FIGYELEM! A következő ajánló SPOILER-nek minősíthető információkat is tartalmazhat!
Valamely ismeretlen oknál fogva az RTL Klub kihagyta azt a pár napja adódott ziccert, hogy péntek 13-án vetítse le a PÉNTEK 13. (1980) című filmet. Így minden idők egyik leghíresebb (leghírhedtebb) tinihorrorja hétfőn, 23.20-tól látható az RTL Klub műsorán. A mindössze 28 nap alatt, 700 ezer dollárból forgatott film jelentős sikert aratott a közönség körében, s azóta számos folytatás készült hozzá. Sean S. Cunningham rendező állítólag olyan fiatalokat akart szerződtetni a produkcióhoz, mint amilyeneket a közönség a Pepsi reklámokban láthat. Persze azért megpróbált húzóneveket is megszerezni: Mrs. Voorhees szerepét például Estelle Parsonsnak ajánlotta fel, ám az Oscar-díjas színésznő (BONNIE ÉS CLYDE) elutasította a felkérést. Végül a kevéssé ismert Betsy Palmer kapta a szerepet, aki eleinte nem volt túl lelkes, s a forgatókönyv elolvasása után állítólag kijelentette, hogy „az egész egy rakás szar”. Mindenesetre vállalta a számára 10 napig tartó munkát, napi ezer dollár fejében. Döntését később azzal indokolta, hogy éppen egy új autóra volt szüksége, máskülönben biztos nem játszotta volna el Mrs. Voorhees szerepét. Ennek némileg ellentmondani látszik az az infó, hogy Palmer elsősorban azért kapta meg a szerepet, mert a forgatáson való megjelenéséről nem a stábnak kellett gondoskodnia. (Értsd: nem kellett őt fuvarozgatni a forgatási helyszín és a szállása között, ami egy kis költségvetésű filmnél nem mellékes szempont.) Alice szerepére Cunningham egy másik Oscar-díjast, Sally Fieldet (csak névrokonom! – a szerző megjegyzése) akarta megnyerni, ám Field is visszautasította a direktort. A karaktert végül Adrienne King játszotta el, aki ugyan eleinte habozott a túl sok erőszakos epizód miatt, de végül beadta a derekát. (A folytatásban is játszott, de aztán nem vállalt több filmszerepet.) A stáb legismertebb tagja Tom Savini, a ma már legendás maszkmester volt, akit a HOLTAK HAJNALA (1978) című George A. Romero-film elkészítésében nyújtott szakmai munkája miatt az elsők között szerződtettek. Szakmai rangja ellenére Savini nem igényelt és nem is kapott kivételes bánásmódot: a stáb számos tagja a forgatási helyszín közelében lévő hotelekben lakott, Savini azonban néhány stábtaggal együtt a film cselekményének helyszínéül szolgáló táborban kapott szállást. A forgatás egyébként a New Jersey-ben lévő Nobobesco táborban zajlott, s csupán a fürdőszobai epizódokhoz kellett külön díszletet építeni. Savini mellesleg felbukkan a filmben is: valójában ő az a „halott”, akinek testét a tettes egy ablakon keresztül dobja be a házba. A maszkmestertől származott a befejező jelenet ötlete is, a halott Jason felbukkanása a tóból. (Ezt a jelenetet egyébként háromszor vették fel: egyszer szeptemberben, egyszer októberben és egyszer novemberben.) Savini annyira kíváncsi volt a nézők ezzel kapcsolatos reakciójára, hogy a premiert követő első néhány hétvégén bejárt a film előadásainak utolsó 5 percére a közönség magatartását tanulmányozni. Szakértelem ide vagy oda, azért Savininek se sikerült minden elsőre. Amikor például a filmben Alice megtalálja az ajtóra nyilazva Bill holttestét, az áldozatot játszó színésznek rángatódzott a szeme, mert a Savini asszisztense által preparált borzalmas seb a szemén égető fájdalmat okozott neki. Kevin Bacon „meggyilkolása” sem ment minden gond nélkül: a torkán átfúródó nyílvessző nyomán ugyanis nem indult meg a vér, mert a vérpatron nem működött. A helyzetet megoldandó az egyik szakember egyszerűen belefújt a kis csőbe, s ennek hatására a vért szimbolizáló festék bugyborékolva tört fel a nyílvessző körül. Az eredeti elképzelés ugyan nem ez volt, de az effektet végül ebben a formában használták fel a végső változatban. (Kuriózum, hogy a stábtagok közül csupán Bacon az, aki évekkel később állítólag már restellte a filmben való szereplését, s nem volt hajlandó nyilatkozni erről a szerepéről.) A stábtagok közül érdemes még megemlíteni az associate producer, Steve Miner nevét, aki aztán a következő két folytatást rendezte, sőt évekkel később a „konkurens” széria, a HALLOWEEN hetedik részének rendezői feladatait is elvállalta (1998). A PÉNTEK 13. egyik karaktere, Steve Christy egyenesen Miner után kapta keresztnevét. A hátborzongató kísérőzenét Harry Manfredini komponálta. A fő motívum, a „chi chi chi, ha ha ha” az ő magyarázata szerint valójában azt jelenti, hogy „ki ki ki, ma ma ma”, ami Jason anyjához intézett szavainak („kill kill kill, mom mom mom”) rövidítései. (Az IMDB infóinak felhasználásával)
Hullahegyek...
