A filmritikákról

Elgépelt:).

Kissé esetlen talán, nem kristálytisztán definiált, de mindez eltörpül a nosztalgiafaktor mellett. Ez egy olyan rovat, amiben számos egykori kedves fórumozó hozzászólása szerepel, egyfakta mini X-press emlékkönyv.
Jut eszembe, többek között Emlékember kommentje, valamint Gabesz76 írásai ma is olvasásra érdemesek, megéri visszalapozni a topikban.

biztos leírta már vki, de ez milyen cím akar lenni? :-D

"A filmritikákról"

Nem olvasom a Vox kritikáit. Ha arról van szó, hogy optimistán állnak hozzá valamihez a bemutató előtt, az rendben van, elvégre nem szabad "b@szd meg a porszívód" mentalitással kezdeni a filmmel való ismerkedést.

És a pozitív előítélet?Mikor a semmiért lelkesednek?A VOX tele van ezzel.
Ez sem hoz igazán lázba.
Egy kritika inkább legyen kritikus,mintsem lelkendezés...

Sajnos a most megszűnt Mozinet sem volt már az igazi.

Az általad írt pár sorban egy kitűnő szinopszis rejlik, hiszen szerintem egy jó rendező remek (vagy legalábbis érdekes) filmet tudna forgatni arról, hogy fiatalkori megváltó terveinkből mik valósulnak meg, vagy miért nem valósulnak meg. Melyek azok az objektív és szubjektív körülmények, amelyek nagy terveink feladására vagy redukálására késztetnek? Hiszen az első nagy lépést szinte mindenki megteszi, mert – a reklámszlogennel élve – mindenki mer nagyot álmodni, de aztán a következő lépés már nem ilyen nagy, vagy teljesen elmarad.

Visszakanyarodva a filmek befogadásának kérdésére, számomra nagyon fontos szempont a személyes érintettség, hogy azt érezzem, van közöm ahhoz, amit látok. Hogy a filmművészet mennyire nem az én szájízem szerint alakul, azt például Martin Scorsese munkásságával tudnám illusztrálni. A TAXISOFŐR szerintem zseniális film, keletkezéstörténetéről régebben már írtam, de lehet, hogy egyszer írok róla egy igazi szubjektív elemzést. Travis ugyanis sok tekintetben én magam vagyok, és ennél többet egy rendező szerintem nem is tud elérni: a néző azt érzi, saját sorsa, saját gondolatai jelennek meg egy filmen, saját magát látja egy másik (ismeretlen ember) által feltartott tükörben.

A másik véglet a nemrég látott VIHARSZIGET, amely engem egyáltalán nem érintett meg, semmilyen személyeset nem láttam benne, pedig szemmel láthatóan ezzel az „Angelheart (Alan Parker) meets Medea (Euripidész)” történettel Scorsese valami nagyon mélyet és nagyon emberit akart volna mondani. Számomra mégis olyan volt, mint Stephen King számára Kubrick RAGYOGÁS-a: „csillogó luxuskocsi motor nélkül”. Eszembe se jutna komolyabb kritikát írni róla.

Nagyon szeretem azokat a filmeket, amelyek „bevonnak” a cselekménybe, amikor azt érzem, annyira részese vagyok az élménynek, hogy csak ki kell nyújtanom a kezemet, és megérinthetem a tárgyakat, a szereplőket. Első ilyen élményeim közé tartoznak Lester muskétás-filmjei vagy Pasolini DEKAMERON-ja, de tudják ezt a jobb magyar rendezők is, például Huszárik (SZINDBÁD), Makk (MACSKAJÁTÉK, EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA) vagy Sándor Pál (HERKULESFÜRDŐI EMLÉK) is. Nagy élményem volt egy sokak által elfeledett kanadai film, a LÉOLO, mert úgy éreztem, az én életem elevenedik meg benne, vagy egy nálunk szinte ismeretlen olasz film, az ELFELEJTENI VELENCÉT, amely számomra talán a legkatartikusabb alkotás volt az elmúlásról, a mindent meghatározó gyerekkorról, álom és valóság „se veled, se nélküled” viszonyáról. Nagyon szeretem azokat a rendezőket, akiknek az alkotásai emberszeretről tanúskodnak, anélkül, hogy szentimentálisak vagy közhelyesek lennének: ilyen rendező számomra például Fellini, Pasolini vagy Almodóvar.

Haligali Jean Image!

