Keresés

A legújabb filmek & box office szereplésük

2010. június 13., vasárnap 21:39
Június 11-13

Jackie Chan csak feketék mellett sikeres

Chris Tucker mellett kétszer hozta a 140 milliót és egyszer 200 millió felé is eljutott a középső Csúcsformában mozival, ám Owen Wilson mellett csak bő 50 milliót keresett. A Karate kölyök c. remake-ben szintén egy fekete színész, Jaden Smith oldalán remekel, akinek a filmbe kerüléséhez valószínűleg apja, Will Smith is hozzájárulhatott. A Karate kölyök eredetije kedves 80-as évekbeli filmnek számít, de olyan túl nagy kultusz nem kötődött hozzá, ami miatt tömegesen várták volna a filmet. Így az 56 millió dolláros nyitás meglepően jónak számít, még ha 3600 mozi is tűzte a műsorára, a 40 millió dolláros költségek tekintetében pedig egyenesen pazar. A nézők naponkénti csoportosulása is azt jelzi, hogy nem igyekeztek az első napon beülni a produkcióra, viszont vélhetően erős az érdeklődés iránta. Az új változatot sokkal inkább a modern pop kulturális elemeivel reklámozták, mint a trailerben is felcsendülő ismertebb rnb dalok nem csak a PG-s korhatár besorolással kompatibilisek. Szóval valahol talán családi filmként is gondolhatunk a Karate kölyökre, aminek közönsége talán a Kung Fu Panda óta nőtte ki magát erre a filmre való jegyváltásra. A hosszú élet ezen műfajban egyébként sem ritka, de jelenleg a kritikusok nagy része is azt bizonyítja, hogy megéri a pénzét, ám a nézők között igen szélsőséges véleményekkel lehet találkozni.

A Szupercsapat viszont nem lett olyan népszerű a moziban, mint a másik sorozatból készült mozi, a Szex és New York, meglehet azért is, mert az utóbbi közönsége most is a tévé előtt ül és nézi, míg a jelen bukásra álló akciósorozat egész estés mozijához egy másik csapatot szerződtettek le, és nem az eredeti gárdát, aminek tagjai 25 éve voltak ismertebb nevek. Pedig az ilyen neveknek, mint Liam Neeson, Bradley Cooper vagy Jessica Biel még a 26 millió dolláros nyitás is sovány eredmény. De önmagában egy látványos akciófilm ígérete is csak a magasabb bevételt kellene elősegítenie. A 110 millió dolláros költségvetés eléréséhez már csak az segíthet, ha hosszú ideig a műsoron marad, de ki tudja milyen hatást vált ki a két hét múlva érkező Kéjjel nappal c. film, melyben Tom Cruise és Cameron Diaz nem csak akcióval, de humorral is megajándékozhatja a nézőt. A Szupercsapat a jegypénztáraktól jó esetben 75 millióval távozhat, de hosszú még a nyár, a nézői vélemények (7.5) elég jók, a kritikusok véleménye meg nem annyira rossz, hogy elvegye az egyszeri néző kedvét.

Viszont a Splice c. sci-fi horror esetében sem jött meg sokaknak a kedve a műfajra, hiába vélekednek róla pozitívan. A gyenge kezdést egy erős 60%-os visszaeséssel folytatja, jelenleg 13 millió dollárral a lista 10. helyén és csak messziről integethet a 20 milliónak, a 30 milliós költségei pedig behozhatatlanul messze vannak. A Get him to the Greek c. vígjátékban azonban van még spiritusz és valahol 60 millió környékéig meg sem áll, ami már 20 millió dollár pluszt jelent a Universalnak, ami ugyan nem sok, de a stúdió mostani szereplését tekintve lényeges. A Killers hasonlóan messze van a költségektől, mint a Splice, de kevesebb, mint nézőinek felét vesztette a nyitásához képest, ám végül mindenképpen veszteséges marad. Marmaduke - A kutyakomédia c. film hiába családi film, rá nem jellemző a mérsékelt visszaesés, 48%-al produkált gyengébb számokat, mint a múlt héten. A Szex és New York 2 továbbra is zuhan, így már biztos, hogy nem éri el a 100 milliót, ahogy a Perzsia hercege is hasonlóan rossz köröket fut Amerikában, viszont nemzetközi téren már 190 milliót hozott. A Szex és New York 2 viszont világszerte keresett ennyi pénzt.

1. The Karate Kid - 56M
2. Szupercsapat - 26M
3. Shrek 4 - 15.8M /210M/
4. Get him to the Greek - 10.1M /36.5M/
5. Killers - 8.1M /30.6M/
6. Perzsia hercege - 6.6M /72.3M/
7. Marmaduke - 6M /22.2M/
8. Szex és New York 2 - 5.5M /84.7M/
9. Vasember 2 - 4.5M /299.3M/
10. Splice - 2.8M /13M/
0
2010. június 8., kedd 0:14
Magyar box office: SZEX ÉS NEW YORK 2., ZÖLD ZÓNA, AZ UTOLSÓ DAL.

ÚJ! Ezentúl azt is megtudhatod, mit és mennyire nézett a magyar közönség 5, 10, 15, 20, 25 és 30 évvel ezelőtt!
0
2010. június 7., hétfő 0:00
Június 4-6

Universal járt most a legjobban

... ugyanakkor nem megy a Get him to the Greek c. filmmel túl sokra, de számos tételes bukást követően halvány fényt jelent az alagút végén a 17.4 millió dolláros 3 napos nyitás, amely a két évvel ezelőtti Lepattintva c. vígjáték rockerének, Aldous Snow-nak egy spin-off filmje. Russel Brand azonban még távolról sem olyan nagy név, hogy komoly sikerre vigye a történetet, a kritikák és a nézői vélemények inkább jobbak, hogy a nyitásának két és félszeresét biztosan hozza a jövőben, bár a műfajban ez alapból benne an. Hasonló kezdés mellett a Lepattintva is 60 millió felett végzett, így meglepetés lenne, ha a 40 millió dolláros költségek nem térülnének meg.

