Keresés

mindenidők legrosszabb blockbusterei

2004. október 1., péntek 10:24
Ha jól kombinálok, akkor a KÖZÖNSÉGES BŰNÖZŐK-re két lánnyal is megbeszéltél randikat, s mind a kettő elnézte...:)
0
2004. október 1., péntek 10:07
én is majdnem elaludtam a csillagkapun, de mentségemre szóljon, hogy kétszer kellett megnéznem egymásután, ugyanis a lány, akivel meg volt beszélve a közös mozi, eggyel elnézte a kezdési időpontot (ő is ezt mondaná rólam :), így hiába is vártam a fél hatos kezdés előtt: akkor futottam össze vele, mikor 2 órával később kifelé jöttem a moziból... kénytelen voltam még1x beülni. meg is fogadtam, hogy ilyet soha többet! aztán nem sokkal később egy héten belül 4x is megnéztem a közönséges bűnözőket. de ez már egy másik történet... :]
0
2004. október 1., péntek 9:47
Van Damme és Lundgren annyira utálták egymást, hogy ha hinnni lehet az újságoknak, akkor a díszbemutatón még tettlegességre is sor került közöttük. Németországban láttam egy Van Damme-ról kiadott cinemás fotóalbumot, ahol az UNIVERSAL SOLDIER fejezetnél fotókat is közöltek a verekedésről, a náluk ilyenkor szokásos "Skandal" felhívó szöveggel. Persze az is lehet, hogy ez is csak valami reklámfogás volt...

Én moziban láttam a CSILLAGKAPU-t a premier idején (Bp, Kossuth mozi), és bevallom, hogyha nem lett volna ott a haverom is, én istenbizony elaludtam volna rajta, annyira unalmas volt számomra... A FÜGGETLENSÉG NAPJÁ-tól se vagyok elájulva, de azon legalább nem akartam elaludni: az szimplán egy bugyuta, de látványos film volt.
0
2004. október 1., péntek 0:44
Emmerich Tökéletlen katonáját :) sosem bírtam na nem, mert Emmerich rendezte hanem, mert Van Damme meg Lundrgen a két főszrepelő. Emmerich legjobb és legerdetibb és talán a '90-es évek egyik legjobb sci-fija a Csillagkapu.
0
2004. szeptember 30., csütörtök 23:04
Ja. Azért kedvenc Lundgren-dumám most is tetszett: "Csupa fül vagyok..."
0
2004. szeptember 30., csütörtök 22:29
igen, és verhoeven. a tökéletes katona még nem teljesen kiforrott emmerich mozi, habár szegény emebr terminátorjaként tökéletes. :]
0
2004. szeptember 30., csütörtök 22:22
Hm, a Tökéletes katonával detto ugyanigy vagyok.
0
2004. szeptember 30., csütörtök 22:03
Igaz, de mondjuk én akkor már inkább Verhoevenért járok moziba, mint Emmerichért. Verhoeven filmjeiben azért mindig van valami többlet, valami plusz, ami kiemeli a popcornmozik átlagából...
A napokban megnéztem tv-ben a TÖKÉLETES KATONÁ-t, amit régebben kifejezetten kedveltem. Most már kevéssé értettem, hogy miért...
0
2004. szeptember 30., csütörtök 21:48
Csak halkan jegyzem meg, de sztem a Pearl Harbor szkórjának vajmi kevés köze van a Gladiátoréhoz...
0
2004. szeptember 30., csütörtök 21:36
inkább azt mondanám, szélesebbre nyitottam a szemem, s a mainstream filmekben is felfedeztem olyan értékéket, melyeket anno az elvakultság miatt nem láttam bennük. ott van pl. az id4: nagyköltségvetésű trash, precízen felépített, lehengerlő látványmozi: tisztában vagyok azzal, hogy nem túl okos mozi (sz1al ostoba), de emmerich esetében soha nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy túlharsogja a zacskók és a csámcsogás zaját, s még azt is elérte, hogy elfelejtettél smúzolni a melletted ülő csajjal. :] többek között emmerich, fincher, cameron és spielberg gyártja azokat a filmeket, melyekért érdemes modern moziba járni.
0
2004. szeptember 30., csütörtök 20:39
Pearl Harbor
minden eredetiségtôl mentes, nyállal viszont teli, förtelmes Éljen az USA! kategóriájú "film" hans zimer immáron a gladiátor filmzenéjének 17. feldolgozásával akar felmutatni valamit, buckheimer pedig egy újabb csilivili akciófilmet produkált. Ha nem lobog minden 5. percben egy amerikai zászló...
4/10

Klónok támadása
hát az egészbôl nem esett le nekem több annál, hogy mindenütt ezernyi CGIs manus dolgozott és eredménye fölösleges szemfényvesztés lett, irtó gyenge forgatókönyvvel, röhejes akciókkal, stb. Nemtudom hogy Yoda fénypárbaját viccnek szánta-e kedves Lucas bácsi, de az eredmény holmi szánalmas paródiába sem illik bele...
3/10

