A költő vére avagy SAM PECKINPAH MINDÖRÖKKÉ

A mai szemmel sem az. :)

No majd írd meg a következő tíz perc történését is! ;-)

Amúgy üdv újra itt, hiányoztál!

Érkezésed apropóján visszalapoztam a topikban és meglepődtem, hogy a Gumikacsa is Peckinpah műve. Speciel 33 éve istenkirály mozifilm volt az, beültünk rá vagy háromszor, de félek, hogy mai szemmel cikinek érezném.

két hírem van: az egyik, hogy elkezdtem nézni egy filmet, arnold laven rendezte és az a címe, hogy a Dicsőséges fiúk (elég jó cím egyébként), ami önmagában még nem lenne olyan izgalmas, ha a forgatókönyvírót nem Sam Peckinpahnak hívnák. 1965-ös tételről van szó, jóleső, békebeli kivitele van így első látásra, és a felütés igazán erőteljes: azzal kezdődik a sztori, hogy valaki egy kurva nagyot ordít. ÁÁÁ! így valahogy. Azonnal érdekelni kezdi az embert, hogy mi is lesz itt. Miért ordít? Mi a baja? Eddig ez még nem derült ki, de már volt egy jó vágás is: két fickó a kocsmában a főhősünkről beszélget, és mondja az egyik, hogy hát a johnnynak jobb dolga is van ennél, és ekkor bumm: máris egy szobában vagyunk, ahol johnny egy bombanővel enyeleg. Mi lesz itt még? Nagyon izgulok.

De van egy másik hírem is: újraolvastam ezt: http://www.pestiest.hu/cikk/37348/sam_peckinpah_westernjei_2.
Még mindig szép. Aki írta, az ekkor a legjobb magyar filmkritikus volt, ráadásul vad, olthatatlan szerelemmel szerette Peckinpaht. Meg is látszik. Nagyon bírom az anyaszentegyházas mondatot meg ahogy szóba jön a Nap és a Hold. Ráadásul innen ismertem meg a vígilia szót. Asszem.

íme, egy egészen káprázatos Peckinpah-jelenet, ami egyébként a mester emblematikus vágástechnikáját is hűen demonstrálja!

:))

baszki, most olvasom Syd Fieldtől a Forgatókönyv című könyvet, eléggé unom már egyébként, pedig nem kifejezetten kellemetlen darab, inkább ilyen jófajta kávéházi olvasmány, amiben kábé a műfajnak megfelelő arányban következnek egymásra a fejfájdító közhelyek meg a könnyű bölcsességek, de mindegy is ez, mert egyszercsak a derült égbőn jön egy fejezet, ami azzal kezdődik, de így szinte mellékesen, mintha mi sem volna ennél természetesebb, hogy, idézem, amikor forgatókönyveket kezdtem írni, rendszeresen lógtam a Vad Bandát író Sam Peckinpahval, na és innentől, kéremszépen, lángolni kezdenek ennek a könyvnek a lapjai, hiszen nem más, mint: őfelsége SAM PECKINPAH oszt forgatókönyvírói tanácsokat a kicsi Syd Fieldnek, közben kedvesen anekdotázgat, majd bevallja, hogy a híresztelésekkel szemben csak napi KÉT SÖRT iszik meg, és nem mást és nem többet (pályája elején vagyunk, szóval ez még akár igaz is lehet), sőt, mi több, egy kellemes nyári alkonyon, amikor a kicsi Syd Fielddel söröznek a tornácon, és együtt nézik a naplementét (nem viccelek, ez tényleg le van írva), Peckinpah fogja magát, és elmagyarázza, hogyan is szokott ő sztorikat struktúrálni. ÉRTITEK EZT? PECKINAP A TORNÁCON ELMONDJA, HOGYAN STRUKTÚRÁL!!!!!!! Hajmeresztő az egész, baszki, kábé annyira hihető, mint hogy Horthy Miklós volt James Joyce legjobb angol tanítványa, vagy hogy Hitler egyszer szenvedélyes románcba keveredett Mindszenty bíborossal, de hát önmagában is csodálatos passzusok ezek, ráadásul pedig kifejezetten tanulságosak is, hiszen nagyjából tényleg kiderül, hogy a Véres Sam miként struktúrál, meg speciel, hogy mi lett volna a Major Dundee első jelenete. Mondom, letaglózó élmény, mintha egy szakácskönyben középtájon úgy félvállról megemlítenének néhány államtitkot a roswelli ufókról, aztán jönne egy körtepite recept