1. Mivel a nézői igények is sokfélék, tulajdonképpen érthető, hogy a filmsajtó is ezt tükrözi, és van/volt populárisabb (Cinema, Vox, Total Film) és elmélyültebb (Filmvilág, Filmkultúra) képviselője. Sajnos ez a kettő hazánkban elég élesen el is különült egymástól: a populárisabb sajtó az ún. „művészfilmek”-en köszörülte a nyelvét, melyek – szerinte – semmiről és senkihez se szólnak, míg az igényesebb filmlapok nagyképű sznobizmussal söpörték le a filmvilág asztaláról az ún. „közönségfilmek”-et. Pedig mindkét filmtípust lehet jól is, rosszul is csinálni.

Bár manapság szerintem egyértelműen a közönségfilmek korát éljük, mégis inkább a populáris filmsajtó van nehezebb helyzetben, mert képtelen lépést tartani az internet napra-, sőt „percrekészség”-ével. A komolyabb szaklapok inkább az olvasótábor csökkenése miatt aggódhatnak, pedig a náluk publikált írások többsége mind témáját, mind stílusát nézve kevésbé van kiszolgáltatva a múló divatok szeszélyeinek. A Mozinetet nem igazán ismertem, ezért nem tudok róla véleményt mondani. A Cinema sajnos az évek múlásával annyira érdektelenné vált, hogy nekem egyáltalán nem fájt a megszűnése. Nem tudom, hogy a Vox van-e még, mert jó pár éve nem vásárolom meg, és a legutolsó általam ismert arculata alapján nem is hiányzik.

A Filmvilágot én is sajnálnám, hiszen mindaz, amit a filmművészetről tudok, ahogyan a filmeket nézem, abban ennek a lapnak elévülhetetlen érdemei vannak. Az én korosztályom még emlékszik arra, hogy a szocialista filmforgalmazás milyen volt, mennyi mindent nem láthattunk, vagy csak több éves-évtizedes késéssel. A Filmvilág írásainak köszönhetően viszont elég jól képben voltam arról, hogy mely alkotások itthoni bemutatását érdemes figyelnem, illetve később az internet korában miket érdemes levadásznom a világhálóról. (Letöltéseimet lényegében nálunk soha nem forgalmazott és soha nem is várható, több évtizedes filmek teszik ki.) Utólag nem mindig osztottam a lap jó vagy rossz véleményét, de soha nem éreztem elvesztegetett időnek, hogy megnéztem azokat a filmeket, amelyekkel foglalkoztak.

A szerzőkről keveset tudok mit mondani, mert a szövegekre jobban emlékszem, mint a szerzők nevére. Szerettem Létay Vera fesztiválbeszámolóit, Báron és Bikácsy írásait, és mindig érdekes volt, ha egy-egy alkalmi szerző írt a szakterületébe vágó filmről (A HÍRADÓ SZTÁRJAI-ról talán Baló, de érdekesek voltak Spiró, Molnár Gál Péter, sőt Fábry Filmvilágos cikkei is.) Sokszor nem értettem velük egyet, de jól felépítették a véleményüket, másféle, de tolerálható megközelítésmódot képviseltek. Király Jenő írásait viszont nem igazán szerettem: emlékszem, egészen mélyenszántó elemzéseket közölt Cicciolina, Olinka és hasonlók munkásságáról (a Filmvilágban!!!), és máig az a meggyőződésem, hogy szegény szerző vagy a véletlenek áldozata lett, vagy belemagyarázott ezekbe a filmekbe, mert olyasfajta motívumokat emelt ki, melyeket jómagam képtelen vagyok tudatosnak tekinteni a szóban forgó „művészek” részéről.

2. Az on-line szakkritika (amennyire én ismerem) szerintem két nagy problémával küzd. Az egyik, hogy számos oldal reklámérdekelt, vagyis bizonyos filmekről csak szőrmentén szabad negatív véleményt mondaniuk, másokat meg érdemein felül dicsérnek. A másik probléma a szerzők felkészültsége. Sajnos sokan azt hiszik, mindenki kiváló filmkritikus lehet, aki sok filmet néz, és le tud írni egy egyszerű mondatot. Pedig nagyon is hiányzik az általános filmműveltség biztos háttere, amely stabilabb és időtállóbb véleményformálásra adna lehetőséget.

A filmtörténet ismerete szerintem olyasmi, mint a történelem ismerete: sokan azt hiszik, régi dolgokkal minek foglalkozni, miért kéne tudni róluk, hiszen a jelen meg a jövő az érdekes. Ezzel a szemlélettel azonban szerintem félresöprik azt a hatalmas és tanulságos tapasztalatrendszert, amit szűkebb értelemben a filmtörténet, tágabb értelemben a történelem halmozott fel. És íme, eljutottunk régi kedvenc témámhoz: nagyon kéne filmesztétikai oktatás, de éppúgy nincs, mint ahogyan komoly történelemtanítás sincs.

