A 2011-es év talán még egy fokkal jobbnak számított nekem a filmek szempontjából, mint az előző. Nem azért, mert olyan sok kimagaslóan jó filmet láttam, amik a dobogósokat fenyegették volna, hanem mert alattuk a mezőny szokatlanul sűrű volt, és biztosan még inkább az lett volna, ha a kihagyott filmeket is megnézem. De soha nagyobb problémát:)!
Ezúton is köszönet Dylannek, hogy évről évre lehetővé teszi ezt a kis összegzést, áttekintésként az évben látott filmekről, megismerve, hogy mi az, ami esetleg valamiért nálam kimaradt. Aki esetleg azért nézi ezeket a listákat, hogy azokban vagy a "végeredményben" a saját ízlését lássa visszaköszönni, szerintem rossz helyen kopogtat:).
TOP 10
1. Kung-Fu Panda 2. - /Kung-Fu Panda 2./ (2011)
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy ezt a filmet választhatom-e ilyen előkelő helyre... mert hát ez mégis "csak" egy animációs film, az meg gyerekeknek való, ugye... Viszont nekem Po új kalandja szinte minden elemében tökéletes volt: a rajzok részletgazdagok és fantasztikusan látványosak, a történet a maga egyszerűségében is tartalmas, jó a jellemábrázolás (leszámítva az Őrjöngő Ötös négy tagját, akikről a két rész alatt sem derült ki semmi, viszont a szövegkönyv képes egy aggódó apa minden szeretetét belevinni abba az egy szóba, hogy "leves"), és eleve kedvelem a kínai kultúra itt bemutatott szakaszát, főleg a zenéjüket. A legfőbb indok mégis a téma volt, mert az nálam minden körülmények között előnyt élvez: az igazsággal való szembenézés fontossága, legyen az bármilyen fájdalmas is.
2. Drive - Gázt! - /Drive/ (2011)
Egy szövegkönyv, ami elfér egy szalvétán, felvázol egy karaktert, amit nehéz még kedvelni is, és aminél kevés üresebbet találni a világirodalomban; egy ember, aki valamikor, valamiért teljesen autopilótára kapcsolta az életét, nem kötődve szinte senkihez, a vezetésen kívül nem találva örömet és célt semmiben. Ez az ember aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy van miért és kiért felébrednie reggelenként, de közben arra is rájön, hogy a dolgok szerencsétlen összjátéka folytán ezeket el fogja veszíteni, ha nem cselekszik időben, átgázolva bárkin. A Drive, bár könnyen összetéveszthető egy akciófilmmel, a fenti történetszál miatt valójában egy mély dráma; ez a film olyan, mint egy autó, amihez az üzemanyagot a nézőnek kell adnia, és egyszerűen ebből a "típusból" nem láttam ennél jobbat idén. Kíváncsiságomban még a film alapjául szolgáló regényt is elolvastam, és annak fényében még jobban becsülöm, ahogy a stáb filmet csinált belőle.
3. 127 óra - /127 Hours/ (2010)
Végignézve a listán úgy látom, "valahogy":) idén a tanmesének is beillő alkotások kerültek nálam előtérbe, de még ezek közül is kimagaslott Aron Ralston 127 órás kálváriájának története. Ezt az időt a sors arra adta neki, hogy átértékelje az addigi életét és gondolkodásmódját, és ezt ő maradéktalanul ki is használta... más választása nem is nagyon volt a sziklahasadék alján. Danny Boyle ezt felöntötte egy pár drámai vonással, egy kicsit kiszínezve, egy kicsit átrendezve az ott történt eseményeket, hogy 90 percbe sűríthesse ezt a 127 órát, igazán feszült és székbe "préselő" filmet készítve. Itt azonban Aron maga annyira érdekes karakter, a vele történtek annyira sokkolóak, meglátásai pedig olyan mélyen bevésődnek az arra fogékony nézőbe, hogy ha Boyle semmi mást nem csinált volna, csak a srác által kézikamerával felvetteket összevágja, akkor is itt lenne a film a listámon.
