Keresés

KÉRDÉSEK

2015. november 10., kedd 18:11
Remélem, ez csak egyedi eset, mert sajnos én is jópárszor belefutottam már minőségi hibás kiadványokba, és a tapasztalatom az, hogy az Xpress.hu mindig maximálisan korrekt módon igyekezett helytállni.
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.
0
2015. november 10., kedd 17:50
Tisztelt Xpress Cégvezető!

A mai napon azt a tényt közölte a munkatársa (Székely Krisztina) a kolléganőmnek (aki a csomagokat veszi át), hogy mivel korábban reklamáltam pár limitált kiadásnál - ami megjegyzem jogos volt, hisz sérült / hibás termékek voltak - ezért a mostani Jurassic World kiadást nem postázzák ki.
Lehet, hogy lemaradtam valamiről, de hol van az leírva bárhol is, hogy ha korábban reklamálsz valamiért,ami hibás, mert pl tele van karccal a steelbook, vagy a 35 ezer Ft-os kiadás be van nyomódva és el vannak törve a lemeztálcák stb..,  akkor utána már nem veheted igénybe a teljes szolgáltatást ?
Azt hiszem pontosan látják, hogy nem kis összegeket hagytam eddig ott a cégnél, de ha ez valóban így működik Önöknél a jövőben, arról talán korábban egy emailt kellett volna küldeni, hogy bocs, de a jövőben kérlek ne rendeljen Tőlünk limitált kiadást, mert ha esetleg gond lenne vele, akkor felelősséget a cég nem vállal. Tehát a megrendelt Star Wars-t és a többi rendelésemet se postázzák ki? A Jurassic Worldért a héten bemegy valamelyik kolléganőm és a többi rendelésemet, akkor törlöm,ha így van, csak előtte szeretném tisztázni a dolgokat, hogy valóban így működik-e az Ön cége és ilyen nagyszerű alkalmazottakkal van-e ellátva. Ha igen, nincs semmi gond, máshol is el tudom költeni a pénzem a hobbimra. Gondolom a szállítási díjat, akkor a kolléganője vagy a cég ki fogja fizetni, ha már nem küldték ki a csomagot.
A világ több országából is szoktam rendelni kiadásokat, és ha volt is gond, ami nagyon elenyésző, akkor a vásárlóért voltak és a hibátlan kiadvány mellé még kárpótoltak is. Ezt itt nem várom el és nem is szeretnék ilyenben részesülni csak szeretném letisztázni a folyamatokat.


