Keresés

A legújabb filmek & box office szereplésük

2010. február 7., vasárnap 21:09
Február 5-7

Super Bowl rekord!

Channing Tatum és Amanda Seyfried romantikázása igen komoly érdeklődést váltott ki a tengerentúlon, bár önmagában a 32.4 millió dollár nem ok a hanyatt esésre, de mindenképpen elégedettséget válthat ki a Screen Gems-nél, ahol már régen nem fáj a stúdió vezetőinek feje a film utáni kiadásokért. Sőt, még meg is fejelte néhány millióval azt a 25 milliót, amiből előállították, és bizonyára még bőven lesz ebben a történetben nyereség. Ezen kívül még két lényeges esemény is kötődik a Dear John c. filmhez. Ami már egyébként is várható volt, hogy végre letaszítja valamelyik film az első helyről Cameron Avatar c. filmjét, ami egyébként továbbra is tisztességes tételt akasztott le a közönségről, a másik viszont akár némi meglepődésre is adhat okot, ugyanis a Super Bowl hétvégéjének legjobb nyitását produkálta. Két éve a Hannah Montana/Miley Cirus 3D-s koncertfilm szerezte meg ezt a pozíciót 683 moziban, ami bő egy millióval marad el a mai rekordtól, illetve tavaly az Elrabolva is meglepően jól teljesített majd 25 milliós nyitásával. A különbség ugyan nem olyan eget rengető, hogy végül ne változzon a sorrend a pontos adatoknál, szóval érdemes lesz odafigyelni a holnap esti frissítésre.

Pierre Morel tavaly a már említett Elrabolva c. filmmel komoly pénzeket kereshetett a Fox-nak, de a Lionsgate már nem járt jól ugyanennek a rendezőnek az alkalmazásával, hiába van ott a háttérben Luc Besson szintén, mint producer. Ugyanakkor John Travolta most sem remekel valami jól, ahogy a Vén csontok sem úgy muzsikált, ahogy az elvárható lett volna, ugyan ott anyagi bukásról nem beszélhetünk, a From Paris in Love c. film 8.1 milliója első körben már adhat némi aggodalmat a jövőre nézve. Az imdb 55 millióra becsüli a költségeket, ami az említett eredményhez képest igen csak soknak bizonyul, kivéve, ha megismétlődik az Elrabolva pályafutása, ami majdnem hatszorosát hozta a nyitásának. Ezt viszont több tényező is nehezíti, mint például az első visszajelzések, amelyek a kritikusoknál és a nézőknél is egy alacsonyabb színvonalú filmről árulkodnak, így a szóbeszéd nem tarthatja túl sokáig a listán, de megemlíthetjük az alacsony mozinkénti átlagot is, ami nincs 3000 dollár, és ha nem változik pozitív irányba, vagy stagnál hosszabb ideig, akkor a mozik létszáma is rohamos csökkenésre számíthat. Nem beszélve arról, hogy a jövő héten mindjárt több komolyabb premier is számíthat szélesebb közönségre, bár nem kizárt, hogy a Farkasember, a Percy Jackson és az Olümposziak vagy a Valentin-nap filmek közül valamelyik csúfos bukás lesz, mindenképpen elvonják a nézők figyelmét.

A box office listákon eddig csak a háttérben húzódott meg, de az Oscar jelölések egyre inkább a köztudatba emelték Jeff Bridges főszereplésével készült Crazy Heart c. drámát, és a filmet játszó mozik száma is megnőtt 580-al, így jelenleg 819 filmszínházban van lehetőség beülni erre a filmre. A 3.65 milliós hétvége ehhez képest nem is számít gyenge eredménynek, és valószínű, hogy a későbbiekben a jó szájhagyomány többet hozzáad majd az eddigi 11 millió dolláros bevételhez.

