ami kib*szottul dühít...

Nem királynő volt a sírásó, hanem királylány, és Antigonénak hívták... :)

Ja, de úgy emlékszem, csak a filmes múltamat ecseteltük, színpadi tevékenységemre nem sok szót vesztegettünk.

Az dühít kib*szottul, hogyha valaki direkt játssza, hogy nem ért valamit. :-)))

Most már sírt is ás a királynő?

Nem. a királynő (Gertrud) , az egyik őr és a sírásó. Ezeknek a kutyáknak mindent a szájukba kell rágni... :-)))

Tényleg jó jellemzés.

Dehogynem örülök!!! :-))) Akkoriban nagyon irigyeltelek is érte, nem tudom, emlékszel-e még. :-)

Gertrud, az egyik őr?

Ezt de szépen mondtad...

Szia Field!
Igen, egyetértünk. :-) Én se bírom Nicolas Cage-t, és Pacino jellemzésében is teljesen egyetértünk. Pacino leginkább még a Serpico-ban és a Carlito útjában tetszett, de Sean Penn abban is lejátszotta. Gwyneth Paltrowt én sem bírom. :-)

Annak bezzeg nem örültél, hogy nekem is van színjátszós, sőt filmes múltam... :))

Szia K!

Csak nem Tom Stoppard Zanzamletjében játszottál? Mert abban én is játszottam itt Szegeden. Én voltam Gertrud, az egyik őr és a sírásó. :-)) Örülök, hogy te is színjátszós múlttal büszkélkedsz. :-)

Az idegek kíméléseképpen most Galla Miki énekel nekünk! :-)

L art pour l art : Mentők!

Zuhanok lefelé éppen,
Kicsit már bánom a dolgot.
Azt hittem, leugrok szépen,
És ezzel majd mindent megoldok.

De már csak abban reménykedhetek,
Hogy valahogy mégis puhára esek.
Vagy olyan ügyesen tartom a karomat,
Hogy vitorlázok, mint a madarak.

Mentők! Jöjjenek a mentők! Mentők!

Máshol zajlik az élet,
Emberek úsznak a strandon,
Néznek egy kalandos filmet,
Vagy álldogálnak a sarkon.

De én itt mindjárt szétlapulok,
Most négy az emelet, magasan vagyok.
És már csak abban reménykedhetek,
Hogy valahogy mégis puhára esek.

Mentők! Jöjjenek a mentők! Mentők!

Mentők! Jöjjenek a mentők! Mentők!
Ambulance! Ambulance!
Mentők! Angolul ambulance! Mentők! Ambulance!

Igen asszem így :))

Az lehet. :) bár ha a BAMBIT nézném egész nap akkor is idegesítene ez!

Biztos legyengítette az idegeidet a sok horror film.

Jajj, anya, jajj!

Ugye, így? :-))

Ha elhúz mellettem egy mentőautó és pont akkor kapcsolja be azt a kibaszott hangos szirénát. Akkor rám jön a frász és anyázok!!!

egyáltalánb = egyáltalán

Zsülinek szóló üzeneteimben részben már megírtam, amit leveled első felére reagálhattam volna.

Pasolini saját szexuális retardációjának profanizált főpapja."

Ez nagyon jól hangzik, csak nem igazán értem, mit jelent. Számomra inkább arra utal, hogy elég kevéssé ismered Pasolini szerteágazó munkásságát, melyet egyáltalánb nem a homoszexualitás határoz meg. Emberünk foglalkozott forgatókönyvírással, író és költő volt (sokak szerint ezen a téren nagyobbat alkotott, mint rendezőként!), esszéket, kritikákat írt, foglalkozott a filmnyelvi problémákkal stb. stb. A (homo)szexualitás egészen a TEORÉMA (1968) című alkotásáig fel sem bukkan művészetében, s ott sem öncélúan van jelen. E filmjében a szexuális és homoszexuális aktusok a "megismerés"-t szimbolizálják, hiszen a testi érintkezéssel kerülhetnek az emberek egymással a legszorosabb, legközelibb kapcsolatba. (Mellesleg mindezt elég visszafogottan ábrázolja.) Az egész művet éppenséggel a hit hatja át, hiszen a család tagjai közül csupán a cselédlány volt az, aki az isteni karakterrel történt kapcsolatteremtést (=szeretkezést) követően nem a züllés, a leépülés, hanem a felfelé emelkedés útján indult meg. Elég keserű és kritikus képet ad Pasolini ebben a filmben az általa mélyen megvetett polgári világról, ráadásul vérbeli művészhez illetően jószerivel a képek (és a zene) közvetítenek mindent, szöveg alig van. Lehet-e keserűbb valami annál, minthogy a legbensőségesebb, legmeghittebb emberi cselekedet, a szeretkezés valójában nem eggyé teszi, nem "összekapcsolja" az embereket, hanem inkább szétválasztja őket, üres, érzelemnélküli cselekedetté válik, melyben egyszerűen az ösztönök, a vágyak kiélése, s nem az érzelmek dominálnak? (A család tagjai önző módon viszonyulnak az isteni karakterhez, még a búcsú pillanataiban is csak magukról beszélnek, szemben a cselédlánnyal, aki nemcsak kapni, de adni is akart.) A CANTERBURY MESÉK-ben a homoszexualitás a képmutatás és kapzsiság leleplezésének eszköze: a törvény embere ugyanis csak azt a homokost juttatja a máglyára, aki nem tudja őt lefizetni. Az EZEREGYÉJSZAKÁ-ban a homoszexualitás nem a deviancia eszköze, hanem a testi-lelki vonzódás beteljesülésének egyik módja, amely se alatta, se fölötte nincs a műben elég nagy teret kapott heteroszexualitásnak. A hírhedett SALÓ-ban megint nincs pozitív előjele a homoszexualitásnak: ellenkezőleg, egyike a szerencsétlen fiatalokra váró tortúráknak, még ha a végkifejlet ismeretében nem is ez a legszörnyűbb és legvisszataszítóbb a kínzások közül. Más részről viszont a TEORÉMÁ-hoz hasonlóan a "szövetség"-et, a szoros együvé tartozást is szimbolizálja: ld. a 4 hatalmasság esküvőjét a testőreikkel, illetve a perverz nászéjszakát egy nagyon expresszív homoszexuális epizóddal.

