Keresés

Terminator Salvation: The Future Begins

2009. június 11., csütörtök 0:42
Szerintem a Helena-hologram nem pont ezt mondta Marcusnak, de mindegy. Viszont a vézna foglyokból kikísérletezett csúcs body builder külső, kb. olyan vicces, mintha kriksz-kraksz vonalakból álló vázlatok után Boticelli festmény születne (á la Vastyúk). :))
most posts by TM
0
2009. június 11., csütörtök 0:40
Hehe! :D Nagyon egyszerű:
- a T1-ben és T2-ben még 1997. augusztus 29. az ítélet napja
- a T2 után ez megváltozik (hisz felrobbantják a Cyberdyne-t), és a T3-ban 2004 július 24-én bekövetkezik.
- a T4-ben ez a dátum marad az ítélet napja, de Marcus-t még 2003-ban halálra ítélik, tehát a kísérletezésre még van egy éve a Cyberdyne-nek. Valószínű az ítélet napja után a project leállt, és lehet hogy a Skynet se tudott róla, és csak később 2018 táján talált rá Marcus-ra, és kezdhette el a T-800-as kifejlesztését (ne feledjük a T2-ben történtek miatt ez már egy másik alternatív jövő, ahol a T-800-as már nem 2029-es csúcsmodell)
0
2009. június 11., csütörtök 0:13
így már világos. kár, hogy a filmhez nem mellékelnek olyan kis füzeteket, mint az operánál, hogy a  néző tudja, "most az következik, hogy" és "és ez azért történik így mert". a T2-ben pontosan értettem, mit miért, és hogy a T1-ből, de a T3-nál már elvesztettem a fonalat. ezek szerint a T3-ban lévő nő később lesz a jövőben, mint amit a T4-ben láttunk jelent, és a T2-es T-800-asának gyártása előbb kezdődött, mint Marcus verziója a jövőben? akkor most a T1-es Terminátorát előbb kell visszaküldeni a múltba, minthogy a T-1000-es kifejlődött volna a jelenben, de később, mint ahogy Marcus a múltban tudatára ébredt? lehet, rosszul értelmezem a múlt-jövő kontextusát.  valaki? :o)
0
2009. június 11., csütörtök 0:01
Marcus-t még az ítélet napja előtt fejlesztették ki (emberek) a Cyberdyne-nél, a Skynet csak sokkal később talált rá, és adott neki feladatot, valamint kezdte el kifejleszteni a T-800-asokat (ezért is gyűjtött embereket arra a helyre, amit az elején megtámadnak, hogy kísérletezzen velük a T-800-asokhoz). Tehát a Skynet kb. úgy fejlesztette ki a Terminátorokat Marcus alapján, ahogy Miles Dyson tette azt a chippel a T2-ben, ezt hívják reverse engineering-nek.
0
2009. június 10., szerda 23:34
fura, hogy bale-t senki nem említi, mert hisz ő az, akivel ezt a vonalat tovább emelték. tök jellegtelen és nem lehet vele együtt érezni. sajnos egyik szereplőről sem mondható el: történnek az eemények, jönnek a kötelező dramaturgiai klisék, az annyi.
sajnos hiába az első két részben feltárt dolgok, a bakikat most sem sikerült kikerülni. fura, hogy egy tudatánál lévő robotot nem tesztelnek, nem alkalmaznak már korábban, hisz a skynet miután megveszi ezt a cuccot, elkezd buta robotokat alkalmazni?? vagy csak én aludtam el ott, ahol ezt indokolják? továbbá zavart az indokolatlan deportálás és az értelmetlen "most pedig lecsapunk! - de nem! én vagyok itt a CONNOR! - de lecsapunk!" blablabla....
az tetszett, hogy bale arcán vágások lettek, mint ahogyan azt a másodikban is láttuk az öreg Connoron.
tartom azon véleményemet, hogy ez már egy szimpla sci-fi akció, és szellemiségében és rendezésben közel sem jár cameron dolgozataihoz.

ami viszont sokadjára zavar egy kommerszben, hogy a mai filmes generáció előszeretettel pakolja tele hommage-okkal áthallásokkal ahelyett, hogy újabb korszakhatárt alkotnának. a legszembetűnőbb nekem a Nagy szökés motoros jelenetének totális lekopizása volt. aranyos, meg helye volt, de azért ennél több kell, hogy jó kis franchise-t életben tartsanak. sajnos cameron meghaladta korát, és már két rész is igazolja, hogy a maiak csak rajongói, majmolói oldalról tudják ezt az igenis fontos filmet kezelni. na mindegy. egy újabb amcsi tinimozi.
0
2009. június 10., szerda 22:29
Köszönöm Neked!