Nehezebb dolga lesz, pontosabban már temethetjük is Katherine Heigl és Ashton Kutcher romantikus akció-vígjátékát, a Killerst, amelyben a vakációzó leányzó egy kicsit későn jön rá, hogy a számára ideális férfinek van egy apró titka (a foglalkozását tekintve valójában nem juhász, hanem bérgyilkos). A Lionsgate 75 millió dollárt költött erre az ötletre, amiből az első három nap csupán 16 millió dollárt hozott vissza, hosszú lefutásról pedig már csak a 14%-os kritikai és 3.6-os imdb átlag miatt sem érdemes álmodni.

Nem fest sokkal jobban a Marmaduke - A kutyakomédia c. beszélő állatos családi film sem, aminek 3200-as mozis terjesztés erejéig szavaztak bizalmat, ám a 3500 dolláros mozinkénti átlag is gondoskodhat róla, hogy ne legyen hosszú életű a harcban gyenge, de méretben hatalmas dán dog romantikázása. 11.3 millió dollár valószínűleg nem fog halványan megötszöröződni, hogy nullszadóra jöjjön ki, bár túl sokat nem jelent a műfaj szabályai szerint, de a számokat alapul véve még a Killersnél is rosszabb filmről van szó. Ahogy a Gazdátlanul Mexikóban c. kutyás filmnek sem volt sokkal jobb híre, bár az még szűken háromszor ennyivel kezdett, aminek bő háromszorosával talált haza. Talán ha 3D-ben mutatták volna be.

Ahogy a Hibrid (Splice) c. horrorra is ráfért volna még egy dimenzió, hátha jótékony hatást gyakorolt volna rá a jegypénztáraknál. Az olyan horror, amelyben valamilyen állat, vagy idegen lény jelentkezik a középpontban, talán a Cloverfield óta nem volt, de az már valahol inkább szerzői film volt, R korhatár mellett pedig az Aliens Vs Predator 2 sem robbantott kasszát. De még ehhez képest is gyengének tekinthető a Hibrid 7.4 milliós nyitása, aminek bő négyszeresére kellene duzzadnia csak a költségei kedvéért. Márpedig a zsáner jegypénztárnál lefektetett szabályai ritkán engednek a nyitás két és félszeresénél erősebb befejezést. Remélhetőleg a másik Adrien Brody-s szörnyfilm (Predators -!!!-) valamivel jobban fog remekelni egy hónap múlva továbbra is 2D-ben, illetve a 3D-s Piranha miatt is aggódunk egy kicsit.

Igen csak limitált mennyiségben volt elérhető, de egész jó 7000 dolláros átlaggal feszít a Raajneeti c. indiai film, bár az indiai mozikra szakosodott UTV stúdiónál voltak ennél jobbak is, valamilyen szinten jelzi, hogy van Amerikában egy réteg, ami nem retten el egy 3 órás játékidőtől és valószínűleg az idegen nyelvtől sem. 124 moziban 917 ezer dollárt keresett a Raajneeti.

A Shrek a vége fuss el véle c. 3D animáció továbbra is magabiztosan csücsül a lista csúcsán 25 millió dollárral, ám a visszaesései sem túl mérsékeltek. Jelenleg 183 millió dollárnál tart, ami a Harmadik Shrek esetében már 255 millió dollár volt a premiert követő 17. napon. A negyedik Shrek mozi számára ez az eredmény már lehet össze sem fog jönni 3D ide vagy oda. A Szex és New York 2 is csak sík képernyőn fut, de annak gyenge szereplését szerintem inkább a minőségére fogjuk rá. Most már nem valószínű, hogy meglesz a költségeket jelentő 100 millió dollár sem, elvégre 12 milliós hétvégével jár 73 milliónál. Még rosszabb helyzetben van a Perzsia hercege, amelynek 200 millió dollár lett volna a cél, de még csak a 60 millió küszöbén áll és valószínűleg 90 milliót már el sem fogja érni. Továbbá sikernek lehet ugyan nevezni a Vasember 2 szereplését, de egyre biztosabb, hogy az első rész 318 millióját nem éri el. 305 millió körül hagyja el a mozikat. A lista kilencedik helyén pedig a Robin Hood áll, amely még magabiztosan fogja bevenni a 100 milliót, világszerte pedig már is 266 millió dollárnál tart, de szintén jelzi, hogy ezen a nyáron nem a mozi az elsődleges cél a közönség számára.