4. A szabadság határai - /Crossing Over/ (2009)
Bár ez a film 2009-ben már vezette az Egyéb-listámat, a váratlan magyar DVD megjelenés kapcsán most a főlistára is felkerülhet. Írója és rendezője, Wayne Kramer talán nem kimagasló és termékeny rendező, de stílusa és bizonyos témákhoz akár vakmerőnek is nevezhető hozzáállása miatt nagy rajongója vagyok. A szabadság határaiban például az USA bevándorlási politikáján és kulturálisan sokszínű társadalmán keresztül mutatja be a különféle népcsoportok, közösségek együttélésének képtelenségeit és kilátástalanságát, és hogy hogyan lehet mindez egymás kihasználásának és megbélyegzésének forrása. Brutális és antitoleráns film, látlelet a magukat globalizálódottnak, szolidárisnak és felelősnek képzelő, mégis cinikusan öntelt közösségeket körbeölelő "szmogról".
5. Transformers 3 - /Transformers 3 - Dark Of The Moon/ (2011)
Michael Bay és az ő Transformerse már az első rész első híreitől kezdve ideális jelölt volt arra, hogy örömet szerezzen a bennem élő gyereknek, de csak mostanra redukálta le az ökörségek mennyiségét annyira, hogy ez valóra is váljon. A robotok és a harci jelenetek ugyanolyan látványosak, mint eddig bármikor, a történet még a maga egyszerűségében is jobb, mint az előtte levő kettő (főleg annak történelmi-összeesküvős vonatkozásai miatt), és még valahogy a színészek is jobban teljesítenek, mint eddig. Kár, hogy pont a végére lett igazán "felnőtt" a sorozat.
6. Fekete hattyú - /Black Swan/ (2010)
Aronofsky ugyan pár motívumot újrahasznosított a Pankrátorból, és túlzásba esett a számítógépes animáció alkalmazása terén, de ezek ellenére is az év egyik legjobb pszichothrillerét hozta össze ennek a kvázi-balettfilmnek a keretében. Mind a látványvilág (pl.: a kontraszt Nina szobája és Leroy irodája között), mind a főbb szerepekben játszó hölgyek alakítása lenyűgöző volt, de valahogy itt is a történet tanulságai maradtak meg igazán: az, hogy mennyire nehéz lehet egy új, a korábbiakkal akár ellentétes viselkedésformát megtanulni és feldolgozni ennyire rövid idő alatt, és ennek keretében megélni az "anyuci pici lánya" mellett a nőiesség más formáit is. Vagyis gyakorlatilag milyen szélsőségesen gyorsan felnőni.
7. Eden Lake - Gyilkos kilátások - /Eden Lake/ (2008)
Dunát lehet rekeszteni a "gyanútlan kirándulók kerülnek halálos veszedelembe egy festői tó partján"-típusú filmekkel, és ez a vonatkozása a filmnek amúgy is elég közepes. A készítők azonban mindenfajta szörny helyett az emberi közönyre és gonoszságra élezték ki a helyzetet, és csináltak egy remek szociográfiai és pszichológiai tanulmányt napjaink öntörvényű, végtelenül pimasz, magamutogató és agresszív tizenéveseiről, thrillernek álcázva, ami a finálé döbbenetével és tanulságaival együtt akár figyelmeztetésnek is tekinthető.
8. Amerika Kapitány - Az első bosszúálló - /Captain America: The First Avenger/ (2011)
Második világháborús amerikai propagandafilm szuperhősös jelmezben. Tetszett a látványvilág, a karakter céljának képregényszerű megidézése (vagyis hogy bátorságot és hazafiasságot öntsön az újságolvasó katonákba), és ehhez még a gonoszok, a nácik burleszkszerű bemutatása is illik. A listámra azonban csak Steven Rogers szimpatikusságával (példaértékű kitartásával és a képregényhősök körében szokatlan naivitásával), a Star Spangled Mannel és a többi Bosszúállóra való utalásokkal (ld. Stark Expo) együtt került fel.
