Ben Afleck zsákolt
Szeptember 17-19
A hétvégén Ben Afleck krimije, a Tolvajok városa került a lista élére nem is gyenge kezdéssel. A jelenleg rendezőként is közreműködő színész az előző filmjének, a Hideg nyomon c. krimi teljes bevételénél (20m) is többet hozott, pontosabban 23.8 millió dollárt, amihez nyilván köze volt a remek kritikai visszhang is. Ha a nézők is rákapnak a mozira, már pedig miért ne kapnának, ha tetszik nekik, akkor egy hosszú lefutásnak lehetünk szemtanúi, ami akár 100 millió dollár közelébe, vagy azon túlra is repítheti a 37 millió dollárból forgatott produkciót. A 8.5 pontos imdb átlag pedig erre enged következtetni, ha hozzávesszük, hogy sem témáját, sem műfaját tekintve nem olyan műről van szó, amelyet az első hétvégén letudna a közönség. Erre utal még az a jelenség is, hogy péntekről szombatra még emelkedett is valamit a film nézettsége, ami nyitó film esetén ritkaságszámba megy.
Ugyancsak siker, bár arányaiban sokkal szerencsésebb a Könnyű nőcske szereplése, mely 8 milliós költségeit a hétvégén már is megtoldotta még 10 millió dollárral, tehát a három nap alatt 18.2 millió dollárt gyűjtött. A szexuális téma körül forgó komédia visszajelzései lényegesen jobbak, mint műfajtársaié, így bár amúgy sem jellemző a zsánerre a gyors visszaesés, de ugyancsak hosszú lefutást várhatunk tőle, ami talán ugyancsak kitűzheti célként a 100 millió dollárt, legfeljebb nem éri azt el.
Shyamalan is villantott, bár jelenleg nem rendezőként, csupán ötletgazda volt az Ördög c. misztikus thriller esetében, amelyre csupán 10 millió dollárt költöttek, ez pedig már meg is lett ugorva a hétvégén bő 2 millió dollárral. A film tehát sikerré lett és ez szabad utat biztosít Shyamalan további történeteinek. A horror már sokkal gyengébb tetszési indexet mutat, azért nem olyan rosszakat, hogy villámgyorsan elpártoljon tőle a közönség. Bár 30 millió dollárnál sokkal magasabbra biztos nem jut..
De a legrosszabb értékeléseket az Alpha és Omega c. animációs film jegyzi, mely 3D-s jegyárak ellenére is csak a legalacsonyabb bevételt érte el mind a lista új széles körben bemutatott belépőit, mind pedig a 3D-s bemutatókat tekintve. 9.2 millió dolláros kezdéssel valószínűleg nem fog kasszát robbantani, de talán az amúgy nem túl jelentős költségeit meghaladja. A pontos költségvetésről egyelőre nincs információm.
A múlt hét erős kezdését követően a 3D-s Kaptár igen erős visszaesésen ment keresztül, de ezek után némi stabilizálódás várható tőle és ez alapján nem lesz veszélyben a 60 milliós költségvetése. Főleg, hogy nemzetközi téren bitangul menetel, a múlt hétvégén 45 millió dollár bevétellel büszkélkedhetett. Közben a The Expendables átlépte a 100 millió dolláros határt, ami még kétséges volt a premierje előtt, illetve a Hétmérföldes szerelem (de hét mérföld nem is sok) 1000 mozival szegényebbé lett, így a hétvégi visszaesése is méretesebbé, 65%-ossá vált. Ezzel már a listából is kiesett távol a költségvetéseinek fedezésétől.
1. Tolvajok városa – 23.8m
2. Könnyű nőcske – 18.2m
3. Ördög – 12.5m
4. Kaptár – Túlvilág – 10.1m /43.9m/
5. Alpha és Omega – 9.2m
6. Takers – 3m /52.3m/
7. The American – 2.7m /32.8m/
8. Eredet – 2m /285.1m/
9. Pancser Police – 2m /115.4m/
10. Machete – 1.7m /24.7m/