Üdv!
Az üres CD-kre (és DVD-kre) a jogdíjak nem úgy születtek, hogy volt egy áldatlan állapot (sok kalózkodással) és erre kompenzálandó utólag találták volna ki az üres adathordozók (figyelem, tessék a következő részre figyelni, erre majd még visszatérek) kereskedelmi forgalomba helyezésének feltételeként megszabott szerzői jogdíjat. Nem így történt. A magyar szerzői jogi törvény - ajánlom mindenkinek tanulmányozásra, mielőtt az urban legend szinten terjendő hülyeségeket elhinné - alapjában véve egy nagyon jóindulatú, a felhasználókra nézve igen megengedő törvény, hiszen a magáncélú másolat készítését zene és film esetében szabadon megengedi. A magáncélú másolás, amennyiben nem jár a másolásvédelmi rendszer megtörésével, teljesen jogszerű. A magáncélú felhasználás, másolás fogalmát aránylag jól definiálja a kissé idejétmúlt jogszabály, de mindenképp ide tartozik a saját (nem kereskedelmi, tehát nem mások megbízásából, ellentételezésért cserébe végzett) célra képszített másolat készítése, TV- és rádióadások felvétele, de az internetről történő zene- és filmletöltés is (figyelelem, a feltötés, megosztás már nem megengedett!). Mivel ilyen esetben jellemzően a másolásvédelmi rendszerek megtörése, kikerülése sem áll fenn, semmilyen törvénysértés nem történik: a magyar ember nyugodtan másolhat és letölthet saját maga, szűk családi köre számára zenét, filmet, videoklipet a netről, avagy a kölcsönkapott műsoros adathordozóról. Ugyanakkor viszont létezik az úgynevezett "üreskazetta" díj, azaz az írható, üres adathorodozókra kivetett szerzői jogi átalánydíj. Ez azonban jóval korábbra nyúlik vissza, mint a CD és a DVD megjelenése, ugyanis már a szalagos (hangszalagos, kazettás és VHS) korszakban is jelen volt. Ezzel a beszedett jogdíjjal kompenzálják a magáncélú felhasználás és magáncélú másolás során ugyebár ingyen többszörözött szerzői jogvédett anyagok miatt kieső bevételt.
A CD-s korszak annyiban hozott újdonságot, hogy az írható CD volt az első olyan adathordozó, amelyre sikerült olyan jogdíjat megállapítani, hogy az elviselhetetlenül megemelte a termék (azaz az írható CD-lemez) fogyasztói árát és mivel éppen ezért a hivatalosan forgalomba hozott írható CD így a kutyának se kellett, a jogdíj megfizetését igazolandó, a jobb ellenőrizhetőség reményében bevezették a matricás rendszert.
De közben beléptünk az EU-ba is, a határok kinyíltak, matrica ide vagy oda, a hivatalosan forgalomba hozott írható CD (és később a DVD is) szinte eladhatatlanná vált. A DVD esetében volt olyan időszak, amikor a jogdíj magasabbb volt, mint a pőre lemez import ára. Így sokan matrica nélküli (azaz jogdíjfizetés nélkül bekerült) írható lemezt szereznek be. A félreértések sora itt kezdődik. Ugyanis a jogdíjfizetés ellenőrzése, tehát a magáncélú másolat jogossának elbírálása nem a felhasználó szintjén egy-egy adott lemezre történik (tehát nem attól lesz jogtiszta egy másolt filmed vagy zenéd, mert matricás lemezre írtad, a matricát nem kell őrizni), hanem a magyarországi _forgalomba helyezés_ feltétele, hogy az adott koronra megfizessék a jogdíjat. Ha a végfelhasználó olyan üres lemezt vesz (akárkitől, vagy mondjuk külföldről rendelve), amin nincs matrica, és az üres lemezt nem értékesíti tovább, nem helyezi kereskedelmi forgalomba, attól még az ilyen lemezre kiírt magáncélú másolata ugyanolyan legitim, mintha (sokkal drágábban) egy matricás lemezre került volna az anyag. Mert nem a matrica engedi meg a magáncélú másolat készítését külön-külön lemezenként, hanem a szerzői jogi törvény. Más kérdés, hogy ezt kompenzálandó a hivatalosan forgalmazott üres lemezeket jogdíj terheli (tehelné, ha valaki venne hivatalosan írható lemezt). Ez a rendszer akár működhetne is. A probléma ott van, hogy a jogdíj mértéke hülyén került megállapításra. Ha sokkal alacsonyabb lenne az összeg, akkor a számtalan - most mindenféle papír, adó- és jogdíjfizetés nélkül - beáramló üres lemez mindegyike után befyolna az a kis összeg, de összességében jóval több, mint most. Ugyanis most a töredékére sorvasztott hivatalos forgalmazás alig ad el valamicske írható lemezt a feketepiachoz és a közvetlen külföldi beszerzéshez képest, így a