A filmlistám :
1.  300
2.  A hatodik napon
3.  The Social Network - A közösségi háló
4.  10 dolog amit utálok benned
5.  101 kiskutya 1-2. gyűjtemény
6.  12 év rabszolgaság
7.  12 menet
8.  127 óra
9.  16 utca
10.  2 kaliber
11.  2001 - Űrodüsszeia
12.  2012 (Steelbook)
13.  21 - Las Vegas ostroma
14.  21 Jump Street – A kopasz osztag
15.  22 Jump Street - A túlkoros osztag
16.  300: A birodalom hajnala (BD3D)
17.  40 és annyi
18.  47 ronin (Steelbook)
19.  500 nap nyár
20.  7 másodperc
21.  A 13. emelet
22.  A bárányok hallgatnak
23.  A belső ember
24.  A bíró
25.  A boldogító talán
26.  A boldogság nyomában
27.  A Boszorkány-hegy
28.  A Bourne-hagyaték
29.  A bűn árfolyama
30.  A bűn éjszakája
31.  A csajok bosszúja
32.  A csajok háborúja
33.  A csajok háborúja
34.  A csodálatos pókember (BD3D)
35.  A csodálatos pókember 2. (BD3D)
36.  A csontember
37.  A csúf igazság
38.  A Da Vinci-kód (Cryptex - gyűjtői változat)
39.  A diktátor
40.  A dolgok állása
41.  A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó
42.  A Faun labirintusa
43.  A félszemű
44.  A Föld inváziója - Csata:Los Angeles (BD4K)
45.  A Föld után
46.  A függetlenség napja
47.  A gondozoo
48.  A Grand Budapest Hotel
49.  A Gyűrűk Ura Trilógia
50.  A halott menyasszony
51.  A hálózat csapdájában
52.  A hatalom árnyékában
53.  A hazafi
54.  A hercegnő és a béka
55.  A hetedik fiú (BD3D)
56.  A Hihetetlen család
57.  A hobbit - Smaug pusztasága (BD3D)
58.  A hobbit: Az öt sereg csatája (BD3D)
59.  A hobbit: Váratlan utazás (BD3D)
60.  A holló
61.  A holnap határa (BD3D)
62.  A hűtlen
63.  A jó, a rossz, és a csúf
64.  A jogász
65.  A kábelbarát
66.  A karate kölyök (BD4K)
67.  A kárhozat útja
68.  A karib tenger kalózai - A fekete gyöngy átka
69.  A karib tenger kalózai - A holtak kincse
70.  A karib tenger kalózai - A világ végén
71.  A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (BD3D)
72.  A keresztapa trilógia
73.  A későn kezdő
74.  A kezelés
75.  A király beszéde
76.  A Királyság
77.  A kiütés
78.  A könyvtolvaj
79.  A következő három nap
80.  A lány és a farkas
81.  A LEGO kaland (BD3D)
82.  A legsötétebb óra (BD3D)
83.  A leleményes Hugo (Steelbook) (BD3D)
84.  A Madagaszkár pingvinjei (BD3D)
85.  A maflás
86.  A majmok bolygója
87.  A majmok bolygója
88.  A majmok bolygója - Forradalom (BD3D)
89.  A majmok bolygója - Lázadás
90.  A majmok bolygója 2.
91.  A majmok bolygója 3.
92.  A majmok bolygója 4.
93.  A majmok bolygója 5.
94.  A Mars szelleme
95.  A megtisztulás éjszakája: Anarchia
96.  A Megtorló
97.  A mentőcsapat
98.  A Múmia trilógia
99.  A nagy balhé (digibook)
100.  A nagy Gatsby (BD3D) (gyűjtői változat)
101.  A nagy Lebowski
102.  A Nap könnyei
103.  A negyedik
104.  A nemzet aranya
105.  A nemzet aranya 2. - Titkok könyve
106.  A Nílus gyöngye
107.  A nő
108.  A nyomorultak
109.  A pap – Háború a vámpírok ellen (BD3D)
110.  A paripa
111.  A pláza ásza
112.  A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
113.  A rettegés foka
114.  A róka és a kutya
115.  A rózsa neve
116.  A rózsaszín párduc
117.  A rózsaszín párduc
118.  A Rózsaszín párduc 2.
119.  A sebhelyesarcú
120.  A segítség
121.  A Simpson család - A film
122.  A smaragd románca
123.  A sólyom végveszélyben
124.  A sötétség határán
125.  A Spiderwick krónikák
126.  A szabadság útjai
127.  A szakasz
128.  A szállító 3
129.  A Szellemlovas
130.  A Szépség és a Szörnyeteg
131.  A szerelem hullámhosszán
132.  A sziget
133.  A Szikla
134.  A szív hídjai
135.  A szobatárs
136.  A szökevény
137.  A szövetség
138.  A szupercsapat
139.  A Tai Chi harcosa
140.  A Tégla
141.  A Teljes Bourne Gyűjtemény
142.  A tenger vadjai
