Filmes eszmefuttatások

Nem, szerintem az egész sorozat alapja egy videojátéksorozat. Ebből nőtt ki a film.

Tudod, hogy a videojátékokban (is) én sötétebb vagyok, mint egy néger. Szóval a negyedikből is volt játék?

Ha a négereket megkérdezted volna, elárulják, hogy előzőleg volt videojáték.

A Sundance Filmfesztivál hagyományaival vetekedő, cimborámmal közös Négerbuli Filmfesztivált a közelmúltban a horroroknak szenteltük, folytatásokat néztünk meg. A BARLANG 2 című filmben az ALIENS hatását véltem felfedezni (az első rész túlélője – ha nem is önszántából, de – visszatér a korábbi rémségek színhelyére, és valóságos amazonként küzd a szörnyetegekkel), mindazonáltal a werkfilmben az alkotók szolidan fikázzák Cameron híres (és mellesleg sokkal jobb) opuszát. A BARLANG 2 gyakran beleesik abba a hibába, amelybe az általam ismert horrorok nagy része: az izgalmat a gusztustalan és/vagy véres jelenetek aprólékos taglalásával kívánja megteremteni. A végeredmény nem olyan rossz, mint amilyen lehetett volna, összességében azonban nem túl kiemelkedő produkcióról van szó.

Pillanatkép rólam



Ugyanezt tudnám elmondani A KAPTÁR 4: TÚLVILÁG című filmről is, noha az előzményeket (sajnos vagy szerencsére?) nem láttam. Paul W. S. Anderson láthatóan jól ismeri a horror műfaj klasszikusait és általában a (kommersz) filmtörténetet, hiszen művében hol A HOLTAK HAJNALÁ-t, hol a PÉNTEK 13-at, hol a HALÁLOS NYUGALOM ötleteit idézi. Röpke pillanatokra felcsillan annak lehetősége is, hogy a direktor talán merít az EMMANUELLE-ből is, ám sajnos az ígéretesen induló zuhanyjelenet nem bontakozik ki, visszakanyarodunk a horror világába. Ez talán a legnagyobb mulasztása ennek a filmnek, amely nézhető ugyan, de tulajdonképpen édes mindegy, hogy kik szerepelnek benne, hiszen senki nem nyújt igazán emlékezeteset, és film helyett akár számítógépes játék is lehetett volna az ötletből. Vagy lett is azóta?

Férfias nők

"...Sajnos ez a legnagyobb problémája..."

helyett:

Nagy problémája... a filmeknek

Nem is olyan rég volt szerencsém megtekinteni pár Hammer-féle horrort: a Van Helsing és a 7 aranyvámpír-t, a Horror of Dracula-t meg még nyáron a Drakula feltámadt sírjából-t. Kevésbé voltak olyan hatásosak, mint vártam. Gyenge "brites" teátrális mesék. Sajnos ez a legnagyobb problémája ezeknek a filmeknek, hogy túlontúl teátrálisak, nem csak a színészek, hanem sokszor a rendezés is. Még ezzel nem is lenne nagyobb baj önmagában, elnézhető lenne, ha legalább egy kicsit ijesztőek lennének benne a szörnyek (habár a Van Helsing...-ben a 7 aranyvámpír viszonylag félelmetes volt), de C. Lee, aki egyébként tényleg egész jó színész, inkább nevetségesen formálja meg a rejtélyes erdélyi gróf karakterét.

Horror of Dracula (1958)

Harmat gyenge Hammer-szösszenet. Igazából még egy igazán jó filmet sem találtam a studió produkciói között, mindegyik filmjüket hihetetlen gagyi színészi játék jellemzi, nagyon színpadias, gyenge humor, és úgy az egész mára már idejétmúlt. Peter Cushing még jó is, de Christopher Lee a film végén nagyon gagyi volt (pedig az egyik plakáton nagyon hatásos véres pofával, kár hogy a filmben végül is az is gyengén van megcsinálva).