Ahogy azt már fentebb is megemlítettem, az Avatar már nincs a lista élén többé, márpedig az régóta példátlan eredmény, hogy hetes héten keresztül vezette a bevételi listákat, sőt, a jelenlegi 23.6 millió dollár még így is komoly tétel, ami legtöbbször elég egy február hétvégi elsőséghez. Azt pedig már nem is kell mondani, hogy kedden megdöntötte a Titanic domestic bevételi rekordját, onnantól kezdve pedig lényegében mindegy, hogy milyen iramban növeli a különbséget. Világszerte pedig már most 2.2 milliárd dollárnál tart, tehát a múlt héthez képest megint egy szűk 200 millióval járult hozzá a film sikeréhez. USA-ban a 25%-os visszaesésnél erősebb veszteségre egyik hétvégéről a másikra, csak egyszer, a negyedik hétvégén került sor.
Komolyabb veszteséggel számolhat a Warner az Edge of Darkness c. Mel Gibson-os bosszúfilm kapcsán, ami mindjárt 60%-ot gyengült az amúgy is csalódást keltő nyitó hétvégéhez képest, és az átlaga is elég gyenge (2285 dollár), így a várható elvonás tekintetében sem számíthat túl sok jóra a következő hétvégeken. A When in Rome c. romantikus komédia sem büszkélkedhet az 55%-os nézőveszteségen, bár az eddigi 20 millió dolláros bevétel valószínűleg reálisabb távolságban van a költségeihez. Az Éli könyvéről sem lehet elmondani, hogy szárnyal a listán, de a hétvégén átlépte a 80 milliós költségeit, amihez még járul a későbbiekben némi nyereség. Hasonlóképpen nyilatkozhatunk a Légió c. fantázia-thrillerről, csak az kb. harmadannyiból készült és 8 millió dolláros pluszban van.

1. Dear John - 32.4M
2. Avatar - 23.6M /630M/
3. From Paris with Love - 8.1M
4. Edge of Darkness - 7M /29.1M/
5. Tooth Fairy - 6.5M /34.3M/
6. When in rome - 5.5M /20.9M/
7. Éli könyve - 4.8M /82.1M/
8. Crazy Heart - 3.65M /11.2M/
9. Légió - 3.4M /34.6M/
10. Sherlock Holmes - 2.6M /201.5M/
0
2010. február 7., vasárnap 11:53
"Jó, először tényleg úgy néztem, hogy "nekem ez a film úgy sem fog tetszeni", és hát tényleg nem tetszett."

Tapasztalatból beszélek, ebben én profi vagyok.Ha valami előtt bezárom az ajtót, az a valami száz százalék, hogy nem jön be rajta. Minden egyéb (többek között a kétszer ezerháromszázötven forint dobálása) leginkább a fentiek következménye.
0
2010. február 7., vasárnap 11:49
2009 a számok tükrében, III. rész
0
2010. február 6., szombat 23:03
Részemről rendben. :)
0
2010. február 6., szombat 22:20
Sajnálom, hogy ennyi mindent magyarázol bele, mert ezek csakis a te előítéleteid, semmi ilyen nincs a filmben.
Még az amcsi nacionalizmus sem igaz, pont az a rész az ékes bizonyíték, amikor Jake Dühösen földhöz vágja Grace könyvét, s közben azt a nagy igazságot mondja, hogy "mindig így kezdődik. ha egy népnek van valamije, ami neked is kell, akkor provokálj háborút, s máris megvan az ürügy arra, hogy ellophasd tőle" Mi más lenne ez, mintha nem a Bush-kormányzat éles kritikája?
Na de inkább hagyjuk, és beszéljünk másról, de tényleg.
most posts by TM
0
2010. február 6., szombat 22:16
Háát... Sajnos ez a hozzászólás nem arról szól, milyen az Avatar, hanem arról, milyennek látod James Cameront. Nem a rendezőt, hanem a hírességet.
0
2010. február 6., szombat 22:13
Áhh, nem akartam én cinikus lenni, csak tudod, mikor másodszor néztem, próbáltam tényleg beleélni magam a filmbe, de valahogy tényleg nem ment.
Jó, először tényleg úgy néztem, hogy "nekem ez a film úgy sem fog tetszeni", és hát tényleg nem tetszett.
Másodszorra úgy akartam megnézni, hogy ne az előítéleteim domináljanak. De, sajnos nem jött be.
Elismerem, hogy látvány az van, az oké is nagyjából. :) De a történet annyira klisészerű, szájbarágós, elcsépelt, plussz jó adag amerikai nacionalizmus van benne.

De ezekkel még mindig nem lenne annyira baj, mint inkább azzal az erőlködéssel, hogy nesztek, elkápráztatlak benneteket olyan látványvilággal amit még eddig sosem láthattatok. Mert én vagyok a király. Én(ellentétben másokkal)ezt is meg tudom csinálni. Egyébként meg megmondom nektek a tutit:a 3D a jövő, és csak az.
Aki ezután nem 3D-ben készít filmet az lúzer. Hogy a történet egy kissé elcsépelt?
Azt már úgy sem veszitek észre, mert annyira elaléltatok a LÁTVÁNYTÓL, amit KIZÁRÓLAG CSAK ÉN tudtam nektek prezentálni, CSAKIS ÉN.

