Nálunk volt már úgy céges évzáró külső helyszínen, hogy a sör/bor/üdítő előre meg volt vásárolva, azt a cég fizette, a rövideket pedig zsebből kellett állnia mindenkinek, aki ivott.
Ez alap dolog, majdnem minden rendezvény így van: a "nem rövid" italt és a kaját a cég fizeti egybe, aztán aki mást iszik, az fizeti. De elvileg az ÉTTEREM kínálatából.
"...hogy előbb-utóbb azzal jönnének, most akciós a csirkemell a Metroban, hoztak belőle vagy két kilót, nekik ebből csináljatok rántott csirkét, és az ár is igazodjon ehhez, persze:)"
Ettől nem vagyunk messze, olyan konkrétan már volt, hogy bejött 8 csaj szülinapozni, kértek 8 üdítőt, meg 8 tányérat, mert a tortát hozták magukkal. Az ellen már nem is tudok tiltakozni, hogy a tortát rendszeresen hozzák - amíg egyszer baj nem lesz belőle. Mármint hogy valami rosszul tárolt tortát nálunk esznek meg (amit ők hoztak), és jön a fosás-hányás. Minket meg majd jól megbüntetnek. Elvileg ezt sem lehetne - de ez már olyan szinten elvárás, hogy nem tudok mit tenni ellene.
Lehet voltak már nálad és túlvizezett volt minden...
Hmmm... erre nem gondoltam... :)
... de náluk vannak olyan éttermek, melyek nem rendelkeznek italeladási engedéllyel, vagyis nem szolgálhatnak fel italt. Viszont mindenki viheti magával a piát, amennyit csak akar. Személyenként elkértek 1-2 dollárt, amiért ezt teszed.
Ilyen van itthon is: külsős helyszínen előfordulhat, hogy a kaját odaviszed, a piát meg a vendég hozza. Viszont nálunk elképzelhetetlen olyan szitu, hogy étteremnek italforgalamzási engedélye nincs, úgyhogy a példád ne igazán jó.
Mikor kezdtem dolgozni (még nem volt NAV, meg Jövedéki termék), nálunk is volt piabehozatal, akkor a behozott ital után ún. dugópénzt számoltunk föl. De ha ma azt mondanád valakinek, hogy azért kérsz pénzt, hogy ő behozhasson valamit, meg is kiabálnának.
A szitu egyszerűbb, mint gondoljátok. Simán azt hiszik néhányan, hogy ez teljesen természetes, simán azt hiszik, hogy hozhatják (spórolás céljából) az italt. Nem véletlen, hogy minden év végi céges buli után szinte söpörjük az asztal alól az üres becsempészet pálinkásüvegeket... lassan olyanok leszünk, mnt a drogdiszkó, ahol a WC-ben isszák az ingyen csapvizet...
Kíváncsi lennék, ha egy év végi céges bulira beállítana a VPOP, s a behozott, többnyire zárjegy nálküli piák után végigbüntetnék a társaságot, mit szólnának. Vagyis először ugye az éttermet, mi meg szépen elkérnénk a büntetés árát.