1. Shrek a vége fuss el véle - 25.3M /183M/
2. Get him to the Greek - 17.4M
3. Killers - 16.1M
4. Perzsia hercege - 13.9M /59.4M/
5. Szex és New York 2 - 12.6M /73.4M/
6. Marmaduke - 11.3M
7. Vasember 2 - 7.8M /291.3M/
8. Hibrid - 7.4M
9. Robin Hood - 5.1M /94.2M/
10. Levelek Júliának - 3M /43.3M/
0
2010. június 6., vasárnap 23:57

2010. május 30., vasárnap 21:13
Május 28-30

Viszonylag halovány Memorial Day hétvége

A Szex és New York újabb mozifilmje ugyan uralta a csütörtöki és pénteki napokon a mezőnyt, ám csupán eddig tartott az elsősége. Az új belépők közül viszont még mindig a legjobban teljesített, de a 32 milliós három napos eredményét koránt sem mondhatjuk kielégítőnek, még ha a csütörtöki nyitónappal együtt már 46 milliónál is tart. Az első mozifilm ugyanis 57 millió dollárt hozott mindössze 3 nap alatt, amit folytatása csak a hatodik napon fog elérni. Talán az első résszel sem voltak megelégedve a rajongók, legalább is erre enged következtetni az 5.4 pontos imdb átlag, na és persze a kritikusok is megerősítették, hogy ez sem lesz jobb, legalább is csak elvétve találni olyan írást a filmről, amely pozitívan ír a produkcióról. Azért még nem kell megsajnálni a Warnert és a filmet, a 100 milliós költségek a rajongókkal ellentétben (imdb - 3.8) ki fognak elégülni... de azért mérget még nem vennék rá.

Nagyobb csalódásról beszélhetünk a Disney kalandfilmjével kapcsolatban, a Perzsia hercege: Az idő homokja c. videójáték adaptáció ugyanis csupán egy újabb példája, hogy nagy sikereket nem lehet várni ettől a műfajtól. Nem csak az első Tomb Raider (47M), de még az első Pokémon mozi is erősebben nyitott, igaz jelen becslés szerint kevesebb, mint 1 millióval maradt le az utóbbi 31 milliós kezdésétől. A 200 millió dollárt valószínűleg nem fogja viszontlátni a stúdió, de még a nemzetközi szereplése sem valami erős, igaz még kb. csak fele piacon mutatták be a múlt héten, de akkor csak 28.3 milliót hozott. Hacsak nem lesz különösebben hosszú pályafutása, ami a közepes kritikák és a nem túl pozitív (6.9) nézői visszajelzések alapján erősen megkérdőjelezhető, akkor nem láthatjuk többé Dastan herceget a vásznon.

Amilyen gyengén kezdett a Shrek a vége, fuss el véle, már viszonyításhoz képest, úgy próbálta megtartani a vezető pozícióját, méghozzá sikeresen. Természetesen, ha nem szerepelnek elváráson alul a friss versenyzők, most nem trónolhatna tovább kedvenc zöld ogrénk, aki máig bezárólag 133 millió dollárt keresett, az utóbbi három napban pedig kevesebb, mint 40%-os visszaesést mutatva 43.3 millió dollárt. Talán mégsem annyira rossz, mint az előző mozi, ha a kritikákat és a szájhagyományt nézzük, így pár vaciláló nézőt még be lehet csalni a moziba. Így megelőlegezhetjük a 250 millió dollárt neki.
Jobban ráfért volna MacGruberre a mérsékelt csökkenés, ám rögtön 63%-ot zuhant, az 500 dolláros mozinkénti átlagát követően egyértelműen kevesebb mozi tartja jövő héttől a műsorán a Universal legújabb, bár csak kicsinek mondható bukását.
Egyre jobban úgy néz ki, hogy a Vasember 2 hazájában nem lépi túl az első rész 318 milliós bevételét, csupán erősen megközelíti, ám nemzetközi téren már 276 milliót hozott, ami már 10 millióval több, mint amit az első rész hozott két éve a nem amerikai területeken. Robin Hood nem sokkal 100 millió felett fog végezni. Most 10 millióval járult hozzá az eddigi 83 millióhoz. Más tartományok bevételeivel együtt viszont már is 237 millió dollárt számolhatnak.

1. Shrek 4 - 43.3M /133M/
2. Szex és New York 2 - 32.1M /46.3M/
3. Perzsia hercege - 30.2M
4. Vasember 2 - 16M /274.6M/
5. Robin Hood - 10.3M /83M/
6. Levelek Júliának - 5.9M /36.6M/
7. Just Wright - 2.2M /18.2M/
8. Párterápia - 1.75M /93.4M/
9. MacGruber - 1.47M /7.1M/
10. Így neveld a sárkányodat - 1.02M /212.6M/
0
2010. május 28., péntek 19:18
Hatra nőtt a világszerte legalább 1 milliárd dollár bevétellel büszkélkedhető produkciók száma. Az Alice Csodaroszágban ugyanis a napokban lépte át ezt a bizonyos határt. Csupán 1.2 millió dollár választja el A sötét lovagtól, ami valószínűleg meg is lesz neki. A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse 1,066 milliója viszont már túl távoli cél lenne.
0
2010. május 23., vasárnap 23:08
Május 21-23

Shrek a vége...