:) Azt eddig is tudtam, hogy a nickemnek irodalmi gyökerei vannak, de hogy több is, azt nem. Egyébként többeknél előfordult már, hogy elgépelték a "nevem", és Niworknak írták... biztos azért, mert annak látták értelmét:).

A Filmvilág ha megszűnne, azt én nagyon sajnálnám! :(

az jutott még eszembe még, hogy tíz évesen akartam írni egy könyvet, akkoriban ugyanis elég sok könyvet akartam írni, egy-kettőt kábé meg is írtam, például írtam egy ilyen western-ponyvát, ami egyszerre nyúlta zane greyt meg karl mayt, és konrkétan átemeltem benne oldalakat meg fejezeteket más regényekből (akkor még ezt nem reklámoztam, mert nem tudtam, hogy ez az ún. posztmodern) meg nekikezdtem egy ilyen szomorú történetnek is, ami egy magányos fiúról szólt volna, nagyon eredeti ötlet volt, na mindegy, szóval nekikezdtem egy nagyobb vállalkozásnak is, mert akkoriban kurva nagy ambícióim voltak, egész ciklusokban gondokodtam, és csak több száz oldalas nagyregényekben, szóval nekikezdtem a legnagyobb munkámnak, ami egy nép története lett volna,  egy afféle enciklopédia, tehát hogy így kitalálok egy népet, amiről eddig nem tudott a civilizáció, és így ától cettig elmesélem a történetét, na és ennek a népnek, kedves Niwrok, azt a nevet adtam, hogy Niwork, ami, bár ez elsőre nem biztos, hogy szembetűnő, eléggé hasonlít arra, hogy Niwrok. Ennyit akartam mondani. Amúgy két oldal készült el belőle összesen, de azt a két oldalt kurva szépen megcsináltam, ilyen mívesen rajzolt betűk vannak benne meg egy rajz is egy hajóról. Hajós nép volt a Niwork ugyanis.

tök jó, asszem értem, amit mondasz, de figyi, szerintem ettől az úgynevezett művészettől azért nem kell ennyire összecsinálni magunkat, szóval az a helyzet, hogy ha filmművészetet nézel, akkor is azok a dolgok a fontosak, amikre te a Transformers 3 közben szoktál figyelni, szóval az érzésekre, emlékekre, meg a személyiségedre, sőt, állítólag a művész az éppen az a csávó, aki a maga szerény eszközeivel a leginkább mozgásba tudja hozni az érzéseidet, az emlékeid, meg a személyiségedet is, méghozzá úgy, hogy a szerény eszközeit meg tudja haladni, és tökre gazdag élményekhez juttat hozzá, miközben mondjuk csak egy bendzsóval szórakozik, esetleg képeket rak egymás mellé, vagy mittudomén hastáncol. Egyébként meg ezeket a tankönyvi definíciókat szerintem az egyiken is (tehát a Transformers 3-on) meg a másikon is (tehát az ún. filmművészeten) számon lehet kérni - mondjuk inkább az elsőn - de tartok tőle, hogy egy kritikusnak nem az a feladata, hogy tankönyvi definíciókat lobogtasson, hogy újra meg újra felháborodjon, hogy kéremszépen én a könyvben nem ezt olvastam akciófilm címszó alatt, meg ilyenek, sőt, nem is csak az a feladata, hogy így megmondja, hogy ez most objektíve kurva jó, vagy objektíve baromi szar, mert ugye ilyesmit nem is nagyon van módja csinálni, mivel az ő ítélete kurvára nem lehet objektív, mivelhogy éppenséggel az az ő ítélete, hanem inkább az volna a dolga ennek a szerencsétlen csávónak, hogy azokat személyes érzéseket, emlékeket, stb., amiket fentebb emítettél, meg az egyéb személyes benyomásait objektív tulajdonságokkal próbálja megokolni, hogy kábé megtalálja és megjelölje ezeknek az élményeknek a filmben lévő forrásait, hogy például amikor a Phenomena című Argento-mű végén jön az a majom, és egy kukából csent borotvapengével elkezd kaszabolni, akkor miért, milyen megoldásoknak, milyen világításnak meg színészi játéknak köszönhetően érzünk izgalmat, bizsergést, örömet, gyomorremegést, katarzist, meg túláradó boldogságot, aztán meg, mindennek utána az a feladata (már ennek a nyomorult kritikusnak, ugyebár), hogy a legjobb tudása szerint hozzon egy úgynevezett ízlésítéletet (most jó ez vagy szar, és mennyire), de úgy, hogy közben nagyjából ezeket az érzéseket, emlékeket stb is valamelyest le kell írnia, amiket fentebb említettél, vagy legalábbis így kábé érzékeltetnie kell az egész film (legyen az bármilyek fajtából) hangulatát. Az meg szerintem biztos, hogy ezt transformers 3 kapcsán éppúgy meg lehet próbálni, mint az úgynevezett filmművészet esetében.