Ennyi! :-)

Végig nem mertem olvasni a kritikádat, csak bele-beleolvastam, meg a pontszámot gubiztam félve, de a 8 nekem nagyon bíztató. Végre valaki, aki ki meri mondani, hogy - ha csak hangyapecsnyivel is, de - az első részt többre tartja a nagyszerű másodiknál. :-) A megnézés sorrendje nálam is így történt (T2 idején én már a saját Ítéletnapom, az érettségi felé araszoltam ;-)), naná, hogy évekre elvarázsolt a film, és a Gn R zenéje, és a szerényebb trükkökkel bíró első sokáig nem volt képes kitörni az árnyékából. De ahogy egyre többször láttam, úgy szerettem meg egyre jobban, nem tudom, miért, talán a sötétebb hangulata miatt, talán mert sokkal plasztikusabban tudta megjeleníteni a háború utáni állapotot, pedig jóval szerényebb lehetősége volt Cameronnak erre.

Mindegy, nagyszerű film mindkettő, a hármas ugyan tényleg nem éri el a színvonalukat (bélásnál azért jobbat érdemel :-)), de azért vállalható. A negyedik részt nagyon vártam (látni csak szombaton fogom), de a megoszló vélemények kedvemet szegték. Viszont most újra reménykedem: a Te írásod (és R2-D2 néhány nappal ezelőtti kedvező sms-e) után ismét besózva várom, hogy lássam a 4. installációt.

Köszi még egyszer! :-)
0
2009. június 10., szerda 21:42
Kedvenc poénom a filmből, bár szerintem nem viccnek szánták. John Connor a bunkerben anyja egyik kazettáját hallgatja, amely valahogy így kezdődik:

„28. kazetta. Mit is mondhatnék?”

Hát azért gondolom, 27 kazettára való összejött már addig... :)
0
2009. június 10., szerda 19:44
Talán mert Marcus agyának elsőbbrendűségét nem sikerült kiiktatni egy chippel. Ami újabb logikátlansághoz vezet, mert egy "csúcsmodellnél" nem lehet a végeredményt a gyenge láncszem szeszélyére bízni. Először az agyat kellett volna teljességgel kiiktatni. Persze akkor nincs film, legalábbis ezzel a sztorival. S ebből a szempontból nézve máris a T800 a jobb konstrukció, mert ott már nincs meg ez a hibalehetőség.
Az 1. pont ugyanakkor még fennáll, s megjegyzem, a történet teljesen véletleneken át alakul úgy, hogy Marcus és a célszemélyek eljutnak a központba. Kájlrízt vagy hatvanszor leszkennelik a film közben, mégsem tudja a nagy szoftveragy, hogy tulképpen első számú célpont, ki kéne gyorsan tekerni a nyakát. De Connort sem sietnek likvidálni, neki csakis T800-as prototípus lehet a végzete, mert ugyebár ez így hatásos a nézőknél. Ha egy gagyi droid hátbalőné, akkor milyen snassz lenne már. Ja, hogy nála volt a robotbutító uerhá-kütyü? Akkor meg miért nem tudta simán kisípoltatni a csúcsrobotokat is? Merthogy azokat is ugyanaz a rendszer küldte harcba. Persze biztos más frekvencián. De lehet, hogy ott már frekvencia sem volt. Ha viszont Connor batyujában müxik a zavaróketyere, vajon miért mutatja őt a rendszer mint elpusztítandő célszemélyt? Na, szóval vannak itt logikátlanságok csőstől, de hát ezt nem szabad komolyan venni, ezért mondtam, hogy mulatságos mozi, ami gondolkodásmentes funkcióra állított aggyal remekül élvezhető. :)
most posts by TM
0
2009. június 10., szerda 19:25
Oké, a 3. végülis nem kérdés, hiszen (mint alaposan meg is magyarázza ugye..) pont ez volt a célja a Skynetnek. Marad az első kettő.
0
2009. június 10., szerda 19:22
Szerintem magán az időutazáson ne kérjünk számon kristálytiszta, levezethető logikát, hiszen pont az a sava-borsa, hogy önmagában paradox az egész. Attól kezdve pedig, hogy elfogadjuk alaptételnek, hogy minden, a múltban (jelenben) tett változás kihat a jövőre, tulképp minden egyes fejezet után módosulhatott az alternatív jövő - ez egy kiskapu, egy dzsolidzsóker minden újabb történés megmagyarázásához. Ezért szerintem mindig csak az éppen aktuális "jelenben" szabad logikát keresni, abban, hogy az hogyan függ össze a korábban láttatott "jövővel", nem.