Sok önismétlés közepette végül itt van Dracula és társainak jegye:

4/10

Nemrég pótoltam horror műfajbeli lemaradásaim egy részét, és így megtekintettem végre a THE HAUNTING (1963), a THE FOG (1979) és a THE HOUSE ON THE HAUNTED HILL (1959) című filmeket. A leginkább John Carpenter remekműve fogott meg, kétségtelenül az egyik leghangulatosabb kísértet-horror. A 60-as években készült paranormalizálásos (én találtam ki!) horror nem fogott meg annyira, talán ha a PARANORMAL ACTIVITY filmek előtt látom, akkor inkább a szívembe zárom a kísértet járta ház alkalmi lakóinak borzongó s végül tragikus mindennapjait. A legkevésbé William Castle kísértet-házas (szintén) horrorja tetszett, az elején még egész hangulatosan indul, különösképp tetszett Vincent Price és Elisha Cook Jr. - aki remekelt Kubrick THE KILLING (1956) című mérföldkövében, illetve Bogie két filmjének mellékszereplőjeként: a THE MALTESE FALCON (1941) és THE BIG SLEEP (1946) filmekben emlékezetes "pojácákat" alakított -  prológusa.
A film előre haladtával azonban - bár még akadnak remek, és ijesztő jelenetek - egyre inkább fakul a feszültség, s az egész történetet el terelik a kísértetekről valami zavaros házassági mizériára: s kiderül, hogy ami kísértetnek látszott, az nem is az, mert csak játszadoztak a nézőkkel, s ez az ami a film gyengéje és amiért csak egyszer nézős a részemről: további megtekintésekkor tudni fogom már, hogy ami kísértetnek látszana, az csak átverés, s nem lesz oly  ijesztő, mint egyébként első alkalommal volt (pl: az öregasszony durván ráijeszt a csajra a film elején).

Ahogy mondod, Jennifer Carpenter nekem Emily Rose-ként maradt nemcsak különösen emlékezetes, de mód felett szimpatikus és szép, a Karanténban pedig csak teszi a dolgát, ahogy a kamera innenső oldalán állók is - néhol szolgai módon másolnak, de a legtöbbször mindig félresiklik valami, legalábbis a spanyol változat tükrében. Ugyan van néhány remek ötlet, melyet az amerikai írók belevittek a helyzetekbe (pl. a lift- vagy a tévéjelenet), mindent öszevetve viszont a [REC] hatása, természetessége, zűrzavara megismételhetetlen.

Hú, de csini! :)
Én csak a remake-t láttam, abban nem ilyen jó a Carpenter kisasszony! Most már ezt is illene akkor pótolnom! :)

Igen, így gondolom én is.
Az operatőr személyének aktív bevonását legelőször a Music Television adón egykoron futó Ray Cokes vezette műsorokban láttam. Ott ötletes volt a hol bólogatást, hol fejet rázást imitáló kameramozgatás. Filmen az Ideglelésben volt először ilyen, hogy a történet egyik szereplőjének kezében "megelevenedett" a kamera, ami aztán mindig kifejezte az őt tartó karakter hangulatát, rezdüléseit.
Tecnikai értelemben valószínűleg a CH is kézikamerával készült, mivel 1980-ban már létezett ilyen technika, és nem kellett a súlyos nehéz állványos kamerát kicipelni a szabadba, ahogyan azt például Hitchcock stábja tette a Bajok Harry-vel című film felvételekor. Kézikamerával is lehet(ett) hosszú snitteket rögzíteni, végigpásztázni a tájon, itt-ott rázoomolni valamire, szóval normál módon, más filmekben alkalmazottak szerint felvenni a látottakat. A CH ilyen módon készült, hasonlóan bármelyik korabeli dokumentumfilmhez, így akarta sugallni, hogy mindez egy megtörtént eset. Persze kilóg a lóláb, mert aki ismeri a sztorit, az tudja, hogy minden terepen felvett anyagot a filmesek később, stúdióban vágnak készre, ezért a legyilkolt stábnál megtalálni a már véglegesre szerkesztett anyagot annyira lehetetlenség, mint egy koncert végén a színpadon lelőtt énekes hullájának a zsebében megtalálni a koncertfelvétel tutira kikevert hangú CD-lemezét.
Az Ideglelés maximum annyiban emlékeztet a CH-ra, hogy az alkotók itt is ezt a képtelenséget akarták lenyomni az emberek torkán. Itt még akár hihető is lehetne, hiszen amatőrfilmről beszélünk, ám ott sántít a logika, hogy egy filmfelvevő és egy videokamera nem működik egy héten keresztül a vadonban energiaforrás nélkül, főleg ha ki-be kapcsolgatják, meg többször visszanézik a felvett anyagokat. Na de legyünk nagyvonalúak azokkal szemben, akiknek tetszik a film, és maradjunk csak a kamera mozgásánál. Ennél a filmnél már rángatják, remeg, halljuk a kamerát kezelő karakter hangját, s bár a filmfelvevés szigorúan véve továbbra is az objektív mögött megy végbe, de mindez mégis átkerül annak túloldalára, a látottak részévé válik. Ez az alapvető különbség a CH és az Ideglelés között.

