Keresés

KÉRDÉSEK

2017. november 15., szerda 19:21
Ezeket szerintem nem kellene összemosni...

Mel Gibsonnak többnyire alkoholos befolyásoltság alatt járt el a keze vagy a szája.
Míg Clinton is, ha jól tudom egy nővel lépett félre.
Szóval mindkét eset ezen vetülete belefér a "családi perpatvar" fogalmába, amivel szemben a szakma/társadalom azért megbocsátóbb, mivel senki sem szent.

Kevin Spacey problémája évtizedekre nyúlik vissza, jó ég tudja mennyi kiskorút/felnőttet molesztálhatott, ráadásul úgy tűnik egyre bátrabb és bátrabb lett.

Ha a három szomszéd közül egynek ki kellene adni az útját, én nem hezitálnék.

Mint színésznek, szerintem meszeltek.


0
2017. november 15., szerda 17:46
Mondjuk, ha a feleségét veri, az szerintem van annyira súlyos, mintha egy fiú az "övét" veri, legalábbis a jog szerint. Túlléptünk rajta, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy idővel majd azon is túllépnek. Clinton "csak" a szabad világ fejeként szívatta Mónikát, aztán azóta az is rendben van. Weinsteint meg ne tegyük Spacey mellé, az egy külön ügy. Spacey is bűnös, most nem is rúg labdába, de ahogy az amerikai társadalmat ismerem, imádnak büntetni, s imádnak megbocsátani. De lehet, hogy ezt már írtam is.
most posts by TM
0
2017. november 15., szerda 17:03
Egyetértek. Mondjuk visszagondolva Melt jobban sajnáltam, mert ott a magánügyét fújták fel szinte hollywoodi közüggyé, holott ez a Weinstein/Spacey-eset stb. messze sokkal durvább, mint amit Gibson papa tett. Nem mintha védem, de nagy volt a vezeklése. Letöltötte, lépjünk túl rajta.
0
2017. november 15., szerda 2:12
Most járunk az első évad végén. Azért talán Spacey annyiból jobb, hogy nem nyiffantott ki senkit. Amúgy elég gátlástalan arcberendezése van/volt, ezt már az első komolyabb filmjében (Dolgozó lány) kihasználták a filmesek.
most posts by TM
0
2017. november 14., kedd 22:55
Igen, valóban az, csak ez után elgondolkodom, hogy mennyire volt színészi játék és mennyire volt önmaga Francis Underwood szerepében...
0
2017. november 14., kedd 22:31
Amúgy a "Kevin Spacey belebukott" kitételt szerintem talán lehet ideiglenesnek tekinteni. Hollywood szeret sárba tiporni, majd idővel rehabilitálni. Lám, a zsidókat gyalázó és asszonyt eltángáló Mel Gibson is kb. 10 év után akkora amnesztiát kapott, hogy majdnem Oscar-díj lett a vége. Meg is érdemelte volna.
Spacey is egy remek színész. Kívánom, hogy kapjon második esélyt - persze, ha tud viselkedni majd a forgatásokon.
most posts by TM
0
2017. november 14., kedd 22:09
http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/11/14/hollywood_pedofil_botrany_bryan_singer_den_marc_collins-rector_x-men_gary_goddard/

0
2017. november 14., kedd 1:03
Spacey már példát mutatott, hiszen bent van a Förtelmes főnökök-dobozban.
most posts by TM
0
2017. november 13., hétfő 23:46
... ami bővíthető...
0
2017. november 13., hétfő 23:44
Lehetne egy Perverz állatok-díszdoboz.
0
2017. november 13., hétfő 22:23
:)
0
2017. november 13., hétfő 22:05
Weinstein, Spacey és Ratner filmek nem lesznek leakciózva?
Üdv a Tudatos Fogyasztói Társadalomban!
0
2017. november 10., péntek 2:13
Ja, én is. Szegény, valahol áldozat is volt.
0
2017. november 10., péntek 1:12
Hát nem. Clayt viszont valahogy mégis.
0
2017. november 10., péntek 1:02
Király. Örülök. Akkor Gemmát te sem zártad a szívedbe, ugye??? :)
0
2017. november 10., péntek 0:14
Apropó sorozat, apropó egyetértés: Olvasgattam a SoA-írásaidat és többnyire ugyanaz a véleményem a sorozatról, a végéről, a hangulatáról.
0
2017. november 10., péntek 0:06
Ebben (is?) egyetértünk.

Régóta tervezem, hogy abbahagyom a vásárlását, de valami miatt mindig az újságosál kötök ki. Mondjuk a sorozatos különkiadásuk jó.
0
2017. november 9., csütörtök 23:45
Jól jártál, a Vox feleannyit sem ér, mint a Cinema.
0
2017. november 9., csütörtök 23:18
1,5 év hirdetés után hulladékgyűjtésre adtam le egy egész raklap számítástechnikai magazint, 1988-tól, még megvoltak az 5,25-ös floppy mellékletek is...
0
2017. november 9., csütörtök 23:15
én annak idején itt a fórumon adtam el, talán egy tízesért
időben kell kiszállni..
mondjuk utána a vox már csak a feléért ment el
0
2017. november 9., csütörtök 23:08
laaci1111@gmail.com köszi
0
2017. november 9., csütörtök 21:02
Szia! Nem látom az e-mailedet, megírnád a címed? Köszi
0
2017. november 9., csütörtök 16:08
Szia!Írtam. Érdekelne.
0
2017. november 9., csütörtök 15:20
Én is sajnáltam. :(
0
2017. november 9., csütörtök 15:15
Sajnálnám kidobni, egy rakat pénzt fizettem érte anno, hogy hiánytalan legyen a gyűjteményem, aztán vagy 10 éve abbahagytam az újság vásárlását.
0