Innentől ERŐS SPOILEREK !!!!

Sajna ilyen típusú, "jelen idejű" logikátlanságokat is tartalmaz a film T:Salvation, engem a következők zavarnak:

1. a Skynet újraéleszti Marcust, amikor az már elvégezte a tul.képpeni feladatát - miért???
1.b. és miért ad rá tiszta ruhát???

2. valóban, ha a T-800 a legújabb dobása a Skynetnek, az aktuális csodafegyver, a szintetikus emberi beszivárgóegység, akkor mi a pöcsöm Marcus?
Megfordítva: ha már létezik egy ilyen csúcsmodell, mint Marcus, miért fejleszti ki az újonnan máris elavult T-800as kiborgot a Skynet?

3. amikor Marcus összecsatlakozik a rendszerrel, h felülírja pár gép szoftverét, h szabad utat engedjen Connoréknak - miért nem az ultimate főszoftver Skynet írja felül Marcus akaratát (programját)?

0
2009. június 10., szerda 19:15

De ez is volt benne:

Dyson: ...Vége. Otthagyom a Cyberdynt.
Terminator: Más sem fejezheti be.

Kvázi nem Dyson-tól függ a SkyNet. A fő, hogy a dokumentumok, a chip, a kéz meglegyenek semmisítve.
0
2009. június 10., szerda 18:48
Egy Terminátor nem ölheti meg magát, mégha parancsba is kapja. Ergo a T2-ben visszaküldött robot hazudott arról, hogy Dysont kell megölni. Azért hazudott róla, mert bár be volt táplálva neki a dolog, de ezzel saját magát is megölte volna. Arra pedig nem képes.
0
2009. június 10., szerda 18:34
Én azt nem értem (újra megnézve a T2-t), hogy ha a T1000-nek sikerült volna megölnie John-t akkor csak annyit kellett volna tennie Sarah-nak és a Terminatornak, h megsemmísiti a robotkezet, a chipet és persze utána a Terminatort saját magát (nehogy az legyen ami alapján megalkotját a robotokat)

Meg Vissza a jövőbe-hez hasonlóan, mikor Marty és a doki megváltoztattak valamit a múlton akkor a képen (ami a jövőben készült) ezek a változások megjelentek azon. Eszerint a logika szerint ha John megsemmisiti a kezet, a chipet és a saját Terminatorát, akkor mivel evvel törölte a SkyNetet eltűnt volna a T1000. Mert kvázi annak a létezését is törölte. (persze biztos ebben a levezetésben is vannak buktatók).

Ami zavaró a T3-ban az az, h az ottani Arnie egy kicsit tudatlannak állítja be a T2-s jó robotot aki úgy látszik nem tudta, h az ítélet napját nem lehet elkerülni csak elódázni. Rosszul tudta, h ha Dyson meghal akkor meglehet úszni a háború. és végülis nem kellett volna megsemmisíteni őt.
0
2009. június 10., szerda 18:09
Nagyon korrekt es tartalmas kritika,de a logikatlansagra nekem lenne azert par peldam,amik utolag estek csak le,mert a filmmel alapvetoen nem volt semmi gond,csak par reszlet szamomra nem kerult a helyere:

1. a TERMINATOR 1-ben ugyan nem tettek ra utalast,de a hivatalos regenyvaltozatban Kyle Reese (Michael Biehn) 19 eves volt,egyidos Sarah Connorral es mivel 2029-bol kuldtek vissza igy feltehetoleg 2010-ben szuletett.Szemben a Salvation-el ami 2018-ban jatszodik es itt mar Reese kamaszfiu.Szoval az eletkora sehogy nem stimmel,mert itt elvileg meg csak 8-9 eves kellett volna csak legyen.mindegy,ez egysser nem tiszta...

