Tulajdonképpen akkor kezdtem el velük szimpatizálni, amikor Robero Carlos és David Beckham az utolsó mérkőzéseiket játszották és a legvégén dőlt el a bajnoki cím a javukra. Elsősorban e két játékosnak drukkoltam (meg persze Figót is bírtam)ugyanis Beckham már a United-ben is kedvencem volt, lévén hogy a legnagyobb külföldi kedvencem a ManU. Amikor aztán az angol szupergárdából C. Ronaldo madridi lett, akkor miatta újra feléledt a spanyol csapat iránti érdeklődésem, mindez jó 25 évvel az ominózus mérkőzés után történt, hogy ez "igen könnyű megbocsájtás" vagy sem, azt döntsék el mások. Szerintem nem jó túl sok haragot magunkban cipelni, mert egy idő után több energiába kerül fenntartani a gyűlöletet, mint elengedni az egészet és új lapot nyitni.
A visszavágót én is hallgattam, Vass István Zoltán választékos formában hordta el mindennek a minősíthetetlenül bíráskodó sporttársat, akiről különböző állítások láttak napvilágot, a dilettánsságától kezdve odáig, hogy aranynyaklánccal vesztegették őt meg madridi oldalról. Végülis itthon 2:1 volt, ott meg 0:1, az idegenben lőtt gól döntött. Megjegyzem, itthon sem igazán nekünk fújtak a bírók, tehát nagyon nem lehetett csodálkozni azon, hogy odakint felbillent a pálya. Csak hát jó volt reménykedni a "csodában"(?). A meccs tévéfelvétele egyébként megvan lemezen.
A statisztika pedig az alábbi linken érhető el:
http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/2386