A tegnapi, nagy olaszos EB siker megörvendeztetése mellett el is felejtettem szót ejteni a valenciai Forma 1-es futamról, de most pótlom :D Szóval, nagyon örvendek, hogy a talján istálló spanyol pilótája ebben a kaotikus évben az első lett, aki duplázott :D Nem semmi ez a szezon, ha akarnék, sem emlékezhetnék ennél szorosabb évkezdetre, hiszen utoljára megközelítőleg akkor volt ilyen kezdés, mikor még tervbe se vettek szüleim :)) Habár a Schumacher-éra óta is lelkes Ferrari drukkernek tartom magam, a Mester lelépése óta előbb a Brown GP-nek, majd a Red Bull-nak szurkoltam jobban (akik aztán tavaly kb. le is rombolták nálam a nimbuszukat), de idővel, még a sokáig gyűlölt és egyben tisztelt Alonso-t is megszerettem a Ferrari-ban, így már tavaly is nagyon szorítottam a pirosaknak, no és persze a Mester alakulatának, bár inkább csak Schumacher-nek. Oké, hogy az elmúlt két évben nem volt túl erős a Merci, de ami eddig volt ebben az évben... Én Schumacher helyében már a falat kaparnám, de ő rutinosabb és higgadtabb ember ennél, ezért is örülök annyira, hogy vasárnap a 3. helyet megszerezte, utoljára 6 éve ujjongtam ennyire a befutónál, pedig nem is a győzelemről szólt a végjáték. Fantasztikus volt újra látni a nagy kedvencemet a sajtótájékoztatón, no meg, előtte hallgatni rádión, mintha tényleg első futamgyőzelmét aratta volna. Az pedig aranyos volt, amikor az anyanyelvi nyilatkozatoknál majd egy percig angolul beszélt a német, még a Jégember is elmosolyodott :)) Apropó, Kimi, 2007-ben természetesen ő volt a favoritom, mondjuk őt kivételesen már a McLaren-es időszakban is kedveltem, nála higgadtabb, furább sportembert nem igen láttam még :) Úgyhogy tripla volt az öröm Valenciában, remélem ezek után nem kérdés, maradnia kell a versenynaptárban, sokakkal ellentétben amúgy is szeretem a valenciai pályát. Röviden, csak ennyi mondanivalóm lett volna a Forma 1-ről :D Jövő hétvégén folytatódik a Flúgos Futam :D