2. John Connor a T3-ban nem emlekszem ,hogy levitte volna magaval a bunkerba az anyja magnokazettait es fenykepet(meg csak utalast sem tett rajuk),mikor epp csak megusztak az itelet napjan a bombazasokat az utolso pillanatban.Persze lehet hogy utana egy bunkerbol elokotorta,de erre sem talaltam magyarazatot,igaz kellettek ezek a flashbackek. :)

3. honnan tudta a Skynet,hogy Kyle Reese Connor igazi (leendo) apja es miert tette a halallistajara,mikor itt meg nem letezett a taktikai fegyver,az idogep ? Az elso ket Terminatorban egyik hivatalos feljegyzesen sem szerepelt John Connor ver szerinti apjanak a neve.Igy a Skynet nem tudhatta semmilyen nyilvantartasbol ezt meg,Reese mondta is az orson Dr. Silbermannek:"a Terminator szisztematikusan gondolkodik" ,semmit nem is tudtak John apjarol(csak John es az anyja),csak az anyjat Sarah Connort ismertek ezert is probaltak megolni,meg mielott megszulte volna.Az mar csak a vegzet kereke,hogy a Skynet tulajdonkepp sajat magat hozta letre az idogep megalkotasaval es a T101 visszakuldesevel,ahogy John Connor sem szuletett volna meg ha nincs az idogep,affele paradoxon...mindegy ez szerintem nem volt logikus a filmben.

4. a T800-as megjeleneset a filmben tul korainak talaltam leven 2018-ban jarunk,es nem lattam a "gumibort" sem a T600-asokon sem akikre Reese az elso reszben utalt.Azt iss mondta hogy a T800 (101-es modell) a legujabb prototipus volt,tehat a 2029 ev kornyeken kellett hogy felbukkanjanak,nem 2018-ban.Persze minderre logikus magyarazat lehet,hogy a T2-ben az itelet napja elodazasaval elmozditottak az eredeti idosikot es egy masik alternativ univerzum uj lehetosegeit es meglepeteseit tartak ezzel fel...erre ez meg lehet magyarazat.

Ennyi amire nem tudtam magyarazatot talalni hirtelen,ha esetlegesne van valakinek tippje,velemenye ezekrol orommel vennem.Kivancsi vagyok masok mit gonolnak ezekrol a dolgokrol.

Mindezek ellenere a SALVATION nekem egy nagyon kellemes meglepetes volt,pedig a 3-ik resz utan mar elkezdtem eltemetni magamban ezt a franchise-t is.Sam Worthingtonnak pedig ez a szerep egy jo kis kiugrasi lehetoseg lesz,egy uj akciohos van szuletoben.Remelem...:)

Nalam a sorozat pontozasa:

T 1 - 10/10
T 2 - 10/9
T 3 - 10/7
T 4 - 10/8
0
2009. június 9., kedd 12:20
Terminátor - Megváltás kritika tőlem is
0
2009. június 9., kedd 11:51
Szívesen, egyébként a magyar wikipédián is találsz információt ezekről a gyilkológépekről.
Na a 3. rész nekem nincs meg, de azok a T1-esek tetszettek.
Egy-kettő vigyázhatná a portát ha nem lenne kutyám :-)
0
2009. június 9., kedd 11:47
Basszus, erre nem gondoltam :-) ...most, hogy mondod a 3. részben a T1-es gépek is ilyenek voltak T1-1; T1-2; T1-3

köszi
0
2009. június 9., kedd 11:39
T800-as széria 101-es modell.
Tudod ő egy sorozatgyártású gép és a 101-eset küldi vissza az idősebb Connor.
0
2009. június 9., kedd 11:38
Most Arnie T800-as vagy T101-es? A második részben T101-nek ("one, zero, one") hívja magát, viszont mindenhol T800-asnak írják.
0
2009. június 9., kedd 1:02
CGI Arnie


0
2009. június 8., hétfő 22:29
Az első kritika amivel teljes mértékben egyet tudok érteni. Nekem is a vége fájt kissé, de azt kivéve szinte minden klappolt.

SPOILER!