143.  A tetovált lány (digipack)
144.  A Thomas Crown-ügy
145.  A titánok haragja (BD3D)
146.  A titánok harca
147.  A tökéletes trükk
148.  A tűz óceánja
149.  A tűzben edzett férfi
150.  A varázslótanonc
151.  A Vasálarcos
152.  A Vaslady
153.  A vasöklű férfi
154.  A védelmező
155.  A Wall Street farkasa
156.  A zöld urai (BD3D)
157.  A zűr bajjal jár
158.  A.I. - Mesterséges értelem
159.  Abraham Lincoln, a vámpírvadász (BD3D)
160.  Acéllövedék
161.  Agyő, nagy Ő!
162.  Akasszátok őket magasra
163.  Aki legyőzte Al Caponét
164.  Ál/Arc
165.  Aladdin
166.  Alfred Hitchcock  gyűjtemény (ultimate gyűjtői változat)
167.  Alice Csodaországban (BD3D)
168.  Alien antológia (Tojás szobros - gyűjtői változat/35th anniversary)
169.  Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen
170.  Alien vs. Predator 2. - A Halál a Ragadozó ellen - Requiem
171.  Alkonyat
172.  Alkonyat - Hajnalhasadás I.
173.  Alkonyat - Hajnalhasadás II.
174.  Alkonyat - Napfogyatkozás
175.  Alkonyat - Újhold
176.  Alkonyattól pirkadatig
177.  Állj mellém!
178.  Állj, vagy jövök!
179.  Álljon meg a nászmenet!
180.  Álmomban már láttalak
181.  Álom luxuskivitelben
182.  Álomháború
183.  Alvin és a mókusok
184.  Alvin és a mókusok 2.
185.  Alvin és a mókusok 3.
186.  Amadeus
187.  Amerika Kapitány - A Tél Katonája (BD3D)
188.  Amerika Kapitány: Az első bosszúálló
189.  Amerikai botrány
190.  Amerikai gengszter
191.  Amerikai pite 2.
192.  Amerikai pite 3. - Az esküvő
193.  Amerikai pite: A találkozó
194.  Amerikai pszichó
195.  Amikor megállt a Föld
196.  Anasztázia
197.  Angyalok és démonok (BD4K) (könyvtámaszokkal)
198.  Anna Karenina
199.  Anonymus
200.  Apa ég!
201.  Apádra ütök
202.  Apocalypto
203.  Apollo 13
204.  Arábiai Lawrence
205.  Aranyhaj és a nagy gubanc
206.  Aranypolgár
207.  Arizónai ördögfióka
208.  Armageddon
209.  Árral szemben
210.  Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát (BD3D)
211.  Asterix az Olimpián
212.  Ausztrália
213.  Avatar (Jake Scully szoborral - gyűjtői változat) (BD3D)
214.  Az 50 első randi
215.  Az 54. hadtest (BD4K)
216.  Az acélember  (BD3D)(gyűjtői kiadás)
217.  Az adósság
218.  Az Amazonas Kincse
219.  Az angol beteg
220.  Az Argo-akció
221.  Az ártatlanság kora
222.  Az Egyetlen
223.  Az Éhezők Viadala
224.  Az éhezők viadala: Futótűz
225.  Az élet könyve (BD3D)
226.  Az elnök különgépe
227.  Az elnök végveszélyben
228.  Az első igazi nyár
229.  Az első lovag
230.  Az emlékek őre
231.  Az erő krónikája
232.  Az Esemény
233.  Az igazi kaland
234.  Az igenember
235.  Az interjú
236.  Az óriásölő (BD3D)
237.  Az oroszlánkirály
238.  Az ördög maga
239.  Az ördög Pradát visel
240.  Az Őrzők legendája
241.  Az öt legenda
242.  Az utazó
243.  Az utca királyai
244.  Az utolsó akcióhős
245.  Az utolsó csavar
246.  Az utolsó dal
247.  Az utolsó esély
248.  Az utolsó léghajlító
249.  Az utolsó mohikán
250.  Az utolsó skót király
251.  Az utolsó szamuráj
252.  Az útvesztő
253.  Azután
254.  Bad Boys: Mire jók a rosszfiúk?
255.  Bambi
256.  Bambi 2.
257.  Barátság extrákkal
258.  Baseball álmok
259.  Batman
260.  Batman visszatér
261.  Batman: A sötét lovag trilógia (gyűjtői változat + törött maszk)
262.  Battle of the Year - Az év csatája (BD3D)
263.  Becstelen brigantyk
264.  Ben Hur (gyűjtői változat)
265.  Benjamin Button különös élete
266.  Beowulf - Legendák lovagja (BD3D)
267.  Birdman avagy (a mellőzés meglepő ereje)
268.  Blöff
269.  Blues Brothers
270.  Bond 50 (James Bond díszdoboz - gyűjtői változat)
271.  Boszorkányvadászok (BD3D)
272.  Bosszúállók (BD3D)
273.  Bőrnyakúak
274.  Bram Stoker - Dracula
275.  Bújócska
276.  Burlesque - Díva
277.  Cadillac Records - Csillogó fekete lemezek