Igen csak túlértékeltem a Shrek negyedik mozijának a nyitását, szinte biztos voltam benne, hogy a május második 100 millió feletti kezdését üdvözölhetjük benne, és ezzel nem voltam egyedül, aki legalább ekkora összeget várt tőle. Tulajdonképpen minden adott volt, hogy ez az eredmény összejöjjön, hiszen Shrek mindig is nagyon népszerű mesehős volt. Az első részt annyira megkedvelte a közönség, hogy mindjárt 108 millió dollár értékben szavazott bizalmat a második részre a hétvégén, de úgy, hogy az már a szerdai és csütörtöki napokon is összeszedett már 20 millió dollárt. A Harmadik Shrek pedig mindjárt 121 millió dollárral gazdagította a DreamWorks-t rögtön az első hétvégén. Ám, amíg a nagyon korrekt második rész bő négyszeres szorzót kapott a végeredményre, addig a már rosszul sikerült harmadik rész kevesebb, mint háromszoros szorzóval végezte a listán. Úgy tűnik a közönség nem felejt. A Shrek a vége, fuss el véle c. filmet már nem tudta eladni kedvenc zöld ogrénk, de még a térhatású változat sem vonzotta jobban a tömegeket, pedig rekord számú, közel 2400 digitális teremben lehetett megtekinteni a 3D-s változatot. De még animációs film sem volt, amelyet 4359 moziban vetítettek volna, amennyit az új Shrek mozi kapott. Ehhez képest is nagyon gyenge eredmény az a 71.2 millió dollár, ami a kevés inflációt, illetve a drágább 3D-s jegyárak mellett azt jelenti, hogy az előző rész óta felére csökkent a rajongóinak száma, de legalábbis elég sokan elvesztették a bizalmukat a franchise felé. Ám sem a kritikusok, sem az első nézői vélemények nem olyan nyugtatóak, hogy mégis jegyet vegyen rá az ember, még ha elsőre úgy is tűnik, hogy a harmadik résznél jobb filmről van szó. Láthatóan hiába már a 3D, akármit nem lehet vele eladni, és talán a jövőben sem fogják feltétlenül erőltetni ezt a formátumot, még ha a Shrek a vége fuss el véle történetesen sikeres is lesz, elvégre csupán 165 millió dollárt költöttek rá, azt a lécet pedig még mindig nevetve fogja átugrani a zöld ogre.

Úgy tűnik átok ül a Universal-on átok ül, nem tud egy sikeres produkciót felmutatni, pedig a MacGyver paródiaként eladott MacGruber csupán 10 millió dollárba került, amit 2500 moziból nem feladat behozni akár az első hétvégén sem. 1600 dolláros mozinkénti átlaggal kezdte a pályafutását, ami azt jelenti, hogy nem fogják sokáig műsoron tartani, mert önmagában a 4.1 milliós nyitásból még könnyen eljuthat 10 millió felé, de ilyen tényezők mellett ez már igen csak nehéz feladat. A Universal-nál legközelebb június 4.-én a Get him to the Greek c. Apatow-féle vígjáték szerezhet némi aprópénzt, hogy javítson a mérlegen, de vajon Russell Brand és Jonah Hill vannak-e olyan húzónevek, hogy sikert mutassanak fel a stúdiónál?

208 mozi tűzte műsorára a Kites c. bollywood-i produkciót, amely majdnem 5000 dolláros mozinkénti átlaggal hozott annyit, hogy bekerüljön a legjobb 10-be, pontosabban a 10. helyre, de csupán 1.03 millió dollárral. A főszerepben az a Hrithik Roshan, akit már hazánkban is ismerhetnek páran a Krrish c. film kapcsán.

A Vasember két hét után már nem trónol a csúcson, de még mindig a második a 26.6 milliós hétvégéjével, ám a 251 milliós eddigi bevételhez nem fog még annyi összejönni, hogy az első rész 318 millió dollárjánál is több legyen, ahogy az törvényszerű lenne, hacsak nem fog a későbbiekben mérsékeltebb visszaeséseket produkálni. Sokkal inkább aggódunk a Robin Hood miatt, amely alig kevesebb, mint nézőinek felét vesztette a második hétvégére, ami önmagában nem lenne rossz, ha nem 200 milliót költöttek volna a mozira. Ám nemzetközi piaccal együtt már majdnem annyi az összbevétele. A Levelek Júliának c. mozira kb. kétharmad annyian fizettek, mint az előző, nyitó hétvégén, így a Summit a mostani 27 milliós bevétellel már biztosan elkönyvelhet egy sikert, ami nem a Twilight franchise-ba tartozik. A Just Wright c. film 50%-os negatív változáson van túl, a hetedik hete listán lévő Párterápia pedig ismét csak egy 25%-ot esett vissza. Ami nagyon szembetűnő, az Így neveld a sárkányodat bő 60%-os gyengülése, ami nyilván köszönhető, hogy a Shrek mozi elfoglalta a 3D-s termek nagy részét.

1. Shrek a vége, fuss el véle - 71.2M
2. Vasember 2 - 26.6M /251.2M/
3. Robin Hood - 18.7M /66.1M/
4. Levelek Júliának - 9.1M /27.4M/
5. Just Wright - 4.2M /14.6M/
6. MacGruber - 4.1M
7. Párterápia - 2.8M /90.6M/
8. Rémálom az Elm utcában - 2.2M /59.9M/
9. Így neveld a sárkányodat - 1.8M /210.9M/
10. Kites - 1.03M
0
2010. május 16., vasárnap 22:39
Május 14-16

Scott és Crowe párosa már nem a régi

A Universal stúdió újabb bukást könyvelhet el, a Robin Hood végül nem tört a Gladiátor babérjaira, pedig igyekeztek megszólítani annak rajongóit. Az Oscar-díjas kalandfilm magas korhatár besorolás mellett is 187 millió dollárt hozott, ami a tizedik legjobb ebben a kategóriában, illetve mai árfolyam mellett is 250 millió dollárt jelentene. A Universal azonban már kétszer belebukott az Rated R miatt a Farkasember és a Zöld zóna kapcsán, így nem is kockáztatott, inkább utat nyitott a fiatalabbaknak is a PG-13-as besorolásával. Ez a lehetőség azonban a tavalyi Terminator mozinak sem hozta el a megváltást és jelenleg a Gladiátor is ebben a cipőben jár. Körülbelül 200 millió dolláros bevétel lenne optimális, ami fedezné a költségeket, de a 37 milliós nyitás nem vetít túl optimista jövőt előre. Viszont ez nem fedezheti az érdeklődők teljes létszámát, ha azt nézzük, hogy a legjobb eredményt szombaton mutatta fel 7%-os emelkedéssel a mozi, így talán mérsékeltebb visszaeséseknek köszönhetően talán a nyitásának háromszorosát is behozhatja, így valószínűsíthető egy 100 millió feletti végeredmény is, ám a közepes nézői és kritikai vélemények nem fognak sok hátszelet adni a projektnek. Nemzetközi téren, ahogy a Gladiátor is, a Robin Hood is erősebb számokkal, szerda óta 74 millió dollárral rendelkezik, ami világszerte már is 100 millió feletti eredmény.

