Ezzel egyetértek, csak az általánosítod tűnt annak, mintha "gorilláztam" vagy szidtam volna bármi olyanért, amiről nem tehet. :)
A gond ott van, hogy ez nem először történik meg vele, és bizony a riporterek is azt mondták, hogy erre az égvilágon semmi szükség nem volt. Nekem azóta van bajom vele, amióta arrogánsan viselkedik, és lerí róla, hogy képtelen veszíteni! Ezt a tulajdonságát egyetlenegy sportolónak sem tudom tolerálni. Példaként vegyük Nadalt! Nem először fordul vele sem elő, hogy "megsérül". Érdekes módon mindig akkor, amikor vesztésre áll. Ez a szememben ugyanolyan sportszerűtlenség, mint amit Serena csinált. Nadal is emiatt veszítette el a szimpátiámat, és nem ezen a versenyen.
De hogy akkor legyen arról is szó, kivel szimpatizálok: amióta elkezdtem nézni a teniszt (ez a 80-as évek közepére tehető), a férfiaknál Lendl és Wilander voltak az elsőszámú kedvencek. Nem kedveltem McEnroe-t, Edberget és Beckert sem. McEnroe a viselkedése miatt taszított (pedig csak utána tudtam meg, hogy amikor én kezdtem el követni, akkor már kezesbárány volt az előző éveihez képest), a másik kettőt meg azért nem csíptem, mert elég sokszor elverték a kedvenceimet. :)
A nőknél egyértelműen Sabatini-drukker voltam, így sajnos sok sikerélmény nem ért. :) Itt Graf-ra haragudtam, mert szinte mindig megalázóan verte el Gabriella-t. Navratilova semleges volt, a többiek meg nem igazán voltak akkor tényezők. Aztán jött egy kölyök, aki fittyet hányt mindenféle szabályra, poénkodott a pályán, stb. Na innentől kezdve természetesen Agassi drukker lettem, és persze mindig haragudtam Sampras-re, ha legyőzte. :)
Aztán jött a nőknél Szeles, akinek már csak a magyar származása folytán is nem tudtam nem drukkolni, meg nagyon tetszett, hogy magyarul káromkodott, ha nem sikerült neki valami. :)
Aztán az utóbbi évtizedekben megtört bennem valami, nézem ugyan a versenyeket, de már nem nagyon szorítok senkinek annyira. Federer játékát nagyon kedvelem, mert letisztult és intelligens, ha lehet mondani, akkor neki szurkolok. A női mezőnyt viszont egy időben olyan szinten uralták a Serena-testvérek, hogy nem volt érdemes nézni már szinte, hiszen 4-ből 3 nagy tornán ők játszották a döntőket. Ezért is örülök, ha jön valami kis ifjú tehetség, aki képes felérni a csúcsra. Mostanában talán a Cibulkovának szurkolok leginkább, de ő meg annyira nem jó az utóbbi években sajnos.
Na, hát most már kíváncsi vagyok a te kedvenceidre is. :)