278.  Cápa (digibook)
279.  Carrie
280.  Casablanca
281.  Casino
282.  Célkeresztben
283.  Charlie angyalai
284.  Charlie angyalai 2. - Teljes gázzal
285.  Charlie és a csokigyár
286.  Charlie St. Cloud halála és élete
287.  Chicago
288.  Con Air - A fegyencjárat
289.  Conan, a barbár
290.  Conan, a barbár (BD3D)
291.  Constantine: A démonvadász
292.  Cowboyok és űrlények
293.  Croodék (BD3D)
294.  Csak szex és más semmi
295.  Csak tudnám, hogy csinálja
296.  Családi üzelmek
297.  Csatahajó
298.  Csempészek
299.  Csillagainkban a hiba
300.  Csillagok között ( Neo-Pack és Digibook)
301.  Csizmás, a kandúr (BD3D)
302.  Csoda a Jégen
303.  Csoda New Yorkban
304.  Csodás álmok jönnek
305.  Csúcsformában
306.  Déjá Vu
307.  Delfines kaland 2.
308.  Demóna (BD3D)
309.  Derült égből fasírt (BD3D)
310.  Derült égből fasírt 2.: A második fogás (BD3D)
311.  Desperado / El Mariachi
312.  Die Hard 1-5. gyűjtemény
313.  Dinoszauruszok - A Föld urai (BD3D)
314.  District 9
315.  Disturbia
316.  Django elszabadul
317.  Dr. Zsivágó
318.  Dragonball - Evolúció
319.  Dredd (BD3D)
320.  Drive - Gázt! (digibook)
321.  Dumbo
322.  Dundee Őrnagy
323.  Dühöngő bika
324.  E.T. - A földönkívüli (digibook)
325.  Ég és Föld harcosai
326.  Egek Ura
327.  Egy ágyban az ellenséggel
328.  Egy becsületbeli ügy
329.  Egy bogár élete
330.  Egy boltkóros naplója
331.  Egy ropi naplója: Kutya egy idő
332.  Egy ropi naplója: Testvérháború
333.  Egyenesen át
334.  Egyszerűen bonyolult
335.  Éjféli cowboy
336.  Éjjeli féreg
337.  Éjsötét árnyék
338.  Éjszaka a múzeumban
339.  Éjszaka a múzeumban 2.
340.  Elcserélt életek
341.  Elektra
342.  Elfújta a szél (gyűjtői változat)
343.  Elhajlási engedély
344.  Éli könyve
345.  Ellenséges terület
346.  Elrabolva 1-3. gyűjtemény
347.  Elysium - Zárt világ
348.  Én és én, meg az Irén
349.  Én, a robot (BD3D) ( Sonny fej - gyűjtői változat)
350.  Ének az esőben
351.  Eredet (Aktatáskás - gyűjtői változat)
352.  Erin Brockovich, zűrös természet
353.  Erőnek erejével
354.  Erőpróba
355.  Értelem és érzelem
356.  Esőember (BD4K)
357.  Eszeveszett küzdelem
358.  Exek és szeretők
359.  Exférj újratöltve
360.  Exodus: Istenek és királyok ( Full Slip Steelbook)
361.  Fantasztikus labirintus
362.  Fantasztikus négyes
363.  Fargo
364.  Farkas
365.  Farkasokkal táncoló
366.  Fehér pokol
367.  Fejbenjáró bűn
368.  Fék nélkül
369.  Fekete hattyú
370.  Féktelenül
371.  Féktelenül 2
372.  Fel
373.  Feledés
374.  Felhőatlasz
375.  Fennsíkok csavargója
376.  Férfias Játékok
377.  Fertőzés
378.  Fogtündér
379.  Footloose
380.  Förtelmes főnökök
381.  Förtelmes főnökök 2.
382.  G.I. Joe - A kobra árnyéka
383.  G.I. Joe 2.- Megtorlás (BD3D)
384.  Gattaca
385.  Gengszterosztag
386.  Gettómilliomos
387.  G-Force - Rágcsávók
388.  Ghost
389.  Gladiátor (digibook)
390.  Godzilla  (BD3D)
391.  Godzilla (BD4K)
392.  Good Will Hunting
393.  Gran Torino
394.  Gravitáció (BD3D)
395.  Gru (BD3D)
396.  Gru 2. (BD3D)
397.  Gyakornokok
398.  Gyorsabb a halálnál
399.  Hadak útján
400.  Hair
401.  Hajsza a föld alatt
402.  Hajsza a győzelemért
403.  Halálfutam
404.  Halálfutam - A pokol tüze
405.  Halálfutam 2.
406.  Halálos iram
407.  Halálos iramban
408.  Halálos iramban 6.
409.  Halálos iramban 7.
410.  Halálos iramban: Ötödik sebesség
411.  Halálos iramban: Tokiói hajsza
412.  Halálosabb iramban
413.  Halálra jelölve
414.  Halhatatlanok (BD3D)
415.  Hamupipőke: A teljes gyűjtemény
416.  Hancock
417.  Hanna – Gyilkos természet
418.  Hannah Montana - A film
419.  Harag
420.  Harcosok Klubja
421.  Harmadik típusú találkozások
422.  Harry Potter - A teljes sorozat (gyűjtői változatok)
423.  Hasonmás
