Goodbye 2005:
Idén 176 filmet láttam, a tavalyinak majdnem háromszorosát. A barátokhoz köthető elsődleges ízlésszűrő jól működött, mert a látott filmek összértéke 81,85 százalék, de ez leginkább az én vajszívemnek, és a kevés Cronenberg-mozinak köszönhető. Úgy döntöttem, nem fárasztok senkit szubjektív, és objektív tízes listával, sem sorrendiséggel.
Íme a 2005-ös évben ELŐSZÖR látott 10 film, melyek a legnagyobb hatással voltak rám:
The Incredibles: (Brad Bird)
Mindmáig az egyetlen animációs film, ami nem elsősorban gondosan kimunkált poénokból, és mintaszerűen renderelt szőrszálakból építkezik. A Hihetetlen családban tényleg a család, az emberek realizmusa, és bonyolult kapcsolatuk a legfontosabb, és ezért a készítők sok-sok geget feláldoztak - ami viszont megmaradt, az az animációs történelem legszerethetőbb, leghihetetlenebb csapata.
Lemony Snicket s A series of unfortunate events: (Brad Silberling)
Ha a sztori zötyögős, pótold a hangulattal. Extrém, cinikus, brutális, földbedöngölő, végtelenül szomorú, ugyanakkor végtelenül reményteli. Szürreális mese felejthetetlen alakításokkal, egyszerre zavarbaejtő, megmosolyogtató és könnyes - az ellentmondások tökéletes összhangjának ikonikus mintapéldája.
Kung fu hustle: (Stephen Chow)
Intelligens vígjáték, véres gengsztertörténet, stílusos vuxia és lehengerlő akciófilm egyben. Tökéletes és megindító stíluskavalkád, melynek minden képkockájáról süt, hogy mekkora odaadással és lelkes profizmussal készült. Remekmű.
Batman begins: (Christopher Nolan)
Nolan filmje bátran túllép az übermensch-akcióhős mítoszán, és egy hús-vér ember testi-lelki átalakulását kíséri végig emlékezetes alakításokkal, pergő akciókkal és mellbevágóan szép zenével fűszerezve. Nyomasztó vízió egy romlott, de még megmenthető világról, ami (és ez a legszörnyűbb felismerés) szinte alig különbözik a miénktől. Csak nekünk nincsenek hőseink...
Howl s moving castle: (Miyazaki Hayao)
Bár szereplői mintha korábbi rajzfilmjeiből lettek volna egy az egyben átemelve, Miyazaki mesterműve összetett, varázslatos, árnyalt és elragadó, mint mindig. Noha a fekete-fehér filmek korszakának nagyon régen leáldozott, még manapság is szinte kizárólag Miyazaki Mester képes arra, hogy egy rajzfilmet ilyen színesnek, törékenynek, és megbabonázónak lássunk.
Millions: (Danny Boyle)
Felejthetetlen film gyermeki ártatlanságról, önzetlen jóságról, szentekről, angyalokról és egy nagy halom talált pénzről. Danny Boyle miniköltségvetésű, családi tragikomédiának álcázott drámája több hitet, reményt és bizonyosságot pumpál az emberbe, mint tíz másik film együttvéve. Keserédes és katartikus - a "lélekemelő" szó megindító filmes manifesztációja.
The Princess Bride: (Rob Reiner)
Uramisten! Ez a film 18 éves, és a az idén készült filmek 95 százalékát simán belepasszírozza az anyaföldbe. Vidám, és szemet-lelket gyönyörködtető mesefilm a CGI és fekáliahumor előtti korszakból, amikor még az irónia nem a habossört és a furulyatábort jelentette a világnak.
Der Untergang: (Oliver Hirschbiegel)
Nyomasztó és őszinte látlelet a múlt évszázad egyik legnagyobb gonosztevőjéről, aki tízmilliók haláláért, és százmilliók nyomorúságáért felelős, miközben ugyanolyan esendő , kétségekkel teli ember volt, mint mi magunk. A Bukás a német nép múlttal való őszinte szembenézésének szomorú, de minden elismerést megérdemlő példája, mely leginkább arra tanít, hogy a múlton való dühödt, bosszúszomjas rágódás helyett inkább arra vigyázzunk, hogy mindez ne ismétlődhessen meg mégegyszer.
Harry Potter and the Goblet of Fire: (Mike Newell)
Sokat tépelődtem, mit is írjak annak okaként, hogy egy sárba tiport film gumigerinc módjára végül mégis a top 10-ben végezte. Legegyszerűbb lenne elsunyítani a választ, de nem teszem: talán a regény friss élményéhez kapcsolható csalódás, talán a saját égetően kellemetlen, tinédzserkori emlékeim vászonról való begyűrűzése okozta, de mostanra pont a leginkább kritizált részletek emelkedtek ki a film legnagyobb erényévé. Sötét és gondterhelt film a negyedik Potter-kaland, egyszerre szokatlanul gyerekes és komoly, bájos és fenyegetően erőszakos.
The Chronicles of Narnia: (Andrew Adamson)
Őszintén bevallom, a Narnia a top 10 leggyengébb filmje, ami leginkább a rendező itt-ott hiányos dramaturgiai érzékének, és rutintalanságának eredménye. Mégis, a történet egy csodálatos fantasy-varázslat, ami hibái ellenére két órára kiragad a mocskosul szürke valóságból, és olyan helyre rángat magával, ahol a jó hófehér és a gonosz koromfekete, ahol a megbánás megtisztít és az önfeláldozó összetartás végül elnyeri jutalmát. Csupán gyerekszemmel kell nézni, és gyerekszívvel befogadni.
Még tíz film, amelyek a dobogóról ugyan lemaradtak, de az idei év további emlékezetes filmjei számomra:
Million dollar baby
Identity
Sky Captain and the World of Tomorrow
Shaolin soccer
Serenity
The thin red line
In America
Mystic River
Whale rider
Sutter ajánlására, az idén látott öt legrosszabb, legvisszataszítóbb, leggusztustalanabb, szóval leg-ebb film:
Piranha 2.
Naked lunch
The brood
Legend DC
Team America - World police
Hát ennyi. Remélem jövőre még több, és még jobb filmekkel leszünk gazdagabbak, nektek pedig kevesebb előítéletet, több empátiát és rengeteg boldog pillanatot kívánok a jövő évre!!!