Nagyon érdekes hozzászólásokat olvastam az utóbbi egy-két napban. Elsősorban grebence kritikája és eszmefuttatásai tetszettek. Látom, itt tényleg sokan nagyon szeretik a Terminátor-mitológiát (ha szabad így fogalmaznom), és ez is James Cameron filmkészítői zsenijét igazolja. Jómagam is komoly elismeréssel adózom az első két Terminátor-film előtt, ésén is azok egyre népesebb táborát erősítem, akik az idő múlásával az 1984-es klasszikus "A Terminátor"-t tartják a legjobb Terminátor-mozinak az eddig elkészült 2 darab közül. A 2003-as és az idei satnya próbálkozások csak még inkább megerősítik azt a fájdalmas gondolatot, mi szerint végzetes hiba volt elvenni, megerőszakolni és szétcincálni Cameron vízióját. Ez egyszerűen szólva Hollywood egyik leggusztustalanabb pénzorientált gyilkosságának számít. Ám mindezzel együtt arra is is tökéletesen jó pldául szolgált, hogy megmutassa, mennyire felesleges, és rossz döntés volt james Cameron nélkül folytatni a szériát. És hogy az idő múlásával végképp bebizonyosodni látsszon, hogy a két Terminátor-film időtlen modern klasszikusok, amik megismételhetetlenek, és Cameron nélkül folytathatatlanok. Ide sorolnám még a szintén bűnszámba menően mellőzött Brad Fiedelt is, akinek hiánya szintén igencsak fájó, ezzel együtt minden elismerésem Danny Elfman előtt, akinek a mostani filmhez írott zenéje egyébként nagyszerű.
Ami pedig az hommage-t illeti, részben egyetértek azokkal, akik a mai zseniket és az új, eredeti ötleteket hiányolják, ám úgy vélem, hogy egy ilyen erős filmes vízió, mint amilyen a brilliánsan (még ha paradoxonok nyomán is) kitalált időutazást magába folglaló, az apokalipszis után és előtt játszódó Terminátor-univerzum, megköveteli, és kikerülhetetlenné, mondhatni, elkerülhetetlenné, és kötelezővé teszi az úgynevezett "utalásokat". Mert jelen esetben ezek nem utalásoknak számítanak, hiszen a készítők valójában Cameron 1984-ben útjára indított cselekményét csűrik-csavarják, toldozzák-foldozzák azóta is, és a 2003-as, majd az idei film alkotóinak is az volt a szándéka, hogy az utókor végül egyetlen egészként tekintsen a 2 + filmekre. Persze erre a popcornmajszoló, kólaszürcsölő, röhögő, dumáló, széktámlára zoknis lábat felpakoló tinédzsereken és bunkókon kívül más nem lesz hajlandó. Mert az a kemény mag, akik lojálisak James Cameronhoz, és eredeti látomásához, azok pontosan tudják, miről szól a Terminátor. És azt utoljára 1991-ben láttuk. No fate, but what we make of it. Azaz nagyjából: nincs végzet, csak ha magad is bevégzed.
Azt hiszem, már réges-régen bevégezték.
Éreztem, hogy ez a film (sem) fog működni, és ezt már a bemutató előtt elmondtam, amikor aggályaimat fejeztem ki Bale-lel kapcsolatban. Ezek az aggályok a megtekintés után csak fokozódtak és szaporodtak.
Ez egy látványos sci-fi akciófilm, akár Michael bay is rendezhette volna, és sokszor az volt az érzésem, hogy a Transformers 2-őt látom. És ez nagyon nagy baj, ha egy Terminátor-filmre váltok jegyet. Mert a Terminátor nem a robbanásokról szól, még a T2 esetében sem. A pusztulás, és pusztítás egy vesszőfutás, a végzethez vezető út elkerülhetetlen részét jelenti. Nem pedig főszereplő. Kezdik elfelejteni a rendezők, hogy nem attól lesz sikeres a filmjük, ha az előző akció robbanási számát meghaladják, és az apkaliptikus pusztítást még eggyel magasabb szintre emelik. Nem Michael Bay fejével kell gondolkodnia egy Terminátor-rendezőnek. De hát valakitől, aki két Charlie angyalai-izét tudhat maga mögött, mi mást is várhattunk volna?
Nem szomorkodom. Hiszen van két tökéletes Terminátor-film, ami még ma is millió gondolatot ébreszt, és számos módon elámít, elkápráztat, megrémiszt, és lenyűgöz. És tudom, hogy 10,20, 30 év múlva is ugyanilyen jók lesznek. Ezt tudja Cameron, és ezt nem értik, miért nem képesek rá Jonathan Mostow-k, vagy McG-k, vagy Michael Bay-ek. A lélek, uraim, a tartalom. Nem a robbanások. A mondanivaló.