A ma színészeinek sokkal nehezebb dolguk van, mint régi elődeiknek. Hogy miért? Mert nehezebben jutnak el a nézőkhöz. Régen volt egy doboz, benne egy adóval, amelyen keresztül megismertük a színészeinket, zenészeinket. Volt kismillió tévéfilm, színházi közvetítések, szórakoztató műsorok, táncdalfesztiválok, ki mit tud?-ok. Ma meg már jónak számít az is, ha valaki magyar filmet néz, s nem azzal kezdi Szakácsi Sándorról szóló emlékezését, hogy "de jó szinkronszínész volt!". A mai színészek ugyanazt az iskolát járják végig, mint elődeik, az öregebbek, ugyanazt adják át, amit ők is kaptak fiatalkorukban. Nincs itt baj a tudással.
A szinkronok készítése már más tészta. Gyorsan dobjuk ki a kukába a hottentotta készítők által gyártott futószalag mozik sarki stúdióban magyarított filmjeit, s koncentráljunk a nagyobb filmekre. Nézzük meg egy Titanic, egy Gyűrűk Ura, egy Star Wars szinkronját. Külföldi szakemberek felügyelete (értsd: jóváhagyása) kíséri már a hangkiválasztást is, s a végterméket is ők meózzák, csak akkor mehet sokszorosításba, ha az eredeti alkotóknak is megfelel. MIndehhez olyan kópiát adnak, pl. A Gyűrűk Ura esetében, hogy sz.rt se látni a filmből, csupán csak egyszer megjelenik a mezőben egy kis ablak, benne egy szájjal, s meghalljuk Mortensen hangját, majd a kép túlsó végében egy másik száj tátog Sir McKellen orgánumára. Na ebből csinálj nívódíjas szinkront! Nem ismerhető a sztori (ha csak nem olvastad Tolkien regényét) nem tudod a szereplők jellemfejlődését, motivációikat, mi több, azt sem látod, hogyha jajgat, akkor a foga fáj, vagy épp egy troll hatrapja le a lábát. Így azért picurkát nehezebb, mint régen, amikor egy többéves nyugati filmet behoztak és a - még nem tévébe, reklámba meg ide-oda rohangáló, a megváltozott igényeknek megfelelni kívánó, és mindehhez pénzt hajkurászni próbáló - jobban ráérő művészek kávézgatva végignézték a filmet, majd jól megbeszéltek mindent egymással és a szinkronrendezővel, dramaturggal, aztán jelenetenként beállt mindenki a mikrofon mögé és együtt "eljátszották" a hangjukkal, amit a vásznon láttak. Ez valóban hálásabb dolog, s ha lenne rá idő és pénz, meg szervezés, biztos lehetne így is, de ez a világ elmúlt. Ennek ellenére most is készülnek remek szinkronok. Amennyi filmnek régen jó magyar hangja volt, annyinak most is van. Hja, hogy ma már százszor annyi szinkron készül? Így van. S nem mindegyikre van kiemelt pénz, elegendő stúdióidő, megfizethető ismert és nagy tudású színész. A nagy számok törvénye alapján ha egyben nézzük a szinkronszakmát , akkor hígabbnak kell mondjuk. De az hazugság, hogy nincs jó szinkron, és hogy nincsenek jó színészeink. Meg lehet nézni őket egyébként szűkebb pátriájukban, a színházban is, lehet, hogy emlékezetesebb élmény volna, mint egy akármilyen sorozat, vagy tucatfilm megtekintése.
