Üdv!
Régen szóltunk már hozzá ehhez a témához. Most azonban híreim vannak, már ha van itt még valaki, aki használja a programot. Tényleg: van?
No, a lényeg, hogy újabb fejlesztésre szántam rá magam, melyből megintcsak gyakorlati előnyei származnak a DVDlist proginak.
100 DVD-t még könnyedén fejben tart az ember, de 600-nál már gondok adódhatnak. Velem legalábbis (főleg, amióta átpakoltam a gyűjteményemet!) nem egyszer előfordult már, hogy sokáig keresgéltem egy-egy darabot, mire megtaláltam.
Ebből lett elegem, amikor az új funkciót megálmodtam: lehessen fizikai elrendezést tervezni a programmal. Ennek lényege, hogy a szűrt vagy teljes listát, illetve ezek elemeit egyedileg definiálható kontérnerekbe pakolásszuk át, ahol a kiadványok sorrendje is egyedileg meghatározható. A filmek keresésekor pedig látható is a fizikai hely megnevezése, ill. a film ezen belüli sorszáma. Tehát pl. adott címre rákeresve rögtön látjuk, hogy a nagyszobai alsó polc 15. helyén találjuk meg.
Mivel az adatbázist ki kellett egészítenem az új mezővel, ezért újabb verzióváltás történt, tehát már a 4.0-nál járunk.
Kisebb újításként leprogramoztam egy újabb keresési funkciót is, hogy azokra a címekre is rá tudjunk keresni, amelyekhez nem tartozik Xpress filmkód.
A program természetesen bármely korábbi adatbázist képes importálni, így az átállás a letöltés után azonnal megtörténhet.
Egyelőre azonban még ne keressétek az új verziót, mert (bár úgy néz ki, hogy befejeztem, de) egyelőre tesztelés alatt áll, és elhatároztam, hogy most már tényleg elkészítek egy használati útmutatót is. Amint ezek meglesznek, elérhetővé teszem a programot.
Addig is várom a visszajelzéseket itt, a fórumban.
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.