Természetesen vannak művészeti szempontok IS, hiszen végeredményben egy művészeti ágról van szó, bármennyire elüzletiesedett is. Egy zenével foglakozó ismerősömtől hallottam a következő storyt. Egyik régi, neves zenekar lenyomta a kötelező slágerszámait, aztán közölte a közönséggel, hogy most akkor azok jönnek, amiket ők szeretnének eljátszani. Nyilván igaz lehet ez a filmforgalmazókra is. Vannak olyan filmek, amiket személyes ízlésük szerint preferálnak a górék, de hogy azokból esetleg egy jobb kiadványt is össze tudjanak hozni, nyomni kell a tömegigényt is. Ez a hazai piacra vonatkozik, nyugaton vszínűleg más a helyzet. Személy szerint én nem bánkódom azon, hogy vannak 300 forintos, zacskós filmek is, párat megvettem közülük (Mézga, Dr. Bubó). Főleg annak tükrében, hogy az elmúlt egy évben a turkálós dömping közepette megjelent néhány igényes, különleges kiadvány is, pl a fémdobozos változatok. Ebből helyesen az Xpress is kivette a részét. Több olyan filmem is van, amiből a teljes változatot nem vettem volna meg 4 ezerért, viszont az egylemezes light-ért gondolkodás nélkül kiadtam 1-1,5 ezret. Mert mégiscsak eredeti. Szerintem ez egy jó kiadói politika (az ikerkiadványok mellett), eredményesebb lehet a kalózkodással szemben, mint a hülye, átugorhatatlan reklámfilm sok korong elején. Szóval, úgy vélem némi túlzással ma mindenki elérheti már nálunk is az igényének és a pénztárcájának megfelelő kiadványt. Attól, hogy egy kiadó dupla zsé kategóriás filmeket is kiad, vagy sem, nem változik semmi, a kultúrális nevelés ugyanis nem a filmpiac feladata, hanem az oktatásé. Legfeljebb a filmpiac ehhez segítséget adhat megfelelő színvonalú kiadványokkal.