Üdv minden érdeklődőnek!
Bő egy hetes csönd után úgy döntöttem, külön topicot indítok az alábbi témának, hátha szélesebb rétegekhez eljut így a közölni kívánt mondanivaló, és talán többen hasznát veszik az általam kifejlesztett szoftvernek.
Kb. hat éve már annak, hogy életem első DVD-jét megvásároltam, pedig akkor még se PC-s, se asztali DVD-olvasóval/lejátszóval nem rendelkeztem. Azóta persze nagyot fordult a világ, az akkori egy szem DVD-ből lassan kettő lett, majd egy tucat, aztán eljutottam a százas darabszámig, most pedig igen közel állok már a 600-hoz is.
Ekkora gyűjteményt már tárolni sem egyszerű feladat, hátmég észben tartani! Éppen ezért már évekkel ezelőtt felvetődött az igény, hogy kellene valami jó kis célszoftver, amivel könnyen és hatékonyan katalogizálhatom a filmjeimet. Miután körülnéztem a létező lehetőségek után kutatva, rá kellett jönnöm, hogy az igényeimhez leginkább passzoló szoftver (tudomásom szerint) nincs. Én ugyanis nem akartam borítókat betölteni, hangsávok specifikációit feltölteni... csakis a legfontosabb adatokat kívántam rögzíteni:
- a film magyar címét
- a film eredeti címét
- a film hosszát percben
- jelölni, hogy a film tartalmaz-e magyar szinkront, feliratot
- műfaji besorolást könnyen meghatározni
- rendező és legfeljebb öt főszereplő nevét eltárolni
Ezeken túl legfeljebb egy rugalmasan kezelhető csoport-kategória lehetőségét tartottam volna hasznosnak, így forrás címszóval ezt is felvettem az igény-listára (ezzel meghatározható, hogy DVD-ről, TV-felvételről, kameráról átírt anyagról stb. van-e szó).
Az igényeim ilyetén rendezése után aztán nekiugrottam, és megírtam a saját szoftveremet, amelyet DVDlist névre kereszteltem. Közel két éve használom már, és csak mostanában nyúltam hozzá ismét, hogy az addigi tapasztalataim alapján még jobbá, még használhatóbbá, praktikusabbá tehessem. A ráncfelvarrásnak köszönhetően újabb lehetőséggel is bővül a program tárháza, az Xpress.hu hozzájárulásával a kezelt listát némileg összekötöttem ennek az oldalnak az adatbázisával, s ennek révén HTML alapú lista exportálására is lehetőség nyílik, melyből egyetlen kattintással elérhető minden, a gyűjteményünkben lévő film Xpress-es adatlapja.
A program teljesen ingyenes, és letölthető a http://mydvdlist.fw.hu oldalról, ahol egyben a saját listám is megtekinthető. A letöltési lehetőséget a lista alján keressétek! Használja mindenki egészséggel!
A programmal kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket ide, vagy az oldalon szereplő e-mail címre várom.
Az írásba öntött véleményeket, tapasztalatokat előre is köszönöm!
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.