Majdnem 3000 moziban próbálja bebizonyítani a Summit, hogy a Twilight-on kívül is van siker a stúdiójuk háza táján. A Letters to Juliet c. romantikus dráma a februári Kedves John szépségének, Amanda Seyfriednek a közreműködésével készült, és mindjárt 13.7 milliót hozott a stúdiónak. Az, hogy mennyit áldoztak a film elkészülésére még nincs információ, de nem lehet több, mint a várható összbevétel.

Queen Latifah-ról is régen hallott már a mozi közönsége, ő pedig a Just Wright c. romantikus vígjátékban a munkája és a szerelme közötti választásra van ítélve. 1831 mozi látogatói választhatták ezt az alkotást, és szűk 5000 dolláros mozinkénti átlaggal eleget is tettek e lehetőségnek, ami nem számít rossz számnak tekintve a 8.5 millió dolláros hétvégi eredményét.

A Vasember 2 elég erős 58%-os visszaeséssel jelezte, hogy az érdeklődők nagy része a nyitó hétvégén képviseltette magát, ennek ellenére továbbra is elsőbbséget élvez 53 millió dolláros eredményeivel. A legoptimálisabb mértékben az Így neveld a sárkányodat és a Párterápia esetében csökkentek a nézők. E két film esetében csupán negyed részben pártoltak el a nézők.

1. Vasember 2 - 53M /212.1M/
2. Robin Hood - 37.1M
3. Letters to Juliet - 13.7M
4. Just Wright - 8.5M
5. Így neveld a sárkányodat - 5.1M /207.7M/
6. Rémálom az Elm utcában - 4.7M /56.1M/
7. Párterápia - 4M /86.7M/
8. The Back-Up Plan - 2.4M /34.2M/
9. Drágán add a rétedet - 2.3M /15.1M/
10. Titánok harca - 1.25M /160.1M/
0
2010. május 14., péntek 16:04
Gondolom a Perzsia hercege éjféli vetítésének érdeklődésétől is függ, de premierfilmet gondolom illik egész nap vetíteni, ha más nem, talán valami szerződés kötelezheti. Egy ilyen nagy kaliberű mozi csak nem figyelhet naponta egy kora délutáni előadáson a premieren akár 3D, akár nem. De ha gyengébb lesz a szereplése,  két héttel később megint ismét felkerülhet az Avatar napi 2-3 előadásban is. Most már kezdek erősen drukkolni, hogy meglegyen a Baljós árnyak rekordja, már csak azért is, hogy megcáfolja az sg néhány héttel ezelőtti hírét "Az Avatar nem döntött rekordot Magyarországon".
Ami azt illeti én már akkor számítottam, hogy az Alice előbb távozik a műsorról, amikor látom, hogy kevéssel a premier előtt ha két nappal előre ismerem a szándékomat, akkor akár jó helyre is szerzek jegyet, míg az Avatar esetében továbbra is folyamatos teltház tapasztalható.
0
2010. május 14., péntek 14:49
Nem is a Perzsia érkezése előtti tuningon lepődtem meg (mivel az Alice előtt is volt hasonló felfutás), pontosabban arra nem számítottam, hogy a később érkezett Alice hamarabb fog távozni a repertoárból. Kíváncsi vagyok, hogy miként ítélik meg a további érdeklődést, s egy újabb nagyon bereklámozott bemutató mellett is hagynak-e legalább egy Avatar-előadást. Lassan azért csak lekerül a műsorról, hiszen ha fenthagyják, még a végén összeér az originál verzió és a bővített (már ha behozzák hozzánk is). Még a legelvakultabbaknak is kéne egy-két hónap kiéheztetés. :)
most posts by TM
0
2010. május 14., péntek 13:47
és egy héttel a Perzsia hercege bemutatója előtt, ami valószínűleg szintén uralni fogja az IMAX termet, szóval a jövő héttől ismét csak kevesebb előadás számra számíthat Cameron filmje. Ahogy nézem a jegyfoglalásokat, figyelemre méltó, hogy ennyi idő után, bár lehet jegyet szerezni, de jó helyre aligha. Ha csak 300 nézővel számolunk előadásonként már akkor is 4800 nézőt jelent, ami már önmagában is tovább tartja benn a hazai Top 10-ben, illetve számos más mozi 3D-s termei is előszeretettel tűzi a műsorára, bár átlagosan csak egy-egy időpontban. Debrecenben az esti 20:00-ás előadáson pedig már most éppen dél előtt is 41 jegyet foglaltak le. Szóval minimum annyit mondhatunk, hogy szép:)
0
2010. május 14., péntek 13:20
Az Avatar erejét demonstrálja a Cinema City döntése, miszerint kivették az IMAX-ből az Alice Csodaországbant, és ismét naponta négyszer(!) az Avatar van műsoron. Mindez öt hónappal a mozibemutató, és fél hónappal a a DVD-, BD-premier után.
Lehet, hogy ez már "buzz"? :)
most posts by TM
0
2010. május 10., hétfő 12:12
Május 7-9