Már megint bérgyilkos a szomszédom
Az egész akkora nagy semmi hogy már fáj. Komolyan mondom, hogy ennél már csak bruce willis filmjei közül a Hudson Hawk volt roszabb:( erôltetett humor, rengeteg fölösleges grimasz, ismét egy újabb idióta forgatókönyv... és végsôsoron ha van 2 jelenet amin röhögtem elmegyek gránátalmának a svájci hadseregbe.
3/10

Super Size Me
Kéremszépen... ha az ember 3 hónapon keresztül csak egyfajta ételstílust eszik mindenesetben káros hatások lesznek rajta tapasztalhatóak. Így például ha valaki ennyi ideig csak (pl) gyümölcsöket eszik annak ugyanúgy fognak keletkezni egészségtelen tünetek. Fèlreneértsétek! Rühellem a megdonáldszokat de ez a film egyszerüen... hogyismondjam... csak a primitív - mindentelhisz - embereknek szól... azok talán elhiszik. Semmi értelme az egész filmnek. Kéne a mcdonaldsznak csinálnia egy ellenfilmet ahol pl. ennyi ideig csak  zöldségeket eszik... ehh...
2/10

Scooby Doo
Miszter Doo animációja annyira béna hogy az már egyszerüen borzalom!:)) A szereplôk mikor scoobyhoz beszélnek simán mellénéznek centikkel a szemeinek. Arról nem is beszélve hogy mozgása egyáltalán nem tisztességes. Az megint más kérdés hogy a film sztorija legalább annyira idióta mint az elôzô részé volt.
3/10

(hát nem tudom hogy ezek kasszasikerek-e, mindenesetre marketingjük nem feledni való)
0
2004. szeptember 30., csütörtök 20:30
Ebből is látszik, hogy Jamamura gyorsan öregszik...
0
2004. szeptember 30., csütörtök 20:26
jamamura: 10/8 adsz a Függetlenség napjára? Bár én 5 éve 10/10 adtam volna rá ma már inkább 10/5 az effektek tényleg jók van benne bár poénos szöveg (Will Smith, Jeff Goldblum, Judd Hirsch) de néhol szörnyen bárgyú ami mondjuk már 5 éve is bosszantott.
0
2004. szeptember 30., csütörtök 20:21
jó topik. :] kár, hogy tényleg sok a süket, lószar lértékelés: néhány film azóta bennem is rendesen átértékelődött:

the lost world 1o/7
last action hero 1o/9
forrest gump 1o/9.5
independence day 1o/8
godzilla 1o/6
pearl harbor 1o/6
the phantom menace 1o/6

és láttam a cutthroat islandot is (1o/5).

hmmm... többnyire felfelé mentek azok a pontok, lehet, hogy öreg koromra elpuhultam? :]

0
2004. szeptember 30., csütörtök 20:10
Mátrix forradalmak, Trója, SW 2 (talán kicsit többet vártam,amúgy itthon újranézve egész jó volt), Terminál.
0
2004. szeptember 30., csütörtök 19:30
Kár, pedig tök jól lehet énekelni a Ghostbusters zenéjére. :)
0
2004. szeptember 30., csütörtök 19:17
kasszasiker
0
2004. szeptember 30., csütörtök 18:58
A topic témájára:
Mátrix - Forradalmak (a felsoroltakon kívül)
0
2004. szeptember 30., csütörtök 18:39
valaki mondaná nekem hogy mi az a "blockbuster", sajnos még csak tippjeim vannak, azután is hogy végig olvastam eme igen érdekes fórumot:)
0
2001. november 12., hétfő 22:42
így van! még azt is meg lehet tenni, hogy alpári stílusban szapuljál másokat és ezzel szépen lejárasd magad. senki nem fogja azt mondani, hogy ne tedd.
0
2001. november 12., hétfő 20:47
A vélemény szabad, itt hálistennek nincs cenzúra, nem akarom ezzel Zalust védeni (nem tisztem), de kedves ElviS akárhogy is fáj a dolog ide mindenki azt ír amit gondol, szar lenne ha nem így lenne, nem???
0
2001. november 12., hétfő 20:44
Simon: Spórolj, valahol el kell kezdeni:)
0
2001. november 12., hétfő 20:43
Amiért én sem. Hiányzik hozzá vagy 15 milliárd.
0
2001. november 12., hétfő 19:26
Uhh zalus már megint löki a süket, lószar értékeléseit.... Milyen jó hogy te így értesz a filmekhez... Miért nem csinálsz egyet?
0
2001. november 11., vasárnap 14:16
A M:I-2 traileréből sokan azt hitték, hogy jó film meg kell nézni, és mikor kijöttek a moziból akkor már, de szar film kár volt eljönni.
0