Brueggemann egyik rendkívüli teljesítménye, hogy megtalálta azt a rendszert biztosító keretet, melybe elhelyezhette a bibliai szövegek - a könyv egész terjedelme során végig biztos kézben tartott - sokféleségét. Tette ezt úgy, hogy a keret nem tűnik mesterkéltnek, hanem arról győz meg, hogy a szöveg természetéből származtatott. Rendszer helyett rendszeresített rendszerbontás - ez volt Brueggemann megoldása. Annyira szétfeszítette a rendszeralkotás kényszerét, hogy - miközben a redukcionizmus ellen kardoskodott - metaforába, a per metaforájába sűrítette a kategóriák (mint rendszerelemek) tovább már nem feszíthető határait. Per-metaforájának (egyik) szépsége és ereje, hogy a tanúsítás, vitatás, védelem sokhangúságában elhangzó diskurzusok mindegyike egyaránt fontos szerephez jutnak, ugyanabban a méltatásban részesülnek. Még az ellen-tanúság sem feltétlenül mindig negatív előjelű. Mindegyik szólam rendeltetése a többi szólam függvényében érvényesül. Ahogyan József Attilánál olvashatjuk: a konszonancia a disszonanciák harmóniája. Brueggemann azon nagyon kevesek egyike, aki eljutott arra a csúcsra, amikor megengedheti magának a saját gondolat gőgjét, ami nélkül nem lehet - nem csak - teológiát művelni.