No, én elsősorban ettől a túlzott egoizmustól kapok idegrohamot, ami az Avatar minden kockáján meglátszik.
Nomeg a néző és a többi, csóróbb filmkészítő lenézéséről szól.

És természetesen a PÉNZRŐL, mely még az Avatar lelkét is megölte. És, ha ez a tendencia tovább tart, megöli a MOZI lelkét, a TÖRTÉNETET.

És ha csak és kizárólag a látványról szól a film, az már nem film, hanem egy luxusprosti, aki kívülről lehet, hogy elbűvöl mindenkit, de belül éppolyan üres, lelketlen és kiszámítható, akár az Avatar...

Sajnálom Barátom, sajnos erre a filmre nem tudok mást mondani.

És ez engem szomorít el leginkább.
0
2010. február 6., szombat 22:09
Szia!

Április 29-én. Egy héttel előbb lesz a mozikban, mint Amerikában.
0
2010. február 6., szombat 21:24
Úgy volt, hogy valami egész más lesz az esti program annál, ami lett, úgyhogy sajnálom, mert ha egy-két órával hamarabb derül ki, nagyon szívesen elmentem volna!
most posts by TM
0
2010. február 6., szombat 21:21
"figyelmetlen"
Ez csak nekem tűnik cinikusnak? :)
Lehet, hogy nem a szemed kellett volna jobban kinyitni. ;)
most posts by TM
0
2010. február 6., szombat 20:15
Azért néztem kétszer, mert először nem tetszett, de olvasva az itteni hozzászólásokat, adtam neki még egy esélyt, hátha csak én voltam figyelmetlen.
Másodszorra már annyira se tetszett.
0
2010. február 6., szombat 20:11
Én is a Malom Center-ben néztem az Avatart. Kétszer is, bár nem egymás után, azért annyira mazochista nem vagyok. :)
0
2010. február 6., szombat 19:52
Sziasztok!

Hozzánk mikor érkezik meg az Iron Man 2?
0
2010. február 5., péntek 20:49
OFF:

Nem akar valaki szombat este 22:15-kor Avatar Imax 3D-re menni? Négy foglalt helyem is van! (Jó helyre)

Mail: kovaacs.zsolt@gmail.com
0
2010. február 5., péntek 20:27
E lista alapján a minden idők legsikeresebb filmjei valahogy így alakultak.

1965-ban A muzsika hangja volt a legkelendőbb film 6 évig
1971-ben A keresztapa vált a legerősebbé, de csak két évig, mert
1973-ban Az ördögűző vette át a rangos helyet, de csak egy évig
1974-ben Spielberg Cápa c. filmje volt 3 évig a legsikeresebb, majd
1977-ben Lucas haverja a Csillagok háborúja c. filmjével döntött bevételi rekordot
1982-ig maradt, tehát 5 évig, amikor jött az E.T. és több, mint háromszorosát hozta az előző rekordernek, és maradt is a lista élén 11 évig, amikor ismét egy Spielberg film került a legsikeresebb filmek listájának élére
1993-ban a Jurassic Park
a többiről ugye már eleget beszéltünk. Ebben az időben Spielber 7 filmjével is képviseltette magát a 25 legjobb között.
0
2010. február 5., péntek 20:19
Közben találkoztam A film krónikája c. könyvemmel, amely 1995 körül íródott, 94-ig szerepelnek benne a filmek. Az E.T.-nél van egy táblázat minden idők legsikeresebb filmjeiről, bár ez a tiszta nyereséget jelzi, hiszen a Jurassic Park-al kezdődik és 865 milliót jelöl meg neki bevételnek, ha ehhez hozzáadjuk a költségeket, akkor jön ki kb. az az összeg, amit a boxofficemojo tárol. A legrégebbi film A muzsika hangja 65-ből és 79.8 millió dollárt ír neki, ő van egyébként az utolsó (27.) helyen is. Az Elfújta a szél sehol nincs, pedig a mojo 400 millió dolláros adata szerint mindenképpen itt kellene lennie. A boxofficemojo szerint 1982 január 1.-én az Elfújta a szél minden idők 5. legtöbb bevételével rendelkezett, A film krónikája c. könyvben viszont 10 film is van, ami ennél régebbi. Valószínűleg nem pontos, hiszen az idő a boxofficemojo javára áll, de azért bemásolnám a listát, ami ebben a könyvben van, ha lesz akit érdekel.