A helikopternél hirtelen Connor-ra támadó fél-endoskeletontól iszonyat megijedtem!
0
2009. június 8., hétfő 20:45
Ma néztem meg.Nekem nagyon bejött.
Ahogy a rendezó ígérte a végén a kiírás:Stan Winston emlékére.Ehhez kapcsolódóan megjegyezném,hogy baromi jól néztek ki az endoskeletonok!Mind a T600-as,mind a T800-as.Köszönjük a mesternek a munkáját,hihetetlen életművet hagyott maga után!Méltó búcsú ez a film számára.
0
2009. június 8., hétfő 20:28
Először is felrajzolnám a koordináta-rendszeremet, hogy elhelyezhető legyen a véleményem: baszott nagy Terminátor-rajongó vagyok.
A T2 volt az első film, amire egyedül (haverokkal) mentem el moziba, nem apukám kezét fogva. Kábé tíz évesen, bemutatáskor, és azóta tart a dolog. Később láttam elejétől végéig az első részt is, ami a Predator mellett a másik olyan film volt, amin össze tudtam magam csokizni rendesen. A harmadik részt úgy vártam, mint a karácsonyt, szintén mozibemutatókor láttam, és mocsok nagy csalódás volt; nem is tartom a T-történet szerves részének (a lényeg az utolsó öt perc: a háború márpedig megtörténik). Az első két részt azóta számtalanszor újranézve ma már az első T-film az abszolút favorit, a megunhatatlan, tökéletes T-mozi. Sóval eddig valahogy így áll nálam a sorozat:
T1: 10/10
T2: 10/9 (csak mert százmilliomodszor újranézve kicsit unalmasak néhol a monumentális robbanások, lövöldözések, szóval nekem kicsit túl tömény az akció; a történet-jellemrajz-eksön hármas az első részben pont egy hajszállal tökéletesebb egyensúlyban van)
T3: 10/2.

Tehát így ültem be a moziba megnézni a negyedik részt, amit vártam is („mééég terminátor-filmeket, mééég”), meg nem is („úgysem tudnak jó folytatásokat csinálni”).
Az első tíz percben még aggódtam (nem tetszett a kopasz nő túljátszott, komolykodó drámaiaskodása az elhalóan suttogó hanggal), de a történet elkezdett érdekelni. Aztán megérkezünk 2018-ba, és tényleg úgy éreztem: megérkeztünk. A látvány, az atmoszféra, a hatás – tökéletes. Így kell kinéznie az Ítélet napja utáni jövőnek: kegyetlen, sivár, karcos, gépies, elhagyatott, ki- és lepusztult, felperzselt, szinte halott. Pont olyan, amilyennek az első részek flashbackjeiben (flashforwardjaiban?) láthattuk ill. azok alapján elképzelhettük.
A színhely, a közeg, a szituáció tehát adott, a kérdés már csak az volt, hogy meg tudják-e tölteni jó karakterekkel és sztorival. Karakterekkel: igen. A színészek mind jók, vagy nem rosszak, idegesítő, ripacs szerencsére nincs köztük. Christian Bale ugyan nekem egyre kevésbé szimpatikus, egyszerűen nem tartom igazán jó színésznek, inkább csak egy arc, akit bizonyos karakterekre jól lehet használni. Csak az a baj, hogy ebből a karakterszínészi pozícióból próbál sztárszínészi karriert építeni, márpedig ez ehhez kevés (Steven Seagal, vagy épp – mondjuk – Arnold sem Shakespeare-adaptációkkal futott be, márpedig a szikár, kőkemény, rezzenéstelen Bale közelebb van szerintem a Seagal-i egyarcúsághoz, mint mondjuk a Steve McQueen-féle univerzális coolsághoz). Ráadásul sajna erre az egy arcára is kezd rárakódni az önmagát túl komolyan vevésből fakadó modorosság: az a félig rekedt, artikulálatlan, pösze, garatból jövő suttogás-krákogás, ahogyan beszél, többször tűnik keménykedőnek, mint indokoltnak és hitelesnek. Ezzel együtt jó választás volt, mert az arca olyan, hogy elhiszem, hogy ő John Connor, és szerencsére eltúlzott hangsúlyt nem is kap a filmben. Csak épp a rendező néha rászólhatna, hogy vegyen vissza kicsit a görcsösségből. Sam Worthington viszont kellemes meglepetés: igazi akciószínész, aki életet ad a karakterének, és ehhez sokat nem is kell színészkednie. Az ő játéka modorosságtól mentes, és így sikerül keménynek lennie, határozott, és betölti a vásznat, amikor kell. A karaktere is jó, és a történet javára legyen írva, h nagyobb hangsúlyt is kap, mint a Connor-vonal. Egyelőre érdekesebb volt Marcus, mint John, a folytatásban majd bizonyíthat a hadvezér is. Kyle Reese karaktere szintén jól eltalált, hihető és hiteles a korábbi filmekkel összenézve, mégis kifejezetten érdekes tud lenni, hiszen ő tényleg itt, a szemünk láttára kezd kibontakozni, azzá alakulni, akinek megismertük.
A többi karakter töltelék, de a színészek jól, és kellő alázattal (étrsd: feltűnősködés, ripacskodás nélkül) végzik a munkájukat, senkin sem érződik, h itt akarná megmutatni, h érdemes a producerek figyelmére.
És persze a lényeg: a robotok. Szerintem pont olyanok, amilyennek lenniük kell: félelmetesek, hidegek, gonoszok és kegyetlenek. Aki nem fosik be a kipusztult tájakon egyszercsak felbukkanó halálosztóktól, vagy a hirtelen lecsapó harvesterektől, annak nincs lelke, az droid szintén. Ezektől a genyóktól félni kell, ahogy néznek az agyadba szúró hideg piros szemeikkel , ahogy nem állnak le még félbetépve sem. Durvák, mint Romero zombijai, ész nélkül mennek a húsra, szenvtelenül, de gyilkos őrülettel. Látványra is tökéletesek, és megint csak az első filmet idézik fel, tehát mint a film kulcsfigurái, jól működnek.
A látvány, a fényképezés pedig végig egyszerűen gyönyörű. Annyira szépen lepusztult minden, hogy sírni lehetne tőle. Talán az első film a Ryan közlegény óta, aminek jól állnak ezek a kiszűrt színek. Az akciók pedig nagyszabásúak, és végre látszik, mi történik.
Én a történetet sem találtam logikátlannak, egészen a végéig. A központba való behatolástól kezdve sajnos sorra buknak a logikai felépítmények, és ez erősen lerombolja a végső összhatást.
Itt érződik, hogy a forgatókönyvírók nem tudtak mit kezdeni magukkal és a történettel, és zagyva, logikátlan és komolyságát vesztő „finálét” biggyesztettek a háborús sci-fi végére. De hát, sajna ilyen Hollywood: nem tudják befejezni a filmeket. Főleg amikor úgy kellene csinálni, hogy pénzügyi siker esetén a folytatásnak is teret kell hagyni, amiről persze semmilyen ötlet nincs még.
Annyira azért  vége sem rossz, hogy teljesen lerombolja az addig látottakat, de az erejéből és komolyságából sokat veszít a film, és ez nagy kár, mert egyébként a várakozásaimon (és a mindenfelé olvasható kritikákon) jóval felül teljesített.