beszedhető jogdíjak tovább csökkennek. Ezért cserébe viszont újabb és újabb adathordozó típusokra próbálnak jogdíjat kivetni, illetve a jogdíj összegét olyan magasan kell tartaniuk, hogy az összesen beszedhető, beszedendő végösszeg lehetőleg ne csökkenjen. El is lérkeztünk a csúcsponthoz. Ki állapítja meg, hogy mekkora összeget kell összesen beszedni egy évben az üres adathordozók után? Ki állapítja meg, hogy ennek elérése érdekében mennyi legyen egy-egy üres adathordozóra a jogdíj? Van (több, de legfőképpen) egy szervezet, akik a szerzők, előadók, alkotók közös jogait képviselik, úgynevezett közös jogkezelő szervezetek. Nagyon helyes, erre igenis szükség van, amennyiben nem a multinacionális mammutvállalatok és egy szűk beső körl obbiérdekeiről van szó és mindez egy átlátható, nyilvános elszámolási rendszeben megy/menne végbe. A közös jogkezelő szervezet állapítja meg ezeket az összegeket. A mindenkori kultúrális (vagy ezzel ekvivalens) miniszter csak jóváhagyhatja ezeket a számokat - bár a törvény kötelezi rá, hogy egyeztetnie kell(ene) az ilyen jellegű adathordozók felhasználóinak, kereskedőinek érdekeit képviselő szervezetekkel, és a konszenzus megteremtése után írhatná csak alá a törvényt, amely végül jogegőre emeli, hogy mely adathordozókra mennyi jogdíjat kell fizetni a forgalomba helyezéshez. Sajnos a szerzőket, kiadókat képviselő ARTISJUS bármit is tesz le a miniszter elé, az erős lobbi (és ki tudja még mi) miatt a vakon jóváhagyják azt. A műsoros kiadványok rosszul fogynak Magyarországon, tehát a kiadók bevétele egyre karcsúbb. A magáncélú másolás és főlég az ipari kalózkodás károkat okoz, ezen nincs mit elvitatni. Az "üreskazetta" jogdíj tehát szükséges rossz, nem kell és nem szabad eltörölni! De ha normális mértékben sikerülne megállapítani ezen jogdíjak mértékét, a mostaninál sokkal több írható lemez, üres adathordozó kelne el a hivatalos piacon, így több pénz jutna a kompenzálásra is. Ha mindezzel együtt mondjuk a kiadók is okosabban próbálnák belőni a műsörös Audio CD lemezek és egyes DVD-Video kiadványok árát (bár a hazai filmek árszintjével én személy szerint maximálisan eléhgedett vagyok az utóbbi időben és nem a 990 forintos kategóriára gondolok), akkor mind az üres adathordozók hiavatalos piacáról, mind a műsoros kiadványokból több pénz folyna be. Sajnos azonban az ARTISJUS még arra sem hajlandó, hogy elárulja, mennyi írható CD- és DVD-lemezre szedtek be szerzői jogdíjat (ma már sok szerző is kifogásolja, hogy nincs a befolyt összegek elosztásáról nyilvános elszámolás) egy adott időszak alatt, mert akkor szembesíthetők lennének a feketepiac és a külföldről közvetlenül beáramló lemezek mennyiségével, és világossá válna, hogy a hivatalos piac az ő hülyeségük miatt zsugorodott össze. Hát persze, hogy nincs bevétel az üres lemezek jogdíjaiból, ha egyszer a jogdaj akkora, hogy senki nem veszi meg! De semmi gond, megpróbálják másképp pótolni a kieső bevételt, hiszen a még forgalomba sem helyezett Blu-ray és HD DVD lemezekre is kivetették már a jogdíjakat, sőt a merevlemezes asztali felvevőket is bevették a jogídköteles termékek sorába (nem tudni, hogy végeztek-e bármilyen hatástanulmányt, egyeztettek-e bármilyen független szakértői csoporttal - erősen kétlem, még a Blu-ray és a HD DVD nevét sem tudták helyesen leírni a hivatalos papírjaikban), tehát csak egy dolog számít: a kitűzött fix összeget valahogy össze kell kaparni minden üzleti évben. Mekkora ez az összeg? Hogyan adódik össze? Pontosan hová kerül? Milyen szakmai megfontolás alapján állapítják meg hogy melyik adathordozóra mekkora jogdíj kerüljön? És annak ellenére, hogy ez minden vásárlónak extra kiadást jelent, hogy-hogy nem lehet belenézni az elszámolásba? Itt van a kutya elásva gyerekek, Made In Hungary. Közben meg a zenekiadók ugyanígy csinálnak a műsoros lemezek árképzésével: egyre kevesebb fogy? Akkor emeljük az árat! Ez a magyar digitális rögvalóság a 21. század küszöbén. Ha az egész elrohadt miskulancia a fejükre omlik, talán rájönnek, ki cseszte le?
/Megjegyzés: a magáncélú másolataim mellett mintegy 800 darabos eredeti DVD-Video gyűjteményem van, tehát nem a piaci princo-huszárok nevében beszélek/.