1. Jurassic Park - 865,0 mill (1993)
2. E.T. - 650.0 mill (1982)
3. Csillagok háborúja - 193.5 mill (1977)
4. A Jedi visszatér - 168.0 mill (1982)
5. Batman - 150.5 mill (1989)
6. A Birodalom visszavág - 141.6 mill (1979)
7. Szellemírtók - 130.2 mill (1984)
8. A cápa - 129.5 mill (1974)
9. Az elveszett frigyláda fosztogatói - 115.6 mill (1980)
10. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag - 115.5 mill (1988)
11. Indiana Jones és a Végzet temploma - 109.0 mill (1983)
12. A Beverly Hills-i zsaru - 108.0 mill (1984)
13. Vissza a jövőbe - 105.5 mill (1984)
14. Pomádé (Grease) - 96.3 mill (1978)
15. Aranyoskám - 94.9 mill (1982)
16. Ghost - 94.0 mill (1990)
17. Az ördögűző - 89.0 mill (1973)
18. Esőember - 86.8 mill (1988)
19. A keresztapa - 86.3 mill (1971)
20. Superman - 82.8 mill (1978)
21. Harmadik típusú találkozások - 82.7 mill (1977)
22. Micsoda nő! - 81.9 mill (1990)
23. Három férfi és egy bébi - 81.4 mill (1987)
24. Roger nyúl a pácban - 81.2 mill (1988)
25. Beverly Hills-i zsaru II. - 80.9 mill (1987)
26. Reszkessetek betörők - 80.0 mill (1990)
27. A muzsika hangja - 79.8 mill (1965)
0
2010. február 5., péntek 9:27
http://www.youtube.com/watch?v=FI7BHSOVtMs

ez lemaradt :D:D:D
0
2010. február 5., péntek 9:27
Erről az jut eszembe, hogyan mossuk le a kocsinkat egy kanál vízzel! :D


0
2010. február 5., péntek 9:22
2009 a számok tükrében - II. rész
0
2010. február 5., péntek 9:16
Én is szívesen elolvasnám, de nem találom fel magam a blogok között, szóval linkeld légyszi. :)
0
2010. február 5., péntek 9:15
Jaj, az egyik barátom szintúgy cam-es verzióban nézte meg az Avatart, és nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy mit mondjak. Kézzel-lábbal kalimpáltam inkább a fene nagy pofám helyett, hogy mennyire kicseszett magával és ennek ellenére mennyire ajánlom, és a mai napig azon dolgozom, hogy tudnám rávenni őt, hogy moziban is nézze meg.