tegnap hazafelé jöttem a közértből, sajtot vettem meg egy csemege uborkát, de ez talán most nem annyira érdekes, szóval jöttem haza, és arra gondoltam, hogy mennyire nyomorult minden, meg hogy mi végre ennek az egésznek, aztán amikor felfelé ballagtam a lépcsőn, valahogy megörültem, hogy mégiscsak hazafelé megyek, és eszembejutott az öreg Peckinpah kedvenc mondata, amit az öregétől hallott mindig, ha fontos dolgokról cseréltek eszmét, szóval "ENTER YOUR HOUSE JUSTIFIED", mondta az öreg Peckinpah, ez volna a lényeg, és ettől a mondattól egészen megnyugodtam, aztán szinte vidáman és már-már büszkén nyitottam ajtót magamnak, persze üres volt a lakás, a mosdó pedig még mindig el volt tömődve a csomókban hulló hajamtól, és a konyhában is bűzlött valami keményen, de valahogy mégis értelmesebbnek tűnt a világ, mintha nem is lenne minden hiába.

mostanában egyébként az a kérdés foglalkoztat, hogy a vad banda zsenialitását vajon az első jelenete, szóval a rablás, vagy a rákövetkező részek bizonyítják-e nagyobb meggyőző erővel, mivel azt a rablást annyira iszonyúan klassznak gondolom, egyszerűen minden alkalommal újra meg újra fejbever, mert egész egyszerűen lenyűgözően zuhannak benne a lovak, és csodálatosan tépik a húst golyók, meg ahogyan vágva van, hát az valami csodálatos, én mondom nektek, szóval az a legfőbb problémám, hogy érzésem szerint még az a gatlingos zárlat is, minden drámai erő dacára, szóval még az sem ér a nyomába ennek a bankrablásnak, ilyesféle gondok nyomasztanak manapság.

úgy tűnik, mintha itt valami nem sikerült volna, elnézést

szia Franci, tökéletesen igazad van, Thornton sztorija szerintem is arról szól, hogyan lesz, ha csak képletesen is, újra bandatag, és hogy miként dolgozza le a börtön traumáját, hogy a végén férfiként dönthessen a bűnözés és a bűnözőkhöz méltó, ocsmány halál mellett. Mert a csávó, miután ott röhögve ellovagolnak a végén, szerintem nem fog egy vidám és sikerekben gazdag életet élni, sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen vidám majom, mint akit a film során végigszidalmazott, majd jól tarkónlövi hátulról, és keselyűk vájják majd ki a szemét. De szerintem ez a lényeg, hogy meg tudta hozni ezt a döntést.





De az elején azért durván rádurrant egyet ott a lövöldözésben, és ha nem áll be a képbe az a trombitás, akkor el is találja, de

Inkább úgy mondanám már nem teljes értékű bandatag Ryan karaktere. Elgondolkodtató a figura, amit megformált. A szíve mélyén visszavágyik oda, ahová tartozott. Ugyanakkor mégis hajtja a bosszú valamilyen fokon, amiért Pike nem segített rajta, hanem elmenekült, ő pedig börtönbe került, megalázták, megkorbácsolták. Ezért is nagyon fontosak a filmben a visszaemlékezések, fontos mozzanatok kerülnek bemutatásra, amik meghatározzák Deke vagy Pike karakterének bizonyos érzelmi oldalát. Deke Thornton idegenül hat a sok öncélú, pénzsóvár, közveszélyes, meggondoltalan fejvadász közt. A vasút által toborzott csürhe fejeként loholhat állandóan a banda után. Pike-ot meg többször is elintézhette volna, mégsem tette meg, és nem azért, mert a semmirekellő emberei akadályozták ebben, hanem mert szíve mélyén nem akarta, nem is tudta volna megölni régi barátját, társát.

az mondjuk igaz, hogy nem ben johnson mondja, hogy why not, hanem warren oates. de szerintem ben johnson gondolja először

amúgy mit isznak a vad bandában, ki tudja? rumot vagy viszkit? tökre fontos lenne ezt tudni szerintem manapság

azon gondolkoztatok már, hogy Ben Johnson miért nincsen rajta a vad banda dvdéjének címlapján? Robert Ryan bezzeg ott van, mert nagyobb sztár volt, pedig ő nem is tekinthető teljes értékű bandatagnak. Ben Johnson bakker még Warren Oatesnál is fontosabb bandatag volt, hiszen ő alázza meg Holdent, amikor leesik a lováról, aztán meg ő nyújtja oda az alkesz Holdennek a piásüveget abban a fontos pillanatban. Szóval szerintem Ben Johnson nem érdemelt ilyen bánásmódót, még jó, hogy nem érte meg, Isten nyugosztalja

:-*

Szia Jean Image!

