", a "majmok", a kérdéseket hagyó szándékos kameraállások (mondjuk a rendőré a ruhabolt előtt vagy amikor elsőre abból tudjuk meg az elején, hogy a közönség tapsol, ahogy Valentin ünnepelni kezd) és még egy pár hasonló "mutatvány". Kár, hogy ezt az ígéretes lehetőséget Hazanavicius alig aknázta ki, és mindent alárendelt ennek az álmosítóan langymeleg limonádénak egy öntelt ripacs lecsúszásáról, ami számomra legmegmagyarázhatatlanabbként Oscar-jelölésig vitte.

Röviden: Önmagában az, hogy egy film elkészíthető olyan stílusban, mintha nyolcvan-kilencven éve készült volna, szerintem nem nagy kunszt, legalábbis ekkora biztos nem. Barlangrajzokat is lehetne festeni akár ma is, úgyhogy talán ki kéne próbálni valakinek, hátha azt is elhalmoznák díjakkal:S...

Sokszor vontam már kétségbe az Akadémia döntéseit Oscar-ügyben, de ekkora blamát rég láttam tőlük… 5 díjat, köztük a legfontosabbakat adni egy letűnt kor technológiáját 100 évvel később megidéző filmnek, aminek igazából még csak normális története sincs – nos, azt hiszem ez elég gáz. Nem akarom magam nagyon szellemi toprongyként feltüntetni - a mozi néha még tetszett is -, de egyszerűen elképesztőnek tartom azt a felhajtást, amit körítettek köré…

Erre az égvilágon semmi szükség nem volt, s ennek az égvilágon semmi értelme nincs. 2012-ben egyszerűen létjogosultsága sincs – mégis a megbolondított filmvilág odavan érte. Basszus, itt mindenki mazochista? Hát nem láttak elég fekete-fehér némafilmet gyerekkorukban? Sőt, nem emlékszik rá senki, mikor még csak fekete-fehér TV volt otthon? Minek 2011-ben ilyeneket forgatni, mikor pont a megidézett kornak is megvoltak a maga zseniális moziai??? Kicsit úgy érzem, az öregurak ott az USA Filmakadémiájának székében saját gyerekkoruknak adták a díjakat, mint mikor egy haldokló öregember a betegágyon elmerül az emlékeiben. És nem néz szembe a valósággal… De akkor emeltek volna le a polcról egy akkori alkotást, indították volna, aztán díjazták volna azt…

Értem én, hogy tiszteletadás, meg emlékállítás. Nagy divat manapság – no de ilyen szolgai módon csinálni, ilyen ötlettelenül... Technikailag és anyagilag az égvilágon semmi kihívást nem jelenthetett, színészileg talán, forgatókönyvileg meg csak akkor jelentett volna, ha legalább valami egyszeregynél bonyolultabb történetet találtak volna ki hozzá. Egyébként, ha már emlékállítás: nálam a Hugo az, aminek ez maradéktalanul sikerült. Pontosan az ellenkező módon megközelítve a kérdést: a mai technika minden vívmányával felvértezve, egy szerethető történetben, szerethető karakterekkel idézi fel és állítja szembe egymással a filmkészítés hajnalát és a jelenét. A némafilmes viszont csak egy üres copy, ami azzal akar nagy lenni, hogy másolja a 100 évvel ezelőtti technológiát…

Legjobb film. Legjobb rendező. Legjobb férfi főszereplő. Legjobb filmzene. Legjobb kosztüm… Anyám… Talán még Jean Durajdin (a ffi főszereplő) díja tűnik a leginkább jogosnak, a többi kamu. Egyszerűen azért, mert itt NEM a FILMET díjazták, hanem a műemléket. Nem a RENDEZÉST, hanem az ötletet. Igazából valami műemlék-díjat kellett volna kihirdetni, mert önmagában, ha az elméket elborító fekete-fehér, 4:3-as körítést, a tátogó színészeket lehámozzuk, a Némafilmes egy átlagosnál is bugyutább nulla mozi. Semmi más nem emelte oly magasra, mint az emberi bacaság egy letűnt kor iránti nosztalgia után, ami már akkor elavult volt, mikor használták… Ez a filmzene meg: hát nem az az igazi jó zene, amiből megmaradnak a dallamok a fejedben? Ebből semmi nem maradt meg…

Vagy csak nekem böki a szememet ez a túlzott hype a mozi körül? Csak én gondolom úgy, hogy az egész egy nagy felfújt lufi, ami célzottan a vénemberek nosztalgiájára építve érte el sikereit? Csak nekem lenne fontos egy filmben (különösen egy ilyen filmben) valami katartikus sztori? Vagy csak szimplán hülye vagyok?

Az Artist dióhéjban összefoglalható története ilyeneket nem rejt magában. Néhány jobb jelenetet (pont, amihez hangok kötődnek) leszámítva egyhangú, színtelen és unalmas. Némafilmes sztár lecsúszik, új színésznőcske (az utcáról, mert Amerika a lehetőségek hazája!!) felemelkedik. Titokban szerelmesek egymásba, lány megmenti fiút, happy end. Mindezt tátogva, a bevágott szövegdobozokkal – amiket már gyerekkoromban is utáltam. Ósdi, nevetséges és komolytalan az egész, azt hiszem, ez volt az utolsó fekete-fehér némafilm, amit láttam.

Különben is: Lucas megmondta, filmélmény 50% kép, 50% hang. Nos, ezek alapján itt a filmélmény jó, ha 25 %-ra kijön.:-DDDD

Így hát tulajdonképp a DVD-t sem lehet nagyon értékelni. Mert a képről mit is írjak?? Hogy szép telt színekkel, tűéles kontrasztokkal operál? A hangról? Halkak a dialógusok? A zene mondjuk, végig szól, de az meg lehetne erőteljesebb… Egy dolog volt, amit a javára írhatok, az a magyarítás. Az tetszett.

A legfontosabb kérdéseimre, a Miértekre ugyan a mai napig nem tudom a választ, de azt legalább elmondhatom magamról, hogy - jó filmrajongóhoz hűen – 2012-ben egy egy évvel korábban készült, öt Oscarral elhalmozott fekete-fehér, 4:3-as némafilmet is láttam. És nem kapcsoltam ki. De hogy meg nem veszem, az tuti. Inkább beteszem valami időgépbe, aztán visszaküldöm a húszas évekbe. Ott a helye.