424.  Hegedűs a háztetőn
425.  Herkules
426.  Hét élet
427.  Hét év Tibetben
428.  Hiába futsz
429.  Híd a Kwai folyón
430.  Hipervándor (BD3D)
431.  Hippolit a lakáj
432.  Hitchcock
433.  Hitman - A bérgyilkos
434.  Hófehér és a vadász
435.  Hófehérke és a hét törpe
436.  Hogyan lopjunk felhőkarcolót
437.  Hogyan rohanj a vesztedbe
438.  Hold
439.  Holnapután
440.  Holt Költők Társasága
441.  Holtodiglan (digipack)
442.  Honnan tudod
443.  Horton
444.  Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak (BD3D)
445.  Hova lettek Morganék?
446.  Hős
447.  Hudson Hawk
448.  Hulk
449.  Hull a pelyhes
450.  Hupikék törpikék (BD3D)
451.  Hupikék törpikék 2.(BD3D)
452.  I.e. 10 000
453.  Idétlen időkig
454.  Időhurok
455.  Időről időre
456.  Így neveld a sárkányodat (BD3D)
457.  Így neveld a sárkányodat 2. (BD3D)
458.  Ilyenek voltunk
459.  Indiana Jones  - A teljes sorozat (gyűjtői változat)
460.  Interjú a vámpírral
461.  Invictus - A legyőzhetetlen
462.  Ismeretlen férfi
463.  Itt a vége
464.  Ízek, imák, szerelmek
465.  J. Edgar - Az FBI embere
466.  Jack Reacher (Steelbook)
467.  Jack Ryan: Árnyékügynök
468.  Jég és föld között
469.  Jégkorszak - A Teljes Gyűjtemény
470.  Jégvarázs (BD3D)
471.  Jerry Maguire - A nagy hátraarc
472.  JFK: A nyitott dosszié (Steelbook)
473.  Joe Kidd
474.  John Carter (BD3D)
475.  John Rambo
476.  John Wick ( Full Slip Steelbook)
477.  Johnny English újratöltve
478.  Julie & Julia - Két nő, egy recept
479.  Jurassic Park: A trilógia (gyűjtői változat)
480.  Kalifornia - A halál nem utazik egyedül
481.  Kamuzsaruk
482.  Kapitány és katona - A világ túlsó oldalán
483.  Karácsony Artúr (BD3D)
484.  Karácsonyi ének (BD3D)
485.  Karácsonyi kutyabalhé
486.  Karate kölyök
487.  Karate kölyök 2.
488.  Karate kölyök 3.
489.  Katy Perry – A film: Part Of Me (BD3D)
490.  Kavarás
491.  Kegyetlen játékok
492.  Kéjjel-nappal
493.  Keleti nyugalom – Marigold Hotel
494.  Kellékfeleség
495.  Kémes hármas
496.  Kémjátszma
497.  Kényszerleszállás
498.  Keresd a nőt!
499.  Kertvárosi kommandó
500.  Ki nevel a végén
501.  Kick-Ass 2. (Ha/Ver 2.)
502.  Kill Bill - 1. rész
503.  Kill Bill - 2. rész
504.  Kincs, ami nincs
505.  King Kong
506.  Komfortos mennyország
507.  Komputerkémek
508.  Koszorúslányok
509.  Könnyű nőcske
510.  Közelebb
511.  Közellenségek
512.  Kung Fu Panda (BD3D)
513.  Kung Fu Panda 2. (BD3D)
514.  Kutyahideg
515.  Különvélemény
516.  Lara Croft - Tomb Raider
517.  Last Vegas
518.  Lecsó
519.  Legenda vagyok
520.  Lesz ez még így se
521.  Lincoln
522.  Looper - A jövő gyilkosa
523.  Lopakodó
524.  Lopott idő
525.  Lorax (BD3D)
526.  Lovagregény
527.  Lucy (Steelbook)
528.  Maci Laci
529.  Mackótestvér
530.  Mackótestvér 2.
531.  Macskarisztokraták
532.  Mad Max-gyűjtemény (benzinkannás gyűjtői változat)
533.  Madagaszkár
534.  Madagaszkár 2.
535.  Madagaszkár 3.
536.  Made in Hungária - A zene felszabadít
537.  Malavita - Vérmesék
538.  Mamma Mia! (digibook)
539.  Már megint te?!
540.  Marley meg Én
541.  Másnaposok
542.  Másnaposok 2.
543.  Másnaposok 3.
544.  Mátrix
545.  Mátrix - Forradalmak
546.  Mátrix - Újratöltve
547.  Max Payne - Egyszemélyes háború
548.  Medvék (IMAX)
549.  Megaagy (BD3D)
550.  Megdönteni Hajnal Tímeát
551.  Megmaradt Alice-nek
552.  Men in Black - A sötét zsaruk (BD4K)
553.  Men in Black - Sötét zsaruk 2.
554.  Men in Black - Sötét zsaruk 3. (BD3D) (gyűjtői változat)
555.  Ments meg, uram!
556.  Mennyei királyság
557.  Merida, a bátor (BD3D)
558.  Miami Vice
559.  Michael Jackson - This Is It
560.  Micsoda nő
561.  Míg a jackpot el nem választ
562.  Millió dolláros bébi
563.  Minden odavan
564.  Mindenképpen talán
565.  Mindenki szereti a bálnákat
