Ghost in the Shell
[J, 1995, Mamoru Oshii]
2029-ben járunk. A világháló a föld minden zugát elérte, a felhalmozott információ mennyisége elképesztően nagy és a közvetlen agyi kapcsolat is megvalósult. Az emberi test minden részében és egészében is pótolhatóvá, lecserélhetővé vált egyetlen dologtól eltekintve, ez pedig a ghost azaz szellem, amit nyugodtan fordíthatunk emberi öntudatnak is. A szellem nem reprodukálható, nem másolható, ellenben képes a hálón közlekedve másik testbe költözni és remekül hackelhető ha éppen a hálózathoz van csatlakozva. "Major" Motoko Kusanagi, egy emberi szellemmel rendelkező cyborg a Section 9 nevű kormányszervezet kommandósa egy szellem-hackert üldöz, akit - minden egyéb információ hiányában - csak Puppet Master-nek neveznek. Ez a hacker hamis emlékekkel úgy manipulálja a szellemet, hogy az tudtán kívül valamilyen gazdasági vagy politikai bűncselekményt követ el. Hiába hiszik azonban minden alkalommal, hogy a Puppet Master nyomára bukkantak, mindig kiderül, hogy a gyanúsított maga is csak a hacker egyik bábja. Az ügy akkor válik igazán gyanússá, amikor néhány politikus is feltűnően nagy érdeklődést mutat iránta és felbukkan egy titokzatos amerikai tudós is. Motoko elhatározza, hogy mindenáron a végére jár az ügynek, mert a szelleme azt súgja, hogy az kapcsolatban van saját személyes dilemmájával: hol ér véget az ember és hol kezdődik a gép? A végkifejlet olyan választ és olyan lehetőséget ad, amilyenre álmában sem gondolt volna.
A Ghost in the Shell egy igazi, nagybetűs SCI-FI. Méghozzá a filmtörténelem egyik legfontosabb, leginspirálóbb sci-fi alkotása. Rajzolt mivolta ellenére nyugodtan odatehető a 2001 űrodüsszeia vagy a Blader Runner mellé. Sokak számára talán túl lassú és száraz, amely merőben szokatlan egy nagyköltségvetésű animációs filmtől, ám a benne felvetett kérdések és gondolatok messze túlmutatnak a rajzfilm keretein. Olyan kérdések ezek, amelyeket sok hasonló témájú filmben éppen csak érintettek vagy valami technikai halandzsával elintéztek. Ha az ember olyan akar lenni mint a gép, a gép miért akar olyan lenni mint az ember?
Oshii rendezését csak méltatni tudom. A film ütemezése tökéletes, azzal együtt, hogy néha percekig se párbeszéd, se cselekmény, csak város csodálatosan megrajzolt képei és Kenji Kawai (Ringu 1-2, Avalon, Princess Blade) döbbenetesen jó zenéje. A hangulata és látványvilága lenyűgöző. A cselekményt elsősorban a párbeszédek viszik előre, ami igen merész húzás egy rajzfilm esetében, de Oshii-nál ez is működik. Bár a film mint említettem nem túl akciódús, mégis a végefelé egy olyan tökéletesen kivitelezett és koreografált akciójelenetet kapunk, amilyet ötévente csak egyszer tudnak összehozni még Hollywoodban is. Ráadásul anélkül, hogy valami falrengető technózenét raktak volna alá.
Jelenleg sugározzák Japánban a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex c. rajzfilmsorozatot, valamint készül a második mozifilm is Innocence címmel, szintén Oshii rendezésében, amelyet jövőre fognak bemutatni.
Ghost in the Shell és a Mátrix
A fenti szinopszist olvasva nehéz elhinni, hogy a két filmnek sok köze van egymáshoz, mégis úton-útfélen összehasonlítják őket. A Wachowski testvérek sosem titkolták, hogy a Mátrix ötlete a Ghost megnézését követően pattant ki a fejükből, majd azonnal megmutatták Joel Silver producernek, azzal, hogy "ezt akarjuk filmen megcsinálni". Bár az alaptörténet lényegesen eltér, néhány konkrét jelenet mellett főleg a Ghost látványvilága, stílusa köszön vissza a Mátrixban. Konkrét elemként említhetném a háztetőkön való ugrabugrálást, a főcímben száguldó zöld számsorokat valamint a fent említett akciójelenetetet is, amely a Mátrix szintén talán legemlékezetesebb jelenete. Ezzel persze nem a rendezőpáros érdemeit akarom kissebbíteni, az átvett elemeket nagyon okosan használták fel, megtartva a tökéletes összhangot. Az nem garantálható, hogy minden Mátrix-rajongónak tetszeni fog a Ghost, de ha valakinek nem csak a sok wire-fu-zás és lövöldözés jött be, akkor jó esélye van.
10/10