9. Rango - /Rango/ (2011)
A 2011-es év környezetvédelmi tanmeséje egy kiszáradó sivatagi kisvárosba vetődő kaméleonról. Elég döcögősen indult, a karakterek közül nem is mindegyiket tudtam megkedvelni, de Por aprólékossága, az animáció (főleg a fény-árnyék hatások valószerűsége), a mariachi-baglyok és Csörgőkígyó Jack igazán kellemes perceket szereztek. Külön tetszett, hogy az öko-téma nem szájbarágós, hanem mindössze egy apró utalásból és annak felvezetéséből áll, és mégis kifejezőbb a közönyös emberi pazarlásról és annak "mellékhatásairól", mint más filmek akár teljes játékidejükben.
10. Trancsírák - /Tucker & Dale vs. Evil/ (2010)
Bár amire Dylan utólag felvette a listájára ezt a filmet, addigra már nagyjából összeállt a listám, de mégis helyet kellett szorítanom a TOP10-ben ennek a remek picsahorror-komédiának. Táborozó főiskolások egész csapata kerül veszélybe, és válnak hisztérikusan viselkedő Darwin-díj jelöltekké, amikor két tanyasi suttyó lesz a horrorfilmekből leszűrt "élettapasztalatuk" (előítéletük) céltáblája. A klasszikus kellékek ügyes felhasználása és a kifordított alapötlet tették élménnyé, legalábbis az első kétharmadát. Onnantól már csak jó.
***********
OTHER TOP 3
Ezek amolyan versenyen kívüli filmek, amiket vagy korábban vetítettek/mutattak be nálunk, de most láttam először, vagy olyanok, amik Magyarországra (még) nem jutottak el. Annyira viszont jók voltak, hogy mindenképpen szeretnék megemlékezni róluk.
1. Triangle (2009)
Egy baráti társaság indul kellemes vitorlázásra, de egy természetfeletti viharban a hajójuk felborul, és egy arra úszó, különös tengerjáró fedélzetén kötnek ki, ahol halálos veszély les rájuk... Eddig ez még lehetne egy sima Szellemhajó-klón, és bár az elejétől kezdve voltak benne olyan dolgok, amik tetszettek, ettől még biztos nem választottam volna első helyre ezen a listán. A film a felénél viszont olyan dimenzióba lépett, olyan szimbólumokat mutatott be, és olyan meglepetésekkel szolgált, hogy onnantól folyamatosan fülig ért a szám a vigyorgástól. Elképesztő, hogy egy egyszerű háromszögben mennyi lehetőség van!
2. Exam (2009)
Nyolc ember, egy szoba, egy vizsga, egy kérdés. Nagyon szeretem a homályos okokból egy térbe kényszerített emberekről szóló filmeket, mert jó alapanyag esetén kiváló pszichológiai játék lehet ezekből. Ahogy a kezdetben ismeretlen szereplők jelleme és háttere kiderül, ahogy a körülmények szövetségek létrejöttéhez és hirtelen felbomlásához vezetnek, ahogy a győzelem csak a többiek "likvidálásával" válik lehetségessé, azt már sok film bemutatta, de itt sikerült mindezt megfejelni egy még ezekhez képest is szokatlan befejezéssel.
3. Halálos ítélet - /Death Sentence/ (2007)
A Fűrész-stáb ezúttal nem horrorban, hanem akciófilmben tett ki magáért. Milyen az, ha egy vérbosszú adok-kapokká válik, és egy átlagember egyre mélyebbre merül annak észvesztő örvényében? Ideális élettel rendelkező uncsi-apu nem ebben a filmben válik először pszichopata bosszúállóvá egy családi tragédia nyomán, de régóta egyik sem volt ennyire pörgős, brutális és feszült, mint ez; ennek a filmnek a fényében az általam amúgy is gyengének tartott Max Payne-Megtorló filmes duó babazsúrnak is beillik.
