Látom, kedves Téglagyári Megálló barátom igazán szívére ölelte Spielberg szerintem is méltán örök klasszikusának ügyét, hiszen ilyen szenvedéllyel ritkán lehet olvasni tőle :-)
Én teljesen egyetértek veled, és jó érzés látni, hogy valaki így kiáll egy ilyen, minden részletében gyönyörű, általam csak"jelenség-filmként" aposztrofált alkotásért. Hiszen mi ahhoz a generációhoz tartozunk, akiket Spielberg, Lucas, Kubrick varázsolt el, mi még tanúi voltunk a ma már agyonutánzott, kiforgatott és megerőszakolt sci-fi műfaj születésének és virágkorának, és még emlékszünk arra, hogy milyen volt olyan sci-fit látni, amely emberi és megható történetet mesélt el, amit gyermek és felnőtt kéz a kézben, könnyek között izgult, félt, kacagott és sírt végig. Hát ilyen film az E.T. is. Egy felejthetetlen, meghatározó jelenség. Biztosan megélünk még új, extráktól és merchandisingtól megpakolt kiadást, én gyanítom, hamarabb, mint gondolnánk, méghozzá high definition formátumban, egy bizonyos kék színű tokos korongon. :-)
Nem véletlen, hogy a mai (és az E.T.-é is) generáció olyannyira a keblére ölelte a Wall-E című zseniális művet, hiszen a főszereplőt egy távcsőről és E.T.-ről mintázták az alkotók, és a karakter minden ízében a hazatelefonáló ősöreg űrdoktor esetlen, egyszerű és érzelmes bájára emlékeztet.
Ennyit a filmről, a mostani kiadásról pedig annyit jegyeznék meg (sajnos én sem kapok pénzt a kiadótól): Egy olyan jelentős mű, mint az E.T. - A földönkívüli, jelenjen csak meg újra meg újra, 4-3-2 vagy akár 1 lemezes változatban fém-, papír- vagy csupán műanyag tokban, hogy az eljövendő generációk megismerhessék, elsősorban a FILMET, majd, ha lehetőség adódik rá, akkor a vele kapcsolatos valamennyi érdekességet. Mert a jelenkor legnagyobb problémájaként én nem a filmek megjelenésének különböző módozatait tartom, amely (szerencsére) a mai fogyasztói társadalom elkényeztetett helyzetére enged utalni, hiszen a VHS-korszakban milyen boldogok voltunk, sőt, fogalmunk sem volt, hogy megtudhatunk bármit is egy filmről magán a filmen kívül, hanem azt, hogy a felnövő fiatalság már nem is látja azokat a filmalkotásokat, amelyek a szüleik gyermekkorát meghatározták, lelkületük ilyen-olyan pozitív irányú alakulásához hozzájárultak. És természetesen nem csak az E.T.-ről beszélek, hanem (sóhaj) rengeteg egyéb értékről...
Száz szónak is egy a vége: Mindenki vegye meg és NÉZZE MEG az E.T.-t, aki eddig még nem látta és/vagy nem birtokol belőle egyetlen példányt sem.