- Köszönjük, hogy ilyen gyorsan fogad minket, hadnagy.
- Bármit, barátaim. Miben segíthetek?
- Arról van szó, hadnagy...
- Wagner.
- Wagner.
- Nem, nem Wagner. Wagner.
- Wagner.
- Tökmindegy.
- Lássuk, jól értem-e. 12 évvel ezelőtt kirúgta a neje otthonról, és beköltözött a tökkelütött fiával a bátyjához.
- Az elején még nem volt olyan buta. Csak később lett az.
- Mi történt?
- Kiderült, hogy úgy viccesebb.
- Értem.
- Szóval a bátyja hagyta, hogy nála lakjon nyolc és fél éven át, ingyen. Annak ellenére, hogy állítása szerint sosem kedvelte.
- Nem maga az egyetlen, aki rámutat az ellentmondásra.
- És a maga bátyja elvileg meghalt Párizsban rejtélyes körülmények között.
- Annyira nem volt rejtélyes. Rengeteget drogozott, és szinte mindenkit felmérgelt.
- Maga pedig vízbe akart fulladni, de végül meggondolta magát, mert a víz túl hideg volt. Majd besétált a házába, felajánlva, hogy megveszi.
- Akkor jó ötletnek tűnt.
- És hagyta, hogy ő meg a fia még négy évig ott éljenek.
- Igen.
- Ingyen.
- Hát, ha így mondja, nevetségesen hangzik.
- Majd a halott testvére addig ismeretlen leszbikus lánya megérkezik, és hagyja, hogy beköltözzön.
- Ilyet kitalálni se lehet, mi?
- Aztán maguk ketten összeházasodnak.
- Igen.
- De nem melegek.
- Én nem.
- Majd adoptál egy fekete gyermeket.
- Inkább eurázsiai.
- Milyen cukorborsó!
- Most meg elváltak? De együtt élnek.
- Ha lelépek, az egész darabjaira hullik.
- Hát persze. Most meg a nő, aki megszállottja volt a bátyjának, és hozzáment feleségül, feltűnik a semmiből, és közli, hogy a bátyja még él az ő várbörtönének kútjában, San Fernando völgyben.
- Sherman Oaks-ban. De a jó környéken, a sugárút déli részén.
- A bátyja elszökött, és szivart küldött magának whiskey-vel.
- Ne felejtse a kergetős kést.
- Meg a fenyegető sms-eket. Azt írta "Hazamegyek, és megfizetsz."
- Összezavarodtam. Maga azt mondta, soha semmiért nem fizet.
- Szerintem a lényeg, hogy meg kell találnia, mert a csókának komoly dühkezelési
gondjai vannak.
- Ha csak azt mondaná neki, nyugi, Charlie?
- Az nem vált be.
- Értem.
- Ezeket most felírtam, ha megtaláljuk, jelzek.
- Köszönjük.
- Igazán értékeljük.
- Nincs mit.
- Ha javasolhatom... Jobb lenne, ha rövidre zárnák.
- Ezt hogy érti?
- Ezt az egész együttlakósdit. A gyerekek, a nők, a tengerparti ház. Ez az egész nagyon hosszúra nyúlt.
- Igen, sokan mondták már.
- Nem lehet mindenki kedvében járni.
...................
- Halló?
- Valden?
- Walden.
- Azt mondtam.
- Jó híreim vannak.
- Megtaláltuk a fiút.
- Megtalálták Charlie-t.
- Ez biztos?
- Biztos, hogy ő az?
- Illik rá a leírás.
- Bowling ing, rövidnadrág, összefüggéstelen beszéd.
- Tényleg ő lehet az. Hol találták meg?
- Egy lepukkant hotel szoba szekrényében egy kurvával.
- Ez tuti ő lesz.
- Nagyon köszönjük. Hatalmas megkönnyebbülés.
- Szívesen. Viszlát a konditeremben.
- Rendben. Hasta la vista.
- Komolyan mondom, nem én vagyok Charlie Harper!
- Akkor ki maga?
- Christian Slaternek hívnak. Színész vagyok, érti? Egy bárban ültem, mire egy
csóka adott egy pohár piát. A következő, amire emlékszem, hogy egy hotelszobában vagyok, 12 éves kissrácnak öltözve, egy sikító nővel a szekrényben.
- Ja, persze. Én meg Kalifornia kormányzója vagyok...