No, ezek igazán jó hírek, akkor már értem, miért ilyen rapszodikusan jelensz meg az Xpressen. Mi tagadás, afféle maradi vénemberként annak idején eleinte meghökkentett a stílusod, viszont igen hamar megkedveltem, most meg már hiányolom is.

szia field!
az a helyzet hogy lett egy komoly barátnőm, és azóta leginkább ilyen családlátogatásokon töltöm a szabad időmet, minden jó egyébként, a párommal közösen leszoktunk a dohányzásról, és esténkét az orczy-kertbe járunk futni, és szexuális téren is nagyon jól megértjük egymást, nem mondom, a kezdeti hevesség már elmúlt, na dehát tudod hogy van ez.

Szia Jean Image!

Téged miért csak ilyen ritkán lehet látni az Xpressen?

képzeljétek, életemben először találkoztam egy kiváló angol filmkritikussal, Roninak hívták, a guardianra írogat, kedves, joviális pacák, na és valahogy a westernekre került a szó, mondom neki, hogy peckinpah, erre ő mondja, hogy john ford, meg hogy a western 56-ban elérte a csúcsát, mondom, ember, mit beszélsz, láttad te a vad bandát? hát apám, ha valami csúcs, akkor az az, erre azt mondja, nem, a western akkor volt igazán western, amikor nem gúnyolódott, meg amikor a mítosz még egészséges volt, erre mondom, hogy mi ez a hülyeség, Bazin írta ezt 1958-ban, de már akkor sem volt igaza, erre ő egyre idegesebb lesz, william a. wellman westernekkel példálózik, és valósággal vöröslik a feje, én meg ordítom, üvöltöm, hogy arthur penn meg robert altman, arthur penn meg robert altman!, szóval szépen-lassan kezdtek elmérgesedni a dolgok kettőnk között, ahogyan telt-múlt lassan az idő, hát így voltunk mi együtt, Roni, a kiváló angol filmkritikus, és én.

sziasztok, milyen a  garcia magyar kiadása? csúnya képe van vagy szép? annyira szeretem azt a filmet, el sem tudom mondani

Szia!
Nem láttam a filmet, de ha a Baltimore Sun-nál ezt írják, akkor biztos igaz. Talán a Coen-testvérek hasonlóan különcek lehetnek, mint amilyen Sam volt a maga idején.

szia Fodi, jók a képek, döbbenet, hogy Peckinpah még a heroinista korszakában is szemtelenül jóképű volt. Más téma, tudtad, hogy az új Coen-film, a No Country for Old Man tiszta Peckinpah? Én se tudtam, itt olvastam róla:
http://www.calendarlive.com/movies/cl-et-peckinpah23nov23,0,2430583.story?coll=cl-movies

Üdv Peckinpah rajongók!
Néhány kép a Mesterről:

http://www.youtube.com/watch?v=wbNy2Uq0oVY

Én nem kövezek. Először is nem mondtad, hogy Jehova :)

Annyira más, mint a Vad Banda, hogy nem sok értelme van hasonlítgatni. Mindkettő remekmű. Ez olyan kb, mint eldönteni, hogy Verditől a Trubadúr vagy a Traviata-e a jobb. Ízlés dolga.

A Vad Banda bármikor nézhető. De: én először elkövettem azt a hibát, hogy közvetlenül egymás után néztem meg őket. És míg a Vad Banda után úgy álltam fel, hogy fel voltam villanyozva, és legszívesebben mentem volna velük én is lehentelni Mapache-ékat, a Pat Garrett valami fájdalmas nosztalgiát és kiábrándultságot hagyott maga után. Azt, hogy a Vadnyugat halott, az ember lelke megvásárolható, és nincs többé mit mondani western témában. De ez valahogy mégis annyira jó. Istenem, szegény Billy... :( Kár érte. De végül is a veszte szükségszerű... egyébként az a legelkeserítőbb, hogy Pat későn jön rá, hogy akármit csinál, neki éppúgy nincs helye a modern világban, mint Billynek. :(
Annyira szép a film eleje, mikor lelövik azok a mocskok... (a vágástechnika meg valami kísértetiesen nagyszerű). Bár lelkileg voltaképp már rég halott volt akkor...