566.  Mindenütt nő
567.  Mindörökké rock
568.  Mission Impossible 3
569.  Mission: Impossible - Fantom Protokoll
570.  Monty Python : Brian élete
571.  Monty Python : Nem a messiás - Csak egy nagyon haszontalan fiú
572.  Monty Python: Az élet értelme
573.  Monty Python: Gyalog galopp
574.  Mortdecai
575.  Moulin Rouge!
576.  Mr. Bean - Az igazi katasztrófafilm
577.  Mr. Bean nyaral
578.  Mr. Peabody és Sherman kalandjai (BD3D)
579.  Mr. Popper pingvinjei
580.  Műkincs hajsza
581.  Műkincsvadászok
582.  Nagy durranás
583.  Nagy durranás 2. – A második pukk
584.  Nagy Sándor, a hódító
585.  Nagy zűr Kis-Kínában
586.  Nagyfiúk
587.  Nagyfiúk 2.
588.  Nagyon vadon (BD3D)
589.  Napfény
590.  Narnia Krónikái: A Hajnalvándor útja (BD3D)
591.  Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
592.  Narnia krónikái: Caspian herceg
593.  Nász-ajánlat
594.  Navarone ágyúi 2. – A 10-es különítmény
595.  Ne bántsátok a feketerigót! (digibook)
596.  Ne szólj száj!
597.  Ne szórakozz Zohannal!
598.  Nem kellesz eléggé
599.  Nem vénnek való vidék
600.  Némó nyomában (BD3D)
601.  Nemzetbiztonság Bt.
602.  New York bandái
603.  Nincs bocsánat
604.  Nindzsa Gyilkos
605.  Noé (BD3D)
606.  Non-stop
607.  Női szervek
608.  Nyár februárban
609.  Nyolc tanú
610.  Nyugaton a helyzet változatlan
611.  Oceans Eleven: Tripla vagy semmi
612.  Oceans Thirteen: A játszma folytatódik
613.  Oceans Twelve: Eggyel nő a tét
614.  Oldboy
615.  Ollókezű Edward
616.  Orvlövész
617.  Óz, a csodák csodája (BD3D)
618.  Óz, a hatalmas (BD3D)
619.  Örökkön-örökké
620.  Őrült szenvedély
621.  Őrült, dilis, szerelem
622.  Összeesküvés elmélet
623.  Ötéves jegyesség
624.  Pain & Gain
625.  Pán Péter 1-2.  gyűjtemény
626.  Pancser Police (BD4K)
627.  Pár dollárral többért
628.  ParaNorman (BD3D)
629.  Párterápia
630.  Paul
631.  Pearl Harbor - Égi Háború
632.  Penge 2.
633.  Pénzcsináló (BD4K)
634.  Pénzvonat
635.  Percy Jackson és az Olimposziak: Villámtolvaj
636.  Percy Jackson: Szörnyek tengere (BD3D)
637.  Perzsia hercege – Az idő homokja
638.  Philadelphia - Az érinthetetlen
639.  Phillips kapitány
640.  Pi élete (BD3D)
641.  Piszkos pénz
642.  Pitch Black - 22 évente sötétség
643.  Pocahontas
644.  Pocahontas 2.
645.  Pofázunk és végünk
646.  Pókember trilógia
647.  Polar Expressz (BD3D)
648.  Pompeji 3D (BD3D)
649.  Ponyvaregény
650.  Poseidon
651.  Prometheus (Steelbook) (BD3D)
652.  R.I.P.D. - Szellemzsaruk
653.  Rachel esküvője
654.  Ragadozó (BD3D)
655.  Ragadozó 2.
656.  Ragadozók
657.  Randiguru
658.  Rango
659.  RED 2.
660.  Reflektorfény
661.  Rém hangosan és irtó közel
662.  Reszkessetek betörők 2. - Elveszve New Yorkban
663.  Reszkessetek betörők!
664.  Rettenthetlen
665.  Riddick
666.  Rio (BD3D)
667.  Rio 2. (BD3D)
668.  Robin Hood
669.  Robotzsaru
670.  Robotzsaru
671.  Robotzsaru 2.
672.  Robotzsaru 3.
673.  Rocky - A teljes gyűjtemény
674.  Rohanás
675.  Rómeó + Júlia
676.  Ron Burgundy: A legenda folytatódik
677.  Rontó Ralph (BD3D)
678.  Rossz szomszédság
679.  Rossz tanár
680.  S.W.A.T. – Különleges kommandó
681.  Salt ügynök (Steelbook)
682.  Sammy nagy kalandja 2.: Menekülés a Paradicsomból (BD3D)
683.  Sammy nagy kalandja: A titkos átjáró (BD3D)
684.  Samsara - A lét örök körforgása
685.  Sasszem
686.  Schindler listája (gyűjtői változat)
687.  Sherlock Holmes
688.  Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték
689.  Shrek Quadrológia  (gyűjtői változat) (BD3D)
690.  Sin City: A bűn városa
691.  Sissi trilógia
692.  Sophie választása
693.  Sorsjegyesek
694.  Sorsügynökség
695.  Spíler
696.  Spirit: A sikító város
697.  Star Trek
698.  Star Trek 2. - Sötétségben (BD3D)