Sajnálom, de ez is mellément - olyannyira ráérek, hogy három napos késéssel tudtam csak visszatérni a témára.
Mellesleg nem értem, miért gondolod, hogy nem vagyok nyugodt - mivel mindenki magából indul ki, én azért bízom benne, hogy ez a jelenlegi csak egy különleges alkalom avagy a vérnyomásodat normális esetben ennél messze fontosabb dolgok emelik csak meg.

Pontosan te vagy az aki mindig ellentmond.De ez is megszokott már,hogy kiforgatod az emberek szavait.Mindegy,nem érdekes.Folytasd tovább a fontos munkád,bár látom nem sok lehet ha ennyire ráérsz....
Jöjjön az utolsó szó, hogy megnyugodj, és beírhasd a naplódba megint te lettél a fórum hőse. :D

Egy tévedést azért még hozzunk helyre: jól látható, hogy az általad említettekkel ellentétben pont egyetérteni jöttem ebbe a topicba is, épp ezért sajnálom, hogy egyesek jellemzően akkor bukkannak fel, amikor ellentmondani lehet, azt viszont nem tűröm, hogy ezen kellemes vagy kellemetlen tulajdonságukat másra vetítsék.

Ezt már csak azért is megteszem, mert a lenti, idézetekkel túlzsúfolt hozzászólásod konklúziójából megállapítható, hogy a világon semmit nem sikerült felfognod abból a gondolatsorból, melyet a fórum mindenkori méregzsákjának, azaz Neked válaszoltam.

De most látom,nem is az én hsz-emre reagáltál.Akkor vedd semmisnek a hozzád intézett szavaim.

"Teljesen ugyanaz az alapkoncepció..." Ez tagadhatatlan.
Nem tudom hogy lehetne ezt bővebben leírni...
Talán képekkel tűzdelve,hasonlítsam neked össze a két filmet?
"hogy félvállról idefingott félsoros tudálékoskodások/kinyilatkoztatások mindenre jók, kivéve egy beszélgetés elindítását."
Nem akartam veled beszélgetni,(mert úgyis csak vitatkoznál,mint ez most is látszik)csak tényt megállapítottam.
De legyen igazad,a két film nem is hasonlít egymásra semmi köze egymáshoz.Mindenben neked van igazad!Remélem most megnyugodtál.

A magam részéről akkor tudok beszélgetni valakivel, ha az abban partner a legszükségesebbnél kicsit részletesebben terjeszti elő nézőpontját, így megindulhat egymás véleményének megismerése, kiegészítése, esetleges helyreigazításokkal, ilyen közegben olykor még azt sem nehéz nálam elérni, hogy öt perc után, több információval a birtokban kicsit máshogy gondoljam, mint indulásul, viszont számos korábbi tapasztalat is mondatja velem, hogy félvállról idefingott félsoros tudálékoskodások/kinyilatkoztatások mindenre jók, kivéve egy beszélgetés elindítását. Ennek ellenére, ahogy írtam, ez is élmény, csak a bizarrabb fajtából.

Miért is?

Élmény veled beszélgetni.

Teljesen ugyanaz az alapkoncepció...

:-))

Egy interjút? :)

Ha feltétlenül el akarnám helyezni, a CH-t magam is inkább az áldokumentumfilmekhez sorolnám, mintsem a kézikamerás koncepcióhoz.
A rángatózó kamerás, filmszerűen dramatizáció nélküli kézikamerás forradalmat abban a formában, ahogy manapság is működik, a The Blair Witch Project hozta létre.

Merthogy nem is kézikamerás. Valójában egy áldokumentumfilmszerű zagyvalék, amit úgy próbáltak hitelesebbnek elhinteni, hogy egy idióta pali állandóan a kamera előtt téblából - kezében egy kamerával.

Mindig is szerettem az ilyen trash dolgokat, akkor rögvest meg is nézem! :)