Jómagam inkább a klasszikus amerikai, francia és olasz vígjátékokat szeretem, bár néha a frissebbek között is akad olyan, amelyik megtetszik. Nagyon fárasztanak viszont a fingós-böfögős-kamatyolós tinivígjátékok, az eltúlzott grimaszokra épülő ökörködések (De Funes, Jim Carrey meg hasonlók), de az örökösen jópofizó, dumagép négerek sem az én világom. (Eddie Murphy és társai: a BEVERLY HILLS-I ZSARU-t például már új korában sem szerettem, és azóta se barátkoztam meg vele.)
A teljesség igénye nélkül néhány kedvenc:
LENNI VAGY NEM LENNI (természetesen inkább az eredeti, de a remake se rossz)
ÉNEK AZ ESŐBEN (ezt ugyan musicalként tartják számon, de vígjátéknak sem utolsó)
VAN, AKI FORRÓN SZERETI (ezt nem lehet megunni)
MEZÍTLÁB A PARKBAN (Ez gyerekkorom egyik nagy kedvence, mindig elszórakoztat. Két kedvenc poénom: az egyik jelenetben a Jane Fonda édesanyját alakító Mildred Natwick – tüneményes színésznő volt – meglátogatja frissen házasodott lányát a fiatal pár otthonában, egy bérház ötödik emeletén. Lift persze nincs. Miután megérkezik, és végre újra levegőt tud venni, ezt mondja a lányának: „Gyerekkorodban mindig a Holdon szerettél volna lakni. Akkor azt hittem, csak viccelsz.” A másik jelenetben egy átmulatott éjszaka után a mama sem emlékszik arra, hogyan is került a korosodó nőcsábász lakására, és miért van rajta a férfi pongyolája. Megkérdezi a Don Juant, hogy hol vannak a saját ruhái, mire a gavallér szó nélkül előhúz a zsebéből egy cetlit. A mama viccelődve megjegyzi: „Ennél azért több volt rajtam.” – A cetli egyébként a ruhatisztító nyugtája.)
FURCSA PÁR (Zseniális film, mint általában a Neil Simon-művekből készült filmek nagy része. Kedvenc poénom, amikor Walter Matthau kimegy a konyhába, és magára hagyja lelki beteg barátját, Jack Lemmont a két csinos szomszédnővel. Pillanatokon belül visszatér ugyan, de addigra a hölgyek már együtt zokognak a depressziós, de egyébként igen házias Lemmonnal. Erre a konyhai dolgokban teljesen járatlan Matthau ingerülten valami ilyesmit mond a barátjának: „Ha sírni akarsz, akkor inkább menj ki a konyhába, és nézd meg a sült csirkédet!”)
A KAKTUSZ VIRÁGA (Egy másik Matthau-örökzöld Ingrid Bergmannal és Goldie Hawnnal.)
MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA (Aki ismeri, az tudja, miről van szó. „Ez csak egyet jelenthet. Csak azt nem tudom, hogy mit.”)
SZÁGULDÁS GYILKOSSÁGOKKAL (A többséggel ellentétben a Gene Wilder-Richard Pryor kettőstől én ezt a filmet szeretem a legjobban, nem a VAKLÁRMÁ-t és társait.)
ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL! (Kamaszkorom egyik kedvenc vígjátéka, de az első szinkronja az igazán zseniális.)
KIRÁLYI JÁTSZMA (Richard Lester szellemes kalandfilmjét már a szereposztás miatt is érdemes megnézni: Malcolm McDowell, Britt Ekland, Oliver Reed, Alan Bates, Florinda Bolkan.)
BRIAN ÉLETE (Szétröhögtem az agyam, amikor először láttam. Érdekes, hogy a GYALOG-GALOPP nem tetszett különösebben, AZ ÉLET ÉRTELMÉ-t meg végig se tudtam nézni.)
AIRPLANE! (A magyar tévének köszönhetően rögtön egy Airport-sorozat után került adásba. Frenetikus élmény volt, akkor fedeztem fel Leslie Nielsent. Kár, hogy végül ő is több filmet csinált, mint amennyit humorral győzött.)
CSUPASZ PISZTOLY (Tulajdonképpen az egész trilógia tetszett, de az első volt a legjobb.)
A francia filmvígjátékokhoz elengedhetetlen a jó társaság, hogy együtt idézzük fel a poénokat. Pierre Richard engem mindig megnevettet, de jó volt a VÁGYRAJÁRÓK is (innen a négerbuli kifejezés, állandó szókészletem egyik kedvenc darabja), illetve a BRONZBARNÁK vagy a ZSAROLÓ ZSARUK első két része. A Charlotok vígjátékait gyerekkoromban imádtam, de felnőttként újranézve őket, többségük némi csalódást okozott.
Az olasz vígjátékok! A CICABABÁK-ról szép emlékeim vannak, melyeket remélhetően egy újranézés sem rontana el. Aztán említhetném még a BRANCALEONE ÁRMÁDIÁJA vagy a BELFEGOR A POKOLBÓL című filmeket is. Aztán a 70-es évek örökzöldjeit, mint például az OLCSÓ REGÉNY (Ugo Tognazzi, Ornella Muti és Michele Placido), a FEHÉR TELEFONOK (Agostina Belli, Vittorio Gassman és Tognazzi), a FÉRFIAK PÓRÁZ NÉLKÜL vagy az elnyűhetetlen CSÚFAK ÉS GONOSZAK. No és persze Monica Vitti bájosan blőd vígjátékai, mint például az ÉJFÉLKOR INDUL ÚTJÁRA A GYÖNYÖR vagy a NARANCSOS KACSASÜLT!
A frissebb termésből szép emlékeim vannak a LESZ EZ MÉG ÍGY SE! vagy az ISTEN HOZOTT AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT! című filmekről is. Nem maradhat említetlen a megöregedett Matthau-Lemmon páros komédiái sem, a borzalmas magyar címmel ellátott A SZOMSZÉD NŐJE MINDIG ZÖLDEBB és folytatása. Amik most félig bágyadtan és álmosan nem jutottak eszembe, azokról majd legközelebb.