Keresés

aminek kib*szottul örülök

2013. április 17., szerda 16:32
Nevezett hölgyek munkásságát nem ismerem, a híres műanyag kutatóműsorokat sem néztem, csak a végeredményeikről hallottam. Sőt, a családommal is képes voltam összeveszni, mikor azt a sz*rt nézték.

Nyálas, műanyag, médiavezérelt az egész cirkusz, hiteltelen zsűrivel és manipulált SMS szavazással. Fuj.

De ezen aztán végképp nem fogok Veled veszekedni.
0
2013. április 17., szerda 14:41
Egyébként meg Tóth Vera is tehetségkutató győztes és se nem külföldi magyar, se nem cigány, sőt a döntőben éppen Oláh Ibolya ellenében győzött. Teljesen skatulyamentes "echtemagyar" tapolcai csaj, csak hát őt divat elfelejteni akkor, amikor ilyen uszító megállapítások születnek.
most posts by TM
0
2013. április 17., szerda 14:30
Bárcsak lenne még száz olyan lány, mint Radics Gigi, mert akkor kiküldhetnénk minden fővárosba egyet, aki ott megnyerné az országos tehetségkutatót, s akkor az egész világ Magyarország nevétől lehetne hangos, minden kislány ünnepelt lenne a saját versenyében. Az itthoni rasszistáknak meg az lehetne "szellemi" muníció, hogy telekürtölhetnék az összes erre a célra létrehozott köpködőt azzal, hogy már az egész Földön cigányuralom van.
Megjegyzem, hogy a kultúra nem bőrszín-központú, vannak helyek, ahol csak az számít, hogy valakinek milyen a hangja. Borzasztóan tudom sajnálni azt, aki mindent rasszban lát.
most posts by TM
0
2013. április 17., szerda 14:17
Nem vagyok intelligens, engem is felülről nyomnak, úgyhogy fogalmam sincs, miről beszélsz.
most posts by TM
0
2013. április 17., szerda 13:10
Hát igen, ez is elgondolkodtató azért!
0
2013. április 17., szerda 13:09
Intelligens embernek tartalak, biztosan ismered a vagy szó jelentését.
0
2013. április 17., szerda 13:05
Ha a külföldi tehetségkuató is hasonló elveken működik, mint a hazai, akkor a táncosoknak van esélyük.

Itthon eddig még csak cigány vagy külhoni magyar nyert...
0
2013. április 17., szerda 12:53
Rúzsa Magdi például biztos sok magyarországi befolyásos ember valakije volt, azért dolgozott a Megasztár előtt vajdasági szülészeten. Ott vannak ám igazán zsíros állások.
most posts by TM
0
2013. április 17., szerda 12:26
Ez meg a másik, tévében én is maximum sportműsort nézek.
0
2013. április 17., szerda 12:25
A legnagyobb baj ott leledzik, azért neveztem szennyműsornak a magyar változatokat, mert soha nem a tehetség dönt, hanem az, hogy ki kinek a kije vagy éppen kit kell aktuálisan, akár felsőbb utasításra nyomni. Hidd el, bennfentes információkból tudom, hogy így van! (Lehet, hogy kinn is, csak arról nincsen tudomásom :))
0
2013. április 17., szerda 12:01
Erről van szó.
most posts by TM
0
2013. április 17., szerda 11:42
Manapság nagyon kevés a hazai ötletből született műspr, így igazából mi is ugyanazt nézzük - késéssel -, mint a "külföldi tévéműsort" nézők.