Igen, csak ehhez egy kicsit meg kell erőszakolnom a saját magam által hevenyészetten összerakott fogalmat:). Hiszen még a Transformers 3.-nak is van története, egy eseménylánc, amit követ, és a képi információ, a látvány is információ. Gyakorlatilag ezzel nagyjából arra a kategóriára gondoltam, ahogy a film fogyasztási cikké válik, egyfajta közvetítő közeggé, és nem a filmművészeti, mint szakmai elveknek, szabályoknak való megfelelés fontos a megalkotásakor, ami a közvetítési funkció mellett inkább tekintheti a filmet egy vizsgálandó tárgynak.

Részemről például egy film szinte kizárólag az előbbi kategóriába tartozóan jelenik meg, mert semmifajta filmes képzettségem nincs. Egyszerűen csak azokra az érzésekre korlátozódik, amiket bennem kelt, ahogy emlékeket ébreszt bennem, vagy ahogy beleilleszkedik a személyiségembe, egy érzés viszont alapvetően idegen bármilyen tankönyvi definíciótól. Én még gyakran túl is elemzem a dolgokat, mert a történetnél a logikát, a szereplők jelleménél a következetességet, a többinél meg a "harmóniát" azért elvárom, amik együtt egy sajátságos, de mindenképpen szubjektív minősítési skálát jelentenek.

hát ez érdekes felvetés, egyébként tudsz példát mondani a történetmesélő-információátadó eszközre? mondjuk a Transformers három az történetmesélő-információátadó eszköz?

Szerintem az is ok lehet, ahogy a film, mint történetmesélő-információátadó eszköz elválik a filmtől, mint önkifejezési-művészeti ágtól. Előbbiről ugyanis legfeljebb véleményt lehet írni, utóbbiról esetleg kritikát is, de csak egy szűk szakmai körnek. A kritika ugyanis szakmai szempontok szerint kell elemezze egy film szakmai elemeit (pl.: a forgatókönyv dramaturgiája, a szereplők lélektana, az operatőr fénykezelése, stb.), objektívnak kell(ene) lennie, erre viszont a legtöbb író nem is vállalkozik, mert nem ért hozzá (annyira), szubjektíven csak azt tudják megírni, hogy tetszett-e nekik a film, és miért, egy indoklástól viszont ez még nem lesz objektív.

Nem akarok nagyon OFF lenni, de ez viszont azért nehéz kérdés, mert kb. egyidős az egyes művészeti produktumok értékessé ill. értéktelenné minősítésétől, az azokat kötő szabályoktól. Hogy mondjuk egy festmény mitől lesz giccses mázolmány vagy mestermű.

cső Field, végre értelmes dolgokról dumálunk, szóval szerintem
1. ezeket a filmes szaklapokat szerintem nagyon régen nem olvassák, illetve csak egy nagyon szűk réteg olvassa, mondjuk a szerzők baráti köre, az elte film szakosok szorgalmasabb tanulói, meg egy-két filmközeli pofa, ami nyilván édeskevés volna ahhoz, hogy a piacról eltartsa magát akár a filmvilág, akár a mozinet (utóbbi mondjuk elvileg mozimagazinnak lőtte be magát a kezdetben, aminek mondjuk illene magát eltartania, de aztán az egész átvedlett a középiskolás mozgóképoktatók segédanyagává, és hát ettől nem lettek a cikkek viccesebbek) szóval ez egy politikai kérdés: van ezekre szükség egyáltalán? én a magam részéről a mozinetért nem hullajtottam könnyeket, pedig megvettem általában a geci sok unalmas cikk ellenére is, mert írt bele három nekem kedves szerző. A filmvilágért viszont nagyon fájna a szívem. Van vele gond persze ezer, de valahogy mégis úgy érzi magát az ember, hogy ezt beszűntetni kábé felér egy templom lebombázásával. Neked amúgy kik a kedvenc szerzőid az újak közül? már akik a stílusodnak megfelelnek.