699.  Star Wars - A Klónok háborúja
700.  Star Wars - A teljes sorozat (gyűjtői változat)
701.  Steven Spielberg limitált rendezői gyűjtemény
702.  Streetdance 2. 3D
703.  Super 8
704.  Superman - A mozifilm
705.  Superman visszatér
706.  Susi és a Tekergő
707.  Szabadság, szerelem
708.  Száguldó bomba
709.  Száll a kakukk fészkére
710.  Szállító 2
711.  Számos pasas
712.  Szárnyas fejvadász - A végső vágás
713.  Szédületes éjszaka
714.  Szellemirtók (BD4K)
715.  Szellemirtók 2. (BD4K)
716.  Személyiségtolvaj
717.  Szemfényvesztők
718.  Szemtől Szemben
719.  Szenvedélyek viharában
720.  Szerelem és más drogok
721.  Szerencsecsillag
722.  Szexvideó
723.  Szigorúan Bizalmas
724.  Szilveszter éjjel
725.  Szörny Egyetem (BD3D)
726.  Szörny Rt. (BD3D)
727.  Szörnyek az űrlények ellen
728.  Szupercella
729.  Szükségállapot
730.  Szülői felügyelet nélkül
731.  Támadás a Fehér Ház ellen
732.  Tarzan
733.  Távkapcs
734.  Taxisofőr
735.  Ted (Steelbook)
736.  Téli mese
737.  Terhes társaság
738.  Terminátor - A halálosztó (Steelbook)
739.  Terminátor - Megváltás
740.  Terminátor 2 - Az ítélet napja (Terminátor fej - gyűjtői változat)
741.  The Expendables  - A feláldozhatók 2.
742.  The Expendables - A feláldozhatók
743.  The Expendables - A feláldozhatók 3
744.  Thelma és Louise
745.  Thor
746.  Thor: Sötét világ (BD3D)
747.  Tigris és Sárkány
748.  Tigrisek földjén
749.  Tintaszív
750.  Tintin kalandjai (BD3D)
751.  Titanic (BD3D) (gyűjtői változat)
752.  Titokzatos folyó
753.  Tolvajtempó
754.  Tombstone - Halott város
755.  Top Gun
756.  Total Recall - Az emlékmás (BD4K)
757.  Toy Story Trilógia
758.  Tökéletes bűnözők
759.  Tökéletes célpont
760.  Tökéletes hang
761.  Tökéletes katona - A visszatérés
762.  Tőzsdecápák
763.  Tőzsdecápák – A pénz nem alszik
764.  Transformers trilógia (Autobot  + Ultimate gyűjtői változat)
765.  Transformers: A kihalás kora (BD3D) (Grimlock és Optimus szoborral)
766.  Transz
767.  Transzcendens
768.  Trója
769.  Tron: Örökség (BD3D)
770.  Trópusi vihar
771.  True Grit - A félszemű seriff
772.  Túl az Óperencián
773.  Túl jó nő a csajom
774.  Turbó (BD3D)
775.  Tűzgyűrű (BD3D)
776.  Tűzszekerek
777.  Underworld - A vérfarkasok lázadása
778.  Underworld – Az ébredés (BD3D)
779.  Utazás a rejtélyes szigetre (BD3D)
780.  Utódok
781.  Űrgolyhók
782.  Ütős játék
783.  V, mint vérbosszú
784.  Vad vágyak
785.  Vadállatok
786.  Vadászat a Vörös Októberre
787.  Vadidegen
788.  Vakszerencse
789.  Valami Amerika 2.
790.  Valkűr
791.  Van, aki forrón szereti
792.  Vasember
793.  Vasember 2.
794.  Vasember 3.
795.  Vasököl
796.  Védhetetlen
797.  Védtelen gyermek
798.  Végtelen szerelem
799.  Végveszélyben
800.  Vejedre ütök
801.  Vén Csontok
802.  Verdák
803.  Verdák 2. (BD3D)
804.  Verdanimációk: Matuka meséi
805.  Véres gyémánt
806.  Vicky Cristina Barcelona
807.  Vigyázat, Vadnyugat!
808.  Viharsziget
809.  Világvége
810.  Vissza a jövőbe trilógia (gyűjtői változatok/25th&30th anniversary)
811.  Vizet az elefántnak
812.  Volt (BD3D)
813.  Volt egyszer egy Amerika
814.  Volt egyszer egy Mexikó
815.  Vonzások
816.  Vörös Sárkány
817.  Wall-E
818.  Walter Mitty titkos élete
819.  Wanted
820.  Watchmen - Az Őrzők (Steelbook)
821.  West Side Story
822.  X-akták - A mozifilm
823.  X-Akták - Hinni akarok
824.  X-men - A kivülállók
825.  X-Men – Az eljövendő múlt napjai (BD3D)
826.  X-Men - Az ellenállás vége
827.  X-men - Az elsők
828.  X-Men - Farkas: Az elszabadult változat (BD3D)
829.  X-men 2.
830.  X-men kezdetek: Farkas
831.  xXx
832.  Z világháború (BD3D)
833.  Zombieland
834.  Zorba, a görög
835.  Zorro Álarca
836.  Zöld Lámpás (BD3D)
837.  Zöld Zóna
838.  ZseniKém - Az ügynök haláli