***********
BOTTOM 4
Idén olyan istentelenül rossz filmet nem láttam (illetve de, a Gyilkos labirintust, de az nem idei filmnek számít), ezért a "szokásos", a negatív csúcstartóknak kijáró "mínusz végtelen" helyezést nem is osztottam ki. A listára inkább olyan filmek kerültek, amik nagymértékű csalódást okoztak, vagy a stáb rakott a filmbe olyan ostobaságokat, amik úgy kizökkentettek a film élvezetéből, hogy azt már kisiklásnak is nevezhetem.
-4. Csizmás, a Kandúr - /Puss In Boots/ (2011)
Amilyen magasra vitt a Dreamworks a Panda2-vel, meglepő volt, hogy ez a macska a csizmás talpa helyett a pofájára esett. Mintha a csapat ezt egy rövidebb ebédszünetben dobta volna össze, amely kajában ráadásul minden falatnál macskaszőrt érez a nyelvén az ember. Mélységes csalódás volt: fantáziátlan és üres animáció, közhelyesen elnyújtott sztori, más filmekből összelopkodott ötletek sorozata, karakteridegen Csizmás (aki Shreknél bérgyilkosként mutatkozott be, az nekem ne legyen ártatlanul meghurcolt, jószándékú szerencsevadász!). Cicus karaktere, a románca Csizmással, a főgonosz testvérpár, és pár macskás poén tetszett csak, az meg elég "girhes"...
-3. Másnaposok 2. - /The Hangover - Part II/ (2011)
Az első részt a nyomozásaival, a kedvesen bumfordi szereplőivel, és az abszurditásukban is hihető helyzeteivel és poénjaival nagyon szeretem, és szerettem volna szeretni a folytatást is, de a "még több, még nagyobb" hajszolása csak ártott ennek a filmnek. A szereplők komédiások helyett inkább tűnnek szökött elmebetegnek (Galifianakis karaktere például egy különösen otromba tahóvá változott), a történetben pedig a ladyboy általi megfarkalás és egy tinédzser fiú megcsonkítása volt a mélypont. Ha ez az új trend a humorban, akkor én nem kérek belőle.
-2. Őrült, dilis, szerelem. - /Crazy, Stupid, Love./ (2011)
Kár, hogy ebben a filmben a stáb az első kettőre helyezte a hangsúlyt, igy csak az eleje volt kellemesen romantikus limonádé, amire Ryan Gosling és Julianne Moore miatt beültem. Steve Carell karaktere azonban nemcsak hogy egy elviselhetetlen gyógyegér volt, de emellett még egy nagyképű, durcás bunkó is. A forgatókönyvíró a legabszurdabb elemeket ollózta a történetbe, amin vitathatatlanul a pedofília és az alkoholizmus volt a korona... mindez egy vígjátékban! Sajnálom, de nekem nem vicces az, ha mások szellemi vagy lelki nyomorán kell(ene) nevetni, ilyen formában legalábbis biztosan nem.
-1. Lopott idő - /In Time/ (2011)
Andrew Niccol mindig egyedi, kiválóan összetett ötletekkel örvendezteti meg a filmes világot, de valaki igazán szólhatna már neki, hogy a forgatókönyvírást és a rendezést bízhatná másra is. Az időalapú gazdaság és társadalom mind konkrét sci-fi-ként, mind a valós világ szimbólumaként többórás, izgalmas beszélgetések tárgya lehetne, a film azonban ehhez képest döbbenetesen unalmas és közhelyes; steril díszletek, sablonos karakterek, gagyi akciójelenetek és vicceskedés az idővel (ld. családi tabló, ami groteszkségében még tetszett is). Az egész olyan hangulatot áraszt, mintha valaki felskiccelte volna a Mona Lisát, csak éppen a sejtelmes mosolyú hölgyet egy pálcikaembernek rajzolta meg.