Vasember megnyitotta a nyári szezont

Nem is kezdődhetett volna jobban a blockbusterek időszaka, amit az utóbbi évek során legtöbbször egy-egy képregényfilm nyit meg természetesen méretes nyitóhétvégét produkálva. Ugyan a Vasember 2-től többen rekordot vártak, be kell ismernünk, hogy Tony Stark nem egy Batman, nem is egy Pókember, de még csak nem is egy lovaglelkű vámpír, ám egy Jack Sparrow szintű sikert már élvezhet. A 133.6 millió dolláros becsült hétvégi nyitás 2 millióval marad el a Karib-tenger kalózai: Holtak kincse akkori rekorder kezdésétől, én jól emlékszem, hogy annak becsült adatai csupán 130 millió körüli volt, így a pontos adatok még változtathatnak azon, hogy negyedik vagy ötödik legerősebb hétvégi bevételét mutatja fel a Vasember 2, természetesen azt a kevés inflációt figyelmen kívül hagyva. A mozirajongók egyre nagyobb arányban csoportosulnak az első hétvégére, ez már 2006-ban is nagyon jellemző volt, amikor a Karib-tenger kalózai második része az egyébként is erős nyitásának több, mint háromszorosát produkálta. Ezt okozhatta az is, hogy a július közepi premierrel már nem nagyon volt szélesebb tömegeket megmozgató produkció, de ez nem igaz a Vasemberre, aki viszont képregényfeldolgozásként egyedülálló jelenség a nyári műsor palettáján. Tehát a 400 millió dollárt, ha nem is lépi át, azért egészségesen megközelítheti. A 200 milliós költségvetéseket viszont már a jövő hét végére ki kell egyenlítenie.

Alig több, mint 500 moziban a Babies c. dokumentumfilm, amely a babákat veszi górcső alá. Nem lehet elmondani, hogy ez által jelezték volna Amerikában, hogy mennyire szeretnének gyereket, mert alig 3000 dolláros mozinkénti átlaggal szerepelt a kasszáknál, ami 1.57 millió dolláros bevételhez volt elég.

Ahogy azt megszoktuk a horror zsánerétől, úgy a Rémálom az Elm utcában remake is ugrott egy hatalmasat a második menetre, szám szerint 72%-ot ami azért várható volt. 65 millió környékén ki is merítette a vásznon az erőforrásait. Csupán 40%-ot változott negatív irányba a Summit állatos vígjátéka a Bundás bosszú helyett már Drágán add a rétedet! A stúdió továbbra is csak a harmadik Twilight mozitól várhatja a plusz dollárokat, de attól elég sokat. Az Így neveld a sárkányodat még mindig dobogós egy a viselkedéséhez képest erősebb (36%-os) visszaeséssel és egy szerényebb (6.7M) összeggel, de már kicsivel a 200 millió dollár felett jár. Még két hétig uralhatja a 3D-s termeket, amíg meg nem érkezik a Shrek a vége, fuss el véle, ami a rossz visszajelzések ellenére is kiemelt figyelemben részesülhet. Hiába volt jó a második hétvégének a visszaesése, a The Losers harmadjára drasztikusan sokat vesztett érdeklődéséből, mindjárt 70%-ot zuhant, így már távoli célt jelent a 25 milliós költségvetés.

1. Vasember 2 - 133.6M
2. Rémálom az Elm utcában - 9.1M /48.5M/
3. Így neveld a sárkányodat - 6.7M /201.1M/
4. Párterápia - 5.3M /80.8M/
5. Ilyen a formám - 4.3M /29.4M/
6. Drágán add a rétedet - 4M /11.6M/
7. Titánok harca - 2.3M /157.8M/
8. Death at a Funeral - 2.1M /38.3M/
9. The Losers - 1.8M /21.4M/
10. Babies - 1.57M
0
2010. május 9., vasárnap 1:41
A Vasember 2 pénteki nyitó bevételét 52.4 millió dollárra becsülik, ami ugyan bőven korrekt eredmény, de a beszélt vagy remélt hétvégi rekordra már nem sok esély van. A nézői visszajelzések alapján hasonló sikereket ért el a Karib tenger kalózai is, mondták is már, hogy a Vasember Robert Downey Jr.-nak olyan, mint Johnny Depp-nek Jack Sparrow. A Vasember fénykorában ugyanúgy jelen volt az imdb legjobb 250-jének végén, mint, ahogy a Karib tenger kalózai is szerepel azon a listán, tehát ilyen tetszési index alapján hasonlóan csoportosulhatnak a Vasember iránt érdeklődők is. Ha nem is azonos célközönséget, de talán hasonlóan viselkedő tömegekhez szólnak a James Bond mozik, amelyek közül a Casino Royale szintén jelen volt az imdb legjobbjainak listájának végén, illetve ugyanúgy 8.0-ás átlagot képvisel a naponta 50 milliós látogatót számláló filmes oldalon. A James Bond folytatás a Quantum csendje éppen 2.5szeresét kaszálta a nyitónapjának három nap alatt. Ezek alapján magabiztosan a Harmadik Shrek után, de kevéssel lemaradva a Karib tenger kalózai: Holtak kincse mögött minden idők ötödik legjobb hétvégi nyitását produkálhatja kb. 130 millió dollárral.
0
2010. május 7., péntek 23:23
7.5 millió dolláros éjjeli startot produkált a Vasember 2 több, mint 2500 moziban, ami egy kicsit elmarad a 18.4 milliós A sötét lovag éjjeli nyitásától, ami kb. 3000 moziban érte el ezt az eredményét. Az első Vasember hasonlóan széles 2500-as körben 3.5 millió dollárt kaszált az éjjeli bemutatón.
0
2010. május 3., hétfő 19:28
hazai box office: Vasember 2.
0
2010. május 2., vasárnap 23:01
Bizony kár! Nekem jobban tetszett mondjuk a 20 évvel ezelőtti tempó, minden fronton kiforrhatta magát az a film, amiben volt spiritusz.
most posts by TM
0
2010. május 2., vasárnap 22:33
A Furry Vengeance új magyar címe: DRÁGÁN ADD A RÉTEDET!
0
2010. május 2., vasárnap 22:14
És még most, a rekorddöntések sorával kísért DVD/BD-megjelenést követően sem csökkent számottevően a bevétele. Kár, hogy manapság annyira sietős a dolga a forgalmazóknak az egyes filmjeikkel.
0
2010. május 2., vasárnap 22:12
Újabb AVATAR szenzáció!