0
2015. november 10., kedd 14:48
Ahogy láttam, az MTVA megjelentette DVD-n a Bazi nagy fracia lagzikat.
Lesz itt is a kínálatban?
0
2015. november 9., hétfő 21:02
Köszi!

Számítottam a Te válaszodra :)
0
2015. november 9., hétfő 20:47
az első!!!

a második inkább a tinbox-okhoz vagy díszdobozokhoz való
0
2015. november 9., hétfő 20:46
Sziasztok!

Egy kicsit "fejleszteni" szeretném a gyűjteményemet, mégpedig úgy, hogy a steelbook kiadványokhoz vennék "állványt".

Jelenleg 2 típus közül lehetne választani. Szerintetek melyik a jobb? Esetleg valakinek van tapasztalata bármelyikkel kapcsolatban?

Az első lehetőség:



A második lehetőség:



Nekem így elsőre a felső tetszik, de a véleményeket szívesen fogadom.

Előre is köszönöm!
0
2015. november 7., szombat 0:18
Nagyon remélem, mert sok helyen akad gond, de az a nagy farkas ott a közepénél egyenesen hótt randa.
0
2015. november 7., szombat 0:17
Sőt -minő szörnyűség!-, elfek is vannak benne:P...

Innentől minden fantasy GyU koppintás lenne, mert elég kevés az olyan, amiben sem ork, sem troll, sem tünde, sem törp, sem semmi ilyesmi nem szerepel.
0
2015. november 6., péntek 23:56
Nem tudom, elég sok fantasyben szerepelnek orkok, könyvekben pláne. Nincs gondom a hasonlattal csak nem értem. :)
Én minden ilyen csemegének örülök, de azért remélem legalább a jò szintet megüti majd.
0
2015. november 6., péntek 23:47
Gondolom, onnan vették ezeket a figurákat. Ráadásul még említik is az orkokat.
0
2015. november 6., péntek 23:19
Nézegettem több helyen is a kommenteket sokan írják ezt. De mitől az? Nekem teljesen elüt attól a hangulat és a látvány is.
0
2015. november 6., péntek 23:16
Gyűrűk ura koppintásnak tűnik.
0
2015. november 6., péntek 22:58
Egyébként szerintem az utómunka még bőven nincs kész.
0
2015. november 6., péntek 22:49
Nekem tetszik, szerintem nem lesz szar. :)
0
2015. november 6., péntek 22:49
LOL. Orkok harcolnak ogrékkal.

Viszont ez tuti moziban nézős, ekkora látványhoz kell a nagyvászon és a hang. :P
0
2015. november 6., péntek 22:11
Nem ide akartam :-)
0
2015. november 6., péntek 21:55
Végre itt az új, teljes Warcraft előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=2Rxoz13Bthc

Igazi Direct To DVD szar lesz sajnos...
0
2015. november 6., péntek 14:31
Tisztelt Xpress!

Koszonom szepen a gyors es hatekony segitseget!

Szep hetveget!
0
2015. november 6., péntek 2:14
Amiben azt írják, hogy a szinkron minőségi munka. Ezt egyébként Márkus Tamáséktól régóta megszokhattuk.
most posts by TM
0
2015. november 5., csütörtök 21:24
Volt egy cikk, már nem tudom hol, ahol megemlítették, hogy fos lett a Spectre szinkronja. Mivel van belőle feliratos kópia, részemről el is dőlt, hogyan nézzük meg a napokban. A Casino Royale volt az utolsó, amit szinkronnal láttam (ha rajtam múlt volna, akkor már azt sem).
0
2015. november 5., csütörtök 14:50
Köszönöm, az aktuális akciókat már néztem, és ami érdekes volt számomra, azt mind kihasználtam;)
Üdv a Tudatos Fogyasztói Társadalomban!
0
2015. november 5., csütörtök 14:40
Köszi szépen!

Ezt az oldalt nem ismertem.
0
2015. november 5., csütörtök 14:34
Cinestar.hu-n volt róla 1 bejegyzés.
0
2015. november 5., csütörtök 14:23
Ja jó köszi! Benéztem :)

Mindenesetre fura, hogy sehol nem írnak a magyar hangokról...
0
2015. november 5., csütörtök 14:14
Például a Westendben is vetítik szinkronnal, éppen a porton néztem most.
0