10/8 (de semmiképp sem kevesebb, mint 7)
0
2009. június 8., hétfő 14:30
Úgy tűnik azokhoz a kevesekhez tartozom, akiknek kellemes csalódást jelentett a film. Pedig a jellegtelen nyitány a siralomházban egyáltalán nem volt meggyőző, de egy idő után mégis úgy voltam vele, hogy tetszik, amit látok. Az akciójelenetek fantasztikusak, amit 200 millió dolláros költségvetés mellett el is várok, viszont ami meglepett, hogy a sztori is egész jól beleilleszkedik az időrendileg többszörösen megkavart Terminator univerzumba. Túlzottan komolyan venni a Salvation-t nem érdemes szerintem, a logikus kérdések, mint például, hogy a T-800-as minek dobálja Connort, ahelyett, hogy simán kitekerné a nyakát, nem helyénvalóak egy ilyen típusú filmben. Ami számomra fontos volt, hogy a régről ismert karakterek, mint Kyle Reese és John Connor a helyükön vannak és a történet se vett olyan irányt, amitől az első két rész kedvelőjeként dührohamot kaptam volna. Amit Marcus Wrightot illeti, számomra ő kissé kilógott a képből. Ott kezdett igazán érdekessé válni, hogy kiderült róla, hogy mi is ő valójában. Én olyan 70% százalékra értékelném a filmet. Tökéletlen, a klasszikus részekhez felnőni nem képes, de felvállalható folytatás. Nagyjából, mint az Indiana Jones 4.

A cím okozta zavarra: A Megváltás szerintem Marcus második esélyére utal.
0
2009. június 8., hétfő 14:00
Gondolom a magyar szinkronra érted a hang semmilyenségét a Trek-nél...

Eredeti hanggal büntet, már csak ezért is néztem angolul. :)))
0