A godard-filmekkel az a baj elsősorban, hogy az ő filmjeit a művészfilm rajongók között is csak egy réteg szereti. Szinte csak a korai korszakában vannak olyan filmjei, amiket önállóan is élvezni lehet. Egy Bolond Pierrot - bármennyire is jelentős alkotás az életműben a filmes könyveket írók szerint - olyan film, hogy manapság az emberek nagy része nem bírna végignézné, mint ahogy a Godard filmek többségét sem (nem is tudom hibáztatni őket). És akkor még ne is beszéljünk az olyan filmjeiről, mint a Balszerencsémre, amit szívem szerint én is kivágtam volna az ablakon, akkora egy öncélú lila köd az egész.
Egy Kifulladásig vagy a kommerszebb és humorosabb Asszony, az asszony sokkal inkább olyan filmek, hogy ha Godard-t valakivel megakarnám ismertetni ezeket mutatnám, mert ezeket élvezni is tudná. A többit meg sokkal inkább érné meg akkor megjelentetni, ha már a művészfilm rajongók táborát kitudnánk szélesíteni annyira, hogy a táborral együtt a Godard iránti érdeklődés is nőjön.
Meg ez nem a Győzike meg a magyar társadalom hibája, hogy valaki nem szereti Godard-t, mert egy filmben történetet is akar látni nem csak fura rendezést és kísérletezgetés, ami még csak nem is néz ki jól. Szerintem alapjáraton egy elég élvezhetetlen rendező, mondom ezt úgy, hogy megvettem a filmjeit. Truffaut pl. sokkal alkalmasabb személy a francia újhullám vagy a francia klasszikusok bemutatására, mert őt élvezni is tudnák az emberek, akiket érdekelnek a nem mai filmek is. A filmeket néző emberek 95%-nak nem az az érték szerintem, ha valaki belevág egy beállításba többször is, mint ahogy a Kifulladásig egyik jelenetében tette és ettől nem fognak elalélni, hogy mekkora újítás, mint ahogy tették ezt anno az 50es évek végén 60as évek elején. Ez ma már nem vonzó, mert nem számít se különlegesnek, se szórakoztatónak. Egy film megítélését meg nem lehet csak az alapján elvárni a társadalomtól, hogy valaha eredeti megoldásokat tartalmazott meg jelentős volt és akkor ma is úgy kell rá tekinteni és kötelezően szeretni kell és értékelni. Lényegében a filmezés világa, a mozgóképek világa, az internet világa, a globalizáció meg a többi teljesen új látásmódú generációkat termel ki, akik már szuper kamerás telóval születnek, mindenhol van TV, számítógép, és egy kamera se számít luxusnak. Orrba szájba kapják a képeket, mindenhonnan, azt vehetnek fel amit akarnak a saját gépükön a letöltött vágóprogival meg megszerkeszthetik. Nekik persze, hogy sok film unalmas és elavult és egy akkoriban merésznek számító vágás vagy narráció már jobb esetben abszolút nem jelent semmit, rosszabb esetben még zavarná is őket.
És szerintem itt a kulcsa a dolognak, bár ez csak az én véleményem. Először olyan filmeket kellene ebben a műfajban megjelentetni, megismertetni a néppel, amikbe ha belefut valaki, akkor utána nem szalad ki a világból, hanem esetleg további hasonló munkák iránt kezd el érdeklődni és később már mindenféle régi darabokra is rábukkan. Ilyen értelemben egy De Sica, Fellini, Bertolucci Kubrick, Kurosawa, Bergman, Herzog, Fassbinder vagy Wenders ( mint a Berlin felett az ég) szerintem alkalmasabbak a művészfilmnek, mint műfajnak a bemutatására. Ha valaki megnéz egy Kurosawa, Fassbinder vagy Herzog filmet a mai napig élvezheti mindenféle filmes utánaolvasás és érdeklődés nélkül is, miközben óriási művészi értékkel bírnak. És akit nem érdekel a művészi érték az is élvezhetné, akár a történet, akár az emberi drámák (Fassbinder, Bergman, De Sica), akár a különleges, egzotikus témák (Herzog) vagy akár (pl.: Kurosawánál) a gyönyörű csatajelenetek és beállítások okán.
Ez olyan, hogy ha a magyar filmet akarnám egy külföldi fiatallal megszerettetni, nem Jancsót, Tarr Bélát meg hasonlókat mutatnék kezdésnek, hanem Szabó István vagy Fábri Zoltán egyes filmjeit + jól sikerült közönség barát filmeket (pl.: a Kontroll)
De ez csak az én véleményem a témáról, én szívem szerint örülnék, ha nálunk a Chick Norrisos Magányos Farkastól a Godard féle Kínai lányig minden kapható lenne :)