Április 1-3
Láttál-e már vásznon nyulat?
A tavalyi év a Universal bukásaitól volt hangos, ám üde színfoltként jelenik meg a palettán a Gru, mely a mai viszonyokhoz képest szinte valószerűtlenül alacsony költségvetésből készült, ám annál nagyobb siker lett. Mindez pedig a 2D javára. A Hopp hasonlóan kevés összeget emésztett fel, konkrétabban kevesebb, mint 70 millió dollárt, és még a térhatású termekbe sem vágyakozott. Így Húsvét ünnepének közeledtével egyébként is időszerű egy aranyos nyuszis mese, aminek főszereplője rockerként is szeretne szerencsét próbálni. Ez az ötlet 38 millió dollár értékben volt kapós a pénztáraknál, mely a Rangohoz hasonló eredmény, illetve vele együtt a legjobb 2011-es hétvégi nyitás, az április havi filmeket tekintve pedig az ötödik, melyből a Horrorra akadva 4 alig 2 millióval, a Ki nevel a végén? pedig 4 milliós előnyt élvez, míg a történelmi vagy mítikus témájú Titánok harca és a Universal biztos siker franchise-a, a Halálos iram már 20 és 30 millióval jobbak voltak az áprilisi időpontokban... és hasonlóan erős rajt vár az új Halálos iram filmre is egy hónapon belül. Egy szó, mint száz, a Universalnak végre jól megy a szekere, a Hopp pedig várhatóan tisztességesen 100 millió felett fog végezni rossz kritikák ide vagy oda.
Duncan Jones a Hold című filmjével a pénztáraknál ugyan nem ért el eredményt (5 milliós bevételt hozott leginkább limitált terjesztés mellett), de kritikailag elismertté vált, így a Summit bátran bízta meg egy sci-fi ötlet ledirigálásával, mely 32 milliós költségekkel járt. A közel 3000 moziban játszott Forráskód ráadásul egy fokkal barátságosabb a korhatárt illetően, bár az imdb szavazók alapján csak igen elenyésző, kb a közönség egynegyedét tehették ki a 18 éven aluliak. Ám így is sikerült 15 milliós bevételt összehozni, ami akár könnyedén meg is háromszorozódhat, ha nem jobb lefutást hoz, amennyiben figyelembe vesszük, hogy az év egyik legjobb filmjeként emlegetik a kritikusok és a nézők is magas pontszámokat adnak rá.
Ugyancsak PG-13-as korhatárral küldték közel 2500 moziba az Insidious c. horrorfilmet, melyben a félelem középpontjában egy kisfiú áll. A filmnek jobb volt a mozinkénti átlaga, mint a Forráskódnak, de kevesebb moziból ez csak 13.5 milliót jelent, ami viszont az igen alacsony költségvetésnek hála már is nyereségessé teszi a produkciót.
A tekintélyes díjak mellett tekintélyes bevételt elért A király beszéde már nem annyira vonzó a néhány trágár kifejezés nélkül alacsony korhatár mellett, így 1000 moziban éppen 1.2 millió dollárral növelte az eddigi bevételeit, ami csak aprópénzként funkcionál a világszerte már 370 millió felett járó Oscar díjas alkotásnál.
A ropi naplója folytatása esetében nem tragédia, hogy több, mint nézői felét elvesztette, mert már régen nyereséges, ám az Álomháborúra harmadannyian sem mentek el, mint egy héttel ezelőtt, ami erősen veszteségessé teszi a produkciót. Így már biztos, hogy közelebb lesz a végeredmény a 40 millióhoz, mint az 50 millióhoz. Jelenleg az sem biztos, hogy a 40 milliót eléri. A Csúcshatás és Az igazság ára viszont hasonlóan jól teljesítenek, mint egy és két héttel korábban, így az utóbbi esetében a kezdéshez viszonyított 40 milliós költség még távolinak tűnt, most viszont ott kopog az ajtajában. Az új gyerekfilm hatására úgy tűnik, hogy Rangoról is kezdenek leszokni a nézők, legalább is a több, mint 50%-os visszaesés erre enged lehet célzás.
1. Hopp - 38.1m
2. Forráskód - 15.1m
3. Insidious - 13.5m
4. Egy ropi naplója 2 - 10.2m /38.5m/
5. Csúcshatás - 9.4m /55.6m/
6. Az igazság ára - 7m /39.6m/
7. Álomháború - 6.1m /29.8m/
8. Rango - 4.5m /113.8m/
9. Paul - 4.3m /31.9m/
10. Csata: Los Angeles - 3.5m /78.5m/

0