Russellről majd máskor, bár a Kritikus Tömeg című weboldalon már foglalkoztam vele. Most viszont muszáj melóba mennem.

Na, ebben is egyetértünk. Amilyen remek ötlet volt anno olyan korú szereplőkre bízni Rómeó és Júlia karaktereit, mint amilyen korúaknak S. megírta őket, olyan szerencsétlen választás volt Mel Gibsonra osztani Hamlet szerepét. Tény, hogy S. soha nem írt olyasmit, hogy Hamlet tornából felmentett értelmiségi lenne, akit csak valami nyeszlett aktor játszhatna el. Gibson később A RETTENTHETETLEN-ben is elkövette azt a hibát, hogy XX. századiasan "cool"-ra vette a figurát, s ezzel nagyban tompította a hatást, hiszen Zeffirelli S.-filmjeiben pont az a jó, hogy a rendező soha nem erőltette az aktualizálást, a modernkedést, mint az utóbbi évek felejthető, kommersz S.-átiratainak alkotói.
A NÁZÁRETI JÉZUS-ban persze, hogy nincs gond az alakításokkal, hiszen mint írtam, Z. nagyon jó a színészvezetésben. Amit hiányolok belőle, s kicsit az egész életműből, hogy Z. túl bátortalanul nyúl a művekhez: nincs mersze (tehetsége?), hogy átformálja őket, hogy kiemelje, hogy szerinte mi a fontos, mi a nagyszerű az adott műben. Ehelyett egyszerűen aprólékos munkával rekonstruál és illusztrál: a NAPFIVÉR, HOLDNŐVÉR esetében ugyan érezhető volt, hogy (Donovan dalainak felhasználásával) megpróbál egyfajta párhuzamot vonni Szt. Ferenc és a letűnt diákmozgalmak között, de inkább csak sejteti ezt a lehetőséget, és nem zárja ki azt a gyanút sem, hogy Donovan dalai egyszerűen csak üzleti fogásból kerültek a műbe. Amit én egyébként igazán szeretek ebben a filmben, az nem Szt. Ferenc életének kissé idealizált, édeskés megközelítése, hanem az, hogy ebben a műben az önfeláldozás, a lemondás, az alkotás kerül középpontba, szemben napjaink filmjeinek jelentős részével, melyek cinikusan tobzódnak a pusztulás és pusztítás képeiben.

Szia Zsüli!

Hát már megint egyetértünk? Pacinóért én sem rajongok annyira: szinte mindig azt érzem, hogy – olykor jól ugyan, de – játssza, és nem éli a szerepeit, akárcsak Nicolas Cage. (Őt se komálom igazán.) A SZERELMES SHAKESPEARE nem volt annyira rossz, de én olyan jaj de nagy filmnek se érzem. Az örök rejtély, hogy a savanyú Gwyneth Paltrow hogy bírta lekörözni ezzel az alakításával Cate Blanchettet az ELIZABETH-ből. (Joseph Fiennes teljesen egysíkú és unalmas játékáról most nem is beszélek.) Én is inkább a korai Zeffirelliket szeretem, még ha most éppen a CALLAS MINDÖRÖKKÉ az egyik titkos favoritom. Zeffirelli mindig is jó volt a színészvezetésben, nagyon jól megteremti műveinek az atmoszféráját, de úgy érzem, igazából csak közvetít, interpretál, adaptál, igazából nem sokat tesz hozzá a művekhez. Nem tudom, érted-e, mire gondolok. Korai Shakespeare-filmjei egészen remekek, de nem azért, mert valami újszerű, érdekes Shakespeare-értelmezéssel állt volna elő, egyszerűen csak élettel és pezsgéssel töltötte meg a a sokak szerint ósdi, idejétmúlt, "olvashatatlan" szerző világát.

Zeffirelli

A nő illata ugyan évek óta megvan, de még nem néztem meg, a Pacino féle remake-et már többször is, hasonlítás híján nekem tetszik a film. A szerelmes sexpír Paltrow miatt már eleve csak pocsék lehet, a Ryan közlegény egyetlen hibája pedig a szélsőséges dramaturgia, a sokkoló, naturális képsorok közé sokszor unalmas üresjáratok vegyülnek, így szembeötlő a kontraszt. Olyan, mintha Böhm bácsi és Lenke néni érdekfeszítő lépcsőházi diskurzusát a Halálcsillag ostromával dolgoznánk össze.
Annak örvendek, hogy legalább Zefirellinek van olyan filmje, ami mindenkinek tetszik.
Nekem is! :-)

A felhasználó hozzászólásait az alapvető fórumetikai szabályok sorozatos megsértése miatt töröltük.