Kultúr sarok

József Attila - A Dunánál
        
1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. jún.

Sajnos igen :( Nem túl népszerű, pedig tényleg kiállításoknak, színházajánlóknak szántam...

Rendben, ha lesz kedvem, majd elmegyek egyik hétvégén, még október 19-ig van, ha jól emlékszem. :)

Ennek a Topicnak te vagy a motorja! :)

Arra mindig érdemes (ha érdekel a valóság).

Volt valaki megnézni a World press photo kiállítást a Millenárison? Érdemes elmenni?

Ákos Országjáró Turné előadásai:

2008. szeptember 20., szombat
2008. szeptember 21., vasárnap
BUDAPEST, Kongresszusi Központ

2008. szeptember 26., péntek
KECSKEMÉT, Katona József Színház

2008. október 4., szombat
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Fekete Sas Rendezvényház

2008. október 11., szombat
DEBRECEN, Kölcsey Központ

2008. október 18., szombat
SZOMBATHELY, Aréna Savaria

2008. október 22., szerda
KAPOSVÁR, Városi Sportcsarnok

2008. november 14., péntek
BÉKÉSCSABA, Városi Sportcsarnok

2008. november 17., hétfő
NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok

Jegyek egységesen 5990 Ft-ba kerülnek, de a budapesti előadások közül már csak a másodikra lehet venni, és persze ott drágábban, mint vidéken. (vagyis több árkategória van)

Drakula Musical

Szombaton este egy hatalmas produkció kistestvérét láthatta a nagyérdemű Gyulán a vár melletti Tószinípadon. A romantikus musicalt tavaly mutatták be elsőnek a Margitszigeti Szabadtéri Színpad új előadásaként s egyöntetűen belopta magát az emberek szívébe. A klasszikus szerelmi dráma most először öltötte fel a zenés műfaj sajátosságait és meg kell hagyni, hogy ez nagyon jól sikerült neki. Bram Stoker örökzöld, véres szerelmi drámája számos művészt megihletett már, hiszen filmadaptáció is megannyi készült az erdélyi vérszívó grófról, azonban mint önálló színpadi mű színházban is megállja a helyét.

Látszott, hogy sokat belefektettek, hogy tényleg színvonalas műsort láthasson a gyulai közönség, mégis a színpad méretei (lévén, hogy egy tavon van) eléggé korlátozták a lehetőségeket. A legnagyobb mínusz pont, hogy nem volt élőzene! Kéremészépen, milyen egy musical zenekar nélkül? Ez sokban rontott az élményen, de a színészek és a technius csapat mindent megtett, hogy ezt kompenzálja. Le is hervadtam, amikor megláttam, hogy a zenekar csöppnyi helye teljesen üresen van hagyva. No nem is kell mondanom, hogy lebittyesztett szájjal foglaltam el a helyemet a fenti sorok egyikében, s elkezdtem nézegetni a díszletet. Nagyon praktikusan oldották meg a három helyszínen játszódó cselekményt, hiszen a történet három kulcs szála közül kettő nagyon is messze van egymástól: London és a Drakula Kastély. Ám úgy oldották meg a problémát, hogy a színpad hármas felosztása tökéletesen alkalmas volt mindhárom helyszínnek. Középen a Drakula kastélyt jelképező hatalmas kétoldali lépcsős, gótikus várrészlet, tőle balra a Londonban játszódó jelenetek gazdag kúria berendezése, jobbra pedig az erdélyi falucskát imitáló parasztházak sorakoztak. A fényeket tökéletesen időzítették a váltakozó helyszínekhez és a hangosítás is rendben volt. (leszámítva a két aprócska gerjedést, de ennyi szerintem belefér).

A nyitány hatásosra sikerült, ahogy a sok élőhalott mozgott a kékes fényben megalapozta a hangulatot. A dalok és a dalszövegek nagyon tetszettek: a szenvedést, szerelmet és játékosságot vegyítő lírai vagy éppen gyors dallamok kellemes gitárszólókkal tökéletesek voltak. Az Ördög hegedűsének feltűnése a kulcspontokon gyönyörű volt. Sok szárazjeget használtak, de ez többek között hozzátett a hangulathoz és mindent elhitetett: ködöt és mágiát. A közreműködő Budapest Balettművészei magas színtű tánckoreográfiát mutattak be, csak úgy repkedtek a színpadon, cikáztak mindenfelé. A Sziget Színház művészeit szintúgy dicséret illeti, mint a főszereplőket. A Drakulát alakító Pintér Tibor megható szerelmi jelenetei és csábítása hatásosra sikerült, míg Van Helsing - Mészáros László - inkább csak asszisztált és lényegileg a fináléban kapott nagyobb szerepet, az első felvonásban csak néhány pillanatra tűnt fel teóriáival. Nagy Balázs, mint a naív Jonathan szintén hiteles volt, bár a szerelmi jeleneteknél néhol erőltetettnek tűnt, vagy éppen túljátszottnak az aggódása. A női főszereplők - Mina és Lucy - számomra a csúcspontok. Mindkét színésznőnek - Vörös Edit, Gallusz Nikolett - gyönyörű hangja volt, s a szólókban is nagyot alakítottak.

Ez a darab határozottan jobban tetszett a szegedi Szentivánéji álomnál.

Musical - Jekyll és Hyde

Volt, mi volt



Sose sírhatsz ha fáj

Szuper.

Ismersz engem? Tudod, hogy milyen zenéket szeretek? Nem hiszem. Azért kezdesz el okoskodni, mert belinkeltem egy poénos feldolgozást és ebből te azt gondoltad, hogy én csak ilyeneket hallgatok.
Na jó én el is köszönök. Eddig se nagyon olvasgattam a fórumot, de ezek után már ennyire se fogom. Viszlát

A zenei ipar nem is termel mást, csak sz.rt.