2. abban nyilván igazad van, hogy egyre kevesebb a pénz, és hogy minden online. De az online szakkritika ettől még simán lehetne izmos (a prizma jó is nagyjából), meg a látogatottabb portálokon is lehetne jófajta filmkritika, könnyű tollú, de szellemes szerzőkkel. Az engem például tényleg lenyűgöz, hogy az index egy évtizeden keresztül kábé retardáltakkal tudta megíratni a filmes cikkeket, ami azért egy egészségesebb kultúrában vagy egy jobb világban - már tekintve azt, hogy mennyien olvassák az indexet - elég nagy bravúr volna. Itt viszont okunk sincs meglepődni ezen. Kábé egy orángután is simán lehetne itthon indexes filmkritikus.

Webtől, nyomtatottól függetlenül nekem valójában csak egy dolog b@ssza a csőröm, amikor messziről szaglik egy írásról, hogy a szerző eleve utálja, lenézi a kritikája tárgyát, s képtelen levetkőzni az előítéletet. Az, hogy esetenként a tudás hiánya is kiütközik, még mindig kevésbé húz fel.

:D benyeltem csúnyán. mondjuk szerintem az origo nem igazán szar, írnak persze hülyeséget is, de az egész szerintem ebben az online magazinos vonalban kábé rendben van.

Ironizáltam.

Erre két hülye teóriám is van:

1. Az embereknek egyre kevesebb pénzük van, és abból inkább nézik a filmeket, nem pedig olvasnak róluk.

2. Amiket például én látok napjaink filmterméséből, azok szerintem nem is nagyon érdemesek a komolyabb filmkritikára. A Filmvilág számomra pont ezt a tendenciát tükrözi: a régebbi (több évtizedes) számokat rendszeresen olvasgatom, forrásként használom, az újabbakban viszont alig van engem érdeklő téma, az én ízlésemnek megfelelő stílusú szerző.

Igazából szerintem arról van szó, hogy a (film)élet is egyre inkább on-line zajlik. Gyorsabban juthatsz információkhoz, mint a nyomtatott sajtóból, on-line is találhatsz kritikákat, sőt kellő tapasztalattal magukat a filmeket is megtalálod on-line. Nem mondom, hogy nekem tetszik ez a trend, de szerintem ez ugyanolyan kihívás a filmvilágnak, mint amilyen az ötvenes években a televízió volt.  

(Sokan egyenesen az egész életüket felteszik az internetre, olyan sztorikat írnak meg magukról, olyan fotókat tesznek fel a társasági oldalakra, amelyeket az én korosztályom csak egy nagyon-nagyon belső körnek mondana el, mutatna meg.)

az indexen jó kritikák, tégli, az INDEXEN? a VOXBAN??? miről beszélünk, az index-re köztudottan diszlexiás webszerkesztők írnak köpedelem cikkeket, de jó szó ez a köpedelem, nem? teljesen belezúgtam, ilyen későkádárkori, kispolgári hangulata van, KÖPEDELEM, tégli, KÖPEDELEM az INDEX!
De tényleg. Volt egy jó cikk nem olyan régen a barbáros filmekről, meg még egyszer olvastam ott valami mérsékelten szórakoztató összeállítást, már nem is emlékszem persze, hogy miről szólt, de hat év alatt ez nem valami nagy mutatvány bakker! a kritikák meg borzasztóan szarok és kicsit sem viccesek.

a Vox más kérdés, oda ír egy két normális ember is, viszont vannak halál sötétek is, meg nehogy már a Vox-ból kelljen tájékozódnom a világ filmművészetének jelenlegi állásáról! hát a VOX szerint nyilván a Barátság extrákkal az évezred filmje, vagy mittudomén, a Schindler listája.

Az origóról később fogom elmondani a Véleményemet.

A Voxban, az Indexen meg az origón. :)

látom, őrületes pörgés van a topikban, szóval csak így félve kérdezem, alig reménykedve, hogy esetleg ennek megtárgyalására is marad némi idő, tehát hogy mit szóltok a magyar filmsajtó kimúlásáshoz?
Meghalt a Mozinet, döglődik a Filmvilág, a filmhu meg nagyjából szintén agonizál, hát rendben van ez így? kéremszépen. hol vanna a jó filmritikák manapság? vagy nem is kellenek?

http://www.filminfocus.com/essays/critics-in-crisis.php

http://www.davidbordwell.net/blog/?p=2315

http://www.nypress.com/21/17/news&columns/feature3.cfm