A dollárinflációval számolt USA bevételi örökranglistán az Avatar megelőzte a napokban harmincadik évfordulóját "ünneplő" Birodalom visszavágot! Ahogyan a múlt heti Ben Hur lehagyás, úgy ez a mostani is nagy esemény, tekintettel arra, hogy ilyet utoljára tucatnyi évvel ezelőtt lehetett regisztrálni, méghozzá Cameron előző remekműve, a Titanic kapcsán.
most posts by TM
0
2010. május 2., vasárnap 20:50
Április 30 - Május 2

Rémálom a jegypénztáraknál

Na jó, azért annyira nem rossz a Rémálom az Elm utcában remake helyzete, sőt mondhatni kifejezetten sikeres, hiszen 5 millióval már is a költségvetések felett áll, ám a 32.2 milliós nyitás egy kicsit elmarad a várt eredményektől. 2003-ban a Freddy vs Jason 36 millióval nyitott, ami mai árak mellett már 45 millió dollárnak felelne meg, de még az ugyanabban az évben bemutatott Texasi láncfűrészes remake is kb. 35 milliót számolhatna. Mutogathatunk újjal a 3D-re is, ami sokkal inkább vonzóvá tette a horror műfaját, ezáltal kevésbé vonzóvá a 2D-s horrort, vagy az igen gyenge kritikai (15%) és nem túl erős nézői (6.2) fogadtatás is árulkodó lehet. Ám, ha a Péntek 13 remake tavalyi 40 milliós nyitásával is hasonlítjuk össze, jusson eszünkbe, hogy Jason mindig maszkot viselt, míg a több folytatást megélt Freddyvel akaratlanul is Robert Englund arca ugrik be és legyen bármennyire is jó karakterszínész Jackie Earle Haley, ő nem Freddy Krueger, sőt mindjárt alacsonyabb. A 15.8 milliós nyitásnak éppen több, mint a dupláját produkálta 3 nap alatt, ami gyors lefutást vetít elő, így a várható végeredmény közelebb lesz a 70 millióhoz, mint a 80 millióhoz.

A Bundás bosszú (Furry Vengeance) c. családi állatos vígjáték arról szól, hogy a helyi erdő állatai területvédés céljából szívatják Brendan Frasert, ahogy a film által is meg lett szívatva néhány néző és kritikus (02%-os kritikai átlag - minden idők legrosszabb Brendan Fraser mozija - imdb: 2.8 pont), mg a nagyobb tömegek azzal szívatják a Summit stúdiót, hogy nem nézik meg a filmet, hiába botlik bele az ember majdnem minden mozi műsorában (összesen 2997-ben), mert ha Summit Entertainment, akkor csak a szappanoperást játszó vérszívók mozijára vesznek jegyet, de durva tömegek. A Bundás bosszú 6.5 millió dollárja nem sokkal jobb, mint Brendan Fraser 6 millióval nyitó Extraordinary Measures c. drámája, de a Tintaszív c. fantasy-tól is csak egy kicsit marad el, szóval úgy tűnik a színész karrierje már csak 3D-vel (Utazás a Föld középpontja felé - 21 milliós kezdés, 101 milliós befejezés) vagy Múmia filmekkel hozhat sikert. Aztán a Doctor Dolittle filmek 100 milliós sikereivel már ne is hasonlítsuk össze, mondjuk azokban beszéltek az állatok, míg a Bundás bosszúban emberi nyelven nem kommunikálnak.

Ahogy az Így neveld a sárkányodat c. animációs filmben sem beszélnek a sárkányok, ami talán kevésbé vonzó, ha a 43 milliós nyitásához viszonyítjuk, ami szintén az elvárások alatt maradt, de a minőségnek hála azóta is, pontosabban már hatodik hete ragaszkodik a lista éléhez. Már egyébként nem az első helyezett, de másodikként még most is 10 millió feletti eredménnyel büszkélkedhet az utóbbi három napra, összesen Amerikában pedig 192 millióval, ami vészesen közelít a Kung Fu Panda 215 milliójához. Nos, még 3 hétig uralhatja a 3D-s termeket, amíg a Shrek a vége fuss el véle meg nem érkezik. Jók a mutatói Steve Carell-nek és Tina Fey-nek is a Párterápia végett, hiszen kevesebb visszaesést követően 73 milliónál tartanak jelen pillanatban. Nem úgy Jennifer Lopez és a The Back-Up Plan, aminek azért a 40%-os első visszaesése sem tragikus gyengülés és a jövőre nézve sikeresen kiegyenlítheti a 35 milliós költségeit, amennyiben nem lép közbe egy durva mozilétszám elvonás, ami azért érik egy kicsit. Szerencsés hétvégén van túl a The Losers, ami az akció műfajára nem jellemző 36%-os visszaeséssel a második hétvégén még 6 millió dollárt gyűjtött és már csak 7 millió szükséges a 25 milliós költségek eléréséhez. A Kick Ass-nél és a Death at a Funeral c. filmek esetében pedig továbbra is erős gyengüléseket diagnosztizálhatunk, és legyen bármennyire is gyenge a Titánok harca 3D-je, most is csak nézőinek harmadát veszítette el a múlt héthez képest.