Szerencse, hogy éles szemmel, jó füllel kihalászod a megmaradt értékeket.

Hát kb a 70-es évek eleje óta hanyatlóban van a zenei ipar.

Szerintem mind mennyiségileg, mind minőségileg több jó zenét tud felmutatni a 80-as évek mint az elmult 8 év.

Nem a mű keltezése számít, legyen ez az első lecke.

Az az ízlésficam, hogy nem vagyok oda a 80-as évek gusztustalan zenéiért?

Gratula az ízlésficamodhoz.

A Total Eclipse of The Heart című számnak csak ez a verziója értékelhető: http://www.youtube.com/watch?v=ysUjYAi0WcQ

Szinetár Dóra. Bocsánat :)

A szinetár Dórás hasonlat elég erős, nem? :) Nekem nagyon nincs bajom a mostani musicalekkel, eddig a szentivánéji álom nem tetszett, a Vámpírok bálját nem láttam így nem tudok nyilatkozni sem. A többi, amit viszont volt szerencsém látni mind tetszett kivétel nélkül: Az Operaház fantomjától a Rudolfig.

Nos, nem így van. A "Turn around" kezdetű dal valódi címe "Total Eclipse of The Heart" és 1983-as, míg a Vámpírok bálja musicalt 1997-ben mutatták be.



A kutya ott van elásva, hogy a szerző Jim Steinman korábbi sikeres szerzeményeit csokorba gyűjtve alkotta meg a vérszívó slágerkoktélt, csupán a szöveget igazították rá Polanski remekművére. Ettől lett aztán végleg hibrid ez a már eleve halott próbálkozás.

Íme még egy alapanyag, melyet átgyúrtak a cél érdekében:



Ez pedig már az 1984-es Streets Of Fire című film betétdala, ebből kreálták a musical fináléját.



Úgy gondolom, hogy ha már mindenképpen hozzányúlni kívántak egy roppant eredeti filmremekhez, az megérdemelt volna annyit, hogy ne több-kevesebb sikerrel játszott dalok levetett majd újrahasznosított katyvazából gyúrjanak hozzá új köntöst, mert a végeredmény csakis ilyen elfuserált lehet. Persze a Szinetár Dóra emlőin nevelkedett ifjú nemzedék erre is tódul, s önfeledten tapsikol, mint az elmúlt évek bármelyik magyar zenei produkciójára, hiába ma a musical a legtutibb színházi befektetés...

Hm... úgy tudom, hogy a Turn around eredetileg ebben a darabban volt és innen nyúlta le a Bonnie Tyler annakidején. Kentaurban biztos voltam, hogy sziper díszletet készített a darabhoz, sok képet láttam róla, mikor még csak készülődtek a premierre. A szocreál épület meg bűn ronda, ami mondjuk akkor modernnek számított, de tény hogy itt sem lehet elférni. A Macskafogót láttam tavaly februárban a Magyar Színházban és már akkor konstatáltam, hogy a nagyobb darab emberek nem férnek el a széksorokban. De nem csak itt nem, hanem a Madáchban sem... sőt, ott már én sem! A Producerek végére teljesen elzsibbadt a lábam, pedig rám nem lehet azt mondani, hogy nagy lennék széltében vagy hosszában. :)

A Kentaur-díszletek ill. jelmezek voltak a darab legnagyobb erényei, minden más lesújtó volt számomra. Abronsius professzort teljesen eltúlozták, a neki írt "dalokat" érthetetlen hadarással adta elő, ja, a zene abszolút idegen volt, képtelen voltam bármelyik motívumot befogadni. Az abszolút mélypont pedig a dramaturgiailag egyik legfontosabb résznél felzendülő betét volt, mely Bonnie Tyler "Turn around" slágerének egy az egyben való lenyúlása volt. Ez vagy háromszor visszatért a műben, mindannyiszor teljesen kizökkentve a könnyűzenében kicsit is járatos nézőket. De említhetem például a szintén elcseszett tükörképes jelenetet is, amikor a szereplők közül csak a még meg nem harapottak látszanak a tükörben. Ezt a háttérben ugyanabba a jelmezbe felöltöztetett statisztákkal próbálták megoldani, de még véletlenül sem sikerült egyszerre mozogniuk a főszereplőkkel, ami miatt inkábbb volt ciki, mint jó ötlet.
Összességében Polanski remekművének cicomás köntösbe bújtatott méltatlan megcsúfolását láthattuk súlyos ezreseket leszurkolva a szocreál Magyar Színháznak, ahol a széksorok még most is a hatvanas évek embertípusának méreteire igazítottak, így bármelyik kosárlabda, röplabda, esetleg vizilabdacsapat büntetésének színhelye lehetne a nézőtér közepe, pláne ezzel a háromórás förmedvénnyel. A "sztárok, akikkel találkoztunk" rovatba illő momentum volt Gálvölgyi és nejének nézők közötti feltűnése, Érdekes volt látni, hogy szünetben ott bagózott a bejárat elött a járdán, s ugyanakkor senki se bagózott rá, mintha nem is fő-fő magyar celebről lenne szó. Az előadás végén magam is füstölögtem, mivel ezt az időt értelmesebb dologgal is tölthettem volna.

Amíg meg tudtam oldani, addig sokat jártam Pestre színházba, nagyon szerettem. Sajnos mióta fizikai korlátai vannak a dolognak, azóta leszoktam róla. :(