Igen, felezi, de 540p a jobb és ugyanúgy 540p a bal szemnek jut.
0
2017. március 22., szerda 9:31
1158
Bocs, 540 sort kapunk. :-)
0
2017. március 22., szerda 9:30
1158
Szerintem a passzív technológiával nem igazán lehet tűéles képről beszélni. Legalábbis BD-nél nem. Ha a rendelkezésre álló 1080 sort felezzük (márpedig a passzív technológia ezt teszi), akkor 5040 sort kapunk, ami kevesebb, mint a normal SD TV (például a DVD) sorainak a száma. Akkor minek a BD? Én több ilyen TV-t próbáltam, és nagyon zavart a jól látható sorfelezés, és egyáltalán nem láttam tűélesnek.
0
2017. március 22., szerda 9:24
1158
A DVDEXTRA utoljára a januári megjelenéseket közölte még decemberben. Azóta nincs bejegyzés. A Xpress.hu körülbelül ugyanakkor szólt utoljára hozzá itt a fórumon. Úgy tűnik, ezt a két oldalt már csak a felhasználók látogatják. Elég kár.
0
2017. március 20., hétfő 22:33
14599
Utólag már biztosan nem fogják, főleg hogy a BD-n nincs magyar hang, csak a DVD-kiadáson. Két éve kijött, ezalatt csak az nem vette meg kintről, aki nem akarta. Én ugyan láttam, de nem hagyott mély nyomokat bennem.
0
2017. március 20., hétfő 20:53
1496
Köszi. Rákérdezek, esetleg nem e akarják behozni utólag.
0
2017. március 20., hétfő 6:38
14599
Bontonfilm (Universal)
0
2017. március 20., hétfő 4:07
1496
Az Úgy fent mint lent című film melyik kiadóhoz tartozik?
0
2017. március 19., vasárnap 14:42
627
Köszönöm a válaszokat!
"Ne haragudj, de nem értem a kérdést!"
Ugyebár vannak olyan 3D-s filmek (Pl. Z világháború, Star Trek:Sötétségben stb.) amin csak 3D-ben van a film. Szemüveget nem fogok nagy tételben venni a Tv-hez, mert nem lenne úgysem kihasználva, kb. csak engem érdekel egy-egy jelenet 3D-ben. Szóval ha úgy alakul és szeretném ezeket a filmeket egy nagyobb vendégsereggel nézni, akkor a TV-n kinyomom a térhatást mint az LG-n és élvezzük 2D-ben a filmet. De akkor jól gondoltam, hogy megoldható lesz a Sony-n is.
0
2017. március 19., vasárnap 14:33
1333
"Igaz nekem nem Sony-m van, hanem egy Pana plazma, de ott is lehet a 3D-s filmeket 2D-ben nézni."
Hogyan tudsz egy 3D Blu-ray lemezet "2D-ben nézni"?
0
2017. március 19., vasárnap 14:32
1333
Neked is ilyen SONY televíziód van?
0
2017. március 19., vasárnap 13:49
1698
Igaz nekem nem Sony-m van, hanem egy Pana plazma, de ott is lehet a 3D-s filmeket 2D-ben nézni. A tv-n kikapcsolható.
Gondolom a Sony is tudja, sőt feltételezem az összes 3D-t tv,a mi tud felkovertálni is.
De ha utána nézel a neten, biztos van róla valami írás, vagy az üzletben is megtudják mondnai. )
SuperHeRo
0
2017. március 19., vasárnap 12:42
19955
igen, legalábbis az ennyimén igen
0
2017. március 19., vasárnap 12:28
1333
"A Sony-n is kikapcsolható a 3D megjelenítés azokon a lemezeken amik alapból csak 3D-n tárolják a filmet?"
Ne haragudj, de nem értem a kérdést!
A 3D-s Blu-ray filmeket csak akkor tudod élvezni, ha aktiválod a televízió készülékeden a 3D-t. Egyébként szellemképes tartalmat látsz.
Egyébként természetesen - mint az összes 3D képes televízió esetében - a 3D-t kikapcsolhatod, és aktiválhatod bármikor.
(BTW... Ugye tudod, hogy technológiai szempontból semmi különbség nincsen a két modell között? A 80x utolsó számjegye a modell színkódja, illetve utal arra, hogy melyik országba készült hivatalosan.)
Amúgy jó kis készülék. Ebben a méretben, 3D-sben, ennél olcsóbbat és jobbat nem találsz.