1. Rémálom az Elm utcában - 32.2M
2. Így neveld a sárkányodat - 10.8M /192.4M/
3. Párterápia - 7.6M /73.6M/
4. The Back-Up Plan - 7.2M /22.9M/
5. Bundás bosszú - 6.5M
6. The Losers - 6.0M /18.1M/
7. Titánok harca - 5.9M /154M/
8. Kick-Ass- 4.45M /42.1M/
9. Death at a Funeral - 4M /34.7M/
10. Oceans - 2.6M /13.5M/
0
2010. április 26., hétfő 19:02
Itthon gyengélkedett a mozi, A titánok harca továbbra is vezet.

Mire számíthat a pénteken érkező Rémálom az Elm utcában-remake?
0
2010. április 25., vasárnap 21:21
Bocs a dupláért, csak pont elküldéskor állt le a gép és helyreállításkor az elküldés előtt álló hozzászólás jelent meg.
0
2010. április 25., vasárnap 21:19
Ilyen Jennifer Lopez formája

Az Anyád napja c. film óta Jennifer Lopez nem domborított drágább produkcióban, de most az Ilyen a formám (The Back-Up plan) c. moziban ismét széles közönségnek mutathatta meg a kritikusok szerint nem túl látványos színészi kvalitásait, amire a közönség sem volt igazán vevő. A 3700 dolláros mozinkénti átlag nem jelent túl nagy lebőgést, de amely filmet több, mint 3000 moziban vetítik joggal várhatunk 12 millió dollárnál lényegesen erősebb nyitást. Ahogy a 35 millió dolláros költségvetésre sem lehet azt mondani, hogy elérhető közelségben van, bár mint romantikus vígjátéknak nem lesz különösebb feladat megugorni azt a lécet, hogy a CBS stúdió ne jöjjön ki negatívan, amiben már az Extraordinary Measures c. filmjükkel is benne vannak. A Brendan Fraser / Harrison Ford párossal reklámozott dráma ugyanis 12 millió dollár bevételt hozott 31 milliós költségvetésre. De a szerelem híján mesterséges megtermékenyítést vállaló nőről szóló romantikus komédia már bizonyára némi pluszt is termelhet, hacsak a gyenge mutatók nem vonnak magukkal túl sok mozi elvonását, ezáltal gyors lefutással eltűnhet hamar a süllyesztőben ez a történet.

Nem lehet pozitívan beszélni a The Losers c. képregény feldolgozásról sem, ami 25 milliós költségvetésre kevesebb, mint 10 millió dollárt hozott, és ugye tudjuk, hogy az akciófilm műfajára sokkal kevésbé jellemző a hosszú szereplés, így kijelenthetjük, hogy bukásközeli állapotban van a produkció. Hiába van jelen az Avatarban is főbb szerepeket vállaló Zoe Saldana, ha azóta nem kékben nyomul.

A Föld napján nem csak az Avatar döntött BD és DvD eladási rekordokat, de bemutatták az Oceans c. dokumentumfilmet, amely sokkal inkább a vízre koncentrál, mint a földre. Bár 80 millió dollárból készült a hétvégi 6 millió dollár és az össz 8.4 millió dollár már csak azért sem zavaró, mert bő 50 millió dollárt már hozott a világ egyéb tájairól és néhány napon belül a Pingvinek vándorlása, illetve a Föld c. művek után a harmadik legsikeresebb dokumentumfilm lesz Amerikában.

Az élmezőnyben pedig csak annyi változást észlelhetünk, hogy az Így neveld a sárkányodat most már a pontos adatok tükrében is biztosan az első helyen jelentkezik, ami valljuk be Avatar ide vagy oda, igazán remek eredmény egy film pályafutásának ötödik hétvégéjén, illetve most már 178 millió dolláros bevételt számolhatnak a DreamWorksnél eme animációs film esetében. Világszerte pedig már 355 millió dollárnál tart. A Párterápiának is jól megy a sora a harmadik helyen 10 millió feletti teljesítménnyel, ami révén már 8 millióval meg is ugrotta Steve Carell és Tina Fey párosa az 55 milliós költségeket. A Kick-Ass viszont az élről mindjárt az ötödik helyre ugrott, ami ugyan nem jelent túl méretes (csupán 52%-os) visszaesést, és a költségeket is kielégítette de egyértelműen magasabbra tették a lécet a stúdiónál. Ahogy a Death at the Funeral is eshetett volna erősebbet, mint 50%, de tulajdonképpen ez a mű is pluszban van már. A Titánok harca 145 millió dollárral virít 3D-s moziként, míg az Alice Csodaországban 327 millióval büszkélkedhet a hétvégi lista végén.

1. Így neveld a sárkányodat - 15M /178M/
2. Ilyen a formám - 12.2M
3. Párterápia - 10.6M /63.4M/
4. The Losers - 9.6M
5. Kick Ass - 9.5M /34.8M/
6. Titánok harca - 9M /145.6M/
7. Death at a Funeral - 8M /28.4M/
8. Oceans - 6M /8.4M/
9. Az utolsó dal - 3.7M /55.4M/
10. Alice Csodaországban - 2.2M /327.4M/
0
2010. április 25., vasárnap 21:15