Ja, tegnap Anya egy vele egykorú bajai rokonunkkal beszélt telefonon. Amikor a hangok alapján nagy volt az öröm és lelkendezés, kifüleltem, és elkaptam a kulcsszavakat: "Malom Mozi", "3D", "Avatar"... :)
0
2010. február 5., péntek 3:34
Bár Jamamura nem linkelte, de olvastam The Hungarian évértékelő beszédének közepét is, és innen szeretném megköszönni. :)
most posts by TM
0
2010. február 5., péntek 2:56
Cameronnak hála a film egyáltalán nem szorul rá, hogy magyarázni kelljen az erősségét. Nálunk a megyeszékhelyen is állandó téma a film, sokat járok emberek között, buszon, vonaton, multiban, plázában hallom, hogy na vikról, Sigourneyról, pandorai állatokról beszélgetnek, box office adatokat osztanak meg egymással. Volt kollégám este 10-kor sms-ezett, hogy megvan az 1, 84 milliárd, s úgy örült neki, mintha nyert volna a lottón. De mondhatnám a tegnap estét is, amikor feleségem unokatesójáékkal futottunk össze a vacsoravadászatban és az újévi jókívánságok után a harmadik mondatuk az volt, hogy "láttátok már az Avatart?". Ők inkább letöltősek, kölcsönkérősek a pici gyerek miatt, de "ezt moziban kellett látni" kijelentéssel az utóbbi években először elmentek, és kiválóan érezték magukat, pedig csak 2D jutott nekik, ám siettek hozzátenni, hogy mindenképp menni akarnak IMAX-be is. S mindezt szinte egyszuszra, még csak helyeselni sem volt időm. De mondhatnám az irodaházunkban dilgozó szomszéd cégeket is, ahonnan rendszeresen szivárognak át hozzám, mint filmrajongóhoz, hogy segítsek nekik jegyhez jutni. Mit ad isten, őket sem én győztem meg, hanem a "szájról szájra".
Titanic egyszer volt és megismételhetetlen és jó is, hogy olyan magasságokban úszkál, amilyen mélyen pihen a valóságban, de az Avatar a mai körülmények között és a legújabbkori filmnézős, moziba(nem)járós érában abszolút sikersztori, és hogy nem tiszavirág életű esemény, ezt jócskán fogja még bizonyítani, ez nem is lehet vita tárgya.
most posts by TM
0
2010. február 4., csütörtök 23:52
Jó kis vita kerekedett itt ki. Szerintem a mai Avatar buzz "hiánya" azzal is magyarázható, hogy 98-ban még mindenki a tévéből informálódott, míg jelen esetben az internetet használja a közönség nagy része és bizony, aki nem kíváncsi az Avatarra, az olyan oldalakat néz, ahol nem találkozik ezzel a jelenséggel, vagy olyan filmeket néz, ha nagy mértékben akarjuk vizsgálni, akkor elhanyagolható, de valahol tényleg van egy kis beleszólása a dolgokba. A 60 és 120 millió néző közötti összehasonlításról csak annyit, hogy még koránt sincs vége az Avatar menetének és ha nem is éri el a Titanic nézőszámát, még könnyedén megközelítheti, illetve vegyük figyelembe, hogy hiába ez a 3D őrület, ha még így is vannak olyan elvetemültek, akik képesek voltak egy letöltött verziót megnézni, eddig én két ilyen példánnyal találkoztam. Az sem lenne elhanyagolható szempont, hogy megfigyeljük, hogy a mai viszonyok között mennyit fizet egy átlagember mozira. Anno a Titanicot is emelt jegyárral néztük meg a hossza miatt, legalább is nálunk nem 300 Ft volt, hanem 350 Ft. Kérdés, hogy ez a 350 Ft az átlagjövedelemnek hányad része, és egy mai Avatar jegy ár az átlagjövedelem hányad része. Lehet, hogy 450 Ft-ot már nem fizetett volna ki a filmért egy nagyobb réteg, miközben mai szemmel nézve a mai árat kanyar nélkül kifizették eddig 60 millióan és még állnak sorban a pénztár előtt. Továbbá olyan információim is vannak, bár ezt talán valamelyik régi cinema-ban olvastam, azóta sem találtam hozzá netes szakirodalmat (bár nem szakadtam bele a keresésbe), hogy bizonyos ázsiai országokban ketté vágva vetítették a filmet két külön premierrel, ami lényegében dupla bevételt jelentett a Titanicnak.
Illetve a nézőszámokhoz sem kellene annyira ragaszkodni, ha más szemszögből is figyelhetjük a dolgokat és azt vesszük figyelembe, hogy bár lehet, hogy kevesebb, de annál több pénzt költöttek az Avatarra, mint 13 éve a Titanicra. Persze akkor megint más volt a jegyek ára és az átlagkereset és egy mozijegy arányai. Ha pontosak akarunk lenni, akkor ilyen tényezőket is figyelembe illik venni.
A buzz pedig, hát nem tudom, az én környezetemben elég sokan beszélnek róla itt Nyíregyháza vonzás körzetében, pedig még csak 3D-s terem sincs a környéken. Persze, emlékszem rá, hogy némileg erősebb volt a Titanic buzz-ja, de akkor a Feltámad a halál buzz-ja is erősebb volt, mint ma lenne.
0
2010. február 4., csütörtök 15:28
Tőlem mosakodhatsz a pohár vizedben, de reggel azzal jöttél, hogy az Avatar körül nincs "buzz". Szerinted nincs, a valóság szerint meg igen. A jegyárakat meg az inflációt meg a nézőszámot meg eddig is tudta mindenki, szajkóztam magam is eleget. Valami más esetleg van még? Ha nem, akkor nézhetnénk hasznosabb tevékenység után.
most posts by TM
0