A napokban ismét két erotikus művészfilm került terítékre a repertoáromból, de sajnos egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Luigi Russo A SZÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEG (La bella e la bestia, 1977) című alkotása a műfaj jelentős alakjaként számon tartott Walerian Borowczyk hatását tükrözi. A cím a lengyel mester híres-hírhedt botrányfilmjére, A BESTIÁ-ra (1975) utal, sőt Russo még annak női főszereplőjét, a dán Lisbeth Hummelt is „kölcsönvette”. (A vetkőzésből azóta kiöregedett hölgy egy ideje képzőművészként hallat magáról, művei on-line is megtekinthetők a honlapján.) A SZÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEG szerkezete azonban egy másik Borowczyk-filmet, az ERKÖLCSTELEN MESÉK-et idézi, hiszen Russo is négy „erkölcstelen” történetet mesél el a nézőnek. A hasonlóságot már csak azért sem lehet letagadni, mert a direktor például egy az egyben lekoppintja lengyel kollégája alkotásának egyik leghíresebb képkockáját, a premier plánban ujjat szopogató női ajkat. Udvariasan persze „hommage”-nak szokás mondani az ilyesmit, mindenesetre lehetetlen nem észrevenni, hogy Borowczykkal ellentétben Russonak nem volt annyi fantáziája és tehetsége, amennyivel elleplezhette volna a szűkös költségvetés látható jeleit: szegényes díszletek, kevés szereplő, ők sem igazán figyelemre méltóak. A négy történet dekameroni hangulatot sejtet, ám reneszánsz életöröm helyett inkább lila művészkedés árad belőlük. Nem állítom, hogy nézhetetlen a film, azt sem, hogy teljeséggel igénytelen lenne, ám ha valóban művészetre vágyunk, válasszuk inkább Borowczykot, ha pedig pajzánkodásra, akkor Pasolini trilógiáját.
A magyar nézőnek egyébként soha nem volt igazán nagy szerencséje az erotikus filmekkel. A szocialista kultúrpolitika éveiben pornónak minősült még az erotikus film is, amelynek leghíresebb alkotásait és alkotóit csupán megkésve vagy egyáltalán nem ismerhettük meg. Borowczyk, Just Jaeckin vagy Tinto Brass neve talán nem ismeretlen a hazai néző előtt sem, de például Russ Meyert továbbra is csupán hírből ismerhetjük, a szintén amerikai Radley Metzgert pedig talán még úgy sem. Pedig Metzger a műfaj egyik igen fontos alakja, nem mellékesen pedig évekkel előzte meg európai kollégáit a műfajjal való kísérletezgetések terén. Munkáinak zömét erős irodalmi kötődés jellemzi. A CAMILLE 2000 (1969) például Dumas „A kaméliás hölgy” című regényének modernizált változata, a SCORE (1974) alapja egy sikeres színdarab, a THE IMAGE (1975) a híres francia író-rendező, Alain Robbe-Grillet felesége, Catherine Robbe-Grillet egyik regénye nyomán készült. A THE OPENING OF MISTY BEETHOVEN (1976) pedig nem más, mint G. B. Shaw „Pygmalion”-jának pornográf változata. Metzger Henry Paris néven jegyzi ezt a filmjét, amely egyik főművének számít, amit az IMDB-n kapott meglepően magas pontszáma is valamelyest alátámaszt (475 szavazat, 7,6-es átlag). Nem ez az első alkalom, hogy Metzger átlépi az erotika és a pornográfia közötti határvonalat, hiszen megtette ezt már a SCORE-ban is, amely azonban DVD-n jelenleg csupán a hardcore jelenetektől megfosztva hozzáférhető. A THE OPENING OF MISTY BEETHOVEN-ben egy kissé öntelt szexológus elhatározza, hogy az orális szex papnőjévé képez ki egy olcsó fiatal párizsi kurvát. A magamfajta rosszindulatú nézőben persze hamar megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon pontosan miféle tapasztalatok teszik alkalmassá a derék tudóst arra, hogy igét hirdessen a témában? A passzív félként szerzett orális élmények ugyanis nem biztos, hogy elegendőek az aktív fél számára szükséges ismeretek megtanításához, miként jómagam sem lettem filmrendező attól, hogy rengeteg filmet láttam. No de ne menjünk mindjárt az elején tévutakra. Azt talán mondanom sem kell, hogy hősnőnk, „Misty” Beethoven (valójában Dolores a keresztneve) kiváló tanítványnak bizonyul, és persze a történet végén tanár és tanítvány egymásra találnak. Metzger tagadhatatlan érdeme, hogy kreatív módon viszonyul a pornográfia témájához. Nem elégszik meg azzal, hogy aktus aktust kövessen, hanem igyekszik az intim történéseket valódi cselekménybe ágyazni. (Bizony, már a pornográfia hőskorában is volt igény a tényleges cselekményre.) Érdemként könyvelhetjük el azt is, hogy rendezőnk a szégyen és a bűntudat helyett az öröm és az élvezet fogalmát kapcsolja a pornográfiához. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert akkoriban a hardcore elemekkel operáló „hagyományos” művészfilmek alkotói a szexualitást leginkább sötét, nyomasztó tónusban ábrázolták, és a halállal kapcsolták össze. Bármilyen furcsa, ebből a szempontból Jancsó Miklós ugyanabban az évben készült hírhedt olasz filmje, a MAGÁNBŰNÖK, KÖZERKÖLCSÖK (1976) állítható párhuzamba Metzger munkájával, hiszen a szexualitást Jancsó is a szabadság, a felszabadultság, az öröm érzésével párosítja. Metzger mindezt ráadásul a humorral is megtetézi, hiszen filmjében egymást érik a sikamlós párbeszédek, a ki- és beszólások. Mi tehát a probléma? Részemről az, hogy a szakmai erények sem feledtetik velem, hogy lényegében pornót nézek. Nem azért pornográfia (az én kategorizálásomban), mert a szexuális akciókat félreérthetetlenül és roppant expliciten ábrázolja, hanem azért, mert a „művészet” felől közelítve ennek nem látom tényleges szükségét. Nem tudok meg többet a szereplőkről azért, mert látom őket a legintimebb pillanatokban, sőt igazából a testükről, a szexualitásukról többet megtudok, mint amennyi ténylegesen érdekelt volna, miközben egyéniségük egyéb fontos területei homályban maradnak. Kicsit sarkítva azt is mondhatnám: a művészet oldaláról nézve kicsit sok a pornójelenet, a pornográfia felől szemlélve az opuszt azonban az „intellektuális” körítés tűnik túl soknak. Magam is azok közé tartozom, akik elcsodálkoznak azon, hogy manapság a legembertelenebb cselekedetek naturalisztikus ábrázolásának is létjogosultsága van a mozgóképek világában, sőt a végeredményt gyakran nézői és kritikai hozsannázás kíséri, miközben két ember kapcsolatának legbensőségesebb, legintimebb pillanatainak bemutatását a nézők többsége ízléstelennek és erkölcstelennek tartja, és az alantasnak ítélt pornográfia hatáskörébe utalja. Hogy nem teljesen alaptalanul, arra a THE OPENING OF MISTY BEETHOVEN is elegendő bizonyítékkal szolgál. Mint oly sokan, (ebben a filmjében) Metzger sem képes arra, hogy azt érzékeltesse, ami szereplői lelkében zajlik az intim pillanatokban, hanem beéri a külsőségek, a szexuális akciók bemutatásával. Ám hiába látja az ember közeli felvételeken az orális, vaginális és anális képsorokat, a szeretkezés „belső élményét”, amelyet D. H. Lawrence a legjobb regényeiben a kozmosz erőivel állít párhuzamba, a rendező és színészei nem képesek közvetíteni. Ez különösen azért csalódás, mert Metzger éppen az ezt megelőző filmjével (THE IMAGE) bizonyította, hogy a szexualitás témakörét nem csupán a vizualitás szintjén képes ábrázolni. A THE OPENING OF MISTY BEETHOVEN-ben mintha megriadt volna a feladattól, és részben a hardcore, részben a humor felé viszi a filmet: mint amikor az ember heherészéssel és viccelődéssel próbál jól kijönni egy kínossá vált helyzetből, és ezzel elterelni a figyelmet arról, hogy a lényeget illetően felsült.
Nem, nem a képmutatás diktálja a szavaimat, nem az attól való félelem, hogy mit gondolnak rólam az xpresszes kollégák, és ha már a publikum előtt ostoba módon elkotyogtam, hogy pornót néztem, akkor legalább azzal próbálom mentegetni magam, hogy bizonygatom, mennyire nem tetszett. A helyzet viszont az, hogy ha nem a művészet, hanem a pornó felől nézem a dolgot, a végső összkép akkor sem jobb. Pornó esetében számomra sajnos elengedhetetlen, hogy vonzónak találjam a szereplőket, ám ezt a THE OPENING OF MISTY BEETHOVEN egyetlen szereplőjéről sem tudom elmondani. Sem a hősnőt, sem partnernőit nem találtam se vonzónak, se erotikusnak: sajnos mindegyikük a témában való túlzott járatosságot, a könnyen kaphatóságot sugározza magából. Ami a túlzott jártasságot illeti, arról alighanem a férfi főszereplő, Jamie Gillis tudna a legtöbbet mesélni, hiszen csak az IMDB szerint több mint 400 filmben szerepelt! Kuriózumként érdemes megemlíteni, hogy egy másik férfi szereplő, Calvin Culver szerepét az egyik internetes adatbázis mint „non-sexual role”-t tartja számon! Tekintve, hogy az úr – aki egyébként Casey Donovan néven ismert melegpornós sztár volt – az egyik jelenetben élesben magáévá tesz egy hervadásnak indult hölgyet, miközben őt magát hátulról hágja meg a hősnő egy felerősíthető műpénisszel (szintén élesben), önkéntelenül arra gondoltam, hogy a szóban forgó weboldal illetékesei számára mi lenne egy „sexual role”, ha a filmbeli epizód még a „non-sexual” kategóriát képviseli?