[img]http://img223.imageshack.us/img223/1621/friday01vq9.jpg"width=600>
A megcélzott közönség, a tinik a bemutató után tódultak a mozikba, de a kritikusok már kevésbé voltak lelkesek. A PÉNTEK 13. a legrosszabb film és a legrosszabb női epizódszereplő (Betsy Palmer) Arany Málna-díjára is esélyes volt. Azóta viszont számos hibája ellenére a horror műfaj egyik klasszikus alkotásaként tartják számon.
...fenegyerek
Szerda este 22.15-től az MGM csatorna egyik kedvenc Fellini-filmemet, a FELLINI-SATYRICON-t (1969) tűzte műsorára. A film alapjául Titus Petronius Arbiter (meghalt: kb. 66) töredékesen fennmaradt, azonos című műve szolgált. Petronius Néró császár uralkodása idején élt, s az ő parancsára követett el öngyilkosságot. Művéből a 14., a 15. és a 16. könyv maradt fenn, de azok is csak a XVII. században kerültek elő. (A szerző alakja felbukkan Henryk Sienkiewicz QUO VADIS? című Nobel-díjas regényében is.) Fellini 1967 nyarán határozta el, hogy filmet forgat a „Satyricon”-ból. Állítása szerint érdeklődését a hiányzó részek keltették fel. Ő maga sci-fiként tekintett erre az alkotására, ami azonban a jövő helyett a múltban játszódik. Eredeti elképzelése az volt, hogy latin nyelven forgatja le az egész filmet. Ennek érdekében konzultált is néhány tekintélyes latinnyelv-professzorral. A feladat azonban hatalmasnak tűnt, forgalmazási problémákat is felvetett, ezért Fellini végül elvetette ezt az ötletet. (1976-ban Derek Jarman a SEBASTIANE című filmet teljes egészében latin nyelven forgatta.)
Trimalchio lakomáján (előtérben: Salvo Randone, jobbra: Martin Potter)
A szereposztás eredetileg sztárparádét ígért. Encolpiust Terence Stamp alakította volna, aki Fellini előző filmje, a KÜLÖNLEGES TÖRTÉNETEK (1968) részeként készült TOBY DAMMIT főszereplője volt. Ascyltos szerepét Pierre Clémentinek szánták, aki a korszak egyik legfelkapottabb, tehetséges fiatal színésze volt, s éppen akkor Bunuellel dolgozott két filmen is (A NAP SZÉPE, TEJÚT). A sors iróniája, hogy Fellini helyett mindkét kiszemelt főszereplő végül Pasolininél kötött ki: Stamp a TEORÉMA (1968), Clémenti a DISZNÓÓL (1969) főszerepét kapta meg. Trimalchio szerepére két kiváló színész is esélyes volt: a FRANKENSTEIN-filmekből ismert legendás Boris Karloff, és GOLDFINGER megformálója, Gert Fröbe, de mindkét színész lemondta a szerepet, akárcsak Van Heflin, akit Eumolpus eljátszására szemeltek ki. Alberto Grimaldi producer ekkor úgy döntött, hogy maga a rendező lesz a húzónév, aki „eladja” majd a filmet, ezért teljes egészében – bár anyagi kikötések mellett – Fellinire bízta a színészek kiválasztását. A Mester két olcsó, ismeretlen külföldi színészt kért fel a főszerepekre: Martin Pottert és Hiram Kellert. Utóbbit állítólag Franco Zeffirelli ajánlotta figyelmébe, aki látta a jóképű ifjú titánt a HAIR egyik New York-i előadásán. Fellinit később kérdőre vonták a kritikusok, hogy miért nem olaszokat választott a főszerepekre, mire a rendező állítólag ezt felelte: „Mert Olaszországban nincsenek homoszexuálisok.” (???) Eumolpus szerepét Salvo Randone kapta (ő is játszott a TOBY DAMMIT-ban), Trimalchio eljátszására pedig a Mester egy római vendéglőst, Mario Romagnolit kérte fel. A férfi Il Moro (A mór) néven szerepel a stáblistán: így hívták az éttermét. Ha nem is világsztárok, de megbízható, jó nevű karakterszínészek azért a FELLINI-SATYRICON-ban is felbukkannak: pl. Alain Cuny, AZ ÉDES ÉLET (1960) Steinere, vagy Magali Noël, szintén AZ ÉDES ÉLET-ből: később ő lett Vegyevigye (Gradisca) is az AMARCORD-ban (1973). Látható még az egykori modell, Capucine, aki 1990-ben depressziós rohamában kiugrott lausanne-i apartmanja nyolcadik emeleti ablakán. Hosszas kihagyás után e filmmel (is) tért vissza az olasz filmvilágba az 1947-es Miss Itália, Lucia Bosé. Minotaurusz szerepét Luigi Montefiori játszotta, aki a 70-es években kétes értékű olasz bűnügyi, erotikus és horrorfilmek szereplője, néhány esetben forgatókönyvírója volt George Eastman néven.