Viszont azért lehet kapni még "normális TV-t" 3D funkcióval. Más kérdés, hogy nem a ~200.000-es kategóriában. :) Azért egy LG 3D-s OLED képminősége vitán felül pazar. ;-) Tűéles a kép, és a passzív technológiára nem jellemző módon elég széles betekintési szögből is remekel.
0
2017. március 19., vasárnap 10:39
627
Bocsánat ha közbezavarok, de lenne egy kérdésem.
Áprilisban új TV-t veszek, történetesen beleszerettem a Sony KDL-55W808C vagy 809C modellekbe. A kettő közül valamelyiket veszem 139 centiben. 4K-ban nem gondolkodom mert nem akarok megint filmgyűjteményt cserélni, a 3D kifutóban, alig lehet már normális TV-t találni ezzel a funkcióval. De azért nyilván sajnálnám azt a 40 valahány filmemet amit megvettem ebben a formátumban. Korábban csak LG TV-m volt és van is 3D-vel.
A kérdésem pedig nagyon egyszerű, hátha meg tudja valaki mondani akinek van hasonló Sony TV-je.
A Sony-n is kikapcsolható a 3D megjelenítés azokon a lemezeken amik alapból csak 3D-n tárolják a filmet?
0
2017. március 18., szombat 23:34
5528
Természetesen úgy gondolod ahogy akarod. Semmi baj, befejeztük.
0
2017. március 18., szombat 22:13
52685
Értem. Ez nem igaz, de mindegy. Mindenesetre leírtam, hogy miért született az a hozzászólásom, amire reagáltál, részemről ennyi.
most posts by TM
0
2017. március 18., szombat 20:33
2693
Bár én nem vagyok nagyon aktív fórumtag, de kár lenne most ilyen apróság miatt egymás torkának esni. Tény, hogy kényelmetlen, hogy se az Xpress, se a PV nem konkrét vagy hivatalos tájékoztatást mi történt. Egymást közt szerintem rédemes megosztani a tudott infókat, mert mindig van valaki ,aki naktív van nem olvasgatja a fórumot. ÉS még beszüntetni a fórumot! Azt kéne. :) Ez az egyik fő indok, amiért Xpress-es vagyok. Hisz vásárlóktól lehet pontos infókat kapni egy-egy kiadványról, hírekről, stb. Számomra ez ad lelket ennek a boltnak.
0
2017. március 18., szombat 19:11
5528
Igen, de mint látod ez esetben nem ez az elsődleges szempont. Így én nem is nyaggatom őket kérdésekkel. Nem válaszolnak elfogadom. Nem is vettem csak emiatt máshonnan filmet. Nincs is baj az építő jellegű kritikával, de pindurkát már túlzásba van véve. Szóval én vagyok az egyetlen nem Xpress ellenes.
0
2017. március 18., szombat 17:52
52685
Viszont az alanyi jog és az üzleti érdek nem jár kéz a kézben. A hozzászólási jogot azért kaptad, mert korrekt módon sokat vásároltál itt. Ezen nincs szégyellni való, feltéve, hogy nem Xpress ellenes vagy. Az építő jellegű kritikát írók sem azok.
most posts by TM
0
2017. március 18., szombat 17:27
5528
Nyílvánvaló. De alanyi joguk hogy mikor közlik ezt. Én meg szégyellem magam amiért megkaptam a fórum hozzászólási jogot.
0
2017. március 18., szombat 17:05
52685
Ez egy speciális helyzet, amiről csak a bolt illetékes hiteles tájékoztatást adni. A fórum meg ne álljon le, pont elég lenne az is, ha alapos körültekintés nélkül (értsd: csak az utolsó beírást olvasva) nem irkálnának bele.
most posts by TM
0
2017. március 18., szombat 16:45
5528
De legalább megbeszélik ha tudnak infót róla. Nem tagadom, az nem árt ha a bolt ad információt a kialakult helyzetről. Vagy inkább álljon le a fórum, az egy elég jó megoldás lenne.
0
2017. március 18., szombat 16:35
5528
Aham!
0
2017. március 18., szombat 16:33
520
Nekem egy dolog nemigazán világos. Oké hogy a Provideo összeakasztotta a bajszát az Xpress-el és ezért van az ami, de a DVD Extra vajon miért nem közöl velünk lassan három hónapja semmit? Legalább a többi kiadó új megjelenéseiről kaphatnánk némi tájékoztatást, mert jelenleg mindig máshonnan kell összeszedegetni az épp aktuális megjelenéseket. Vagy már ott is csődközeli hangulat van, ami nem ránk tartozik?