Már aki néz manapság tévét. Jómagam már csak néhány sorozatot követek a kínálatból.
0
2013. április 17., szerda 11:31
A magam részéről nagyon nem osztom az itthon maradt lúzerek kontra bátor külföldre ment hősök megkülönböztetését, ahogy a tehetségkutató műsor sem attól jobb, hogy nem magyar. A tehetségekről: akiben mocorog valami, annak tévéműsor sem kell, anélkül is utat tör a tudása. Real Action már a Hip Hop Boyzban is zseniálisan mozgott, ám akkor csak egy ingyenélő semmirekellő tingli-tangli csapat tagjaként skatulyázták be, most viszont ő az idegenben szerencsét próbáló legkisebb királyfi imádott alakja a FB-függők között, akiknek a nagy része természetesen csakis külföldi tévéműsort néz, mert az a menő, nem a magyar.
Amit meg az elején írsz, arról annyit, hogy természetes,  hogy egy saját gyártású műsor szereplőit a műsor időtartama alatt "futtatják", ami nyilván pénzt, nézettséget hozhat a tévének, de ismertséget ad a szereplőnek is. A műsor befejezése után viszont önerőből kell saját lábon megállni, akkor már nincs médiatámogatás. Ez máshol ugyanígy van, a külföldi tehetségkutató reklámjában is benne vannak az ott szereplők, tehát velük "dicsekednek". Nyilván egy nemzetközi műsorból könnyebb tovább lépni, ezért indultak el abban. Szerintem ebben a sztoriban csupán ennyi a tény, az összes többi csak sopánkodás.
most posts by TM
0
2013. április 17., szerda 10:36
Most szembesültem vele, hogy jön az egyik kedvenc filmem BD-n a Tigris és sárkány. Szépen indul a nap.
0
2013. április 17., szerda 10:08
Nagyon egyszerű: ez most nem az ő tyúkjuknak a tojása. Velük nem tudnak dicsekedni, őket nem tudják kirakatba állítani, kihasználni, stb. Szerencsére nekik volt annyi eszük, hogy nem egy magyar szennyműsorban indultak el, így talán vihetik is valamire és meg is tudnak majd élni a tehetségükből. Részemről sok sikert nekik, legalább ők a jó hírünket viszik!
0
2013. április 17., szerda 9:42
Nálam a rekord két éve februárban a Westendben a Fekete hattyú stáblistája, ahol a kétharmad nagyterem laza kétharmada végigcsücsülte.
A vadászatot meg a Puskin Amarcord-terméből szinte mindenki, talán ha négyen-öten szédelegtek el közben.
0
2013. április 17., szerda 8:12

már mindenféle blogon, híroldalon olvastam róluk, majd pont a TV/rádió nem tud róla...
0
2013. április 17., szerda 1:01
Ez máshol is rekordnak számít. Talán ha a Jagten-en maradtunk bent ennyien a stáblista végéig.
0
2013. április 17., szerda 0:50
A Csodacsapatnak. Egyrészt mert könnyesre nevettük magunkat, és az mindig jó, sőt, ritka, másrészt mert a stáblistát kilencen néztük végig, ami szerintem helyi Guinness-rekordnak számít.
most posts by TM
0
2013. április 15., hétfő 23:59
Szerintem nem tudnak róla...:/ még
0
2013. április 15., hétfő 23:43
Ez kegyetlen jó volt. Megérdemelték a továbbjutást. Hajrá!
0
2013. április 15., hétfő 23:38
Szerintem is... De erről miért is nem beszél a média????
0
2013. április 15., hétfő 23:27
Elképesztően jók! Grat!
0
2013. április 15., hétfő 23:25
Ilyenkor jó magyarnak lenni.... :)))

http://www.youtube.com/watch?v=pFpTZbE6jo8&nofeather=True
0
2013. április 10., szerda 10:32
Sokszor le volt már írva itt, hogy aki pampog, mert szar a fórum, az írjon, sokat és jól, mutasson példát, ha jelent neki valamit ez a közösség vagy húzzon a sunyiba.
funtom, ha meg akar emlékezni, semmi gond írja le a gondolatait vagy a kötelező rippet, ha esetleg senki sem reagál akkor virítson egy field szintű tanulmányt kedvenc kritikusáról. De még ha erre sem jön reakció akkor sem kezdek rögtön balkánozni. Legfeljebb következő népnevelő próbálkozással a következő évfordulónál kérdezze ki a leckét, ki készült az elmúlt évben, ennyi.

Beismerem tegnap én hoztam fel a témát és kezdtem cinkelni funtomot, mert már akkor kissé sznobbul hangzott a csak őt kijelentése.
Én például, ha megtetszik egy egy író műve hajlamos vagyok bezsákolni a teljes életművét, sajnos, ezzel csak a hülye gyűjtőszenvedélyem kap jó pontot, a kedvenc író egy kiismert emberré lesz és kisebb csorbákkal kerül lejjebb a lelki polcomon helyet adva a következő kedvencnek. Csak a feleségemhez vagyok hű.:) De utánafordulok a jó seggű csajoknak.
0