Minotaurusz labirintusába indulván (balra: Martin Potter)
Az előkészületeket követően a filmet 1968 novemberétől 1969 májusáig forgatták. Fellini eredetileg ki akarta hagyni az ephesosi özvegy történetét, végül mégis betette a filmbe. Kimaradt viszont az a jelenet, amelyről a produkció egyik legismertebb reklámfotója készült: ezen Ascyltos látható parányi ágyékkötőben, Triphaena kezét fogva. A stábban Fellini mellett olyan kiváló művészek voltak, mint például Piero Tosi és Danilo Donati. Előbbi Luchino Viscontival, utóbbi főleg Pasolinivel és Zeffirellivel közös munkái révén jól ismert. Nino Rota ezúttal viszont csak néhány dallamot komponált a filmhez: a munka javát most mások végezték. A forgatás végig műteremben zajlott 89 díszletben, 80 ezer méter filmszalag felhasználásával. Ennek ellenére a tervezett költségvetés feléből (!) sikerült tető alá hozni a filmet. Az örömbe azonban üröm keveredett. Alfredo Bini producer ugyancsak a SATYRICON megfilmesítésén dolgozott. Grimaldi beperelte kollégáját, hogy kizárólag Fellini produkciója használhassa a SATYRICON címet, de a pert elvesztette. A felmerült lehetséges címváltozatok között volt a THE SATIRICAL ROMANCE, amit Fellini éppúgy elvetett, mint a viccesen hangzó FELLINICON-t és a HEROTICON-t is. Végül a FELLINI-SATYRICON címet választották. A Sors eleinte Felliniéknek kedvezett. A konkurens filmet ugyan hamarabb bemutatták (Gian Luigi Polidoro rendezte, szatirikus felfogásban), sikere is volt, még Antonioni is gratulált a rendezőnek. A Fellini-film gyártásában érdekelt MGM egymillió dollárért gyorsan megvette Polidoro filmjének tengerentúli jogait, hogy az ottani premiert késleltessék a Fellini-mű bemutatójáig. Aztán az olasz cenzúra obszcenitás vádjával betiltotta Polidoro filmjét, ami ezzel gyakorlatilag teljesen eltűnt a süllyesztőben. Fellini alkotása előtt szabad lett a pálya, az 1969-es velencei díszbemutatón azonban a film csúnyán megbukott. Egy évvel később viszont Oscar-díjra jelölték, sőt újabb 1 év múlva Fellini is a nomináltak közé került ezzel a rendezésével. A FELLINI-SATYRICON azonban mindmáig „mostohagyerek” a kritikusok körében: gyenge, erőtlen filmnek tartják. Úgy vélik, Fellini a „korunk Petroniusa” címet sokkal inkább AZ ÉDES ÉLET, semmint a SATYRICON megrendezésével érdemelte ki. Érdekes kuriózum, hogy a forgatás eseményeit Gideon Bachmann a CIAO, FEDERICO című dokumentumfilmben rögzítette, melyet 1971-ben mutattak be. A dokumentumfilm megörökítette azt a pillanatot is, amikor Fellinit meglátogatja Roman Polanski és akkor éppen Olaszországban (egy magyar származású rendező, Nicholas Gessner irányítása alatt!) filmező felesége, Sharon Tate is. A látogatás után nem sokkal az állapotos Tate-et négy másik személlyel együtt brutálisan meggyilkolták Los Angeles-i bérelt villájukban Charles Manson hívei. Bachmann alkotását egyébként néhány éve restaurálták, s újra bemutatták Cannes-ban: a dokumentumfilm a SATYRICON olasz DVD változatán extraként látható, de egyes országokban külön DVD-n hozták forgalomba.
Kihagyott jelenet (Hiram Keller és Capucine)
